LFG.HU

Földes Péter
novellaCimkek

Szevasz csumba. Hogy ityeg. Tetszik a kocsim? Igen, az a vadiúj Merci a parkolóban. Hát, lehet, hogy hivatalosan egy kisebb ország egy éves költségvetésébe kerül, de nekem sikerült ingyen hozzájutnom. Na jó, elmesélem.

Brüsszelben kezdődött minden. Pár éve épült ott egy autó gyár. Direkt méregdrága kocsik gyártására specializálták, úgyhogy egy hangya nem juthatott be úgy, hogy ne tudjanak róla. Néhány ottani srácnak azonban mégis sikerült a lehetetlen, és elloptak hat Merci prototípust. (300 km/h-s csúcssebesség, antigrav hajtómű, műholdas kapcsolat stb.) Nem tudom hogyan csinálták, de az tuti, hogy valami brüsszeli nagyágyú állt a háttérben.

A vevők oroszok voltak, és az árban a házhoz szállítás is benne volt. Tehát valahogy el kellett juttatniuk a kocsikat Moszkvába. A magyar határig minden rendben is ment, de itt elkapták a bandát, és sittre vágták őket. De a merciket valahogy már nem sikerült megtalálni a zsernyákoknak. Persze csak hivatalosan. A zsaruk úgy gondolták, hogy kemény munkájuk fejében aránytalanul kevés pénzt kapnak, úgyhogy itt az ideje egy kis fizetés kiegészítésnek. Benne volt vagy harminc rendőr. Valahogy visszanyomozták a vevőket, és átvették a brüsszeliektől a melót. Csak hogy sehogy se tudták kicsempészni a kocsikat az országból. kellett nekik valaki, aki elintézi helyettük. és itt lépek be a történetbe én.

Épp a fogdán csücsültem csempészésért. Tudod, csippek, drogok, stb. Hiánycikk ebben a koszfészekben. Na mindegy. Visszatérve, sikerült nekik engem kiszemelniük. Először úgy gondolták, majd ingyen megcsinálom nekik a melót, cserébe nem vágnak dutyiba. Én se vagyok hülye, inkább a börtön koszt. Végülis sikerült megegyeznünk egy jelképes 100 000 nujen-es összegben. A felét előre megkaptam. Tehát volt munkám, volt egy kis pénzem, visszakaptam a szabadságomat. A gond csak az volt, hogy ki kellett csempésznem hat kocsit az országból, és ha esetleg nem sikerül egy hét alatt, akkor elbúcsúzhattam a földi élet gondjaitól. De isten kegyes volt, ihletet kaptam.

A terv lényege az volt, hogy hat mercit keresnek, egy még nem gyanús. Fogtam az egyik merdzsót, és feltűztem Tokajra. Vettem 12 üveg ’97-es évjáratú Tokaji Aszút, aztán már vittem is az első kocsit a határra. Csak két üveget vittem magammal, a többit a kocsiknál hagytam. Tudtam, hogy az erdélyi határon azok az idióta határőrök szinte megvesztegethetetlenek. Pénzzel. Szépen behajtottam a határátkelőre a mercivel, és oda intettem a határőrt. Bevágtam a kemény sznob pofát, és előrántottam a bort a csomagtartóból. A csávó majdnem kiejtette a kezéből a mágnes kártya ellenőrzőjét, amikor közöltem vele, hogy az övé a bor, ha átenged. Persze így elsőre már nyúlt is a rádiója után, úgy hogy beadtam neki egy kis esti mesét.

“Az erdélyi szüleimnek viszem a bort, és nem szeretnék vámot fizetni érte, mivel nem két üvegről van szó. Hatszor kell fordulnom, hogy át tudjam vinni mindet. Tegyük fel, hogy adok magának minden átkeléskor egy üveget. Cserébe csak annyit kérek, hogy ellenőrzés nélkül engedjen át, ugyanis elég szoros a napi rendem, nincs időm végigvárni, amíg átvizsgálják a kocsit, megnézik hogy lopott-e, meg a többi ilyen felesleges hülyeséget. Remélem elég világos voltam.”
Nem sokat gondolkodott, mielőtt igent mondott volna. Az ember a fél kezét oda adná egy kis jó minőségű borért, miután egész életében tablettás és szintetikus löttyökön élt. Meg amúgy is, csak egy kis vámot engedett el, nem igaz?

Ugyanezt eljátszottam a román oldalon is, aztán a kocsit letettem egy biztonságos parkolóban, aztán busszal visszaszállingóztam Magyarországra. Minden nap átvittem egy kocsit, a hülye határőrök meg azt hitték, ugyanazzal a kocsival furikázom át a bort. Amit igazából ugye nem is létezett. Na mindegy. Persze megemlítették, hogy nem láttak visszafelé, mire én azt mondtam, hogy délebbre szoktam visszajönni, mert hazafelé szegeden van dolgom. Ezzel végérvényesen megnyugodtak.

Amikor ott volt mind a hat kocsi, fölmartam a zsaruktól a maradék pénzemet, aztán fölajánlottam, hogy egészen Moszkváig elviszem nekik a cuccot. Még örültek is a hülyék, hogy nem kell embert keresniük. Csórtam egy kocsiszállító kamiont, felpakoltam a merciket, és Moszkváig meg sem álltam. A többi határon simán lepénzeltem a népet. Úgy lágyszik csak mi, magyarok vagyunk ilyen mocskosul becsületesek. Amikor oda értem béreltem három sofőrt. Jól megfizettem őket, hogy ne tegyenek föl kérdéseket, csak csinálják azt, amit mondok. Szépen elhajtottak a vevőkhöz három kocsival, és átadtak egy kis cetlit is, amin ez állt:

Orosz seggfejek, köszönjük a pénzt, elégedjetek meg három járgánnyal.
Kicsit idegesek lettek, mivel hat kocsit fizettek ki a fakabátoknak, méghozzá jó előre. És ugye tudod, mit csinálnak a ruszki keményfiúk, ha valaki felcseszi őket. Szegény sofőröknek csak a darabkáit találták meg, ahogy a rendőröknek is, akik benne voltak a dologban. Rólam nem tudtak, a megmaradt zsaruk pedig halottnak hittek. Én fülig érő mosollyal a számon eladtam két mercit az ukránoknak, ezt pedig megtartottam magamnak. Úgyhogy mostanában nincsenek gondjaim az anyagiakra. Na, most mit csinálsz csumba? Minek az a stukker? Fenébe! A brüsszeli hátteret elfelej…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához