LFG.HU

HammerTimeCafe
garw
novellaCimkek

03.07
Christine Allison, az LA-ben működő High Hopes magazin tulajdonosa az irodájában feküdt kedvenc kanapéján és elmélyült, spanyolos gitárzenét hallgatott. Ez a zene volt az oka, hogy az elmúlt hetekben olyan szétszórt volt. Bármit is csinált, egy idő után mindig csak a zenére gondolt, hallani akarta, és ez az idő mindig egyre rövidebb lett. Hallani, nem pedig hallgatni. Hallani, ez a jó szó, ez fejezi ki leginkább azt, amit csinálni akart. Nem volt elég maga az élmény, amire szimplán visszaemlékezni, újra és újra át kellett élnie, át akarta élni.
De akkor még nem gondolta, hogy ez valami rossz dolog, illetve azt nem gondolta, hogy egyesek szerint ez valami rossz, és véglegesen eltörlendő dolog. És igazság szerint utána sem értett egyet azokkal akik magukat arra hivatottnak érezték, hogy megmondják, szerintük mi a jó másoknak.

Megfigyelési napló
# személy: Allison, Christine, 24, bőr: fehér, haj: szőke, szem: zöld
# személy.megj: személyi adatok, hivatkozás: LA38416[CC32]+em944R
# személy.megj2: High Hopes, LA – tulajdonos, főszerkesztő
# státusz: deviáns, független
# státusz.megj: CoE
# szféra: Entrópia
# veszélyfaktor: 6
# veszélyfaktor.megj: lázadó
# NWOmegfigyelő: Stanton, Mark, NWO5212[0000]!000000
# eljárás: ER1 (amint lehetséges)

Carlos Abolido, miután otthagyta a Latin Love nevű, hányatott sorsú zenekarát, rögtön egyenesbe jött. Ezt alighanem a menedzserének köszönhette. Ha jó vagy, az kevés, itt már üzletről van szó. Csak ha nagyon dörzsölt vagy, akkor tudsz összehozni bármit is, de ekkor már nem előadóművésznek hívnak. Carlos menedzserét, el nem ítélhető módon, James Morrison-ként emlegették az L.A.-i underground zeneiparban, és a Morrison Records tulajdonosa volt. De sikerét nem ennek köszönhette. Mindig a háttérben dolgozott, ha valaki népszerű lett, vagyis a Morrison Records nem tudott versenyezni a nagyobb kiadók szerződésajánlataival, akkor új bandát keresett. Ez izgalmasan hangzik, tekintve, hogy ez a zenekarok életének legnyüzsgőbb, legproblémásabb fázisa, de a valóság ennél sokkal sivárabb. Eddig kevés zenekarnak adatott meg, hogy túlnője magát a Morrison Records Ltd.-n.

- A High Hopes-tól? – kérdezte egy recsegő hang a kaputelefonból.
- Igen – mondta Christine.
- Remek, akkor talán jöjjenek fel! – javasolta a hang tulajdonosa.
A házikó Beverly Hills-en volt, tipikus bérvilla. A kert kissé elhanyagolt, de a partikat amúgy sem itt fogják rendezni, gondolta Christine, miközben felfelé baktatott a hosszú, fehér lépcsősoron. A kétoldalt elhelyezett virágládákban kiszáradóban lévő gazfélék bámészkodtak.
Fentről ajtócsapódás hallatszott. Egy fiatal, farmeros srác trappolt lefelé a lépcsőn, kopott nadrágjához egy kevéssé népszerű üdítőitalt magasztaló póló tartozott. Amint észrevette Christine-t, abbahagyta a kezében lévő pénz számolgatását és a hozzá tartozó hülye vigyort is lecserélte barátságos mosolyra. A pénzt zsebrevágta és a lépcső szélére állt, hogy Christine kényelmesen elhaladhasson mellette. Valami pizzafutár szolgálat reklámsapkáját viselte.

- Ne álljon már ott, jöjjön be! – invitálta széles vigyorral Carlos. Fehér inget és sötét szövetnadrágot viselt. Barna bőrű, jóképű spanyolos srác volt, frissen mosott, majd divatosan összekencézett hajjal. Félig kigombolt inge alól kilátszott finom szőrszálakkal borított mellkasa, és a többi igényesen kidolgozott domborulat. De közelről jól látszott, hogy bőrszíne nem természetes, és arcéle is csak enyhén spanyolos, bár ez a zene szempontjából mindegy.
- Köszönöm. Kicsit elkéstem eln…
- Nem talált parkolóhelyet, mi? – vigyorgott hülyén saját poénján az álspanyol. – A Stáb?
- Egyedül jöttem, azt mondta nem akar fotót, akkor pedig elég egy diktafon.- Christine zavartan kutakodott retiküljében, hogy diadalmasan felmutatva a készüléket átvehesse a kezdeményezést.
- Jó, rendben. Mindent értek – közölte Carlos, majd megfordult és elindult befelé. Válla felett hanyagul hátravetette. – Jöjjön utánam!
Christine kábán indult utána és közben azon gondolkodott, mi az a minden amit ez az álspanyol macsó érteni vél. Már kezdte volna elveszíteni illúzióit riportalanyával szemben, de egy pillanatra a világ legkellemesebb dolgának tűnt követni a spanyolt a lakásba.

# személy: Abolido, Carlos, Manuel, 26, bőr: fehér, haj: barna, szem: barna
# személy.megj: személyi adatok, hivatkozás: LA41249[CC32]+qe732R
# személy.megj2: zenész
# státusz: deviáns, független
# státusz.megj: érintetlen
# szféra: Elme
# veszélyfaktor: 4
# veszélyfaktor.megj: korrupt, befolyásolható
# NWOmegfigyelő: Stanton, Mark, NWO5212[0000]!000000
# eljárás: ER7

03.08
William Nottingham, Beverly Hills-i sztárnyomozó, a gyilkosságiak büszkesége. Kitűnő tehetsége van ahhoz, hogy hidegvérével minden helyzetben felülkerekedjen. Legyen szó akármilyen fontos, sürgős, vagy csak simán veszélyes helyzetről, mindig azt a látszatot kelti, hogy a dolog egyáltalán nem számít. Csak az a lényeg, hogy ő ott van, és bármi történjék is, ő meg fog vele birkózni. És eddig mindig jól csinálta. A Piszkos Harry filmeket százszor látta. Az egyetlen dolog, amit nem szeret, ha valami idióta szintén menőzik vele, és infó helyett mellébeszél.
- Szasz Will! – robbant be Nottingham irodájába a lendületes Edward Calhoun nyomozó.
- Hadnagy úr, akarod mondani!
- Igen, figyelj, jött neked valami.
- Érdeklődéssel hallgatom.
- Mész a High Hopes robbantáshoz?
- Nem. Miért is tenném?
- Itt ez a fax, most érkezett. Egy magát meg nem nevező elkövető megadott egy listát…
- Oké, add már ide! Olvasni még tudok.
- Elküldte az FBI-nak és a sajtónak is. Találd ki, kik vannak rajta?
- Fogalmam sincs – mondta Nottingham és kiragadta kollégája kezéből a papírt.
Az első név Carlos Abolido volt, a túllőtt gitáros macsó. Nottingham ügye, legalábbis, ha a labor is igazolja a gyanút, hogy Carlos-nak valaki segített. A második valami csaj. A harmadik pedig Borwning, a természetgyógyász, azazhogy csak volt. Szintén tegnapi ügy, baleset, valami elektromos keringésrendszer-javító hibásodott meg. De Nottingham még itt sem tett pontot az ügy végére, szintén a labort várta.
- A High Hopes robbantásban halt meg a második, a lap főszerkesztője, Christine Allison.
- Nna, ez az! – kiáltott fel Nottingham. Ha ez nem vicc, akkor itt van a bizonyíték, hogy ezek gyilkosságok. Persze az indíték még kérdés, és a módszer… két baleset, egy robbantás, nem válogatós.
- A High Hopes után jött.
Okos, gondolta Nottingham, a fax még lehet kamu.
- Az FBI előbb ért oda. – Calhoun itt megeresztett egy félvigyort. – Mintha ők küldték volna.
- Vagy ők kapták meg előbb. Vagy csak simán gyorsabbak… De a rohadt sajtó… A negyedik és ötödik név. Robert Keene és Francis Duchamps. Tudni akarom kik ezek, most! A többit később.
- Keene…
- Igen tudom, Barrow bandája, de azért érdekel hány ilyen nevű pasas van még. Ezt a kettőt passzold oda Ronnie-nak, a több névre meg állíts rá mindenkit! Most ez a legfontosabb, a többi halott várhat – jelentette ki Nottingham a maga fura humorával.
- De most megelőzünk, nem?
- Gyere már Eddie! – kiáltott Nottingham a folyosóról. Calhoun még bedobta a fénymásolt listát az adatbúvárokhoz, és Nottingham után szaladt.
Amikor bevágódtak a kocsiba Eddie bátortalanul megkérdezte – Végignézted mind a tíz nevet?
- Persze.
- És nem aggódsz?
- Ugyan már! L.A.-ben csak úgy nyüzsögnek a William Treat Nottingham-ek.

# személy: Nottingham, William, Treat, 27, haj: fekete, szem: szürke
# személy.megj: személyi adatok, hivatkozás: LA36554[CC32]+aj793R
# személy.megj2: rendőrnyomozó
# státusz: deviáns, független
# státusz.megj:
# szféra: Idő
# veszélyfaktor: 4
# veszélyfaktor.megj: lojális
# NWOmegfigyelő: Stanton, Mark, NWO5212[0000]!000000
# eljárás: ER1 (amint lehetséges)

- Ugye maga Mister Nottingham – tolakodott be Nottingham privát szférájába egy öltönyös fiatalember, akit sehogy sem sikerült kikerülni, pedig Nottingham már nyolc méterrel korábban elkezdte a próbálkozást. A férfi alacsony volt, lendületes, kicsit kölyökképű, ha nem visel szigorú FBI maszkot, 19-nek nézne ki.
- Ugye maga Mister FBI – bólintott.
- Kérem fáradjon velem!
- Inkább amarra mennék, ha nem probléma.
- Hasznosabb lesz, ha mégis inkább velem tart. Egyedül.
- Eddie, nézd meg mit találtak a srácok! És hívd Ronnie-t!
- Okés – bólintott Eddie magabiztosan, hogy leplezze csalódottságát. Nottingham-ből talán még az FBI-nál is nehezebb infót kihúzni. “Te inkább ennek és ennek nézz utána…”, “…már mindent tudok, ne aggódj Eddie, inkább hív fel Miss Izét”, “Ügyes, roppant ügyes… innen átveszem.”, meg ilyenek, de semmi csapatszellem, gondolta végig Eddie.
- És mondd meg neki, hogy lassult!

Nottingham az alagsorig követte szó nélkül az ügynököt, de ott már hangot adott méltatlankodásának, mely szerint az FBI teljesen jogosan elveheti tőle az ügyet, semmi szükség rá, hogy az alagsorban fejbe is durrantsák, erre ő nem ér rá. Az ügynök furcsállta a nyomozó humorát, de meghagyta B-movie-s fantáziavilágában; Szótlanul bólogatott és félmondatokkal terelte tovább a szervizfolyosók felé.
Egy vasajtón belépve komoly nyüzsgés fogadta Nottingham-et. A tucatnyi lézengő öltönyös figurán kívül voltak inges-nyakkendős technikusok, akik a csöppnyi három asztalt elfoglaló mobil videostúdiójukon a biztonsági kamerák felvételeit boncolgatták, nyombiztosítók, akik szintén három asztalt foglaltak el és mindenféle kémiai és bio -elemzőket nyomogattak, mikroszkópoztak, meg ilyenek.
Nottingham elismerően füttyentett, de rá se hederítettek. Kísérője csak biccentett a neonfényes helység jobb oldala felé. A nyomozó a jelezett irányba indult és újabb viccel igyekezett felhívni magára a figyelmet, odaszólt az egyik technikusnak, hogy ha esetleg megkopik a festék az egyébként vadiújnak kinéző berendezéseken, akkor ugyan gondoljanak már az egyszerű zsaru kollégákra is, akik ilyen frankó cuccokat csak a tévében látnak, és pontosította, hogy a Nyugat Los Angeles-i irodának passzolják őket…
- Miért viselkedik velünk ilyen kellemetlenkedően, Nottingham? – szólította meg a nyomozót egy idősebb ügynök, aki az egész sürgés-forgás középpontjának tűnt. Rövid, sötétbarna haja volt, melybe őszes szálak keveredtek, arca szögletes, frissen borotvált, szemei feketék, nagyok és szigorúak. Most kedvesen, szinte barátian mosolygott, de Nottingham biztos volt benne, hogy ugyanilyen könnyedén fel tudna ölteni bármilyen maszkot.
- Elég lett volna felhívniuk, hogy törődjek inkább a késeléseimmel meg a kéjgyilkosságaimmal!
- Termékeny karrier.
- Nem úgy értettem.
- Én sem. A lezárt ügyekre gondoltam. – Bólintott elismerően az idősebb ügynök. – A nevem Morgenstern, Frank.
- Maga a Los Angeles-i FBI igazgató. Már volt szerencsénk.
- Valóban?
- Nem személyesen, de jópár ügyet vettek már ki a kezemből a maga aláírásáért cserébe.
- Hüm. Hát sajnálom, de mi is csak a munkánkat végezzük. Először is bemutatnám a kisasszonyt. – Nottingham ekkor vette észre a sarokban ücsörgő fiatal nőt, aki a teremben lévő többi hölgytől eltérően, nem fehér laborköpenyt, vagy fekete nadrágkosztümöt viselt, hanem valódi színeket; kockás szövetnadrágot, világoskék blúzt, fülbevalókat, kócos és szőke hajat, napszemüveggel összefogva. Arckifejezése pedig magabiztosság vagy lenéző udvariasság helyett emberi érzelmeket tükrözött. Ijedt volt, félt, de erősnek tűnt, ilyen a tökéletes szemtanú, gondolta Nottingham.
- A hölgy Miss Allison, aki odafent tragikus körülmények között elhalálozott.
Nottingham igyekezett nem meglepődni, bár egy pillanatra majdnem kiesett szerepéből. – Akkor ezek a cuccok még jobbak, mint először gondoltam. Biztos örülnek majd a srácok, ha megtudják, hogy mehetünk nyugdíjba.
- Ennyire ezért nem szükséges örülnie. Christine Allison – nyújtott kezet Christine.
- Bocsánat, de nekem más szemszögből is át kell látnom a helyzetet. Ami pedig az örülést illeti…
- Ha gondolja bármikor abbahagyhatja.
- Mindazonáltal ön az élő bizonyíték, hogy emberünk tévedhet. – Nottingham megerősítésért Morgenstern-re nézett, és élénk tekintettel próbálta jelezni, hogy a kriminológiai félrevezetős és gyanúelterelős módszerekre (melyeknek pontos terminuszára már nem emlékezett) most ne térjenek ki. Legalábbis amíg nem tudnak többet a kisasszonyról, ne feltételezzék róla a legrosszabbat.

- Most akkor kié az ügy? – kérdezte Nottingham.
- Tartok tőle, hogy a magáé – mondta szomorúan Morgenstern, aki kérdőn technikusai felé nézett, de amazok, csak a fejüket ingatták. – Az embereim nem találtak semmit. Se videó, se ujjlenyomat, se DNS, semmi. Megyünk tovább, próbálunk elé kerülni, maga meg kezdje az elején, a már megtörtént gyilkosságokkal, abban maga a jobb.
- Csak így? Hol a lelkesedésük?
- Azt találtuk, amire számítottunk. Az elkövetőt nem ismerjük, de a módszert igen. Semmi nyomot nem hagy.
- Akkor miért kellett ekkora felhajtás? – vetette közbe Christine.
- Ez itt nem olyan nagy dolog. Gyorsabban ideértünk, mint hinné – nyugtatta meg az ügynök röviden, majd Nottingham-hez fordult. – Nottingham, magának van hozzá ereje, hogy megtalálja. Nyomok, tanúk, logika, megtalál, elfog, kész. Mindezt egy emberben. Nekünk apparátusunk van, amit valakik nagyon komolyan hátráltatnak.
- Az FBI-t?
- Nem, nem az FBI-t. Az itt lévő emberek többségét nem találná rajta az FBI fizetési listáján. De nem is ez a lényeg. Arról van szó, hogy most megmozdult valami. Valami, amit eddig nagyvonalúan kezeltünk.
- Kiszabadultak a pszichopaták a Samick-ből? Vagy a marslakók?
- Rosszabb. Deviánsok. Olyanok, mint maguk, vagy én. Különleges képességeik vannak, melyeket nem a megfelelő oldalon használnak fel. Figyelni kell őket, és szükség esetén beavatkozni, akár a hivatalos szervek tudta nélkül. A mi apparátusunk ugyan ezt a célt szolgálja, de a probléma kezd túlnőni rajtunk…
- Már megbocsássanak – szólt közbe Christine -, ez elég konspiratívan hangzik ahhoz, hogy egy civil előtt tárgyalják meg. Tehát ha most az én kedvemért komédiáznak…
- Nem – mosolygott kedvesen Morgenstern. – Ez csak egyszerű felvilágosítás, hogy tisztábban lássák a helyzetet, megtudják, mibe csöppentek, és ne tegyenek fel további kérdéseket.
- Akkor én most menjek FBI akadémiára? – kérdezte Christine. – Már ami a különleges képességeimet illeti, amiket nem a megfelelő oldalon használok fel.
- Nem kell szigorúan a mi oldalunkon állni, elég ha nem visszaélésre használják. Ezek a személyek túl sokan vannak ahhoz, hogy mindet alkalmazni, vagy akár csak monitorozni lehessen.
- Most miről beszél?
- Arról, hogy amit maguk hisznek, tudatosan vagy sem, amit legbelül gyerekes ostobaságnak gondolnak, amit szégyellniük kellene, ha kiderül, az… az utolsó szóig igaz. Nottingham! – Nottingham összerezzent. – Amikor egy gyilkosság helyszínén megpróbálja magát beleképzelni a kakukkosórába, vagy egy asztalon felejtett öngyújtóba és ebből a perspektívából látni véli a dulakodó alakokat, az nem csupán gondolati asszociáció. Pontosan ez az, amire a nagynénje tanította, de ez már több, mint játék. Ha tovább együtt maradnak, idővel minden világossá válik. Gyerekként élte át, ezért hiszi gyerekes ostobaságnak. Bemagyarázza magának, hogy az információt csupán a bűnügyi logika alapján szerezte. – Nottingham hitetlenkedve pislogott hol Christine-re, hol Morgenstern-re. Majd összeszedte magát.
- Oké, megnézte a pszichológia tesztjeimet, az emberei tovább gombolyították. Összeraktak néhány motívumot egy emlék köré…
- Maga is tudja, hogy igazam van.
- Christine! – fordult hirtelen a nő felé. Christine nem rezzent össze. Még mindig azt hitte, hogy valami színjáték folyik, hogy őt valamilyen módon megtörjék vagy befolyásolják. Bár ennek aligha lenne sok értelme. – Hányszor rohant ki az irodájából az utcára, csak hogy meghívjon fagyizni egy csapat kosarazó gyereket? Hányszor rángatta ki szórakozott járókelők füléből a fülhallgatókat? Hányszor látta, amint ezek az emberek az értelmetlen halálba tántorognak egy leejtett szemüvegtok vagy negyeddollár miatt? És hányszor próbálta megváltoztatni ezeket a predikciókat?
- Ezek a balesetek sohasem történtek meg!
- Mert sohasem merte engedni, hogy megtörténjenek!
Morgenstern váltott pár szót embereivel, utasításokat osztogatott. Christine és Nottingham pedig csak álltak, néztek ki a fejükből és nem tudták, mit gondoljanak.
- Amit mi mindnyájan tudunk – kezdte atyai hangon Morgenstern, és mikor idáig jutott, minden világítótest kialudt, az irodai zaj is megszűnt – az Mágia – fejezte be a zárt alagsori terem koromsötétjében.

- Itt van Nottingham? – kérdezte bátortalanul Christine.
- Igen – felelt röviden Nottingham és a sötétben Christine keze után hadonászott.
- Hé!
- Bocsánat, gondoltam hölgyeknek jót tesz az ilyesmi.
- Az nagymértékben függ a körülményektől.
A villany felvillant néhányszor, majd újból kihunyt, aztán fokozatosan erősödött a normális neonfény szintre. Mely meg sem közelítette az előbbi laborvilágítás-erősséget, de jól látszott, hogy a terem üres, a hi-tech eltűnt, a techie-k is és egy kivételével az öltönyösök is. Nottingham kísérője közeledett az ajtó felől. – Negi.
- Á, csak nem James Robert?
- De igen – bólintott komoran az ügynök.
- Enn, a, gé, ipszilon? Hát ezért hagyták itt magát. – Nottingham-nek sikerült összeszednie magát. Újból a nyomozásra koncentrálhatott. Ha az FBI igazgatója hisz a spiritualizmusban, vagy a mágiában, ahogy ő nevezte, az az ő dolga, de most két nap alatt három merényletet követtek el, és ezek a folyamatok általában gyorsulni szoktak. Az FBI pedig fantomokat fog kergetni, ahelyett, hogy segítené a nyomozást.
- Christine, had mutassam be – lendült jobb karja diadalmasan az ügynök felé -, az úr Mister Hetes. – Majd Christine értetlenkedésére hozzátette. – Tudja, a listánkról. Amin kegyed foglalja el hármónk közül a legelőkelőbb pozíciót.

# személy: James, Robert, Negi, 25, haj: fekete, szem: barna
# személy.megj: személyi adatok, hivatkozás: NWO5212[0000]+la802C
# személy.megj2: NWO ügynök
# státusz: FBI, deviáns-szakértő
# státusz.megj: IX
# szféra: Idő
# veszélyfaktor: 5
# veszélyfaktor.megj: Generális véleménykülönbségekre agresszívan reagál. Nem kreatív, ezt azzal kompenzálja, hogy gyakran vállal felesleges kockázatot (hasonló a “csináld vagy halj meg” típusú, célorientált ügynökmodellhez, lásd.:FD 1923/12.354).
# NWOmegfigyelő: Stanton, Mark, NWO5212[0000]!000000
# eljárás: HH3

- Most akkor mit is csinált Carlos-szal?
- Ha tudni akarják megpróbált elkapni… azt mondta menjek utána és…
- Ez már valami! – Bólogatott együttérzően Nottingham megpróbálván átérezni az utánamenés szorongatott helyzetét.
- Remélem rögzíti az elhangzottakat! – vetette közbe Negi. Ostoba öltönyös viccnek szánta, de ő maga igenis rögzítette a beszélgetést.
- Szalagon van minden szó.
- Örülök, hogy jól szórakoznak. Vajon csak a helyszín teszi, vagy máshol is ennyire veszik komolyan a munkájukat?
- Egy pillanat kisasszony, maga állítja be személyes drámának a Carlos-szal való találkozást. Pedig csupán annyi történt, hogy Carlos ajánlatott tett, amit kegyed rövid gondolkodás után visszautasított.
- Nem is akartam rajta gondolkodni. Képtelenségnek tartom, hogy egy pillanatra is le tudjon venni a lábamról…
- Rendben – mondta Nottingham. – Engem legalábbis meggyőzött. Maga rendes lány, aki nem vadul be a megboldogult Carlos tüzes tekintetétől…
- Nem ezt akartam mondani… Nem is ezt mondtam!
- Sokkal eredményesebben beszélgethetnénk egy kényelmes irodában, légkondival, kávéval…
- Ezer bocsánat nyomozó úr, de úgy hallottam, hogy a maga neve is rajta van azon a listán. Kocogjon csak vissza a kényelmes irodájába, talán már várja ott egy kis csomagocska, vagy valami!
- Igaza van, elnézést kérünk, gondolom Nottingham nevében is beszélhetek… – Negi kérdőn Nottingham-re nézett. Majd, mivel a nyomozó nem tiltakozott, folytatta. – Szeretnénk hallani, hogy pontosan mi történt Carlos villájában.
- Amit már elmondtam, el akart kapni én meg leütöttem és eljöttem. Nem én öltem meg!… Egy pizzafutár jött ki a villából, mikor odaértem.
- De ezután ön még beszélt Carlos-szal?
- Igen. De már ezt is mondtam.
- Csak pontosan kell hallanunk minden részletet. Mert ami a heroint illeti…
- Találtak valamit, igaz? – Nottingham vádlón Negire nézett. – De nagyokat hallgatnak róla.
- Ez nem ilyen egyszerű hadnagy úr. A heroin a maguk laboránsaik számára stimmelni fog, de nekünk többet is elárul. Fejlett technológiával állunk szemben, amiért maguknál Nobel-díj járna, de a tudományuk még nem jár ott.
- Úgy beszél, mint egy földönkívüli.
- Bizonyos értelemben. Az a lényeg, hogy a normális emberek által ismert világ csak a felszín, alatta sok minden dolgozik, például az olyan tudományok, melyek az emberek fejlődését motiválják. Van némi technikai előnyünk, de ez a gyakorlatban hátrányként jelentkezik, mivel nem minden esetben élhetünk vele.
- És maguknál van még bűnözés?
- Ez nem egy másik bolygó…
- Elnézést. A heroinnál tartott.
- Kémiailag felerősítették, normál 32%-os anyag, de vérbe kerülve színtisztává válik.
- Ebből arra következtet, hogy pizzafutárnak álcázott szuperbűnözővel állunk szemben.
- Valahogy úgy.
- És ha én nem 32%-os anyagot veszek az utcáról, hanem elmegyek a kolumbiaiak laborjába és veszek tőlük egy adag 90%-osat tízszeres pénzért, és ezt juttatom el Carlos-nak a szokott módon. Akkor ő belövi magának a szokásos mennyisége háromszorosát és kész. Semmi rejtély, tudjuk, hogy a piacon milyen széles a tisztasági skála, ezért olyan gyakoriak a túladagolások. Ehhez még nem kell Star Trek.
- Valóban. Ez pusztán egy üzenet volt. Nekünk.
- Hát ezért a maguk dolga! Ezért veszik el az ügyeket a zsaruktól.
- Általában igen.
- Magukat csesztetik, a szerencsétlen hullák csak a cetlik, amire felírják, hogy “kapd be, hülye öltönyös”! Mi meg ebből nem veszünk észre semmit, mert a mi műszereink csak addig vannak skálázva, ameddig engedik.
- Annál ez bonyolultabb, de az analógia lényegében helyes. A műszereik azért nem mutatnak semmit, mert mi alkottuk őket, tőlünk ered a tudomány …
- Szerencsére ezt én nem veszem be – mondta nyomatékosan Nottingham. – Nem is akarok tudni róla. Nincs olyan vakujuk, mint a Men In Black-ben.
- Van hasonlónk. Ha ezt az ügyet befejeztük, szívesen eleget teszünk kérésének.
Nottingham aggódó tekintettel Christine-re nézett. – Maga benne van ebben a hülye színjátékban?
- Én azt hittem maga van benne.
- És most már nem hiszi?
- Már nem is érdekel.
- Jó – mondta Negi ügynök. – Tegyük fel, hogy álmodnak! Allison kisasszonynak remek tehetsége van ahhoz, hogy életben maradjon, és életben tartsa a körülötte lévőket is. Nem beszélve arról, hogy ebben az ügyben különösen fontos ütőkártya lehet, már ha megengedi, hogy ezt a kifejezést használjam, mivel halottnak hiszik. Nottingham nyomozó pedig már számtalan esetben rászolgált hírnevére. És ráadásul még varázsolni is tudnak.
- Idefigyeljen…
- Tehát álmodnak – tartotta fel kezeit védekezőleg az ügynök. – Ebben az esetben segítenének? Utána pedig…
- Amennyiben még életben vagyunk.
- Álmodnak. Utána pedig ha kívánják megvakuzhatjuk önöket.
- Kellemesen hangzik. De előtte még elnézhetünk a Marsra is? – kérdezte gúnyos lelkesedéssel Christine.
- Izgalmas kalandok, következmények nélkül. Másnap reggel pedig az ágyamban ébredek. Így gondolta, Negi ügynök?
- Pontosan. Látszik, hogy a hadnagy úrnak már vannak tapasztalatai – bólintott mosolyogva Negi. Nottingham pedig hirtelen Negire, Christine pedig Nottingham-re nézett.
- Na, ez csak az első viccem volt. Próbálok asszimilálódni – mondta Negi ugyanazzal a kétértelmű hangsúllyal, amivel őt kezelték eddig. – Nem kötelességem felvilágosítást nyújtani. Ha kívánják visszamehetnek az őrsükre. A nyomozók semmit sem fognak találni, magával az élen Nottingham. Christine-t pedig szintén nem tudják megvédeni egy olyan támadótól, aki úgy közlekedik, mint azt Morgenstern prezentálta az imént. Nem szívesen csinálok hülyét magamból, elhihetik. De ha olyan okosnak hiszik magukat, csak rajta! Csinálják!
Percekig hallgattak, próbáltak rájönni, ezúttal külön-külön, hogy miből mennyit higgyenek el az ügynöknek, és hogy ez mennyiben lesz hatással életükre rövid illetve hosszú távon.
- Meg ne sértődjön már! – kezdte Nottingham.
- Nem, dehogy, ez is része volt az eljárásnak.
- Miféle eljárásnak?
- Egy átlagemberben másképp csapódtak volna le a hallottak. Magukban megvan az a fajta öntudat, ami a mágusokban, általában. Persze ettől még farkasemberek is lehetnek – nézett rájuk mosolyogva az ügynök, Christine épp a torkát köszörülte.

- Először is biztos helyre kell vinnünk Allison kisasszonyt. Aztán maga meg én elkapjuk a pasast, amíg Morgenstern a háttérben bosszankodik.
- Hogyan előzhetjük meg az FBI-t?
- Nem az FBI-t, az NWO területi csoportját. Az nagyobb dió.
- Nagyobb… dió? Használják ezt így?… Mindegy – hessegette el a lingvisztikai problémát Nottingham. – Szóval?
- Van egy problémakör, melyben nem hosszútávon nem lehet hatékonyan boldogulni. A különleges képességű embereket igen nagy bizonytalansági faktor lengi körül. Ez a mostani láncolat ilyen embereket kapcsol össze, még jobban összekuszálva a szálakat, a sajtóról nem is beszélve. A tettes ismeri a módszereinket és a gyengéinket. Végig lépéselőnyben lesz.
- Akkor tehát mit tehetünk?
- Megpróbáljuk megakadályozni a következő gyilkosságokat, majd besétálunk a nekünk állított csapdába.
- Ez a mentalitás gondolom alapkövetelmény maguknál – mondta Christine.
- Egyéb építő jellegű gondolat?
- Csak kérdések. Ha mindegyik célpont különleges képességű, hogy tudják ilyen egyszerűen elkapni őket?
- Több dimenziója létezik ezen képességeknek. Nem mindenki a túlélésre fókuszál.
- Ez így már kezd érdekelni – vallotta be Christine.
- De erről később. Egyéb?
- Mi a cél? A zavarkeltés? – kérdezte Nottingham.
- A legtöbb célpont valószínűleg csak a zavarkeltés része. A valódi célt nem tudjuk…
- Mert ha csak egy-két célpontja van, akkor azt negyed óra alatt elintézhette volna. Így sokkal tovább tart, és még a figyelmet is felhívta magára, a sajtó, az FBI… a nyüzsgés, az éberség őt is hátráltathatja.
- Többről van szó, az üzenetről. Kellemetlen helyzetbe akarja hozni az ügynökséget… – gondolkodott el Negi a plafont szemlélve. – És ilyen helyzetben sok a bizonytalansági tényező. Morgenstern techno-mágusai is csak nagyokat pislognak. Vegye fel a telefonját, Nottingham! Az őrsről keresik.
- Francba… – sziszegte Nottingham, miközben a zakójából próbálta kiszabadítani a telefont.
- Én halkítottam le, hogy zavartalanul beszélgethessünk. Már keresték párszor, de semmi új információ, nem volt fontos – mondta Negi.
- Hogy halkította le a telefonomat? És honnan tudja, hogy mit akartak nekem mondani!? Ne válaszoljon! – hárította el a magyarázatot, majd beleszólt a telefonba. – Mi van?

- Az én zsaruim tehát semmi olyat nem tudnak kideríteni, amit maga már ne tudna?
- Úgy valahogy, de azért ne küldje haza őket! Még találhatnak valami hasznosat.
- Tehát akkor a többiek – kezdte Nottingham. – A Robert Keene nevű pasas valóban az a szélhámos, akire elsőként gondoltunk. Barrow jobbkeze. Hozzájuk nem mennék oda balhézni.
- Keene szintén a túlélő típushoz tartozik. Érte nem aggódom.
- Pedig ő még csak nem is hiányozna.
- Ez most mindegy. Duchamps kalandregényeket ír, néha hónapokra is eltűnik, nem tudjuk hová, gondolom az imázsa miatt. Szerintem ő is biztonságban van az Amazonas-on, vagy akárhol.
- Rowlands művésznő pedig Európában van – folytatta a sort Nottingham. – Biztonságos távolban.
- A távolság most nem sokat számít. Szóltunk az ottaniaknak, hogy figyeljenek, tartsák szemmel, de szerintem nincs sok esélye.
- Elég nagyvonalúan kezelik ezt az egészet! – szólt rájuk mérgesen Christine. – Álljon oda köré nyolc ügynökük!
- Már megtörtént. A művésznő alapvetően elutasító volt, nem mondta le nyilvános szerepléseit, de az ügynökeink vele vannak.
- Ki van még? Menjünk már valahová! – intett az ajtó felé Nottingham.
- James Morrison, lemezproducer, Carlos menedzsere.
- Ex-menedzsere.

- James Morrison? – kérdezte félhangosan Negi a jelvényszámát ellenőrző rendőrök válla felett.
- Született. Most jobbára Mike Morrison – állt fel egy férfi az iroda túlsó végében.
- FBI – villantotta jelvényét felé is. – A hölgy Christine… Scott, az úr pedig Nottingham hadnagy. Ön a Morrison Records tulajdonosa?
- Igen. De a nevemet még a cégalapítás előtt megváltoztattam. Úgy látszik az FBI ragaszkodik az eredetihez… A viccelődő barátokról és üzlettársakról nem is beszélve.
- Carlos-ról szeretnénk kérdezni.
- Semmi különös, deviáns volt, ahogy maguk, technokraták mondanák. Úgy tűnik most érkezett el az ideje, hogy nekilássanak kipucolni bennünket a világukból a kis pogrom-juk keretében.
Nottingham egy szavát sem értette Morrison-nak, de sejtette, hogy megint valami olyasmi vuduról lesz, mint az imént a szerkesztőség alagsorában, és nem volt benne biztos, hogy a Morrison védelmére kirendelt srácok is olyan simán napirendre tudnak térni az FBI-os hanta felett, mint ő. Elvégre ezért volt ő a hadnagy. Ezért aggódva a rendőrök felé pillantott és azt fontolgatta, hogy az ügy bizalmas voltára hivatkozva kiküldi őket.
- Ne aggódjon hadnagy! Az emberei nem hallanak minket. Akár az egész technokrata összeesküvést kitárgyalhatnánk. Fel sem tűnne nekik.
- Azért jöttünk, hogy megbeszéljük, hogyan is úszhatjuk meg ezt az ügyet – folytatta Negi.
- Én úgy, hogy itt maradok, és nem engedek be senkit. Ezt meg tudom tenni. Az önök problémáján viszont nem tudok segíteni. Nem is értem, hogy miért akarnak elkapni valakit, aki a dédelgetett kis céljaikat segíti elő.
- Ez senkinek sem célja.
- Magának ezt mondták. És mindig is ezt fogják mondani.
- Mert ez az igazság.
- Mert magának, ügynök, ezt kell hallania, ahhoz, hogy jól működjön. Az a gyanúm, hogy maga kívülről került az NWO-hoz, deviánsként kezdte, ezért nem tudhat mindent. “Nem értené meg”, mondják a háta mögött.
- Addig is, amíg az elhangzottakon tépelődöm, győzzön meg róla, hogy nem maga az emberünk.
- Milyen érdekem fűződhet ahhoz, hogy maguk helyett végezzem a piszkos munkát.
- Talán hogy paranoiás világának hamis sztereotípiáit erősbítse?

# személy: Morrison, James, 51, bőr: fehér, haj: fehér, szem: zöld
# személy.megj: személyi adatok, hivatkozás: LA41004[CC32]+hz566R
# személy.megj2: menedzser
# státusz: deviáns, független
# státusz.megj:
# szféra: Élet, Elme
# veszélyfaktor: 7
# veszélyfaktor.megj: elfogult
# NWOmegfigyelő: Stanton, Mark, NWO5212[0000]!000000
# eljárás: EL2

- Én nem adtam volna fel olyan könnyen, Negi ügynök – szólt előre Christine Negi autójának hátsó üléséről.
- Ez a fafejű pasas életben fog maradni, efelől biztos lehet. Ha megkeresi majd, és elmondja neki, hogy csak a technokrata gépezet sodorta mellénk, szívesen elbeszélget majd magácskával. Negyed óra után magácska is osztani fogja a nézeteit modern a világ gonoszságáról.
- Ez baj?
- Csak annyiban, hogy ez nem a maga véleménye, hanem egy látszólag bölcsebb, tapasztaltabb, befolyásoló tényező hatása…
- Miss Allison-t a technokrata gépezet sodorta mellénk? Én is ügynök lettem? – Kérdezte Nottingham az anyósülésről.
- Maga is a rendszer része. Kormány, FBI, tőzsde, közigazgatás, minden, amiben társadalmunk fejlettségét mérjük ilyen hatással van a deviánsokra. Morrison remek példa.
- Látszólag nem kedveli. Hogy jön a képbe?
- Underground zenemogul, sokan adnak a véleményére a szakmán belül. Nem sztárcsináló, Carlos csak véletlen volt, senki nem gondolta, hogy ekkora sikere lesz.
- Zenész, menedzser, balett-táncos, sztárnyomozó, sztárügyvéd… laptulajdonos – sorolta Christine. – Miért van baj ezekkel?
- Jó kérdés. Mind rendelkezik különleges képességgel, de többnyire Alvajárók, ahogy mondani szokták, nem tudatosan használják tehetségüket, bár egyértelműen különböznek az Alvóktól. Rajtuk kívül, úgy látszik, van több Éber is, aki teljesen tisztában van képességeivel, mint azt Morrison önhittsége igazolja.
- Alvók, Alvajárók, Éberek… ezeket hogy tudja megkülönböztetni?
- Rutinból, bele kell jönni.
- És mit takarnak ezek a kategóriák?
- A világot, ahogyan mi, az ügynökségnél, látjuk. Ezek a kategóriák határozzák meg egy személy veszélyességét, és az alkalmazandó beavatkozást, amennyiben szükséges. De a mi hatáskörünkbe Alvajárók és Éberek tartoznak, őket nevezzük deviánsnak.
- És maga? Maga Éber?
- Tudok dolgokat.
- Például?
- Kikapcsolni Nottingham mobiltelefonját, meg ilyeneket, trükköket, de ezeket nem öncélúan használom. Ez a nagy különbség köztem és a deviánsok között. Bár közöttük is akad, aki a helyes utat járja, velük igyekszünk felvenni a kapcsolatot.
- És ki dönti el, mi a helyes út. Aki tudatosan, vagy tudattalanul a… technokrácia…? – Nézett kérdőn Negire, aki helyeslően bólintott. – …céljait szolgálja, az helyes, a többiek deviánsok, akik csak útjában vannak a rendszernek.
- Alapvetően mind deviánsok, a szó azon értelmében, hogy különböznek az átlagtól. A probléma ott kezdődik, hogy a deviánsok közt is vannak bűnözők, akik sokkal veszélyesebbek a társadalomra, mint a többi bűnöző. Amint azt a jelenlegi helyzet is mutatja. Sokkal kiszámíthatatlanabbak.
- Ezért kell pogrom, már ha ezt is jól hallottam, keretén belül leszámolni velük.
- Á! – legyintett Negi, de szemmel láthatóan nem volt kedve válaszolni.
- Mit jelent ez ma? Az egy egészen konkrét történelmi szituáció, nem pusztán szinonima a gyilkolásra.
- Pontosan ez az. De ezek a fafejűek előszeretettel használják.
- A hangjából úgy hallom, hogy a Morrison által érzékeltetett előítéletek mégis kölcsönösek – szakította félbe Nottingham a többiek beszélgetését.
- Mire gondol?
- Van ugye egy társadalmi, vagy tudomisénmilyen csoport, amit deviánsnak neveznek. És ezen csoport tagjaiból kerülnek ki a legveszélyesebb bűnözők.
- Nagyjából. Igen.
- És ez a bűnüldözők szemében negatívan diszkriminálja az egész társaságot.
- Ez sem teljes egészében igaz, de ők ezt pontosan így gondolják.
- Mi igaz belőle?
- Ezek bizalmas információk.
- Tehát?
- Ne vigyorogjon már Nottingham. Jól érzi a dolog fontosságát, de ez a vonal az, amin Morgenstern-ék dolgoznak. Bízza nyugodtan rájuk.
- Tehát több szinten folyik a nyomozás? – firtatta Christine. – Lehet, hogy mégis elkapják, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy elbújjunk?
- A több szint csak még több kiszámíthatatlanságot jelent. Sajnos.
- Akkor mi szükség rá?
- Az, hogy vannak bizalmas részletek. És ezt az elkövető is tudja. Több szál, több variáció.

- Rohadt élet! – kiáltotta Negi, majd a zsinóroknál fogva lerángatta magáról a headset-et és a műszerfalra dobta. Egy darabig csendben autóztak, aztán Negi megint megszólalt. – Whytfield-et kinyírták.
- A sztárügyvédünk – konstatálta Nottingham. – Az emberünk nem sorban halad, kezdhetünk aggódni.
- Több variáció – mondta halkan Christine.
- Na most tesszük le Miss Allison-t a Random Hotelben! – szögezte le Negi, miután összeszedte magát.
- Hol?
- Csak mondja merre menjek, Miss Allison! Ahogy érzi. Így eljutunk egy motelbe vagy akárhová, amit ezáltal entrópiával véd.
- Érdekes – mélázott Nottingham.
- Intuitív mágia. Nem tudatos, nem is akkor jön, amikor kéne, legtöbbször kifejezetten későn, de hatásos szféra. Különösen váratlan tényezők beiktatásánál.
- Akkor itt forduljunk balra. Vezessen. És mondja el, hogy mi az a szféra!
- Ó – suttogta röviden Negi. – A mágia dimenziói, mind különböző tényezőkre koncentrál. Élet, Idő, Elme, Tér, Anyag, ilyesmik, és vannak komplikáltabbak is, mint az Entrópia vagy a Dimenziótudomány.
- Ezek hogy működnek?
- Mindenkinél máshogy. Ahogyan az avatar fel tudja használni őket.
- És Az mit csinál?
- Jó kérdés. Ő egyfajta lélek a mágusban, belső hang, vagy olyasmi. De valójában önálló lény, egy hatalmas és komplex entitás. A valósággal a mágus köti össze. Annyit érzékel a valóságból, amennyit a mágus.
- Mindenkiben egyforma erős?
- Ezt nem lehet biztosan tudni. A mágus ereje abban rejlik, hogy mennyire képes megtalálni az összhangot az avatar-jával. Ha ez működik, nagyon erősek lehetnek együtt. De az avatar valószínűleg ennél sokkal erősebb.
- Akkor mit vacakol a mágussal? – kérdezte Nottingham.
- Ő a kapcsolata a statikus valósággal.
- Most akkor van bennünk valami? Egy másik tudat. Ezt ne!
- Ez nem skizofrénia, vagy ilyesmi, ez a dolog már születése óta benne van a mágusban. A személyiség része, csak van aki még nem találta meg. Keresése egyfajta önismereti kihívás.

A belvárosból a kettes főúton mentén haladtak kifelé, Christine útmutatása alapján. Glendale-ig autóztak. Ott Christine szólt, hogy álljanak meg. A Kenneth street-en álltak, egy kellemes, családias hotel előtt.
- Ez jól lesz? – kérdezte Negi.
- Nem tudom – nézte Christine szigorúan a feliratot, “MackWood’s, szállás és kaja”. – Mit kéne éreznem?
- Semmit. Akkor okés. Gondolom.
- Akkor okés, gondolom.

- Kellemes kis szoba – nézett körbe Christine.
- Jól belátni az utcát és a parkolót – bólogatott Negi. – Most érkeztünk el oda, hogy Miss Allison itt marad, biztonságban. Mi pedig megyünk tovább. Vagy maradna inkább Naszi?
- Nem, menjünk. De nem lá… mi az a Naszi?
- Elnézést. Dél-Dakota, olyan “cé”-sen vagy inkább “essz”-esen ejtjük a kemény “té” hangokat, mindegy.
- Menjünk. De nem látok reális célt. Innen-onnan kapunk telefonhívásokat, amiken rágódhatunk. Várhatunk a halálesetekre… az lenne a legjobb, ha bevárnánk valahol.
- Igen, de látja, aki tehette eltűnt szem elől, mint mi az imént Christine segítségével. Morrison nem segít. Keene nem bízik senkiben, különösen nem az FBI-ban vagy a zsarukban. Rowlands nem a mi asztalunk.
- Igaza van. Maradjanak itt! Tartsák nyitva a szemüket, hátha mégis idetalál. Én addig elintézek pár dolgot. Ne hívjanak, majd én jelentkezem! Ha reggelig nem jövök vissza, álljanak tovább!
- Legyen óvatos!
- Maguk is!

03.09
Negi tragikusan rövid idő alatt megtudta, amire kíváncsi volt. Ettől még jobban úgy érezte, hogy becsapta és kihasználta Christine-t és Nottingham-et. Persze segített nekik elbújni, és még nincs vége a dolognak, de valahol mégis. Azt az utasítást kapta, hogy menjen vissza és védje meg őket, a nyomozásnak vége. Beigazolódott, hogy belső emberrel van dolguk. Egy NWO megfigyelő, akinek feladata a deviánsok szemmel tartása volt, fogta magát és nekiállt leöldösni őket.
Eddig nem tudták, hogy Mark Stanton eltűnése mit jelentett, azt gondolták, hogy valaki elkapta Stanton-t az aktáival együtt. De nem ez történt, az a barom tényleg nekiállt gyilkolászni. Pontosan ahogy azt a jólinformált deviánsok várták. Most örülhetnek, gondolta Negi.
Nottingham-éknek nem beszélt konkrétan a megfigyelőkről, de elmondta volna, ha arrafelé terelődik a szó, többször is utalt rá. Most már mindegy, ha odasétál és elmondja, meglesz a véleményük.

Ezekhez az átejtésekhez Negi nem érezte magát eléggé öltönyösnek. De hát ez volt az FBI varázsa. Nem projekteket, eljárásokat és terveket hajtunk végre, hanem felrúgjuk a szabályokat, nyíltan szembeszállunk a deviánsokkal, és igyekszünk túlélni mindezt. Semmi precíz tervezgetés, itt rögtönözni, tippelni, harcolni kell. A Vezetés terveit meg egyengessék csak a többiek, de a technokrácia felemelkedéséhez vitathatatlanul szükség van olyan fél-deviánsan gondolkodó szervezetre is, mint az FBI.
Negi csak töprengett, rágódott a kívülállókkal való munka hátrányain, és nem vette észre, hogy követik.
Hajnali három körül járt az idő. Negi bosszankodva felbaktatott a hotelbe. Nottingham a folyosón várta, pisztollyal a kezében.
- Nagyon jó, csak most már tegye el! Én vagyok.
- Megtudott valamit?
- Meg – mondta Negi és besétált az ajtón. Christine épp visszatette pisztolyát a retiküljébe. Nottingham még szétnézett a folyosón, mielőtt bezárta az ajtót. – Mindent. De ugyanez lett volna a helyzet, ha ottmaradunk az alagsorban és leülünk egy sarokba.
- Nem értem ezzel mi a baj – veregette vállon Negit Nottingham. – Hisz ön egy jól működő csapat része. – A bizalmaskodást csak félig szánta viccnek, Negi valóban elég nyúzottnak tűnt.
- Tudod Naszi – Negi itt egy pillanatra elhallgatott, és mentális blokkot hozott létre, hogy később ne kerüljön bele személyi kartonjába, amit mondani fog. – Egyre inkább az az érzésem, hogy nem csinálunk semmit. Mármint az Ügynökség, az NWO. Csak megtörténnek a dolgok, mi meg eltávolítjuk a civileket. Ennyi a dolgunk. De sosem akadályozunk meg semmit.
- Ez valóban jó propaganda Morrison-nak.
- Hát igen. Mindegy. Az emberünket Mark Stanton-nak hívják, nekünk dolgozott. Megtudott rólunk mindent, kiismerte a rendszert, figyelte a deviánsokat. Akiről úgy érezte, nem a megfelelő célra használja különleges képességét, felírta a kis halállistájára. Ennyi.
- A maguk embere. És tudták! – mondta vádlón Christine.
- Nem voltunk benne biztosak.
- És ideküldték magát, hogy eljátssza a bűnbánó technokratát!
- Nem játszok meg semmit!
- Csak rajta, mondja, hogy akkor is maguknak volt igazuk! És hogy semmi oka sincs Morrison-nak vagy a hozzá hasonlóknak, hogy ne kedveljék önöket. Hiszen maguk mindig a lehető legtöbbet teszik a társadalomért, például levadásszák a saját buggyant ügynökeiket…
- Christine! – próbálta félbeszakítani Nottingham a vádaskodást.
- Ezért már érdemes ügynökséget fenntartani!

Negi kinyitotta a szoba ajtaját és kilépett, nem akarta becsapni maga mögött, mert biztosra vette, hogy Allison kisasszonyt találná el.
- Menjen csak, szóljon a többieknek, hogy nem boldogul!
Negi megtorpant pár lépésnyire az ajtó előtt és visszafordult. Christine tovább lépdelt felé.
- Kérjen erősítést. Hívja Stanton barátját, ha egyedül nem bír el velünk!
- Csak a stressz és a fáradtság miatt beszél így. Ne rajtam töltse ki a dühét. Azonkívül pedig, bármikor elbánok magukkal. – Nézett szigorúan Christine válla felett az ajtóban álló Nottingham-re, mivel úgy vélte, a karbafont kézzel ácsorgó nyomozó szintén Christine álláspontján van. Nottingham erre sarkonfordult és indult volna vissza a szobába.

Negit a fizikai valóságból elég nehéz volt meglepni, ruháján több, más-más irányt figyelő kamera volt elhelyezve, melyekkel a teljes 4 pí térszöget érzékelte, ha nem is egyszerre, de jól megtervezett fáziskésleltetéssel. Szinte azonnal meglátta a háta mögött megjelenő Stanton-t, aki a lépcsőházból perült elő és már tüzelt is géppisztolyából.
Christine is megérezte a veszélyt, de a Negi mögött megjelenő fegyveres férfi alapján már egyébként sem volt nehéz következtetést levonni.

Negi és Christine egy vonalban könnyű célpont voltak. Negi reflex-szerűen elkapta Christine vállát és balra lódult. Christine pedig valamilyen tudatalatti késztetést érezve ellenállt neki, és az ellenkező irányba rángatta volna Negit. Egymásba gabalyodtak, szerencsétlenkedésük és az érkező golyók nyomán elterültek a földön. Stanton kihúzta a tűzívet a folyosó széléig, ahová az ügynöknek és a nőnek ugrania kellett volna, és ott valóban mindent szét is téptek a lövedékek.
Nottingham semmin sem lepődött meg, amint két társa lehanyatlott közte és Stanton között már emelte is célzásra pisztolyát és habozás nélkül tüzelt. Stanton nem tudta blokkolni a tudat alatt gyilkos szándékú mágiával fókuszált lövést, a 45-ös lövedék a bal szemén hatolt be és hátul tenyérnyi darabot szakított ki koponyájából, Mark Stanton ezzel befejezte személyes pogrom-ját.
Nottingham átszökkent társain és Stanton felé indult, hogy megbizonyosodjék róla, ártalmatlan. Nem tudta mennyit árthatott neki a lövés, de ha Neginek igaza van, érhetik meglepetések egy átlőtt fejű mágus irányából. Nem akart többet kockáztatni. Eközben lendületből szidta a Negi által emlegetett “intuitív mágiát”. Hiába kapsz meg minden segítséget – gondolta – nem lehetsz gyorsabb a reflexeidnél. Példának ott az a két hiperérzékeny szerencsétlen a folyosó közepén. Christine-t kevésbé hibáztatta, elvégre ő nem zsaru vagy FBI ügynök, ő csak egy olyan állampolgár, aki azt hitte, hogy különleges képességei meg fogják védeni. De annak az idióta Neginek lehetne annyi esze, hogy még akkor is tisztában van a helyzetével, ha épp a kis NWO-ját védi. Vagy egy-két szférára már adnak FBI plecsnit, pisztolyt meg felelősséget?
Igazából magára volt dühös, mert jó zsaru létére nem tudta megelőzni a bajt. Hagyta veszekedni őket, amikor tudta, mekkora veszélyben vannak. Kirúgta Stanton élettelen kezéből a géppisztolyt, egyenesen be a lépcsőházba.
Háttal a falnak támaszkodott, próbálta rendezni gondolatait. Christine-ék felé nézett. – Na gyerünk Mister és Miss Avatar, hozzátok vissza őket! – kiabálta egyszerre, szándéka szerint, minden egyes tudati és tudat alatti síkon, szférán, vagy bármin. Felemelte a bal karját, hogy a hónalljtokba csúsztathassa pisztolyát, egy pillanatra megdermedt, a tok véres volt, alatta az inge is. Vér szivárgott a golyóálló mellény alól. Francba, gondolta. Lenézett, látta hogy a bal nadrágszárát is eláztatta a vér, ami most a cipőére csurgott. Tudata egyre homályosult, a jobb cipőjét tisztának találta. Vagy mégsem? Azon is apró cseppek voltak. Ez még akkor történhetett, amikor a többiek elestek, Negi több golyót is kapott, súlyosan megsérülhetett – gondolta Nottingham miközben lassan lerogyott a fal mellé – nagyon súlyosan, és közben összevérezte a cipőmet.

Folytatása következik.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához