LFG.HU

celsior
novellaCimkek

(Prológus)

Mikor Birodalmi időszámítás szerint 2518-ban egy törpe rúnakovácsból, egy sokat próbált veremharcosból és egy fanatikus Jade-druidából álló kalandozócsapat a Felső-Talabec mocsara közelében felfedezte a menhirekből rótt kőkört, senki sem sejtette, hogy az emberfaj számára egy új világ krónikája veszi kezdetét.

A törpe visszatért Karak -Ungorba, beszámolt az elnéptelenedett, romokkal és titokzatos árnyakkal teli földről, a távolban égre tornyosuló szirtekről és a törpe rúnákról, melyet a túloldali kőkör szikláin talált…a klánvezér hitt neki és a legjobbakat adta mellé. A törpék amint kijutottak a Kharymnak (Felhőerdőnek) nevezett rengeteg túloldalán, jól megépített kőhídra bukkantak. A kőhídtól idő koptatta, alaposan kiépített út vezetett az ismeretlenbe. Gyakorlatias nép lévén tovább nem is merészkedtek, a közeli vadon fáiból házakat, műhelyeket emeltek és felkészültek birodalmuk megvédésére.

A kőhídon kisváratva a Birodalom légiói tűntek fel. Argenteus Wolfen és Klaus Doldinger kevésbé volt szerencsés az Udvarnál. A császár a várható nyugati polgárháborúra hivatkozva csak egyetlen gőztankot, egy hordára való vad északi klémorforgatót, valamint néhány hetvenkedő, bajkeverő birodalmi lovasmuskétást adott az új világ meghódítására. Szerencséjük és régi barátaik jóvoltából azonban egy osztagra való Naplovag és a cárnő jóindulatának köszönhetően maroknyi nomád lovasíjász is kísérte az új világba érkező telepeseket.

Argenteus rossz híreket hozott. A felhőerdő túloldalán töméntelen zöldbőrű telepedett meg. Csak sejthették, hogy valaki kifürkészhette a kapu titkát a zöldőrűek közül és a horda a többieket megelőzve megjelent az új világban is.

A birodalmiak továbbhaladtak a törpék által felfedezett úton míg az egy gázlóhoz nem értek. A folyót tovább követve egy romvárosra bukkantak, ahonnan a legmerészebbek néhány csodálatos régi fegyverrel, tekercsekkel, tértek vissza. A közeli dombon, és a messzire húzódó hóborította hegy lábánál a telepesek aranybányára bukkantak-ez volt a legdöntőbb érv a letelepedésre.

A következőnek érkező erdei elfek hővös távolságtartással értesítették a törpe generálist a Zöld Dögvész terjedéséről. Falvakat, városokat láttak a felderítők, s szapora az orkok -fajuk szokásához híven-invázióra készülődtek a kőhíd túloldalán. A fürkészek káosztörpéket láttak a zöldbőrűek között-ez pedig ravasz ellenfelet, könyörtelen harcot ígért.

Az erdei elfek végighaladtak az úton, a birodalmiak területén töltött rövid, ám jóval szívélyesebb vendéglátás után az ősi utat követve átkeltek a gázlón. A folyó túloldalán a romváros folytatásában megdöbbentően épen maradt szentélyre bukkantak, a szentélytől északra, pedig gyönyörű, érintetlen ősi fákból álló ligetre. A seregvezér döntött: a ligetet meg kell óvni a méltatlanoktól. Az erdei nép is letelepedett.

A patkányfajzatok érkezése mindenkit meglepett. Először a törpe favágók figyeltek fel a vadonban a jól ismert karmos lábnyomokra, majd a birodalmiak bányászai jelentették,hogy a közeli hegyekben skaven portyázókat láttak. A Szarvaspatkány népe ekkor már megszállta az Aranyszirteknek nevezett hegység egy részét, portyázóik a Morajló Erdő fái között vadásztak az egyedül kóborlókra, a Romváros folytatásában pedig régi, beomlott romok alatt fúrtak járatokat, eltemetett kincseket hozva a felszínre.

A kincsek híre vonzotta a káosztörpéket is. A folyó innenső oldalán megtalálták az elfek templomának párját, amit rögtön el is rútítottak káosz-szimbólumaikkal. Várost és egy falvat alapítottak, s nekiláttak a vidék kiaknázásának. Égett bennük a bosszúvágy, hogy törpe rokonaikat a Hítalorba fojtsák, s az első kék újholdkor követeket küldtek Törpátok Garshoz, az ork seregvezérhez.

2518 tavaszának végén a Zöld Horda néhány káosztörpe kíséretében átkelt a Felhő-folyó (elf: Hítalor) kőhídján és a törpe kolóniák felé özönlött.

az első összecsapás -Szürkehegy- Wyvern az égből.

Micsoda hőség! -Snigarr elgondolkodva nézte az orráról a kőhajító kerekére cseppenő verítéket. Késő délután volt, a törpök serege felkészülten figyelte a szemközt kavargó káosztörpe-ork hordát. A Birodalom által beígért erősítésre vártak, s úgy tűnik a kőhajító, a nyílágyú, és a girokopter visszatatotta eddig a csürhét, nem is beszélve az alant sorakozó törpe seregről.

No igen, a sereg. Harcedzett veteránok, trollölők, nyílpuskások- kicsiny, ám törhetetlen gárda, élén a generálissal.

Dübörgés hallatszott a hegytető mögül, majd egy porfelhőben megjelent az erősítés is. Csillogó nehézpáncélzat, hatalmas, harcra nevelt nehéz paripák nyergében napdíszes pajzsú Naplovagok. A lovagok mögött zöld köpönyeges ősz férfi lovagolt-pegazusháton. Vállán álmosan pislogó uhubagoly, fején rúnákkal ékes ezüstkorona. Argenteus volt, az ùj földek egyik felfedezője, az emberfaj egyetlen mágusa ideát.

A lovagok látványa úgy látszik eggyé kovácsolta a távolban marakodó ellenséget. Látták amint a szemközti Szürkehegy tetején szárnyait kibontva iszonyatos méretű sárkányfajzat emelkedik a magasba. A nagyszerű halált kereső trollölő Pusztítókat leszámítva egy pillanatig mindenki ugyanarra gondolt \”-csak ne engem!\”

Snigarr szomszédságában a nyílágyú legénysége gyakorlatiasan fogta fel a dolgot -hátrafeszítették az íjhúrt és célbavették a hatalmas dögöt. A felszálló wyvern mellett az ork kőhajító legénysége szintén felajzotta gépét, és… mérföldekre elhallatszott a reccsenés, ahogy a túlterhelt szerkezet forgácsai szanaszét repülve elpusztították a körülállókat. Az orkok felől dühös üvöltés szállt- a törpék gúnyosan vigyorogtak. Ork haditechnika.

Jobboldalt a lovagok habozás nélkül vágtába kapták lovaikat és pusztító ezüst ékként törtek a mocsár jobb szélén az ellenség íjászai és farkaslovasai felé. Mögöttük az ősz férfi lassított-majd pegazusostól, baglyostól együtt elnyelte a föld. Snigarr csak pislogott. Mellette a többiek káromkodtak, mint a jégeső. A kőhajító serpenyője -Snigarr bámészkodásának köszönhetően -lecsúszott a rögzítőpántokról és néhány marék homokon kívül mást nem hajított az orkokra.

Szemközt a goblinok szintén vágtába kapták farkasaikat, megfeszítették íjaikat és eszeveszett bátorsággal viharzottak az ezüst ék felé.

A csatatér túlodalán a káosztörpék muskétásai magabiztosan törtek előre. Tehették. Snigarr hallott róla, hogy nincs teremtmény, mely fegyvereik tüzével szemben megáll. Mellettük kétkezes fegyvereiket vállukra vetve a harcosok csörtettek, megannyi páncélozott, őrült tekintetű káosz hívő. Mögöttük Sshruag, a káoszmágia mestere zárta a sort. Ha Sshruag csak fele olyan veszedelmes mint a híre, megeszi a jáde mágust baglyostól, koronástól, pegazusostól.

A nyílágyú kioldotta lövedékét. Snigarr kétkedően elhúzta a száját. Egy repülő dögöt röptében lelőni…a távolban ekkor felvijjogott a wyvern. A lövedék nem találta el -de a lovasát… a kiömlő vér mennyiségéből ítélve a seb három embernek is elég lett volna. A wyvernháton viszont nem ember ült. Ork, nem is akármilyen: Törpátok Grash, a seregvezér. A wyvern némi hánykolódás után behódolt a súlyosan sebesült lovasnak és tovább szárnyalt hegytető felé. Snigarr rossz előérzete támadt.

A túloldali hegy tövében ekkor a semmiből előbukkant a zöldköpenyes. Széles ívű mozdulata nyomán a káoszmágus átláthatatlan ködbe burkolózott- a köd mélyéről kiszűrődő üvöltözésből ítélve ez cseppet sem volt kedvére.

A fekete ork seregből ekkor kivált egy alak. Nhokr, a zöldbőrűek sámánja. Mély, elnyújtott hangon kántált, és a Jade-mágus holtra sápadt. Övéből bíbor tekercset rántott elő, csak két kurta szót olvasott…a sámán szemeiből karmazsin fénycsóvák csaptak ki, és porrá égették…a mágus kezében a tekercset.

Snigarr lenyűgözve bámulta az összecsapást, mikor árnyék vetült az arcára- a Wyvern a nyakukon volt. A törpék megremegtek-de a generális közelében nem futamodhattak meg. A domb lábánál a trollölők markukba köptek és visszafordulva a wyvern felé csörtettek- de a dombtető túl messze volt.

A farkaslovasok megállították hátasaikat és nyílzáport zúdítottak a rohamozó lovagokra. A távolság, és a nehéz vértezet azonban megóvta a lovagokat a súlyosabb sebektől.

Az ork kőhajító romjai mellett kántáló Argenteus közelében ekkor lángok csaptak ki a földből és Sshruag emelkedett ki egy fortyogó lávatóból. A Jade-mágus arca őszinte félelmet tükrözött. Vállán a bagoly sután verdesett szárnyaival és…a zöldköpenyest ismét elnyelte a föld. A káosz nagymestere bosszúsan rugdalta a rögöket, ahol az előbb még Argenteus állt, majd jobbat gondolva morgó kántálásba kezdett és ismét lángokba burkolózott.

Snigarr a kőhajító túloldalán keresett menedéket a sziszegő, csapkodó hüllőfajzat elől. Társai hősi tartásba merevedve bámulták a lovasa vérében ázó sárkánykorcsot. Snigarr a szeme sarkából látta, hogy a nyílágyúsok őrült sietséggel próbálták fegyverüket a dög felé fordítani. A domb tövében a törpék figyelmét megosztották a szemközt közelgő káoszhadak és a dombtetőn tomboló zűrzavar. A girokopter végre a levegőbe emelkedett…

S mintha rosszabb már nem is lehetne, a közelben lávató robbant és Sshruag jelent meg diadalmasan a semmiből. A jade-mágusnak tehát vége…Grugnir segíts!

Argenteus ezalatt a szemközti Szürkehegy túloldalán felmerülve jótékony zöld ködbe burkolta a hegytetőről leereszkedő éjgoblin íjászokat is. A sistergő, örvénylő ködben pillanatok alatt elvétették a helyes irányt…

A farkaslovasok utolsó nyílzáporukat zúdították a dübörögve érkező Naplovasokra. Egy lovag lefordult a nyeregből, és már a nyakukon is voltak. Három embernyi hosszú acélkopják, és a felágaskodó csatamének villogó acélpatkói…a lovagok között fénylő Hatalom Lobogója…az íjukat elhajító, pajzsot, kardot ragadó goblinok közül kilencen buktak le, mielőtt a seregen úrrá lett volna a pánik. Az osztagot vezető fekete ork ordítozása beleveszett a menekülők vonyításába.

Grash, az ork generális felkapta fejét- a rászegeződő nyílágyú és a távolban menekülő lovasok meggyőzték, másfelé sürgősebb dolga van. Bólintott a káoszmester felé és a sárkányfajzat kiterjesztette bőrszárnyait. A lövedék a Wyvern alatt suhant el, a legénység pedig kapkodva Sshruag felé forgatta a fegyvert.

A közelben ekkor bosszantóan ismerős jadezöld köpönyeges alak emelkedett ki a földből, pegazusa zavartan kapálta a földet.

Sshruag kürtöt emelt a szájához és előre látta a hegyoldalon felfele igyekvők rémült menekülését. A káosz hangjai disszonánsan harsantak a szirt tetején, a nyílágyú legénysége rettegve rogyott térdre.

-Harcolni! -dübörgött Argenteus hangja, fején ezüstösen villantak a korona parancsszimólumai, -és a kürt hangja elenyészett. A jade-varázsló kántált, széttárta kezeit, de az átláthatatlan köd ezúttal őt magát burkolta be. A köd mélyén a kántálás fojtott káromkodásba fúlt, az ork sámán pedig elégedetten dobolt botjával a távolban. Nhokr, miután megszüntette a tévelygő goblin íjászokat beburkoló ködöt, és meggyőződött róla, hogy a goblinok felajzott íjjal várják az előretörő lovagokat, saját mágiáját fordította a zöldköpenyes ellen.

A káoszmágus vállat vont, két szót kiáltott, és Snigarr talpa alatt hirtelen forróvá vált a talaj. A fiatal törpe óriásit ugrott -két társa azonban nem volt ilyen szerencsés. A lábuk alatt nyíló fortyogó lávató a süllyedő kőhajítóval együtt nyelte el őket, sikolyuk a Szürkehegyig hallatszott.

Snigarrban ekkor megroppant valami. A legjobb barátai égtek szénné egy szempillantás alatt. Kalapácsot ragadott és a gonoszul vigyorgó alak felé vetette magát. A kalapács reccsenve lecsapott…Sshruag döbbenten meredt szilánkokra tört bal vállára. Visszatámadása erőtlen volt, a halál árnyát érezte háta mögött. Életében először -és utoljára- legyőzte a halálfélelem.

Megperdült és futásnak eredt, de nem jutott messzire. Snigarr kalapácsa ismét lecsapott…

A Naplovagok győzelmük biztos tudatában kopját szegeztek a menekülő farkaslovasok felé, sarkantyúba kapták lovaikat -ám azok nyihogva hőköltek vissza a lemenő Napot eltakaró rettenet elől. Nhokr ezt a pillanatot választotta, hogy perzselő tekintetével felégesse a mocsár túloldalán megtorpanó lovagokat, ám a törpék rúnamágusa, az Összakállú Grung meghiúsította tervét. A lecsapó wyvern már csak a vágtában menekülő Naplovagok hátát látta. Lovasa elvigyorodott, amint elképzelte, miként fogja hátulról széttépni őket a hüllőfajzat, mikor a lovagokkal szemben ismét megjelent a Jade-mágus, kántálni kezdett…és mindent elborított a zöld köd. Törpátok Grash dühödten kapta sarkantyúba hátasát, de a köd úgy tűnt, beborítja az egész világot.

A bal szárnyon ezalatt a girokopter pilótája a fenyegetően közeledő fekete orkok elé kormányozta a gépet, és húst-csontot olvasztó gőzsugarakat lőtt rájuk.

A feketék azonban nemhiába voltak fajuk legbátrabbjai, vicsorogva, rendíthetetlenül törtek előre, pedig a hegyoldalban várakozó két nyílpuskás csapat is jócskán szedte áldozatait soraik közül. A lándzsások összecsaptak a törpék veterán Hosszúszakállúival, a girokopter pedig tovadübörgött.

Számolatlanul hulltak a fekete lándzsások, mert a veteránok élén maga a törpe generális osztotta a halált. Az ork egység harmadára zsugorodott, de kitartott.

Az ork lándzsások háta mögött ismét felsüvöltött a girokopter gőzágyúja- ezúttal a muskétás káosztörpék menetelését akasztotta meg.

A lassan rendeződő lovagsereg felett Törpátok Grash bömbölt a céltalanul repkedő Wyvernt kísérő zöld felhőben. Argenteus vállat vont, az izgatott törpe nyílágyúsokra pillantott, majd egy kézmozdulattal megszüntette a generálist beburkoló ködöt. A generálist egy pillanatra megzavarta a hirtelen támadt világosság, majd az alant kavargó tömegre meredt és előrelendült, hogy rájuk szabadítsa hátasát. A következő dolog amit megpillantott, egy viharsebesen közeledő lándzsányi méretű nyílvessző volt. Félrerántotta a sárkányfajzatot, de már későn. A rúnák vezérelte katapultlövedék a következő pillanatban átütötte a döbbent orkvezér testét.

A Birodalom lovagjai meghökkenve tekintettek fel a fejükre záporozó véresőre. A Wyvern széles kört írt le, majd fülrepesztő vijjogással a távoli Aranyszirtek felé szárnyalt, hátán a nyergéhez szegzett generálissal.

A csata eldőlt. A támadók megértették, hogy vezérüket vesztve, ez az utolsó lehetőségük a visszavonulásra. A kurta lábú törpenép nem mestere az üldözésnek, az Argenteus által újra rendezett lovagok a mocsár túloldalán pedig még nem álltak támadó ékbe -a közeledő alkonyat biztos menekülést ígért.

A sereg egy emberként vette útját a balszárnyon sötétlő rengeteg felé, ahol eredményesen csak az erdei elfek vagy félszerzetek üldözhették volna őket- az egyesült törpe-birodalmi seregben azonban nem voltak ilyenek.

Az éjszakai örömtüzek és halotti máglyák fényénél Snigarr megilletődve fürkészte a Törpe hadúr komor vonásait. A generális mellett a büszke tartású Grung, a rúnakovács és a baglyát csitító jade mágus állt, mögöttük a tiszteletadásra felsorakozott Naplovagok és törpe harcosok fegyverén-páncélján villódzott a lángok fénye.

A generális mély hangja messzire szállt az éjszakában.

-Sshruag nagy veszteség a káosz fattyainak. A lávató partján, a wyvernnel szemben a félelem nem vett erőt rajtad (Snigarr nyelt egyet), a káoszmágus viszont az első sebet kapva életéért rettegett -ezért elveszítette azt. A domb melyen állunk, hősi tetted emlékére ezentúl Snigarr dombja legyen. Ha ura maradsz félelmednek, a törpék nagy hősévé válhatsz az új világban. Sajnos bőven lesz még rá alkalom…-a közeli rengetegben a vargok bömbölése válaszolt.

(Errata:1, A hadi gépek legénysége önállóan nem támadhat meg más egységeket, karaktereket, a hadigép pusztulása után max. egy másik hadigép tüzéreihez csatlakozhat. 2, A goblinlovasok előcsatározók, nem használhatják a velük tartó karakter akaraterejét, csak a magukéra támaszkodhatnak. 3, A Parancsnoklás Koronája csak egy egységre érvényes, amelyet éppen vezet a hordozó, nem pedig 5\”-en belül bárkire. 4, A wyvern üldözési kényszermozgásakor a földön 2D6\” mozgásra jogosult röptében csak a következő körben támadhatja hátba ellenségeit-ha azok még menekülnek.

Fejlődés:megegyezés szerint még nem volt.)

ÖSSZEFOGLALò 25l8 augusztus

A Hítalor felső folyásánál, délen egyesülő ork -és káosztörpe seregek délről hatoltak be Hreimnir tartományba. Az egyesült Birodalom-törp seregek visszaverték a támadást. A törpék generálisa még nem szánta el magát a kőhídon való átkelésre, az orkföldre indítandó ellentámadásra, ezért dél felé terjeszkedett tovább. A távolban tornyosuló ősi építményről Neroywd-nak (Távoltorony) nevezte el a tartományt, s az ismeretlen eredetű épület tövében híres rúna-pap telepedett le. A pap hírneve a Gwor-Hirek klánt vonzotta át az òvilágból, s a generális elégedetten nyugtázta a kémeiről, futárairól híres klán letelepedését.

A Birodalom serege átkelt a Hítalor gázlóján, s tovább haladva az ősök útján az erdei elf tartományoktól keletre telepedett le. Az erdőnépe örömmel nyugtázta az Erúnnan partján megjelenő emberi településeket. Látván az orkok mozgolódását, saját haderejük készületlenségét, a biztos ütközőzónaként szolgáló Birodalmi telepesek kitűnő pajzsként szolgálhattak.

Klaus, a birodalmi generális megdícsérte Argenteust a gyors, hatásos segítségnyújtásért, majd a maga becsületes módján követet küldött hadüzenettel Skavenföldre, a déli Morajló Erdőbe.

A követ lefejezett tetemét a Skaven orgyilkosok két nap múlva behajították egy déli tanya udvarán -ebből tudták meg, hogy üzenetük eljutott patkánynéphez. Klaus bosszút esküdött, s még aznap sereggel vonult a Skavenek ellen.


25l8 szeptember -vértelen győzelem

A koraőszi Morajló Erdő csodálatos volt- Argenteus gyönyörködött a még nyíló ismeretlen virágok és a már sárgába hajló lombok színkavalkádjában. Az idegen világ sokban különbözött a maguk mögött hagyott Öregvilágtól, de az eltérések dacára minden érkező hamar megszerette új hazáját. A fák között a lágy lombozatú tűlevelűek uralkodtak, a portyázók házméretű, döngő léptű, lombokat legelő állatokról adtak hírt.

A birodalmi sereg vonulása azonban messzire riasztotta az erdő lakóit. Az élen az ismétlőpuskások törtek utat, készen arra, hogy ólomgolyók százait szórják a felbukkanó skavenekre. Mögöttük az Ezüstláng lovagjai, a Naplovagok helyi rendjének harcosai küszködtek a fák között. Kopjával az erdőben…Argenteus rosszallóan csóválta a fejét. A fák között a lovagok nemhogy rohamozni, de tisztességesen támadni sem tudtak volna. Klaus ragaszkodott hű lovagjaihoz, a lovagok ragaszkodtak kopjáikhoz- Argenteus pedig ragaszkodott hozzá, hogy az utóvédként pöfögő gőztank elég széles utat törjön a lovagoknak, ha esetleg menekülésre kerül a sor. A hősiesség nem elég a győzelemhez, vereség esetén pedig a lehető legkevesebb embert akart veszíteni.

A lovagok mögött az embermagas kétélű kardokat forgató Klémor-légió talpalt. Az északi barbárok kurjongatva biztatták egymást, hogy elűzzék az óriás fák árnyékában reájuk törő szorongást. Igen, aki nem érti, nem szereti az erdőt, van félnivalója. Klaus, a veremharcosból generálissá vált öreg barát hűvös nyugalommal viszonozta Argenteus pillantását. Baljában az ősi áldott kehely, jobbjában a Bátorság Kürtje jelezte, hogy ha lehet, személyesen nem akart vért ontani. Meteorvasból készült páncélja elnyelte a fényt, csataménje prüszkölve társalgott a druida pegazusával. Viharszárny, a pegazus rosszul viselte, hogy nem szárnyalhat a fák koronája felett, nehezen tűrte a lármás birodalmi sereget.

Argenteus vállán Noctua, óriás uhu-familiárisa nyugtalanul csapkodott szányaival. Valami közeledett.

A kislevi portyázók egyike bukkant fel a sűrűben. A félmeztelen lovasíjászok kitűnően rejtőztek és mérföldekre előre kikémlelték a vadont. A mágus-druida jobban örült volna néhány elfnek, de az erdei nép a Hítalor túlpartján nem akart a skavenek ellen vonulni.

Agrutz, a portyázó erős akcentussal beszélte a birodalmi nyelvet, de ez is több volt, mint az Öregvilág kislevitáitól elvárhattak.

-Elértük a törpenép határköveit- jelentette rezzenetlen arccal a kislevi.

A kitörő általános örömujjongás sok volt az érzékeny hallású pegazusnak- kitört és hihetetlen ügyesen kerülgetve a fákat előre vágtatott. Argenteus hagyta, hadd rohanjon. Agrutz híre azt jelentette, hogy a patkánynép harc nélkül megfutamodott, így a birodalmi mérnökök által olyannyira áhított erdőt véráldozat nélkül foglalhatták el. A druida -mágus maga elé képzelte az új világ serény hadimérnökei keze alól kikerülő ágyúkat, tankokat, s mindazt a skaven, ork és káosztörpe vért, amellyel Kharym, az új világ talaját áztatják majd – még akkor is komoran vágtatott a sűrűben, mikor már régen elhalt mögötte a kiáltozás.

A kapu túloldalán-a Fehér Törpe napja

Snigarr nagyot szippantott Öregvilág levegőjéből. Nem különbözött az ùj birodalmak fenyőillatától- legalábbis egy törpe számára- mégis ismerősebbnek tűnt. A fiatal törpe egyike volt a nyolcnak, akik visszatérhettek jelentést tenni az óhazába. A tiszteletükre rendezett hosszú vigadozástól még mindig betegnek érezte magát, de ilyesmit egy igazi törpe még magának sem vall be. A Karak Ungori klánvezér elismerése jeléül megengedte, hogy hazatérése előtt részt vehessen a kaput védők egyik jelentősnek ígérkező összecsapásában. A klánvezér azonban úgy tűnt, elszámította magát, mert ezúttal nem holmi felkapaszkodott nekromanta próbált átjutni az új világba. A szemközt közeledő hatalmas sereget maga Mannfred von Carstein, a legnagyobb \”élő\” mágus vámpírlord vezette. Az ötlet így már nem is túnt olyan pompásnak, de most már nem volt visszaút. Szemét erőltetve próbálta kivenni a távolban tántorgó alakokat.

Az idő kísértetiesen borús volt, hollófekete fellegek úsztak a szürke derengésben, hasuk súrolni látszott a fák csúcsait.

Azok a fürge, imbolygó alakok ghoulok lesznek. Csak ezek a szívós dögök tudnak így rohanni. Előttük maroknyi zombi botorkált -nem igazi ellenfelek. Mögöttük azonban csontvázlégió fehérlett, ameddig a szem ellátott, és -Grugnir ne tedd ezt velem!- hatalmas szárnycsapásokkal egy iszonyatos méretű dögsárkány emelkedett a magasba. Az ork hadvezér wyvernje fiókája lehetett volna az elképesztő méretű dögnek. Snigarr végigmérte saját seregüket, s próbálta kitalálni, kik lesznek a repülő iszonyat első áldozatai.

A nyílágyú, melyet parancsa alá osztottak be, a törpe sereg bal szárnyán állt, előttük számszeríjászok kettős sora, mellettük földbe szúrt dárdák. Soha nem látott ugyan még dárdát cipelő nyílpuskásokat, de lehet, hogy Karak-Ungorban ez a szokás.

A sereg közepén szövetséges breton íjászok várakoztak a híres nyílhegy alakzatban. Mögöttük, mindenki fölé magasodva Valaya mágikus rúnája derengett. Ha a Carstein-vámpír valóban olyan jó, nagy szükség lesz a mágiaoszlató csatazászlóra. A csatazászló mögött a klán büszkesége, a Végzet Üllője. Snigarr alig várta, hogy lássa a villámokat szóró félelmetes ereklye működését. A sereg jobb szárnyán kőhajító és kezelői sorakoztak. Snigarr szomorúan gondolt vissza a lávatóba süllyedt kőhajítóra, melynek egy holdfordulóval ezelőtt ő maga egyetlen túlélője volt. ùjabb bekezdés a Harag Nagy Könyvében, Snigarr számára egy életre szóló cél: a káoszmágusok pusztítása.

-Ezzel jobban látod. -ismeretlen, nyugodt arcú tiszteletet parancsoló külsejű, hófehér szakállú veterán lépett mellé a számszeríjászok csapatából. Láthatóan ügyet sem vetett a közeledő halál-seregre, messzelátót vett elő és egy hihetetlenül tiszta szarvasbőr kendővel megtörölte a lencséket.

-Ha hazatérsz mindenről számolj be!-vetette oda az öreg a hálát rebegő Snigarrnak, majd eltűnt a nyílpuskások között.

A látcső talán mágikus tulajdonságokkal bírt, mert Snigarr még a távolban közeledők arcvonásait is tisztán kivehette vele. A Carstein-vámpír profilját megpillantva azt kívánta, bár ne látta volna soha életében. A könyörtelen, valahogyan mégis tagadhatatlanul szép, időtlen-gonosz arcban egy halott szemei ültek.

A tetemevők a balszárnyon futva közeledtek. Az élőholtak egyetlen fajtája volt, melyet nem a káoszvilág energiája táplált, mely nem a zombik és csontvázak görcsösen rángatózó botorkálásával mozgott. A még élő, de már embernek nem számító szívós kannibálok a halál seregeinek leggyorsabbjai voltak. Carstein magasba emelt csontfehér botja szenségtelen, lila lángot vetett. A csontvázlégió és a zombik szemmel követhetetlen gyorsasággal lendültek előre. Snigarr háta borsózni kezdett: a felélesztett teremtmények a mágia eddig ismert törvényeit megcsúfolva száguldottak feléjük. S mintha ez nem lenne elég, a vámpírlord egyetlen kézmozdulatára a földből újabb élőholtak vájták elő magukat, s a zombi egység több mint kétszeresére növekedett, a csontvázsereg is újabb harcosokkal gyarapodott. Carstein négy-öt varázslatot is létrehozott annyi idő alatt, mialatt egy embermágus egyetlen varázslattal végez. Mana-tartalékai kimeríthetelennek tűntek. A rúnákkal vezérelt katapultlövedék valahogy elhibázta a magasban kerengő dögsárkányt. Nagyon csúnya harc lesz…

A jobbszárnyon a Pusztítók elszántan törtek a fehérlő csonttenger felé. A csontvázak nem voltak ellenfeleik, de a végeláthatatlan tömeg puszta lendületével is elsodorhatta az elszánt harcosokat. A generális úgy gondolhatta, a halálkeresőket veti be a fősereg feltartóztatására, míg lövészei az oldalszárnnyal végeznek. Breton nyilak, törpe számszeríjlövedékek ritkították a zombik sorait, a vámpírlord azonban egy kézmozdulattal ismét megnövelte létszámukat. Vállán ezüstbőrű, vízköpőre emlékeztető, vörösen izzó szemű familiárisa ekkor tűnt el egy sikollyal a káosz bugyraiban. Snigarr hallott már a káoszmágia veszélyeiről, most azonban saját szemével láthatta, hova vezet, ha valaki túl mélyen merít a pokoli energiákból. Carstein felemelte csontpálcáját, de az többé nem fénylett fel. A törpék rúnakovácsa diadalmasan mutatott Valaya mágiaoszlató rúnájára a csatazászlón. A mágiával támadó vámpírlord számára ekkor kezdtek rosszul alakulni a dolgok. Mannfred von Carstein észrevette a rúnakovács mozdulatát, szeme gonoszul villant…a következő pillanatban az élőhalott ős-sárkány a fellegek küzül csapott le a rúnahordozóra. A dög hatalmas volt. A messziről is fojtó dögletes bűz, a sárkányt felhőként körüldöngő rovarok, a nyeregben ülő lassan anyagiasuló nekromanta kántálása nyomán az egész seregen hullámokat vetett a rémület. Snigarr őszszakállú ajándékozója ekkor kivált a tömegből és halk erős hangján csak ennyit mondott:

-Veletek vagyok. Nem veszítünk.

A Fehér Törpe! Soha nem látták, mégis mind felismerték a legendák, mesék Fehér Törpéjét, a törpe faj lényegét megtestesítő mitikus, névtelen öreget. Ahol a Fehér Törpe harcol, Grugnir ereje kíséri fiait!

A sárkány nem érte el a bretonnok közé menekülő zászlóhordozót, de karmaival, iszonyatos farkával széles rendet vágott közöttük. A nyílhegy alakzat nem tört meg, sőt, a bretonnok rövid kardjaikkal a nekromantát támadták. A csontvázhad ekkor jobbszárnyon nyílzáport zúdított a Pusztítókra és Snigarr elégedetten látta, hogy a Carstein lord dühödten tépi le fejéről a rozsdás vaskoronát. Ismét egy varázsholmi, ami nem működik! A vámpír vicsorgása látcső nélkül is kivehető volt, amint hosszú karmú ujjait előre csapva a Pusztítókra kiált. Jobbra a látóhatáron karmazsinvörös pokolvihar kerekedett és vészesen közeledett a Pusztítók csapata felé. A rúnakovács tehetetlenül szitkozódott, mert a mágiaoszlatás nem sikerült, ráadásul a Carstein-fattyú másodszor is eloszlatta a Végzet üllőjében halmozódó manát. A balszárnyon a nyílpuskások és Snigarr nyílágyúja hiába tüzelt megállás nélkül a rohanva közeledő ghoulokra, a nyílfelhők nyomán csak egy-egy szívós kannibál rogyott le, társaik pedig átgázoltak rajtuk.

A zombihadat sikerült ugyan megritkítani, de a Pusztítók nem tudtak a csontlégióra rohamozni a közelben botorkáló zombik miatt. A pusztítókkal harcoló generális ekkor egymaga vállalta a zombik feltartását, míg a többiek a csonthadra rohamoznak.

A Carstein-vámpír megállás nélkül kántált, a rúnakovács orra mellett kétoldalt patakokban folyott a verejték, hol az élőholt nagyúr elméjébe próbált törni, hol a halálhozó vörös kavargást oszlatta akár az üllőben felhalmozódó mana elvesztése árán is, de a lord kifogyhatatlan volt ötletekből. Kardját emelte a Pusztítók felé, s a pengén az Életorzás rúnái izzottak fel. A rúnakovács erejét vesztve a Végzet Üllőjének tántorodott, de a kalapácsába vésett mágianyelő rúna segítségével sikerült megtörnia a rontást. A Carstein baljával hihetetlen sebességgel lendítette előre csontvázhadát, jobbjával pedig a nyílpuskások felé csapott.

Snigarr egyszerre hördült fel a többiekkel, mikor a földből pillanatok alatt fehér, fegyvereket markoló csontkarok, a halál közönyével előre törő csontvázharcosok támadtak rájuk. Az égből sárkánydög, a föld alól csontvázak bújnak elő, szemből a nyilakra ügyet sem vető ghoulok rohamoznak! A sereg már- már meghátrált, az ősz törpe nyugodt hangja azonban a legrémültebb ordításon túl is tisztán hallatszott.

-Nem veszítünk! Veletek harcolok!

A törpék viszonozták a támadást, a higgadt öreg pedig a bretonnok között tomboló ős-sárkányzombi felé sietett. A fenevad ekkor pusztította el dögletes leheletével a bretonnok utóvédjét és a lehelet sugarába kerülő kőhajító teljes legénységét. Snigarr hálát adott a Karak Ungori generálisnak, hogy ezúttal a nyílágyú mellé osztotta tüzérnek. A sárkánylovast levághatták, mert már nem ült a nyeregben, de a kavargó rovarfelhőben nem lehetett biztosan látni, hova tűnt. Az öreg a bal combjánál csapott le a rothadó tesű gigászra, majd még egyszer, még egyszer…karja szinte követhetetlen gyorsasággal mozgott. Snigarr látcsövét ekkor félreütötték, s ő egy régen holt harcos koponyavigyorával nézett farkasszemet. A csontváz lassú volt, de a maga rángatózó módján kiszámíthatatlan. Rozsdás fegyverével nem védekezett, csak támadott. Snigarr összeszorított foggal küzdött, de amint a lábához omlott az élőhalott, újabb lépett helyébe. A ghoulok diadalmas üvöltése a közelből harsant. \”Grugni, add hogy inkább a bretonnokat támadják!\”

Jobbra villám hasította az alkonyatot, a Végzet Üllője felülkerekedett Carstein megkötő varázsán. Mire Snigarr ismét szeméhez emelhette látcsövét, a sárkánydög lovasát veszítve már a felhők között járt, a generális éppen végzett az utolsó zombival és a máguslord felé harsogta kihívását. A jobbszárnyon a Pusztítók elvesztek a csontlégió tengerében. Az arisztokrata eleganciával előlépő Carstein arcára volt írva a törpékről alkotott véleménye. A rúnamágus nyögése Snigarrig elhallatszott:

-Azonnal ölő fegyver van a nagyúrnál, ha a vámpír mégis elfogadta a kihívást, valami aljasságra készül…

Villámgyorsan csapott össze a pusztító rúnákkal ékes fejsze és a Kárhozat Kardja. Carstein emberfeletti könnyedséggel kerülte a halálosnak szánt csapásokat, vissza sem támadott, tekintetével sem próbálta megbénítani áldozatát. Majd halk torokhangon egyetlen szót mondott és bal keze előre lendült, a generális torkára fonódott. A kettejüket beborító lila fényárban csak Carstein kacaja hallatszott…majd egy elégedetlen morranás. A generális kissé szürkén ugyan, de épen tépte ki magát a vámpír szorításából. A rúnamágus megkönnyebbült sóhaja betöltötte a csatamezőt. Valaya rúnája nappali fényt árasztott az elnyelt mágikus energiától.

Carstein ajka hideg, megvető mosolyra görbült. A támadás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Familiárisa a csata elején a káosz áldozata lett, a Kárhozat Botja az első kisülés után tönkrement, a Múmiakirályok Koronája nem engedelmeskedett neki, a tanítványát védő árnyköpenyt a Valaya -rúna oszlatta szét, megpecsételve az ellenséges sereg közepén harcoló nekromanta sorsát. A Valaya-rúna. Minden második varázslatát megtörte, és az üllőn trónoló rúnakovács sem tétlenkedett. Igaz, hogy a ghoulok hada éppen lerohanni készül breton sereg maradékát, a csontlégió az utolsó Pusztítót szorongatja, de mostanra a törpe generálisnak holtan kéne hevernie! Szemközt a varázslatait megtörő átkozott zászló, a villámokat szóró üllő és a törpehadat eggyé kovácsoló Fehérszakállú egy arisztokrata számára nem tette lehetővé az elegáns győzelmet. Egy Carsteinnek mindig van ideje visszavágni, a térkapu pedig mindig nyitva áll… Snigarr nem tudta leolvasni a lord megvető szavait, csak azt látta, amint az előredőlő emberfajzat helyén szempillantás múlva óriási, vijjogó denevér emelkedik a magasba.

A csatatéren maradt csontázhadak pillanatokon belül darabjaikra hullottak, a szívós kannibálok pedig pár lépésnyire a halálra készülő bretonnok előtt megtorpantak és hátat fordítva futásnak eredtek…

(A folytatás és sok hasonló csataleírás elolvasható Alan O` Connor honlapján a Ronin oldalain… Az oldalra felkerülő Warhammer Fantasy Csaták sorozat kb. hetente frissül majd, jelenleg 3 rész olvasható belőlük…)


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://member.rpg.hu/celsior/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához