LFG.HU

CikkBot
hírekCimkek

A tervek szerint még az idén megjelenik a n-Space és a Digital Extremes a D&D ötödik kiadására épülő szabályrendszerű CRPG-je, a Sword Coast Legends.  Ugyan az öt fajt és hat kasztot felvonultató játékban akad majd egy egyjátékos kampány is, annak szíve és a lelke a másokkal együtt játszható funkció lesz.

A programban a játékosok maximum négy főből álló csapatokat alakíthatnak majd, és együttes erővel próbálhatják majd megoldani a KM szerepét betöltő, ötödik felhasználó által megalkotott kalandokat. Az ígéretek szerint a kalandmesternek korábban egyetlen más alkotásban sem látott eszköztára lesz, így ha kellőképpen kreatív, nem akad majd olyan kalandtípus, amit ne hozhatna tető alá. (Tehát, elvileg nem csak „hentelős” modulokat lehet majd gyártani, hanem agymunkát igénylőket is.) Persze ha a csapat jobban kedveli a kazamatákban, elhagyatott várakban vagy elátkozott temetőkben zajló, akcióorientáltabb történéseket, akkor sem lesz okuk panaszra, mert a KM rengeteg szörnyeteg, és csapda közül válogathat majd.

Az előrendelők harmincöt dollárért magukénak tudhatják a programot, de akik hajlandóak mélyebben is a zsebükbe nyúlni, azok extra tartalmakat, és ajándéktárgyakat zsebelhetnek be.

Limited Edition Collector’s Pre-order Pack

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához