LFG.HU

Diamond Dave
novellaCimkek

Azon az őszön a Boldogság-szérum volt a sláger a Syd&Meyers-nél.
Holcz ott tolongott a karácsonyi vásárlók hisztérikus áradatában és gúnyos mosoly játszadozott nem létező bajusza alatt. A széles folyosókon minduntalan reklám-holok és babaarcú, bögyös tinik állták az útját a szürkedobozos új csodaszert kínálgatva.
– Megbántották? Becsapták? Megcsalták? Szabaduljon meg gyötrő depressziójától!
– Uram, fantasztikus ajánlatom van, ha most vásárol…
– Óriási engedmények! Vegyen két karton Boldogság-szérumot és nyerjen szilveszteri luxus hétvégét! Az Európa Állomás most megnyílt szabadidőparkja várja önt! Mindössze húsz doboz Boldogság-szérum a belépő a világ első Föld körüli pályán keringő szállodájába!

Holcz arisztokratikus tekintettel nézett el a tömeg felett és figyelemre se méltatta a Mikulás ruhás lánykákat meg a fekete lakkbőrbe bújt, krampusznak öltözött tinidémonokat. Lassan és türelmesen küzdötte előre magát. A kirakatok előtt tévelygők minduntalan megtorpanásra késztették; a szemből érkező, esztelenül törtető massza elől folyton félre kellett húzódnia. Kínosan ügyelt, hogy még véletlenül se érjen hozzá senki a kabátjához.
Ostobák! – gondolta. – Hát ilyen könnyen lehet manipulálni benneteket, gyökerek?
Mikor egy túlsminkelt, angyalarcú, a homlokán pici ördögszarvakat viselő csitri kecsesen elépenderült és csengő hangon rászólt: – Uram, uram, kérem! Ne menjen el vakon a szerencséje mellett! – Holcz megtorpant és átható tekintetét belemélyesztette a lány parázsló, szénfekete szemeibe.
– Nocsak, és te lennél az, bébi? – fejét hátravetette és szándékosan nagy hangon, sértőn kacagni kezdett. Mutatóujja hegyével félretolta a lányka nyakába akasztott fonott kosárkát, melyben akadt még néhány dobozzal a mézszínű italból. – Legközelebb, aranyom, most nem vagyok szomjas – vetette oda gúnyosan, majd egy elegáns sasszéval kikerülte az elképedten bámuló tinédzsert.
Nem is volt rossz bőr – gondolta magában, ahogy fejét felvetve továbbsétált. – Lett volna egy ajánlatom a számára!

Felvillantott egy ragadozó mosolyt és elképzelte a csajt tükörmennyezetes nappalijában, kikötözve a padlóba süllyeszthető, krómfényű Chanson Dupres ágykereten és látta önmagát, amint a fogával hámozza le a tyúkról az egyberészes lakkbőr cuccot.
Negyedóra múlva kezdett elege lenni a hangzavarból és a tülekedésből. Mozgólépcsőn lement a földszinti Meyer`s Superfoods-ba. Gyorsan végigtolta a kosarát és itt-ott bedobált pár apróságot. Már nem is lepődött meg, mikor észrevette az egyik polcsoron végestelen végig sorokozó szürke, jeltelen fémdobozokat.
Hát mindenhol belebotlok ebbe a vacakba? – támadt fel a dühe, de azonnal kényszerítette magát, hogy ne reagálja túl a dolgot. – Végtére is, miért ne tehetnék egy próbát? – tette fel magában a kérdést lecsillapodva, majd a polchoz lépett és feltépte egy tíz darabos rekesz zárófóliáját.
Oké, hát lássuk, mit tudsz, mitől is vagy te olyan nagy szám! – és bedobott egy szürkedobozost a kosarába.

Tatabányánál járt az autópályán, mikor menetközben – fél szemmel az útat, fél szemmel a BMW fedélzeti monitorát figyelve – lekérdezte az e-mailjeit. Elvigyorodott, miközben Andrea válaszát olvasta. Visszaüzent a hülye tyúk! Van stílusa, azt meg kell hagyni. Most biztosan majd szétveti a kíváncsiság, hogy ki lehet az ismeretlen hódoló, aki az animált, három dimenziós rózsacsokrot küldte. Valószínűleg sejti, hogy az a sármos, magas fickó, akivel a tegnapi megbeszélés után váltott pár szót és akinek a névjegyét is odaadta. Akin olyan észveszejtően állt a Ralph Lauren pantalló és a magasnyakú kasmír pulóver! Az a könnyed, intelligens kandúr, aki a kisujját sem mozdította utána, pedig ő az egész megbeszélés alatt fixírozta a tekintetével. A sok kivénhedt, nyáladzó bakkecske egymást taposta le igyekezetében, hogy tartsák neki az ajtót, de ő csak azt a fiatalt látta. Ó, bárcsak ő lenne a titokzatos lovag!

Holcz elképzelte, amint a nő dobogó szívvel lesi majd a postáját: vajon lesz-e újabb üzenet? Hát azt egyelőre lesheti!
Lassan, komótosan haladt a kapaszkodósávban. A mögötte poroszkáló, betegesen dohogó IFA sofőrje megunta a városnéző tempót és kikormányozta Holcz mögül fáradt és elkínzott járművét, majd szuszogva nekifeszült az emelkedőnek. Mikor egyvonalba ért, Holcz gúnyosan átintett a kockás inges sofőrnek és odapakolt a gázpedálra. A V8-as motor felbőgött, a kerekek mohón haraptak az aszfaltba. A BMW megugrott és Holcz röhögve vágott vissza az IFA elé.
– Mit görcsölsz, te majom? – mondta a visszapillantó tükörnek és csak azt sajnálta, hogy nem láthatja az ürge arcát odafönn, az IFA fülkéjében.

Győrnél enyhe porhó kavargott az úton; a szél másodpercenként rajzolta át a a fényszóró sugara elől menekülő könnyed és varázslatos mintákat. Jobbról varjúcsapat rebbent a szürke szántók felett, balról ritkás nyírligetek állták dideregve a decemberi mínuszokat.
A 105-ös kilométernél hajtott le a pályáról. Húsz perc múlva már a belvárosban volt. Megállt, hogy tankoljon az Aralnál és amíg fizetett, vigyorogva olvasta a pénztáros mögötti polcra kihelyezett tábla szövegét: “Az éjszakai páncélszekrény kulcsa NINCS a kezelő személyzetnél.”
– Kösz az infot. Rendes maguktól, hogy kiírták – intett a fejével a pénztáros válla felett a tábla felé, amíg a visszajárót várta. – Legközelebb majd máshol keresem!
A férfi furcsán bámult rá és Holcz ettől még inkább elemében érezte magát.
Néhány száz méterrel odébb, a Színháznál tette le a kocsit és buszra szállt. Büszke volt magára az óvatossága miatt. Ha rosszul sülnének el a dolgok, semmi szükség rá, hogy valaki emlékezzen a rendszámára.
Az Ady Endre lakótelepig ment és útközben a szemben ülő, sötét szövetkabátos, festett vörös hajú lánnyal szemezett. Leszállás előtt, mintha véletlenül tenné, a szomszédos üres ülésre pottyantott egy névjegyet. Faarccal szállt le; nem mert visszanézni, vajon reagált-e a lány.

Móni világoskék fürdőköpenyben, csapzottan, vizes hajjal állt a küszöbön. Ahogy meglátta Holczot, egy gyors mozdulattal megpróbálta bevágni előtte az ajtót. Holcz számított erre és lábfejét befeszítette a nyílásba. A lány elszánt arca aprócska fehér folt volt a lakás félhomályos hátterén, amint összeszorított szájjal igyekezett a férfit a küszöbön túlra szorítani.
– Hé, te szuka! Tönkreteszed a vadiúj cipőmet! – üvöltött fel mérgesen Holcz és visszahúzta a lábát. Az ajtó döndülve csapódott be az orra előtt, zár fordult, biztonsági lánc csörrent.
Holcz lehajolt, hogy megvizsgálja a cipőjét de azon nyomban fel is egyenesedett és öklével dühösen rávágott az ajtóra.
– Most mért csinálod ezt, engedj már be, te hülye picsa! – ordította. Nem kapott választ. Hátralépett, ökölbe szorította a jobbját, felhúzta a könyökét és precíz, kemény, szabályos egyenes ütést küldött a bejáratra. A faajtó megreccsent és tompán koppant. Holcz nem érezte a fájdalmat, pedig mutatóujjának bütyke felrepedt. Gyors egymásutánban még kettőt odanyomott, az utolsót már balkézzel. Megszeppent csend a túloldalról, majd halkan nyöszörgő női hang.
– Zoli, ne csináld ezt, menj el, kérlek!
Holcz leengedte a karjait és néhányszor mélyen beszívta a levegőt.
Nyugi, csak nyugi! – mondta magában. – Semmi vész. Most megnyugszol, oké?
A homályos folyosón kettővel odébb kivágódott egy ajtó. Irdatlan nagydarab, kopaszra borotvált pasas dugta ki a fejét. – Mi a rossebbet csinál maga itten? Kuss legyen odakinn, ha nem akarja, hogy kimenjek! – ugatta vészjóslóan.
Holcz megnyalta kiszáradt ajkait és szabadkozva intett. – Oké, oké. Semmi gáz. Már itt sem vagyok, rendben? – és lenyúlt az aktatáskájáért.
– Ajánlom is – morogta a behemót és visszahúzta a fejét.

– Vérzik a keze – mondta a szemüveges, öltönyös pasas és komoly képpel Holcz öklére mutatott.
– Ja, ez? Semmiség – tódította Holcz szemlesütve. – Defektem volt és kereket kellett cserélnem az autópályán. Kicsit lehorzsoltam szerelés közben…
Fél órát sem tartott a tárgyalás: a szemüvegesnek el kellett mennie.
– Nos, a válaszom egyelőre nem, Holcz úr. Sajnálom. Az APC ajánlata kedvezőbb, mint az önöké. A bővítés első körében az APC Smart UPS-eire esett a választásunk. Azonban hamarosan két új irodát is nyitunk a belvárosban. Talán akkor ismét tendert írunk ki… – A szemüveges fickó udvarias mosolyt villantott és mentegetőzve tárta szét a kezét.
Holcz szó nélkül összeszedte a katalógusait, árlistáit, kinyomtatott megtérülési táblázatait és a saját kezűleg összeállított esettanulmányokat. Már semmire sem vágyott, csak hogy mihamarabb repeszthessen hazafelé. Amint leér, megnézi az üzeneteit. Andrea valószínűleg újra jelentkezett azóta.

Mikor a kocsihoz ért, felcsippant a mobilja. Sms jött. Nem ismerte a telefonszámot.
“Helló, Zsuzska vagyok! A buszon egymással szemben ültünk. Van kedved írni nekem?”
Holcz elégedett mosollyal vágta be magát a volán mögé. Bepötyögött pár sornyi, romantikus bókokkal tűzdelt bódító dumát a telefonja üzenet-szerkesztőjébe és elküldte Zsuzskának. A műszerfalon az óra 7.45-öt mutatott. Ideje volt hazaindulni.

Már kinn járt az autópályán, mikor megnyitotta Andrea üzenetét. A végsőkig húzta, halasztotta, hogy lepillantson a kijelzőre. Annyira izgalmas volt számára a játék, igyekezett kiélvezni minden pillanatot. Aztán megnézte.
“Tisztelt Zé! Tartok tőle, hogy Ön csak szórakozik velem. A délelőtti üzenetemre sem válaszolt, amit tulajdonképpen már nem is bánok. A jövőben ne zaklasson többet, ha kérhetem! Üdvözlettel M. Andrea”
Holcz káromkodott. Ostoba liba! Elrontotta a játékát! Hosszan és kíméletlenül szidalmazta a nőt az összes felmenőjével együtt, de nem lett jobb tőle jobb a hangulata. A jókedvét keményen megtépázta a délután.
Akkor eszébe jutott a szérum a fémdobozban. A csodaszer. Hátranyúlt érte és rövid tapogatózás után megkaparintotta.
Adjuk meg a módját! – gondolta és félrehúzott a leállósávba.
Biztatóan szisszent a szénsav, mikor felpattintotta a plombát. Halk pezsgés hallatszott a dobozból. Beleszagolt. A taurin jellegzetesen mesterséges, frutti cukorra emlékeztető illatát érezte. Nagy levegőt vett és szertartásosan az ajkához emelte a dobozt.
– A Boldogságomra! – mondta és belekóstolt a mézszínű csodába.
Aztán csak ült a sötétben és a műszerfal halványzöld fényeit bámulva várta a hatást.

A rossz hangulat valahogy nem akart megijedni a Boldogság-szérumtól.
8.40 volt, mikor megnézte az doboz aljára pecsételt dátumot. Az instant jókedv ígérete ekkor végképp tovareppent. A lötty szavatossága három nappal azelőtt járt le.
Ennyit a mai napra rendelt boldogság-adagomról – gondolta és már csak egy fanyar mosolyra futotta az erejéből. Hirtelen elege lett az egész felmelegített és eldobható 21. századból. Beindította a motort és elporzott. De előtte még kihajította a kiürült üdítős dobozt az ablakon.
Néhány kilométerrel odébb felhívta a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget.
– Panaszt szeretnék tenni – mondta, miután bemutatkozott. – Vásároltam egy lejárt szavatosságú Boldogság-szérumot és tök depressziós lettem tőle. Talán taccsra is teszem magam, ha hazaérek. Tudnak valamivel kárpótolni? – kérdezte fáradtan, de az utóbbit maga sem gondolta komolyan.
– Mondja be a címét, legyen szíves! Küldünk magának egy karton lejárt Halálvágy-szérumot. Attól talán helyrebillen a lelki egyensúlya – felelt egy hang a vonal túlsó végén.
– Na ne szórakozzon! Fáradt és nyűgös vagyok ehhez – nyögte bele Holcz az utastér melegébe. Kicsit visszavette a lábát a gázról és kihúzódott a külső sávba, hogy utat adjon egy őrült tempóban közeledő és vadul villogtató Mercedesnek.
Barom! – gondolta dühösen és biztosra vette, ha nem volna annyira lestrapált állapotban, utánapörgetne az ürgének.
– Pedig használ. Mit gondol, én mivel ellensúlyozom a Boldogság-szérum mellékhatását? – A férfi hangja nyugodtnak és mindent tudónak tűnt a telefonban.
– Mellékhatás? Miféle mellékhatás? – kérdezte Holcz és legszívesebben nekivezette volna a BMW-t a szalagkorlátnak; meg se állt volna az útmenti árok legaljáig.
– Totális depresszió és leküzdhetetlen halálvágy – válaszolt a kiegyensúlyozott hang. – Akkor mondja azt a címet, vagy nem mondja?
Holcz kimeredt szemmel bámulta a szembejövő forgalom folyamatosan áramló fényözönét.
– Attól tartok, már túl késő – mondta és vadul az elválasztó korlát felé rántotta a kormányt.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához