LFG.HU

HammerTimeCafe
elGabor
RPG mesélőknekCimkek

Egy évvel a játék megjelenése után hirdettük ki a Helvéczia modulíró versenyt – és örömünkre a meghosszabbított határidőre három pályamű, valamint egy versenyen kívüli munka érkezett. A jó munkához idő kell, és ez az egyetlen érvényes magyarázatom arra, hogy az anyagok elbírálása és megszerkesztése is ennyit késett – a többi csak rossz kifogás volna.

Ahogy a Kard és Mágia modulversenynél 2013-ban, a helyezések sorrendjének eldöntése most sem volt könnyű feladat. Mindegyik kalandban van valami, ami a többiek fölé helyezi, és mindegyik kaland olyan munka, amelyre büszkék lehetnek kitalálóik. Ezért továbbra is a következő elvekre támaszkodtam:

  • Egyrészt, egy kalandmodul legyen jó eszköz a mesélő kezében ahhoz, hogy azt a saját társaságára és kampányára átültetve egy emlékezetes, ütős mese jöjjön ki belőle. Számít az információk átadása és bemutatása is, de a legfontosabb a játékban releváns tartalom – egy kalandból az az értékes, amit a játékosok maguk is tapasztalhatnak.
  • Másodszor, egy kalandmodul valóban készüljön szerepjátékos anyagnak, építsen a játékforma lényegére: bátorítsa a döntéshozatalt, dobjon föl nyílt szituációkat, amelyekben a játékosok karaktereiken keresztül kipróbálhatják magukat, és legyen az egész annyira interaktív, amennyire csak lehet.
  • Harmadszor, egy kalandmodulban legyen fantázia, kreativitás és saját stílus. Ez nem csak radikálisan újszerű dolgokat jelenthet, hanem ismerős játékelemek ügyes vagy újszerű felhasználását, kombinációit is. A saját hang azért is fontos, mert sokszor ez adja a legtöbbet a modul olvasóinak és felhasználóinak: ötleteket, amelyek kizökkentenek saját gondolkodási mintáinkból, kipróbált rutinunkból.
  • Negyedszer, egy kalandmodul legyen lejátszott, tesztelt játékanyag. Valóban, egy gyakorlott mesélő jót alkot próbajáték nélkül is (meg saját meséinkre sem szoktunk előtesztelni a macskán vagy a kaktuszon), de a tesztelés mindig hozzáad valamit az alapokhoz, illetve segít azonosítani a hibákat, gyenge pontokat. És ami még fontosabb: a szerepjáték lényege a részvétel, az aktív játék, nélküle a modulírás értelmét veszti.
  • Végül, egy kaland akkor is jó lehet az asztal mellett, ha egy-két területen nem nyújtja a lehetséges maximumot. Egy szokványos, de nagyon jól összerakott modul is ér annyit, mint egy másik, amely tele van eredetibbnél eredetibb ötletekkel, de talán nehezebb belőle kihámozni a lényeget, vagy hibákat is tartalmaz.

Ennyit az értékelésről – következzenek most a nevezések!

Az új kalandok

Versenyen kívül érkezett: Az eltűnt leány esete (Keresztes Nagy Antal Gergely)

A szép és fiatal hajadon, Agnes eltűnése felkavarja egy kis falu kedélyeit – és a nyomok nem várt felfedezéshez vezetnek.

Igen rövidke, de hangulatosan megírt kalandmag három lehetséges kifutással. Miért tűnt el Walderstief falucskájából a fiatal Agnes? Erre a kaland három lehetséges válaszlehetőséget ad, amelyekből egy meghökkentő és groteszk találkozás egy letűnt kor képviselőivel; egy különös és komikus szociális szituáció; egy pedig ordas (de nem működésképtelen) klisé.

Mindhárom ötletből kihozható egy-egy minikaland, és a három ágban a Helvéczia három lehetséges megközelítése bukkan fel. A szerteágazó szerkezet segít abban, hogy a kalandot valóban nagyon sokféle helyzetben bevethessük, de rövidsége nem adja meg a lehetőséget arra, hogy a konfliktusból igazán komplex döntési lehetőségeket hozzunk ki. Talán az a legjobb, ha kampányunkba integrálva, több másik kalandszállal összekötve használjuk fel – tesztjátékunkban mi is ezt tettük. Így marad még két extra kalandötlet, amely valamikor később, egy másik kalandban ismét áll rendelkezésünkre. Ami nem is rossz dolog: legnagyobb joggal az ilyesmit hívják kalandmodulnak.

(LETÖLTÉS)

3. helyezés: A Kolostor Rejtelme (G. László Krisztián)

Csúf időjárás, egy sárban ragadt szekér, majd egy kolostor nem várt menedéke: minden jó, ha a vége jó, s akad szállás, társaság és bőséges vacsora. Csak a kolbásszal nem stimmel valami – és mi a nap végének indult, az egy igen különös éjszakában folytatódik!

Bőségesen adagolt sötét humorral és válogatott groteszkségekkel megáldott rémmese egy titkokkal és nem kevés balszerencsével megvert útmenti kolostorban. A Kolostor Rejtelme ízig-vérig pikareszk, a vásári túlzásoktól sem mentes történet, amely soha nem veszi magát teljesen komolyan, de mindig van benne annyi komor szín, hogy a résztvevők ne vegyék félvállról.

Gyengesége pont a furcsa események bőséges adagolásából ered: nem valószínű, hogy a játékosok mesélői kényszerítőzés nélkül is pont úgy találkozzanak a kaland eseményeivel, ahogyan az le van írva. Sokkal inkább várható, hogy a cselekményív felborul és a szálak menthetetlenül összekuszálódnak, és onnan kezdve a mesélő minden ravaszságára szükség van az események kézbentartására – de könnyen előfordul, a történet kezdete után igen gyorsan be is fejeződik.

Rugalmasabb szerkezetben, a káosz kezelésére szolgáló módszerekkel a kaland sokkal jobb eszköz lenne – de ugródeszkának így is igen jól megteszi. A Rabelais és Hasek tollára való kifordított szituációk, a szereplők között felbukkanó kétes alakok gondoskodnak róla, hogy akárhogy induljanak a dolgok, valami érdekes süljön ki a dologból.

(LETÖLTÉS)

2. helyezés: A Kígyóvá Változtatott Leány (Bársony Dávid)

 Ebből a kalandból megtudjuk, miért maradt el Berma Grünwald és Philbert Ostbruch menyegzője; ki és miért áll a szerelmesek útjába, és miféle próbákat kell kiállnia annak, aki az egész kusza históriát kibogozná.

„Kicsi a bors, de erős”: teljes joggal mondhatjuk erről a kalandról, hogy csekélyke, illusztrációk és térkép nélkül alig háromoldalas terjedelmét a lehető legjobban használja. A rövidke háttérből, majd a tömören leírt kalandhelyszínek és szereplők leírásából valami igazán hangulatos dolog kerekedik ki. A mesék logikáját követő, minden kis elemében jól felépített kaland kiválóan ügyel a fontos részletekre, és fordulatai, különös ötletei a legjobb Helvéczia-anyagok közé emelik. A mellékszálként megjelenő Tündérország pont olyan, mint egy csodás és veszedelmes idegen világnak lennie kell. Talán valamivel több, bonyodalmasabb konfliktus elfért volna még a csomagban: a véletlen találkozások és az események sorának variálása ugyan jó alap, de egy-két mellékes bonyodalommal, extra helyszínnel lenne igazán tökéletes.

(LETÖLTÉS)

1. helyezés: A Fürocheni Bolondünnep (Gyimóthy Borsa Mikeás)

Egyszer volt bolondünnep Fürochenben – tartja a mondás. De hogy egyesek mindjárt el is akarják rontani? Ilyet még csakugyan nem pipált e sokat látott planéta!

Egy igazán érdekes történelmi hagyomány, a mára kihalt vagy felismerhetetlenségig megszelídített bolondünnep elevenedik meg a kalandban. Ez az esemény tökéletesen passzol a játék világába, és ideális hátteret nyújt egy szövevényes, mégis jól használható kalandhoz.

A cselekmény látszat szerinti egyszerűségében is összetett, és sokféle érdekes szituáció kialakulására nyújt lehetőséget: már maga az alapkonfliktus is többféleképpen megközelíthető (ebből a legszórakoztatóbb talán a szerző által felvetett harmadik opció, ami elsőrangú lehetőség arra, hogy mindenki kihozza magából a kreatív énjét), és a bolondünnep forgataga is szociális vagy fizikai összecsapások, cselvetések, tévedések és felsülések sorának lehetőségét kínálja. Az anyag világos szerkezete és fantáziadús, a játékhoz jól illeszkedő új ötletei egyedi ízt adnak a kalandnak, és ezzel magát Helvécziát teszik gazdagabbá. A leírások lényegretörüek de ízesek, pont annyi cifrázással, mint kell.

A Fürocheni Bolondünnep megérdemelten nyerte el a verseny első díját – és csak remélni tudom, hogy számos játékasztal mellett kerül még bemutatásra.

(LETÖLTÉS)

A dicsőséges eredmény

A dicsőséges eredmény

A versenyben résztvevők (valamint Morak, kinek kalandja, A Boszorkány Átka korábban különkiadásban jelent meg) az Első Magyar d20 Társaság és a Kontraszt Gyorsnyomda részéről a következő nyereményekben részesülnek:

  • a versenyen kívüli kalandok szerzői egy-egy nyomtatott példányt kapnak a három kalandból;
  • a helyezést elért kalandok szerzői ezen felül a Kalandos Históriák I. modulgyűjtemény egy példányát, vagy a Helvéczia szerepjáték két alapkönyvét kapják;
  • az első helyezett pedig – mindezeken túl! – egy Helvéczia dobozos szettel lesz gazdagabb.

A nyereményeket postán juttatjuk el a nyerteseknek. Mindenkinek köszönjük a részvételt – és kalandra fel!

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához