LFG.HU

lanozzunk
Tass
novellaCimkek

kiskardWendor, a hős már ott állt az ajtó előtt. Régóta készült erre a pillanatra. Kardját kivonta és csizmás lábával egy erőteljeset rúgott az ajtóba. Az kisebb reccsenés kíséretében bevágódott és utat engedett a harcosnak. Valószínűleg nem is volt bezárva.
- A szokás hatalma. – mentegetőzött csak úgy magának és egy határozott ugrással bent termett a kastélyban. Gyorsan körülnézett, várta a rárontó élőholtak és démonok gyilkos hordáját. Nem jött senki, csak egy vézna öregúr. Valami gonosz tanonc lehetett, azt meg levágta csak úgy lendületből. Szuszogva, vérszomjasan nézett újabb áldozat után, mikor egy selymes, tisztelettudó hang szólalt meg a háta mögött.
- Tulajdonképpen miért?
- Mit miért? – hördült fel Wendor, majd hirtelen oldalra ugrott, ledöntve egy asztalt, úgy, hogy a rajta álló kristálypoharak élesen csörrenve törtek szét a padlón, míg tartalmukat a minden bizonnyal értékes keleti szőnyeg itta magába.
Wendor feje lassan kiemelkedett a rögtönzött barikád mögül, és gyanakodva nézett a szoba túloldalán álló jólöltözött alakra.
- Mit miért? – ismételte előbbi kérdését a harcos, de most már nyugodtabb körülmények között.
- Például miért ölte meg a komornyikot? – érdeklődött szelíden a másik.
- Errr…az utamba állt? Egyébként is mi köze hozzá? Ki maga itt? – próbált kitérni a válasz elől a messzi észak szülötte.
- Én vagyok a ház ura.
- Szóval maga Hordwar, a gonosz varázsló.
- Nos, így is lehet mondani, bár én jobban szeretem jelzők nélkül – mondta Hordwar, a valószínűleg gonosz mágus.
- Na, akkor essünk túl rajta. – szólt Wendor, majd nagy levegőt vett, tenyerébe köpött, majd megropogtatta ujjait és két kézre fogta a kardját.
- Mégis min? – érdeklődött fennhangon a mágus.
- Kezded te, vagy kezdjem inkább én? – kérdezte a harcos, meg sem hallva a magus kérdését.
- Megtudhatnám, miről beszél?
- Hát a csatáról, elvégre azért vagyunk itt, vagy nem?
- Várjunk csak, ez valami félreértés lesz. Én azért vagyok itt, mert itt lakok. Hogy maga miért van itt, azt még nem tudom, de remélem, nem akar visszaélni a vendégjoggal!
- Pontosítsunk. Az előbb ugye azt említette, hogy maga Hordwar, a gonosz mágus.
- Igen, azt hiszem.
- Nos akkor sajnálom, de meg kell, hogy öljem. – jelentette be a harcos és ismét megmarkolta a kardját.
- De miért?
- Most mit kukacoskodik? Nem érek rá egész nap!
- Már megbocsásson, elvégre az életemről van szó!
- Jól van, megmondom, ha magától nem jön rá. A gond a gonosz jelzővel van. Ezért kel meghalnia.
- Ennyi az egész?
- Igen, ennyi… – sóhajtotta Wendor és újult reménnyel markolta meg a kardja markolatát.
- És honnan veszi, hogy gonosz vagyok?
- Tudom és kész! Nem mindegy az magának?
- De hát ez önbíráskodás?
- Na és?
- Az jogtalan. Azért vallja be, magának is vannak néminemű jellemferdülései!
- Itt most nem rólam van szó, hanem magáról. Csak ne térjünk el a tárgyról! Először is egy jó ember valószínűleg nem gyújtaná fel Ambrózia legnagyobb kikötővárosát.
- Ebben valószínűleg igaza van.
- De maga megtette.
- Igen, de csak egy szerencsétlen véletlen folytán. A városházát akartam.
- Ezen ne vesszünk össze! Van itt egyéb. Egy jó ember valószínűleg nem adóztatná halálra a parasztjait.
- Szóval a parasztok küldték! Majd elrendezem velük a problémát. Egyébként meg minden valamirevaló földesúr kellőképpen megadóztatja a parasztjait.
- De hát ez végső soron rablás.
- Rablás, de legális. Ellenben, ha maga megöl és elvisz innen minden értéket, amit elbír ne mondja, hogy szétosztja a szegények között.
- Errr… Ebben megint igaza van. De nem! Az a pénz majd engem illet, mert én tettem magát hidegre és ezért megkapom majd azt a szegényektől.
- A bérgyilkosok sem a jóság védőbástyái.
- Ismét igaza van, de mit csináljak? Egy kalandozónak is meg kell élnie valahogy.
- Miért nem tanul valami szakmát?
- De hát én kalandozó vagyok! – húzta ki magát a barbár.
- Nem is mondtam, hogy értelmiségiként helyezkedjen el.
- Na jó, megölöm magát, aztán majd elgondolkozom a pályaválasztáson.
- Nem értem, miért kell nekem ehhez meghalnom.
- Azért, mert ha nem ölöm meg, akkor maga minden bizonnyal elpusztítja a világot.
- Ezt meg honnan veszi?
- Lévén maga egy gonosz varázsló, és az uralma alá akarja vonni a világot.
- És ha igen? Ebben az esetben viszont igyekeznék nem elpusztítani uralmam tárgyát.
- Igen, de úgyis elszúr valamit a rituáléban.
- Ugyan már, nem vagyok kezdő.
- Például egy gyári hibás szüzet akarna feláldozni.
- Miből gondolja, hogy az ilyen szertartások elvégzésének mindig nélkülözhetetlen kelléke egy szűz?
- Ez hagyomány, másrészt én sem ma jöttem le a falvédőről!
- Az én esetemben sem lehet kivétel?
- Különben miért rabolta volna el Tzya király legkisebb lányát?
- Mert az ő esetében volt a legnagyobb az esély a “gyári hiba” elkerülésére.
Itt a szilaj puszták fia egy kicsit elpirult, de folytatta.
- Na látja, mégis kell az a szűz!
- Ugyan már! Más célom nem lehet egy szűzzel, csak a feláldozás?
- Mondtam már, hogy nem vagyok kezdő. Maga gonosz mágus, és a név kötelez! Különben meg a lány apja küldött, hogy vigyem vissza a lányt.
- Sajnálom, de nem adhatom vissza. Kár volt idáig fáradnia.
- Hogyhogy?
- Mert olyan szépen kért, hát elengedtem.
- Ugyan már, ne próbálkozzon ilyen ócska trükkökkel. Előbb hiszem el azt, hogy zombivá változtatta, vagy valami hasonló.
- Akkor inkább valami hasonló.
- Jó, ez már hihetőbben hangzik. Szóval megölte.
- Nem, nem öltem meg, csak az egyik kísérlet balul ütött ki, és…
- Mi történt? Mondja már…
- Őt ölte meg az előbb… – mondta a mágus, és a lakáj megcsonkított tetemére mutatott.
- Kár érte. Mindenesetre szűz nélkül nem tudja elpusztítani a világot.
- Nem is akarom elpusztítani a világot, csak éppen uralni fogom egy darabig.
- Ezt viszont meg kell akadályoznom!
- Nem mindegy az magának, hogy ki uralkodik? A kalandozók így is-úgyis munkát kapnak, így viszont protekciója lesz a világ uránál.
- De hát Tzya királya már így is a barátom.
- Egészen addig, amíg egy névtelen levél fel nem világosítja arról, hogy a lánya nem felelt meg a feláldozáshoz szükséges előírásoknak és éppen vissza akartam volna küldeni, mikor valami félőrült marha barbár feldarabolta.
- Nos azt hiszem, ebben igaza van, de árulja már el, miért jó magának szüzeket áldozgatni, meg minden ilyesmi! Én tök jól elvagyok anélkül, hogy egyetlen szűznek is kivágtam volna a szívét…
- Tudod mi, gonosz mágusok vagyunk a kor értelmisége. Ki áldozna fel szüzeket, ha mi nem, ki építgetne méregdrága labirintusokat és ki töltené fel őket egzotikus szörnyekkel és idétlen feladványokkal, ha mi nem. Az igazság az, ha mi nem lennénk, akkor nektek, kalandozóknak sem lenne sok munkátok, és te, a messzi észak barbárja is csak hentes lennél egy távoli faluban. Hát kell ez neked? Mindamellett, hogy munkát adunk a szörnyeknek, a kalandozóknak, az építészeknek, a gyógyító papoknak, vagyis a vállunkon nyugszik a világ gazdasági egyensúlya, mi vagyunk a tudomány úttörői. Újabbnál újabb gonosz varázstárgyakat dobunk piacra, pusztító varázslataink nélkül egyetlen igazi háborút sem lehetne lefolytatni, nekromanta munkatársaim ismeretekkel bővítik az orvostudományt, és ez még nem minden! A politikából is kellőképpen kivesszük a részünket! Kik keresnének kapcsolatot más létsíkok pusztító teremtményeivel és kik rendeznének véres regionális háborúkat a népességnövekedés ellensúlyozásának ügyében?! Vedd tudomásul, ha mi nem lennénk, felborulna e világ gazdasági egyensúlya és minden bizonnyal a korlátlan népszaporulat a világ túlnépesedéséhez vezetne. Hát kell ez neked?
- Nem is tudom…
- Na látod!? Még mindig meg akarsz ölni?
- Nem, de egy dolgot még mindig nem értek.
- Mondjad csak!
- Miért kell mindig pont szüzeket áldozni? Miért nem jó nektek más?
- Az ok a túlnépesedési problémára vezethető vissza. Igyekszünk minden potenciális anyát kivonni a forgalomból, mielőtt még valami családtervezésről életében nem hallott barbár rátenné a mancsát és ezáltal jóvátehetetlen problémákat okozna a világ ökológiai egyensúlyában.
- Most már mindent értek. Egész eddig nem voltam tisztában azzal, hogy milyen hatalmas probléma nyugszik a vállatokon nektek, gonosz mágusoknak. De most már tudom, hogyan tehetném jóvá azokat a kellemetlenségeket, amiket nektek okoztam. Mondd, mit tehetek érted?
- Igazán hozhatnál egy új szűzlányt, ha már az előzőt így tönkretetted…

Mikus Tamás – Keeper szerepjátékos lap második száma, 1994

 


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához