LFG.HU

Vorador
ismertetőCimkek

X-Men WolverineElérkeztünk a claremonti és a modern Rozsomák összehasonlításával foglalkozó cikktrilógia záró darabjához. Az előző részekben áttekintettük Logan szuperképességeinek, harci stílusának és személyiségének változásait, így nem maradt hátra más, mint…

IX. Rozsomák halála

Modern

2014 őszén a Marvel megölte Rozsomákot. Természetesen ez a hír igazán csak azt hökkenti meg, aki az utóbbi 25 évben nem olvasott képregényt, így nem tapasztalta meg, hogy mennyire súlytalanná vált egy karakter halála. Szinte túlzás nélkül állítható, hogy mára minden képregény szereplő meghalt legalább egyszer, de Pókember Ben bácsikáját kivéve mindegyikük jobban lett és visszatért az élők sorába. Vegyük pl. a 2011-es, szanaszét reklámozott, nagyjából 110 részes Fear Itself című crossovert, amelynek a végén meghalt Thor. Aztán néhány hónap elteltével Thor feltámadt és minden ment tovább a megszokott kerékvágásban. Az esetek többségében nagyjából ennyire érdemes komolyan venni, ha megölnek egy képregényes szereplőt.
Az mondjuk igaz, hogy Rozsomák már az átlagosnál hosszabb ideje halott, de nem kell izgulni, majd feltámad, amint romlani kezdenek a halálát meglovagoló képregények eladásai. Maga Len Wein, Rozsi megalkotója nyilatkozta a Death of Wolverine 1. számában található interjúban: Let’s be honest – he’s not staying away. He’s the most lucrative character Marvel has these days. There’s no sane way a major corporation is going to decide, ”You know, let’s knock off the guy who makes us the most money”. He’ll be back. Egyfelől szinte becsülöm Marveléket, amiért ilyen nyíltsággal beszéltek a Rozsomák haláláról szóló számban arról, hogy Rozsomák halála abszolút ideiglenes. Valószínűleg rájöttek, hogy manapság úgysem hinné el senki, ha azt mondanák, hogy Logantől most végleg búcsút veszünk, szóval fölösleges lenne ezt bizonygatni. Másfelől viszont eszembe jut, hogy milyen komolytalanná váltak a képregényes halálok, ha a kiadó arra sem veszi a fáradtságot, hogy becsapja az olvasókat és egy karakter elhunyta kapcsán már a látszatát sem próbálja kelteni annak, hogy itt valami fontos és súlyos dolog történt. Csak beszedi az XY szereplő megölése, illetve feltámadása által termelt extra dollárokat, és ezzel le is van tudva a dolog. Ne nézzen senki naivnak, pontosan tudom, hogy a 90-es évek előtti Marvelnek is ugyanúgy a minél nagyobb bevétel elérése volt a cél, amiben nincs semmi kivetnivaló.X-Men 11-02 A helyükben én magam is erre törekednék, de úgy érzem, hogy régen azért tisztességesebb módon kezelték a halált: nem öltek meg félévente valakit, ritkábbak voltak a feltámadások és igazán taszító reklámkampányra sem emlékszem. Sőt, adott esetben egyáltalán nem promózták a szereplő halálát, így az valóban váratlanul érte az olvasót, hiszen csak a szám olvasása közben szembesült a szomorú eseménnyel (pl. ilyen volt Claremont leghíresebb gyilkossága).
Rozsomák esetében viszont nem sok teret hagytak a meglepetésnek, korán beindult a reklámgépezet. Már az előző év decemberében bejelentették, hogy mikor fog meghalni, aztán a megelőző számok borítóján beindítottak egy elég kifogásolható visszaszámlálást is: „3 MONTHS TO DIE”. A tényleges halál pedig a Death of Wolverine című, négy részes minisorozatban történt meg, amit azért tartok előnytelennek, mert így biztosan lehetett tudni, hogy az első 3 részben bármit olvasunk, azt még átvészeli Rozsi, hiszen hátravan a befejező epizód. Erősebb lett volna, ha nincs visszaszámlálás, és Rozsi az ongoing sorozatában hal meg, hiszen ott nem tudni, hogy mennyi rész van vissza, így az olvasó izgulhat, hogy Logan az adott harcot még túléli vagy sem.

Magát a sztorit tekintve is bőven vannak aggályaim. Az egész azzal indult, hogy az írónak (Paul Cornell) először hamar el kellett vennie Rozsomáktól a regenerációs képességét, mert az olyan túltápolt, hogy különben akkor sem tudná megölni, ha atombombát dob rá. A megoldás nyilván roppant mesterkéltre sikerült: Rozsit meglőtték egy „empty bullettel”, ami a Mikroverzum intelligens vírusát tartalmazta. A vírus bevallotta neki, hogy az összes szuperhős közül ő a kedvence, de nem talált megértésre, ezért bosszúból lekapcsolta Rozsi healing factorát. Elegáns kezdés…
Ezután Cornell megpróbálta szemléltetni, hogy Logant milyen szörnyen megviselte a regenerációja elvesztése, de állatira túllőtt a célon. Eleve nem vette figyelembe, hogy az évek során Rozsitól már többször elvették a gyógyulási képességét, tehát volt lehetősége megtapasztalnia ezt a szituációt, és soha nem roskadt össze tőle lelkileg. Cornell sztorijában viszont teljesen hiteltelen mértékben megzuhant és két lábon járó hullának tekintette magát. Pedig elvileg ő a világ egyik legjobb harcosa és még mindig megmaradtak a szuper érzékszervei, valamint az adamantium csontjai, karmai. Most akkor miért készült ki ennyire? Számomra már a komikumba hajlott, amikor Rozsi nem mert megborotválkozni, ugyanis félt, hogy megvágja magát. Vagy amikor a plázában egy biztonsági őr mellkason bökte az ujjával, Rozsi pedig felhorkant, hogy ez fájt neki. A House of M után a tizenéves mutáns fiatalok zömmel jobban viselték, hogy minden szuperképességüket elveszítették…

X-Men 11-03   X-Men 11-04
(Kattintsatok nagyobb méretért!)

További szerencsétlen elemek:

  • Vajon hogyan találta meg magában Rozsi a lelkierőt, hogy talpra álljon? Az evidens megoldást választotta: elment egy titkos templomba, ahol a Halál pihenget a szabadnapjain és lelki segélyt kért tőle. Ezt szó szerint értsétek, nem valami szimbolikus találkozás volt.
  • Csak szerintem butaság bevezetni egy regenerációs szérumot pont abba a történetbe, ami arra épült, hogy Rozsi elveszítette a regenerálódás képességét? Amikor beoltották vele Rozsomákot, és fél perc alatt visszanőtt tőle a kivájt szeme, az kicsit aláásta a healing factor elvesztésével kapcsolatos egész cécót.
  • Reed Richards (a Fantasztikus Négyesből) megmondta, hogy némi idő alatt helyre tudná állítani Logan regenerálódását, csak addig maradjon nyugton. Rozsi persze ezt nem volt hajlandó megvárni, mert félt, hogy most mindenki rá fog vadászni és veszélybe sodorja a barátait. Ugyanakkor létezik egy World nevű zsebdimenzió, ahol Rozsi az imént töltött el egy romantikus évet Viharral, mialatt a külvilágban alig múlt az idő. Ha a Worldot éppen most kellett előhozni, akkor miért nem csinálták azt, hogy Rozsi és Reed elvonulnak fél órára a zsebdimenzióba, amiben ezalatt eltelik pár hónap, így nyugodtan vissza tudják állítani a healing factorát?
  • Feltűnik Logan régi ellensége, Kardfogú, akinek az a terve, hogy a világot egy ősi dzsungellé változtassa, ahol nincs technológia és csak testi szupererők léteznek, mentálisak nem. Mivel Kardfogú a szívére hallgat és nem hagyja, hogy mások lebeszéljék az álmáról, végül rámosolyog a szerencse: talál egy gömböt, ami képes a világot egy ősi dzsungellé változtatni, ahol nincs technológia és csak testi szupererők léteznek, mentálisak nem.

Így azért könnyű előrevinni a történetet, nem? El kell venni Rozsitól a gyógyulási képességét – itt egy intelligens vírus a Mikroverzumból. Még hónapokig kéne tartania a történetnek, de elfelejtettük, hogy az adamantium-mérgezés napok alatt kinyírja Rozsit – Bestia hirtelen feltalálja az adamantium-mérgezés ellenszerét. A főellenség meg akarja változtatni a valóságot – nyilván rátenyerel valami mágikus izé-bigyóra, ami pont ezt tudja.
Na mindegy, pörgessük előre a sztorit a Charles Soule által jegyzett Death of Wolverine minisorozat fináléjához. Szerintem az író itt szembesült azzal, hogy nincs igazán olyan nemezise Rozsinak, aki alkalmas főellenség lenne az utolsó harchoz. Végül előrángatta Rozsi régmúltjából Dr. Abraham Corneliust és felfedte, hogy ő állt minden mögött. Ez olyan szempontból okos döntés volt, hogy Dr. Corneliust utoljára 22 éve láttuk az X-Men v2 lapjain, valószínűleg már senki sem emlékszik rá, így nem nagyon fog szemet szúrni, hogy a doktort abban az 1992-es sztoriban megölték. Mondjuk, ha túl is lépek azon, hogy elvileg halottnak kéne lennie, azt akkor sem értem, hogy 1992 óta Cornelius középkorú férfiból vénember lett, viszont rajta kívül a történet többi szereplője egyáltalán nem öregedett. Akárhogy is, sikerült olyan főellenséget választani, akinek legutóbbi szereplésekor az olvasók nagy része még meg sem született. Elég vicces belegondolni, hogy a nagy leleplezéskor az olvasók 90%-ának reakciója valami ilyesmi lehetett: „Ki a tököm ez az öreg csóka?”.
Egyébként Dr. Cornelius az utóbbi éveit arra áldozta fel, hogy létrehozzon egy adamantium-csontvázú harcosokból álló sereget. Ennek megvalósításához már csak a healing factor analizálására volt szüksége, ezért is fogadott fel pár millió dollárért fejvadászokat, hogy kapják el neki Rozsit. A doktor azonban nem volt naprakész, mivel nem tudta, hogy Rozsi elveszítette a regenerációs képességét, és erre csak akkor jött rá, amikor végül szemtől szembe kerültek. Megjegyzem, elég ellentmondásos, hogy a healing factor elvesztésének híre eljutott olyan suttyó ellenfelekhez is, mint Batroc the Leaper vagy Fiber, az Akupunktúra Ura, akik legyengültségét kihasználva vadászni kezdtek Rozsira, DE Corneliusnak persze fogalma sem volt az egészről. Azt hittem, hogyha valaki évtizedek óta Rozsomák megszállottja és a regenerációs erejére alapozza élete fő művének megvalósulását, akkor az ennél picit jobban képben van…
Az utolsó oldalakon aztán bekövetkezett Logan tulajdonképpen egészen szükségtelen önfeláldozása, amikor megmentett három embert attól, hogy beléjük fecskendezzék az adamantiumot. Az alábbi képen láthatjátok, ahogy Rozsi szétkarmolja a tartályt és ráömlik a folyékony adamantium. Nem lett volna ennél jobb megoldás, ha azt a három kábelt vágja le, amiken keresztül az adamantium átfolyik a tesztalanyokba? Nagyjából egy másodperccel telt volna több időbe, mint a tartály szétbarmolása. De ha már érthetetlen okok miatt a tartályt vette célba, akkor nem tudta volna úgy megoldani, hogy ne ömöljön rá az egész trutyi? Például kicsit oldalra áll és úgy vág bele, vagy valami ilyesmi. Az önfeláldozásáról egyszerűen nem érzem úgy, hogy szükséges lett volna.

X-Men 11-05

Szóval Logant teljesen beterítette az olvadt adamantium, de még képes volt beadni a három tesztalanynak a regenerációs szérumot, aztán felment a tetőre a menekülő Cornelius után és megölte. Végül adamantium szoborrá dermedve meghalt, a lemenő nap fényétől övezve.

  • Rozsi egész testét beborította 100 liter olvadt fém. Nem rendelkezett healing factorral, szóval miért nem halt meg azonnal?
  • Ha az adamantium „páncélja” miatt vak, süket, illetve szagolni és tapintani sem tud, akkor hogyan érzékelte a környezetét? Hogyan találta meg a szérumokat, hogyan szúrta be őket a tesztalanyok szívébe? Honnan tudta, merre menekült Cornelius és hogyan érte utol?
  • Miért olyan módon kellett megölni Rozsit, hogy konkrétan ne lássuk holtan? Nagyon gyanús ez a mutyizás, nem lepődnék meg, ha végül kiderülne, hogy Rozsi szép lassan regenerálódott fémbörtönében, mert titokban magába is nyomott egy kicsit a csodaszérumból.

Persze semmi baj azzal, ha egy hős végső erőfeszítést nyújtva, emberfelettinek látszó teljesítménnyel megmenti a többieket, de amit Rozsomák csinált, az még a képregények rugalmas realizmusának mércéje szerint is túl sok volt.

X-Men 11-06

Vége? Dehogy van vége! Egy karakter halála után természetesen még jó sokat ki lehet facsarni az eseményből – jöhetnek az emléksorozatok és a gyászolós számok minden mennyiségben. Persze azért az ilyesmiket gyorsan kell kiadni, optimális esetben még a feltámadás előtt. Igazán jellemző, hogy Rozsi halála után indult egy Wolverines (többes szám!) című sorozat. A 90-es éveket idézi, amikor Superman elhunytát követte a Reign of the Supermen.
Összességében Rozsomák halála egy lelketlen történet lett. Próbáltam nem szőrszálhasogató lenni, de annyi bosszantó hibával és logikátlan elemmel találkoztam, hogy még a roppant alacsonyra helyezett elvárásaim mellett is csalódást jelentett.

Claremont

Már a legelején el kell mondanom, hogy Chris Claremont nem ölte meg Rozsomákot. Bár éveken keresztül építgette a halálát, az végül nem valósulhatott meg, mivel Rozsi két, idő közben szupersztárrá vált rajzolónak, Jim Leenek és Marc Silvestrinek is a kedvenc karaktere volt. A 80-as/90-es évek fordulóján pedig a Marvel igyekezett mindenben az ilyen kaliberű grafikusok kedvére tenni, ráadásul Chris aktuális szerkesztője (Bob Harras) alapból ellenezte a változásokat, szóval nem volt kérdés, hogy kinek a javára fog dönteni. Ha Lee vágya klasszikus, sárga-kék jelmezű Rozsomák rajzolása, Silvestrié pedig egy külön Wolverine sorozat, akkor bizony automatikus a vétó Rozsi megölésére. Nézzük meg, hogy mi jött létre Claremont tervéből!
Chrisnél Rozsomák halála egy gondosan előkészített esemény volt, nem úgy kezdődött, hogy „Hű, jövőre ki kell nyírni Rozsit, akkor most kitalálok valami szupervírust, ami varázsütésre megszünteti a healing factorát.” Szó sem esett mágikus cuccokról, beszélő vírusokról és egyéb mesterkélt dolgokról – egyszerűen csak Logan kezdte érezni a korát. Fizikálisan még mindig csúcsformában, ereje teljében volt, de mégis… valami változott. A sebei lassabban gyógyultak, az érzékszervei néha megtévesztették stb. Apró dolgok, melyeknek először nem is tulajdonít jelentőséget az olvasó, csak utólag visszanézve döbben rá, hogy Claremont milyen észrevétlenül kezdte meg Rozsi halálának előkészítését.
Végül 4 évnyi finom alapozás után beérett Chris terve, elérkezett az ideje, hogy egyértelművé tegye: Rozsomák a szakadék szélén áll. Hosszú élete során túl sok sérülés érte, túl keményen hajtotta magát, túlságosan feszítette a húrt, és a teste többé már nem képes ezt elviselni. Egy harc során ellenfelei csúnyán elintézték, majd meg is kínozták Rozsit, és ez bizonyult az utolsó szalmaszálnak, mely végtére megtörte. A regenerációs képessége nagyrészt kiégett, még hetek múltán is felnyíltak, vérezni kezdtek a sebei. Régi bajtársainak hallucinált képmásaival beszélgetett. A harcokban gyengébben teljesített, pl. az egyik ellenfele néhány pillantással felmérte, hogy Logan árnyéka régi önmagának.
Szóval Rozsi még nem volt halott, de egy évszázadnyi kíméletlen megterhelés során a teste gyakorlatilag elhasználódott. Kis szerencsével állhatott még előtte néhány győztes harc, ám a sorsa megpecsételődött. A végkimenetelt viszont már nem láthattuk, mivel Claremontot ekkortájt utasították, hogy állítsa le a Rozsi halála történetszálat, aki így egyik részről a másikra újra egészséges lett. (Ha megnézitek, akkor a Chris távozása előtti utolsó 7 számban már semmi baja nincs Rozsinak.)

Logan köhögni, krákogni kezd a cigitől. A healing factor miatt a tüdőrák veszélye nélkül szívhatta évtizedeken keresztül, de most ennek is meg lesz a böjtje.

Logan köhögni, krákogni kezd a cigitől. A healing factor miatt a tüdőrák veszélye nélkül szívhatta évtizedeken keresztül, de most ennek is meg lesz a böjtje.
(Kattintsatok nagyobb méretért!)

Véleményem szerint Rozsomák halálának Claremont-féle verziója a befejezetlensége ellenére is sokkal jobb lett, mint a 2014-es Death of Wolverine. Utóbbit mesterkéltnek, összeférceltnek és üresnek éreztem, mintha az sütött volna belőle, hogy „Hmm, szóval most Rozsi nevét húztuk ki a kalapból? Jó, akkor öljük meg, kell valami sokkolónak történnie az idei és a jövő nyári megacrossoverek között.” Ezzel ellentétben Claremont apránként, szinte láthatatlanul megépített felvezetését abszolút természetesnek és hihetőnek éreztem. Nagyszerű érzékkel Rozsi megtörését akkorra időzítette, amikor az X-Men, mint csapat, megszűnt létezni. E két esemény igazán pattanásig feszült hangulatot kölcsönzött a sorozatnak – az X-Men szétszéledt, Rozsi a végét járta, bármi megtörténhetett.

X. Összegzés

A Rozsomákos cikktrilógián áttekintve szinte már arra gondolok, hogy fölösleges volt az összehasonlítás, mert a régi és a modern Rozsomák olyan alapvetően eltér egymástól, mintha két külön személy lenne. Gyakorlatilag összevethettem volna Árnyékot Kolosszussal, és több hasonlóság lett volna köztük, mint Claremont-Rozsomák és Modern-Rozsomák esetében. Elég csak egy pillantást vetni Logan humorára. Természetesen Chrisnél sem volt egy mókamester, erről szó sincs, de azért nem álltak tőle távol a frappáns szövegek, az önironikus megjegyzések és a pikírt, szemtelen poénok. Többek közt ezektől vált élő, lélegző karakterré. Az egyik reménytelennek tűnő kaland során Rozsi kifejezetten így fogalmaz Kittynek, aki nem érti, hogy a többiek miért nincsenek teljesen kiborulva a halál árnyékában: „When things are unbearable – as they are now – sometimes the only way t’cope is by laughin’.”
A modern Logant ellenben élettelennek és sótlannak érzem, akit csekély sikerrel próbálnak a Marvel univerzum legmenőbb, legkeményebb arcaként ábrázolni. A beszólásainak ötletessége a „Vedd le rólam a kezed, ha nem akarod, hogy levágjam.” színvonalra süllyedt. Az önironikus utalásai (pl. az alacsonyságával kapcsolatban) teljesen eltűntek. Amikor pedig itt-ott poénkodik, hát általában az se sikerül jól, legalábbis én inkább visszataszítónak, mintsem viccesnek vagy vagánynak tartom, ha Rozsi egy lángoló, üvöltő emberen gyújtja meg a cigijét (Van tüzed, pajti?). Ilyesmit a Jokerhez hasonló pszichopatáktól várnék…

Tapasztalataim alapján Claremonton kívül annyira kevesen tudnak átlag feletti Rozsomákos történetet írni, hogy bár Claremont ténylegesen nem ölte meg Logant, ám a Marveltől való távozása végső soron a karakter halálát jelentette.

LEGKÖZELEBB: a Rozsomákos kitérő után folytatjuk onnan, ahol a 8. résznél abbahagytuk, vagyis jönnek a 90-es évek!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához