LFG.HU

HammerTimeCafe
Aszketa
VegyesCimkek

[A csapat korábbi kalandja itt olvasható.]

Prológus

Szecska komlink készülékén ismeretlen szám villog. Úgy látszik, valaki nagyon szeretne beszélni a nyomozóval. Az ork savószemeivel először gyanakodva pillant a kijelzőre, de végül győz a kíváncsiság és bekapcsolja a kihangosítót. A vonal túlsó végén a férfihang Tóth Kálmán néven mutatkozik be. Mint kiderül, ő a Lapos Csirke étterem tulajdonosa, és az a Simon Gábor nevű törpe talizmánárus irányította hozzá, akinek a csapat korábban már melózott a Budai-hegységben. Hiába, úgy látszik, hogy a lelkiismeretes, alapos munka gyümölcse kezd beérni, és az elégedett ügyfelek viszik jó hírüket. Kell ennél jobb reklám? Szecska előveszi legkedvesebb baritonját és megbeszéli a fickóval, hogy másnap elugranak a Lapos Csirkébe, ahol majd az ürge felvázolja a részleteket, hogy miről is lenne szó…

A meló

A Lapos Csirkében ugyanaz a minőség és elegancia fogadja őket, mint legutóbb, beleértve az öltönyös ork kidobókat és a fegyvernek látszó tárgyak számára fenntartott trezorokat a bejáratnál. A megbeszélésre Hipós Tony és Bútor is elkíséri Szecskát, már csak azért is, mert mindannyian emlékeznek rá, milyen jól bezabáltak itt rendes kajákból legutóbb, ráadásul ingyen. Ebben a reményben lépnek hát be a légkondicionált étterembe, ahol az egyik pincér azonnal egy különterembe vezeti őket. Felveszi az italrendelést, majd lelép. Kisvártatva csatlakozik hozzájuk a hely pocakos tulajdonosa, aki bemutatkozik, majd jó vendéglátóként felajánlja, hogy válasszanak nyugodtan bármit az étlapról és érezzék otthon magukat. Ezt senkinek nem kell kétszer mondani, főleg Bútornak nem, aki szinte már a tányér koppanása előtt két pofára tömni kezdi az arcát marhasteakkel, a pincér őszinte megrökönyödésére.

Miután a vendéglátójuk megbizonyosodik arról, hogy mindenki elégedetten burkol, finoman rátér az összejövetel igazi témájára, a melóra. Egy rendkívül komoly fuvaros feladatra keres megbízható csapatot, amihez ismét el kellene hagyniuk a várost, csakhogy ezúttal nem a Budai-hegység, hanem egyenesen a Balaton kedvéért. Amikor ez kiderül, egy pillanatra mindenki megáll a csámcsogásban és jelentőségteljesen egymásra néz, de Tóth Kálmán zavartalanul folytatja, mintha észre se vette volna a közjátékot. Az állandó beszállítói (Rugófej és bandája) ugyanis eltűntek valahol a főváros és a balatoni mocsaras terület között egy teljes szállítmánnyal. És hogy mit is szállítottak? Hát KRUMPLIT! Erre aztán már mindenki leteszi a villáját, azon morfondírozva, hogy vajon jól hallották-e az imént a “krumpli” szót, az étterem tulajdonosa azonban megerősíti, valóban egy teherautónyi közönséges burgonyáról van szó. Ezekben az időkben 4 tonna pityóka szép kis értéket képvisel, egy felkapott budapesti vendéglátóipari egységnek pedig elengedhetetlen, hogy valódi, minőségi alapanyagokból készült ételcsodákat szolgáljanak fel azoknak a vendégeknek, akik manapság még megengedhetnek maguknak ilyesmit. Belegondolva, hogy a Pusztulatban miféle nutriszójás, hányás ízű műkajákat árulnak, tulajdonképpen nem is tűnik olyan röhejesnek 4 tonna valódi, földben nevelt krumpli. Csakhogy ezért le kellene utazni egészen Balatonberényig, Lúdvérc sötét birodalmába, ahol szó szerint középkori viszonyok uralkodnak, no meg állítólag egy lidérc. Ráadásul az út odáig közel sem lenne sétakocsikázás, mivel a régi autópálya katasztrofális állapotban van. Útközben pedig nagyrészt a Zöld Haza területén kellene haladniuk, mindenféle ellenőrző pontok, pénzéhes rabló bandák és egyéb potenciális veszedelmek közepette. Tóth Kálmán kicsit hagyja, hogy megemésszék a hallottakat és a kaját, majd hozzáteszi, hogy a melóért 300 ezer nujent szokott adni a korábbi, köddé vált csapatnak, amiből kigazdálkodták a teherautónyi burgonyát “nagyker” áron és még bőven maradt is nekik belőle a költségeikre meg az esetleges kellemetlenségekre. Legalábbis soha nem panaszkodtak a pénz miatt. Bár Szecskáék nincsenek tisztában a pillanatnyi krumpli árfolyammal, de némi matekozást követően úgy vélik, az összeg reális lehet és ha minden jól megy, akkor marad nekik a végére vagy 100-150 ezer nujen. Ugyan nem hozna annyit a konyhára, mint az előző céges meló, de talán ezúttal nem kell attól tartani, hogy ismét ilyen látványosan átverik őket, ahogy az megacéges körökben szokás. Mire végeznek a desszerttel is, megérlelődik a társaságban a gondolat, hogy elvállalják a melót, de azért még rutinosan úgy tesznek, mint aki hezitál, így abban maradnak a megbízóval, hogy néhány napon belül jelentkeznek, és közlik, mit határoznak.

Már a hazavezető úton erős találgatásokba és morfondírozásba kezdenek. Túl sok a homályos tényező és a kérdőjel. Mi lett Rugófejjel és a rigó bandájával? Egyszerűen leléptek a zsetonnal? Vagy kinyiffantották őket valahol útközben? Netán Lúdvérc rágott be rájuk és most valahol a mocsárban kísértenek? Egyáltalán mennyi a krumpli felvásárlási ára, tehát mennyi marad a csapatnak a végén? Ráadásul a megbízó azt mondta, hogy a lidérc krumplitermesztői nem fogadják el csak a Dollárt és a Bakonyba befészkelt törpék orikalkumját fizetőeszköz gyanánt. Továbbá, ha egy lidérc birodalmába látogatnak, ahol állítólag megvetik a technikát és egyenesen rühellik a kibervereket, akkor nem ártana némi mágikus védelem, de Bika köddé vált, rá nem számíthatnak, úgyhogy valaki mást kell keríteni helyette.

Szecska feltúrja az ex-rendőrségi tagokról vezetett dossziéit és egy néven megakad a szeme: Trócsányi Gergő, alias Tróger. A tűzszerészeknél dolgozott a törpe fickó korábban, jelenleg az árnyakban mozog és mágikusan aktív, konkrétabban afféle adeptus. Ráadásul az akta szerint az elmocsarasodott Balaton mellől származik, ami jelen esetben előny lehet. Talán érdekli a meló, úgyhogy rácsörög, hátha még emlékszik a nyomozóra és csatlakozik a csapathoz. Szecska megérzése bejön, ugyanis a törpe rábólint a dologra, mivel épp ráér (tehát le van égve). Megbeszéli vele a részleteket az úttal és a fizetséggel kapcsolatban.

Eközben Bútor is aktivizálja magát és mivel egyszer már csúnyán megszívta a varázslókkal való konfrontálódást, felkeresi az ork utcai sámán cimboráját, Kerecsent, hogy ő is tartson velük, mert tutira elkél majd a mágikus védelem. Az ork hajlik a dologra, de nem tetszik neki, hogy bizonytalan a fizetség, úgyhogy csak kereken 25 ezer nujen fejében hajlandó bevállalni a dolgot és így is csak bizonyos feltételekkel, amibe például beletartozik, hogy nem fog harcolni, csak kuksol majd a kamion legmélyén és a varázserejét csakis védelemre illetve felderítésre fogja használni. Emellett még kiköti, hogy legyen sok szesz az útra. Mivel megbízhatóbb vadászt nem találnak, ezért kénytelenek elfogadni Kerecsen különös kitételeit.

Mivel úgy tűnik, hogy teljes lett a csapat, Szecska felhívja Tóth Kálmánt és közli vele, hogy az Anyaszomorítók elvállalják a fuvart és az ezzel járó rizikót. Az előző vidéki kalandjukból megmaradtak az alig használt túrakellékek, úgyhogy nagyon nem kell bevásároljanak, azt azonban már jó előre eldöntik, hogy ezúttal nem bízzák a véletlenre és a teljes fegyverarzenáljukat bepakolják Hipós kamionjába a két póklábú-, és a repülő drón mellé. Bútor ezeken felül minden követ megmozgat, hogy soron kívül beszerezzen egy Panther rohamágyút a közelgő szülinapjára, de sajnos ez nem megy olyan egyszerűen, mint képzelte. Ezen kívül, Tróger, az ex-tűzszerész törpe azzal érvel, hogy néhány kiló plasztik sem árthat, így Szecska alkudozási és kiskereskedelmi tapasztalatait kamatoztatva, szert tesznek 2 kg robbanóanyagra, hiszen soha nem lehet tudni, melyik épület lesz pont útban. Sőt, ha már beszerző körúton vannak, gyorsan leadják a rendelést még némi APDS lőszerre, no meg pár Ares Citymaster alkatrészre, hiszen ott figyel a gépszörny a szupertitkos bunkerban, csak épp kéne hozzá néhány ritka cucc, hogy lehessen vele végre gurulni meg csúzlizni, ha már van.

Szecska eközben hevesen telefonálgat, hogy a 300 ezer nujen tetemes részét hol tudnák beváltani olyan valutára, amit a krumplitermelő, földtúró jobbágyok is elfogadnak Balatonberényben. Kiderül, hogy nagyjából sehol, ugyanis ekkora összegért senki sem tud, vagy hajlandó ritka törpe orikalkumot illetve Dollárt adni, ráadásul aki egyáltalán szóba áll velük, az is csúnyán le akarja húzni a maga sápját a tranzakcióból. Végül a nyomozó kínjában felveszi a kapcsolatot a korábbi megbízójukkal, Simon Gáborral, remélve, hogy tehetős törpeként talán tud valami megoldást a helyzetre. Mivel a fickó ajánlotta be a csapatot, nem teheti meg, hogy lepattintja őket, úgyhogy kisebb utánajárást követően előrukkol egy névvel, egy bizonyos Kövecses Balázzsal, akinek vélhetően van elég jó minőségű orikalkumja nagyobb tételben az árnyvadászok számára. Csakhogy a delikvens afféle kitaszított törpe, aki valahol a Balaton keleti szegletében, egy Küngös nevű kolóniában él a Törpe Birodalom határvidékén.

PictureUtazás – Első nap

Felcihelődik hát a csapat, szépen bepakolnak Hipós kamionjába és kényelmesen elhelyezkednek. A visszaút már valószínűleg nem lesz ilyen komfortos, mivel még 4 tonna krumpli is velük fog utazni, már, ha egyáltalán lesz visszafelé. A rigó az indulás előtt azért még egy kicsit átalakítja a kamiont és eszkábál rá egy felnyitható tetőablakot, valamint néhány lőrést a raktér oldalaira, biztos, ami tuti. Továbbá a megbízójuktól kapnak egy menetlevelet, amelyben benne van, hogy mi célból és kinek a megbízásából járnak-kelnek az országban, de nyilván ez nem fog senkit meghatni. Mindegy, placebónak jó lesz.

A fővárost viszonylag egyszerű elhagyni, kifelé alig van ellenőrzés. Befelé majd bizonyára érdekesebb lesz a történet, megpakolva vegytiszta, GMO mentes… burgonyával. A háború előtt autópályaként szolgáló út már csak nyomokban emlékeztet régi valójára. Mindkét oldalról sűrű bozótosok és szikár fűfélék övezik. Az ötvenéves aszfalt maradványain széles repedések húzódnak, sok helyen már csak az alsó, murvás-köves réteg hirdeti, hogy egykor itt nyaralni vágyókkal telezsúfolt autók tömött sorai repesztettek 150 km/h sebességgel a múlt század hazai Riviérájára, a Balatonra, ami azóta már rég kiöntött és elmocsarasodott. A harmincas évek muszlim inváziós háborúja is számos bombatölcsérrel gyarapította a kerülgetni valókat Hipós számára, aki becsatlakozva vezeti a kamiont rendületlenül délnyugati irányba. Itt-ott le kell térjenek az egykori pályáról úttorlaszok és egyéb természetes akadályok miatt. Nagyjából elmondható, hogy lépésben tudnak csak haladni. A monotonitást csak néhány autóroncs látványa töri meg. Egy részük kiégve hever keresztben az úton, a többi pedig teljesen lekopaszítva várja a lassú enyészetet. A csapat meg-megáll, átnéz pár roncsot, de a korábbi fosztogatók alapos munkát végeztek, gyakorlatilag semmi mozdíthatót nem hagytak az egykori járművekben. Azért a jelekből ítélve, más is használja az út maradványait, mert a macerásabb gödröknél és torlaszoknál ki vannak járva az elkerülő ösvények. Néhány helyen még pallókat is eszkábáltak ismeretlen kezek az egyszerűbb áthaladás érdekében, más átutazókkal azonban nem találkoznak. Talán jobb is.

Hosszú, izzasztó órák telnek el, míg végül elérkeznek Székesfehérvár úgynevezett agglomerációjához és egyben a Zöld Haza ellenőrzőposztjához, ami mindössze két elszánt tekintetű motoros járőrből áll. A két BMW Blitzen típusú, stílusosan terepszínűre festett harci motor keresztbe támasztva ácsorog az úton, elállva az érkező kamion útját. No nem mintha probléma lenne átgázolni rajtuk a GMC-vel, de hát kinek hiányzik, hogy beszóljanak a központnak, aztán valami harci helikopteres kíséretet kapjanak. Az értelmesebbnek tűnő fickó kézjellel int a vezetőfülkében ülő Hipósnak és Szecskának, hogy húzzák le az ablakot, majd naivan megkérdi, hogy utaznak-e még mások is a járműben, illetve, hogy van-e náluk illegális fegyver. A kamion hátsó feléből visszafojtott kuncogás adja a fickó tudtára, hogy a válasz mindkét kérdésre “igen”. Bizonyára sok zsarus filmet nézhetett kiskorában trideón, mert motoros szemüvegét feljebb tolva orrnyergén, csípőre tett kézzel, terpeszállásban utasítja a magára komolyságot erőltető Hipóst, hogy nyissa ki a rakteret. Az őrök kérésének megfelelően, a rigó kipattan a kormány mellől, komótosan hátrasétál, majd feltárja a kamion ajtajait. Odabentről pedig az őrökkel egyszeriben farkasszemet néz egy három méteres kibertroll egy csőre töltött M79B1 LAW rakétavetőt szorongatva, hátán egy AK-97 rohampuskával, egy félrészeg, agyontetovált ork sámán, egy szikár, melegítős törpe, valamint három, könnyű fegyverágyakkal felszerelt harci drón. A Zöld Haza díszpéldánya erre önkéntelenül is hátrál két lépést, majd fröcsögve követeli, hogy szolgáltassák be a fegyvereiket, különben erősítést hív. Hipós azzal érvel, hogy veszélyesek az utak manapság, meg amúgy is Lúdvérchez igyekeznek, úgyhogy érthető, hogy szükség van némi tűzerőre, pusztán önvédelmi szempontokat figyelembe véve, de a két fickó csak köti az ebet a karóhoz. Már-már azon morfondíroznak, hogy szimplán lepuffantják a két idiótát, de az túl snassz lenne, meg hát amúgy sem öldösnek ok nélkül, mivel ők a “jófiúk”, úgyhogy Bútor végül előveszi a józanabbik eszét és 200 nujent nyom a pattogósabb ürge kezébe. Az hümmög egy sort, valamit motyog, hogy egyébként ketten vannak, meg hogy neki csak egy pillanat beszólni erősítésért, így aztán a troll végül még 200-at gyűr a kesztyűs markába. Ez immár elégnek tűnik, mert a díszpintyek odavánszorognak a motorokhoz és arrébb taszigálják őket, hogy a kamion elférjen. Szecska gyorsan még lecsap az őrökre – ha már így összebarátkoztak -, és keresztkérdésekkel kezdi bombázni őket, hogy látták-e a másik “krumplis” bandát korábban és egyáltalán ismerik-e őket. Annyit sikerül kiderítenie még kutyafuttában, hogy ismerik Rugófej bandáját, nagyjából egy hete látták őket a fővárosból jövet, de sajnos nagyon feledékenyek így nem tudják, hogy mit is szállítottak. Például arra sem emlékeznek már, hogy mit láttak Hipós kamionjában öt perce. Ezzel az érvvel nem nagyon lehet vitatkozni, úgyhogy a rigó újra becsatlakozik és a GMC-vel szépen átgurulva a félretolt harci motorok között, dalolva továbbindulnak.

Nagyjából hat órája indultak el, így arra lehet számítani, hogy kb. ugyanilyen hosszadalmas lesz, míg kibukkannak valahol a Balatonnál. Ráadásul még egy kellemetlen kitérő is vár rájuk, hiszen állítólag valami Küngös nevű porfészekben van az a törpe, akinél beválthatják csillogó orikalkumra a magukkal hozott nujent, már ha egyáltalán igazat beszélt a pesti talizmánárus. Hipós dekása ugyan átküldött néhány digitalizált, öreg térképet még indulás előtt, de ezek alapján csak remélhették, hogy a kolónia most is ugyanott van, ahol azt ötven évvel ezelőtt feltüntették. A legtöbb vidéki kistelepülés ugyanis teljesen elnéptelenedett, vagy kis önellátó közösségekként vegetálnak a nagyvárosoktól távol. Biztos valami ilyesmi lehet ez a Küngös is. Csak abban bízhatnak, hogy nem valami elvadult, atombomba imádó, vagy kannibál szekta fészkébe tartanak épp. Efféléken morfondíroznak zötykölődés közben a vezetőfülkében Szecskáék. A raktérben Kerecsen olykor elbóbiskol, bár utólag mindig azt hazudja, hogy csak asztrális felderítő munkát végez. Igaz, Bútor nem épp a mágia kiemelt szaktekintélye, de valahol legbelül mégis úgy érzi, hogy az ork sámán hortyogása talán mégsem feltétlenül az asztrális utazás elmaradhatatlan része. Tróger is meditálással tölti az ideje nagy részét, úgyhogy az unatkozó troll jobb híján ismét nekilát szétszedni, majd újra összerakni a tartalék AK-97-et csukott szemmel, immár hetvennegyedjére.

A régi autópálya nyomvonalán araszolva, olykor elhaladnak egy-egy távolabbi, automatizált tanya mellett, ahol valamiféle mezőgazdasági termelést folytatnak, de embernek nyomát se látják. Helyettük csak önjáró gépeken és permetező drónokon csillan meg a nap fénye, amint a földeken dolgoznak, így próbálva valamiféle hasznot kicsikarni a sovány, szennyezett talajból. Az árnyvadászoknak fogalmuk sincs, miféle növényeket gondoznak, de az biztos, hogy nem krumplit. Azt már megnézték korábban trideón, hogy milyen, nehogy még a végén átverjék őket valami bóvlival.
A régi M7-es autópálya itt már olyan borzalmas állapotban van, hogy kamion helyett többre mennének egy lánctalpassal. Arányaiban már gyakrabban mennek az egykori út mellett kijárt poros ösvényeken, mint az aszfalt maradványain. Itt-ott még mindig találkoznak roncsokkal, de azok úgy néznek ki, mintha legalább száz éve ott rohadnának. Egyszer azonban a többihez képest viszonylag friss kamionroncs mellé érnek. Az eleje ripityára van törve, de, hogy mi zúzta ennyire szét, az rejtély. Azért a csapat kikászálódik a GMC-ből, hogy alaposabban szemügyre vegye a járgányt, no meg, hogy nyújtózzanak egyet végre. Szecska átkutatja a vezetőfülkét, de az üres. Az elcsigázott Bútor is körbejárja a monstrumot, de mivel semmit nem talál, dühösen belerúg a benzintankba, ami így csörömpölve leszakad, és az aszfaltra egy rongyokba bugyolált egyedi szerszámkészlet pottyan. Hipós egyből ráveti magát, mint gyöngytyúk a takonyra, és örömmel ugrálja körül a ritka kincset. Egy ilyen speciális készlet megér van 2500 nujent is! A csapat boldog, hogy így pozitív lett az expedíció pénzügyi mérlege, és máris jobb kedvvel kászálódnak vissza a járgányba, hogy folytassák közel sem zökkenésmentes útjukat.

PictureA nap már lemenőben van a nyugati horizonton, amikor a távolban megpillantják a balatoni mocsárvilágot, aminek a látványát egyébként jócskán megelőzi a Pusztulat szennyvízcsatornáira emlékeztető masszív rothadásszag, amiről eddig szimplán azt hitték, hogy a trollból árad, csak senki nem mert szólni neki. A régi autópálya ugyan továbbhalad délnyugat felé, de nekik előbb meg kell találniuk a “pénzváltós” törpét, aki vélhetően tőlük északra bujkál valami eldugott porfészekben. Hipós ezért merészen nyom is egy jobb kanyart, ahol a térképeik szerint egy alsóbbrendű útnak kéne lennie, majd bátran nekiindul a susnyásban. Innen nagyjából tereprali szinten rázkódnak és dülöngélnek, ahogy a rigó a természettel küzd. Fákat és sűrű bokrokat kerülget, ágak karistolják a GMC oldalát, kövek koppannak az alvázon, tisztára mintha még soha nem járt volna itt ember. Ezt mondjuk meghazudtolja pár rohadó gumiabroncs és rozsdás hordó a bokrok tövében, de az egykori országút gyakorlatilag teljesen eltűnt, csak egy-két mohlepte, félig földbe süppedt kilométerkő árulkodik arról, hogy itt valamikor út húzódott. Közben áthaladnak egy kipusztult településen is, ami talán Balatonfőkajár lehetett fénykorában. Mire maguk mögött hagyják, nagyjából besötétedik. Hipós felkapcsolja a kamionra szerelt reflektorokat, de így sem egyszerű a haladás. Végül, olyan másfél órányi zötykölődést követően, kirajzolódik előttük egy betonhengerekkel, autóroncsokkal és más egyéb fémhulladékkal körülvett település, a küngösi kolónia.

A betonelemek közt bevezető, egyetlen széles utat magas kapu zárja le. A falakon, fából tákolt őrposztokon álldogáló, gépfegyveres emberek rajzolódnak ki, akik kíváncsian nézegetik az érkező kamiont. Valamelyik lekiabál öblös hangon, hogy álljanak meg, ahol vannak és szálljanak ki. A csapatot nem kell nagyon kérlelni, örömmel kimásznak a járműből, mivel egész nap benne ücsörögtek összezárva. A kérésnek eleget téve leteszik a (látható) fegyvereket a lábuk elé, majd közlik, hogy békével jöttek és Kövecses Balázzsal szeretnének találkozni üzleti ügyben. Némi halk tanakodás és öt perc várakozás után nyikorogva kinyílik a kapu, amin kilép egy törpe alak, néhány fegyveres humán kíséretében. Mikor elmondják neki, hogy mi járatban vannak, kész tárgyalni velük, de hozzáteszi, hogy a kolónián belül saját törvények vannak, így fegyvereket nem hozhatnak be, és akiben van kiberver, az blokkoló karperecet kap, míg odabent lesz. Egyébként pedig, ha kell, tudnak szállást biztosítani éjszakára, persze jó pénzért. A kibercuccokkal telepakolt Bútor és Hipós – az őket ért diszkrimináció hatására – tüntetőleg kint maradnak a kamionnál, míg a többiek bemennek a betonfalak mögé tárgyalni. Mialatt Szecska a sámán és az adeptus kíséretében igyekszik jó áron megalkudni az orikalkumra, addig odakint a rigó valahonnan az ülés alól elővarázsol egy üveg whiskey-t, amit még a bunkerből zsákmányolt és a trollal karöltve masszív alkoholizálásba kezd.

Végül az ork nyomozónak sikerül 12 apró rúd, ezüstösen csillogó orikalkumot kialkudni 200 ezer nujenért cserébe. Állítólag Rugófejnek is ilyen áron váltott korábban. A kolónia vezetője egyben meginvitálja a vadászokat vacsorára is, ami ugyan szerény, de legalább természetes alapanyagokból készült, bográcsban főtt, igazi magyaros paprikás krumpli(!). Az egész napos, kimerítő utazás után senkinek sem akaródzik különösebben kint tölteni az éjszakát a kamionban nyomorogva, úgyhogy végül úgy döntenek, hogy itt maradnak reggelig. Kiszólnak Bútoréknak is, hogy álljanak be a kamionnal az udvarra. Ez okoz némi fennforgást, mivel a rigó közben félig lerészegedett, Bútor meg nem tud kamiont vezetni, de aztán Hipós valahogy mégis megoldja rutinból. A kiberszamuráj is megkapja a karperecét gyorsan, aztán végre jöhet a kaja. A paprikás krumplizás után – amihez egyébként friss, saját sütésű kenyeret is adnak -, elfoglalják a szállást, ami egy egyszerű, de viszonylag tágas vendégházban van kialakítva. Szecska azért nem bízik meg maradéktalanul a helyiekben, ezért azt javasolja, hogy valaki mindig őrködjön, de aztán végül győz a teli has és a kimerültség, így fertályóra múlva már az egész társaság jóízűen horkol.

Utazás – Második nap

PictureMásnap korán felcihelődnek és a könnyes búcsú után továbbállnak, maguk mögött hagyva Küngöst és fura lakóit. Bútor is megszabadul a blokkoló karperecétől, így újra eltölti a szabadság érzése és örömében önfeledten játszani kezd a karpengéivel. A másfél órás kitérő után végre ismét elérik a régi autópálya nyomvonalát, ami ugyan nem került jobb állapotba tegnap óta, most mégis elégedetten konstatálja a csapat, hogy itt legalább akad némi aszfalt, amin lehet valamennyire haladni. Szecska és Hipós elől a térképeket bújja. A balatoni mocsárvidék szép nagy területen húzódik, amit meg kell kerüljenek, hacsak nem szereznek valamilyen vízi járművet, amire igencsak kis esély mutatkozik itt a senki földjén. Ráadásul hamarosan elérik a Kőröshegyi völgyhidat is, ami a műholdkép alapján, valami csoda folytán átvészelte a háborút és most nagyjából az egyetlen átjáróként funkcionál a mocsár felett. Mivel nem akarnak úttalan-utakon egy teljes napot kerülni, így nem marad más választás, mint szerencsét próbálni a viadukton.

Néhány óra múltán a távolban végre megpillantják a ködbe burkolózó hidat. Innen a távolból egészen épnek tűnik. Nincs leszakadva, bár itt-ott látszanak rajta kisebb-nagyobb sérülések és a szalagkorlát is csak néhány helyen maradt meg. Továbbá, mintha a híd elején valamiféle torlasz is lenne, no meg mozgás, ami emberi jelenlétre utal. Hipós nem tétovázik, leállítja a kamiont egy bozótosabb részen, majd előcitálja a repülő drónját és szélnek ereszti. A kis szerkezet szép magasra emelkedik és tisztes távolból tesz néhány kört a viadukt felett. A megérzésük bejön, ugyanis valóban egy országúti banda fészkelte be magát a híd két végére, ahol vélhetően vaskos vámot szednek az áthaladni kívánóktól. Nagyjából húsz mozgolódó alakot számol meg a rigó odalent, jelentős részük metahumán. Néhány az autóroncsokból, vasbetonból és egykori útjelző táblákból felépített masszív torlaszokon dekkol, telepített nehéz-gépfegyvereket markolászva, mások a hídon lófrálnak fel-alá. Kerecsen szintén átsiklik az asztrális térbe és ő is körülszimatol. Kis szunyókálás után nagyot húz egy zavaros löttyel teli, koszos üvegből és rágyújt egy törött cigire, majd közli, hogy egyik sem mágikusan aktív, szóval egyszerű fajankókról van szó. Persze attól még a javukra szól, hogy húszan vannak, és hát a nagy kaliberű fegyverekről sem lenne célszerű megfeledkezni. Bútor felszabadultan sóhajt, mikor megtudja, hogy nincs köztük varázsló. Ha beüt a krach, hát akkor beüt. Legfeljebb lesz egy kis lövöldözés, és végre kipróbálhatja, milyet szól a LAW rakéta, amikor becsapódik egy hulladékból összetákolt géppuskafészekbe. Persze minden azon múlik, mennyire akarják levámolni a csapatot. Mivel nincs alternatív útvonal (leszámítva egy bazi nagy kitérőt), így hát visszapattannak a GMC-be, csőre töltik a fegyvereket, magukra kapják a golyóálló dzsekiket és lassan, komótosan gurulva, célba veszik a hidat.

PictureA zárt vaskapu előtt nagyot szisszenve megáll a kamion. A torlasz tetejére eszkábált hevederes géppuska csöve azonnal rájuk szegeződik, majd néhány punk-szerű alak feje bukkan elő. Az egyik, hátrafésült tarajt viselő, gépkarabélyos fickó cinikusan felteszi a költői kérdést, erősen raccsolva:

- Nocsak, nocsak! Csak neem át akavtok kelni a hídon? Akkov bizony vámot kell fizessetek! Hávomezev csak oda, ötezev a vetúvjegy! Vhahahaha!

Bár Szecska szívesen az idegesítő, szőrmemellényes(!) figura szeme közé eresztene egy skulót, végül felkiabál, hogy ez esetben akkor kifizetnék a hídpénzt, de csak oda, mivel semmilyen biztosíték nincs arra, hogy visszafelé nem vámolják le őket megint. Persze a végét már nem teszi hozzá hangosan.

- Jóvan akkó, jöhettek pupákok! Asztán semmi hivtelen akciózás ne legyen mev Detox ott a géppityuval kilyuggatja a seggeteket! Odább tuttok vásávolni is a shopban, a szélvédőt meg mossa le az öveganyátok! Vahhahah!
- Patkány vazze, mit vakavózol ottan? – Nyissad mán ki a kaput ezeknek, te nyomovék!

Ekkor a vaskapu hirtelen megmozdul, majd csigalassan, zörögve elkezd félrehúzódni. Hosszú percekig mindenki csak áll és bámulja az egyre növekvő rést. Mint kiderül, azért, mert a Patkány névre hallgató girhes punk egymaga küzdött egy láncos kézi csörlővel eddig. A fal tetejére felszerelt nehéz-géppuska persze rendületlenül követi a kamion útját, aminek ide-oda kanyarogva kell haladnia a kijelölt szakaszon az úthibák és a mesterséges torlaszok között. A híd közepén még afféle parkolót is kialakított a banda, aminek a túloldalán egy kisebb, fémlemezekből összetákolt épület, valamint egy hozzá kialakított méretes pult tartozik. Az objektum tetején pedig fellengzősen csak ennyi áll: SZUVENÍR SHOP.

PictureÚgy látszik, a banda tényleg komolyan gondolta az országúti szolgáltató tevékenységet, ugyanis egy komplett fegyverkereskedés és orgazda lerakat, meg egy hozzá tartozó, szúrós tekintetű, pilótasapkás csóka várja a kedves vásárlókat. Bútor kissé elgyengül a választék láttán, így odasétál körülnézni. Közben azért a biztonság kedvéért a híd közepén kialakított kisebb őrtorony tetejéről egy másik nehéz-géppuska követi minden mozdulatát, nehogy véletlenül elfelejtsen fizetni. A troll szakértő szemmel végigpásztázza a fegyvereket, de sajnos nincs nekik raktáron Panther rohamágyú, pedig olyan régóta vágyik rá. Már majdnem lemondóan visszafordul, amikor a pilótasapis figura int, hogy várjon egy percet, majd az egyik katonai ládából előkap egy IWS multivetőt. Bútor szeméből hirtelen kicsordul a könny az örömtől, ahogy a kezébe simul az összecsukható, flexibilis továbbítórendszerrel felszerelt, négy rakéta kilövésére alkalmas rakétavető. Az eladó nem szívbajos, sietve hozzáteszi, hogy ez így 16 ezer lesz, meg van hozzá neki még két járműelhárító rakétája is, aminek darabja kétezer nujen, így tehát az összesen 20 ezer testvérek között is. A troll késztetést érez, hogy átnyúljon a kis görény fején inkább, de végül odahívja Szecskát, hogy alkudjon le belőle, mert neki ez mindenképpen KELL! Az ork nyomozó, látva a kiberszamuráj vágyakozó tekintetét, nagyot sóhajtva beveti alkudozó tudományát és lekerekíti kicsit az összeget a fószerral. Emellé vásárolnak még három tár APDS lőszert is, amiért újabb ötezerrel lehúzzák a csapatot, de hát a szükség nagy úr, és mivel nagyjából monopolhelyzet van itt a völgyhíd közepén, ezért végül csengetnek, majd lassan gurulva maguk mögött hagyják a híd hiénáit. Mentségükre legyen mondva, a nyugati kaput kinyitják nekik jó előre, így nem kerül újabb tíz percükbe, hogy végignézzék, ahogy valamelyik gizda punk csörlőz.

PictureTovábbhaladva, jobb oldalukon végig nádas és bűzös, ingoványos terület húzódik. Egykor üdülővároskák pezsegtek itt, de mára már mindegyik víz alá került. Az autópálya maradványait követve zötyögnek a partvonal mentén még néhány órácskát, míg végül egy ponton az egykori széles út egyszerűen befut a zsombékos mocsárba és eltűnik a barnászöld vízben, nagyjából ott, ahol néhány évtizede még Fonyód lehetett. Most ameddig a szem ellátott, csak vizenyős, nádasokkal benőtt lápvilág terült el a vadászok előtt. Hipósék fejvakargatva szállnak ki a kamionból és tanácstalanul nézelődnek, vajon merre és hogyan tovább. Az állítólagos krumpliföldek a mocsár túloldalán lehetnek valamerre az egykori Balatonberény környékén, csakhogy az úti céljuk és a jelenlegi pozíciójuk között ott terpeszkedett kb. 5 kilométernyi áthatolhatatlannak tűnő vízfelület. Ha lenne valamiféle teknőjük, amivel át lehetne csónakázni, az sokat segítene, de olyan masszív komp, amire a kamiont is fel lehet pakolni, itt nincs. Ráadásul visszafelé még 4 tonnányi krumplit is át kéne szállítaniuk valahogy. Megy a töprengés, hogy a másik, erre specializálódott csapat, Rugófej és bandája hogyan oldotta meg a feladatot, de nem jutnak el épkézláb ötletig. Csak azt tudja mindenki elképzelni, hogy valami csónakkal hordták át a zsákokat, fordulva vagy hússzor. Bár Hipós egyből számolgatásba kezd, hogy a felderítő drónjának vajon mennyi lehet a teherbírása, tehát hány zsák krumplit lehetne vele egy fordulóval átreptetni, de végül aztán elveti, hogy az értékes kis játékszerét ilyen dolgokra használja. A másik opció tehát csak az lehet, hogy szépen elindulnak délnek, követve a vízpartot tisztes távolból és kerülnek egy jó nagyot. Ez viszont azzal járna, hogy az elvadult természet lágy ölén kocsikázzanak egy újabb napot.

Picture Hamarosan szürkülni kezd. A GMC-vel néha olyan helyekre keverednek, ahol olykor húsz perceket is azzal töltenek, hogy kiszabadítsák az elakadt kerekeket. Siralmas a tempó, így kizárt, hogy bármilyen lakott település közelébe érjenek az éjszaka beállta előtt. Mivel a csapatnak már több hetes intenzív tapasztalata van a természetközeli éjszakázások terén, így nem esnek pánikba, hanem egy alkalmasnak tűnő helyen leparkolnak és megágyaznak szépen a kamion rakterében. Felosztják maguk között az őrséget, majd néhány ínycsiklandó szójakonzerv bekebelezése után szépen álomba merülnek.
Éppen Bútor a soros az őrködésben a hajnalhasadás előtti órában, ezért kipréseli magát a felnyitható ablakon át a tetőre és meghitt pózba helyezkedik, kettesben a rohampuskájával. Alig fél óra elteltével, kiberfülét neszezés üti meg a közeli vadonból. Gyorsan átkapcsolja szemeit éjszakai látásra, majd a biztonság kedvéért infrával is körülpásztázza a környéket. Egy nagytestű kutyafélére lesz figyelmes, amelyik óvatosan szimatolva közeledik rögtönzött szállásukhoz. A troll először sima kóbor kutyának véli, de jobban megfigyelve, a zöldesen világító szemek mégis valamiféle paraállatra utalnak. Kisvártatva egy újabb dög bukkan fel, majd még egy. Néhány perc leforgása alatt már 5-6 csahos véreb ólálkodik a kamion körül, egyre merészebben közeledve a GMC felé. A kiberszamurájt valahol legbelül örömérzés tölti el, mert még egyszer sem volt alkalma golyót reptetni, mióta elindultak, most pedig itt a remek lehetőség, hogy a jármű biztonságából egy kicsit céllövöldézzen. Egy pillanatra átfut az agyán, hogy nem kéne-e felébreszteni a többieket, de aztán mégis győz a vadászszenvedély, így a troll kibiztosítja az AK-t és a legközelebbi bolhazsákba beleereszt egy rövid sorozatot. A rohampuska kerepelése messzire visszhangzik, az egyik dög felvonyít, a többi pedig megriadva elinal. Az, amelyik bekapta a skulókat, fájdalmasan vonszolva magát igyekszik társai után, de Bútor nem kegyelmez. Újabb sorozatot küld a blöki felé, amelyik ezt követően bukfencezve kiterül, ahogy az illik. A többiek szitkozódva bukkannak elő, azt gondolva, hogy itt most rögtönzött akció van kibontakozóban, de a troll megnyugtatja őket, hogy semmi para, alhatnak tovább. Persze már senkinek nem jön álom a szemére és amúgy is kivilágosodott közben, úgyhogy inkább közösen elsétálnak megtekinteni a lény hulláját. Megcsodálják, megveregetik Bútor hátát (kivéve Tróger, mert ő nem éri fel), majd lélekben felkészülve az előttük álló napra, visszamásznak a kamionba és újból nekivágnak az ismeretlennek.

[A történet folytatásához kattints ide!]

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához