LFG.HU

GothPunk
VegyesCimkek

(A Gnome Stew blogon jelent meg a Good Players = Good GMs című cikk Angela Murray tollából, és mivel nagyon hasznosnak gondoltam, lefordítottam nektek a legfontosabb részeit. A saját gondolataimat dőlt betűvel fűztem a szöveghez.)

Asztali szerepjáték

Jó játékosok nélkül könnyen akkora teherré válhat a mesélés és a készülés, hogy végül nem éri meg a fáradságot. Jó mesélő nélkül a játékosok előbb-utóbb más szabadidős tevékenységet fognak választani. Érdemes egy kicsit a tyúk és tojás esetéhez hasonlóan megvizsgálni ezt a dolgot. Mi van előbb: a jó játékosok vagy a jó mesélő? A jó mesélők formálnak jó játékosokat, vagy a jó mesélők akkor születnek meg, amikor egy asztalnyi remek játékossal találkoznak? A választ valószínűleg a kettő között kell valahol keresni.

A Stew blog sokat foglalkozik a meséléssel, így azt is lefedték már cikkek, hogy miként kell a játékosokat támogatni. A blog több cikket is tartalmaz ebben a témában: hogyan legyenek jobb szerepjátékosok, hogyan ismertessük meg velük a hobbit, miként meséljünk kicsiknek és így tovább. Angela azt a témát is érintette már, hogy miként lehet a részrehajlás segítségünkre a moderálásban. A játékosok bátorítása és összetartása alapvető mesélői jártasság.
Figyelembe kell venni persze, hogy ha egy igazán kiváló játékos ül le az asztalunkhoz, akkor is teljesen átformálhatja, javíthatja a játékot. A jó játékosok egyszerre megkönnyítik és megnehezítik a játékot: egyrészt számíthatsz rá, hogy a játék jobb lesz, másfelől viszont neked is többet kell nyújtani, ha jobb játékot szeretnél. A jobb játékosok arra sarkallanak, hogy jobb mesélő legyek – írja Angela.

Mit csinálnak a játékosok, ami jó a mesélőnek?

Beleteszik az energiát a játékba: Mesélőként nincs rosszabb, mint leülni és azt tapasztalni, hogy a játékosok érdektelen, üres tekintettel néznek vissza rád. A jó játékosok elkötelezettek és érződik rajtuk, hogy azért vannak ott, hogy egy jót játszanak. A karakterük vagy a játék iránti lelkesedésük szerencsés esetben átragad a többi játékosra, és őket is lelkesíti. A figyelemelterelő dolgokat minimalizálják és készek ráharapni a csalira, amit a karaktereik elé lógatsz.

Nem késik a játékülésről, nem szervez rá programot, elhozza a karakterlapját, kidolgozza rendesen, kitalálja, hogyan néz ki, mi van nála, van elképzelése a karakter hátteréről és múltjáról.

Ismerik a szabályokat és tisztelik a mesélő döntéseit: Az ilyen játékosok felbecsülhetetlen értékűek. Azzal segítik, a játék előrehaladását, hogy maguktól tudják, mikor és mivel kell dobni. Inspirálják, segítik a kevésbé tapasztalt játékosokat, nagyban felszabadítva ezzel a mesélőt, aki így a játék vezetésére koncentrálhat, ahelyett, hogy a szabályok magyarázatával töltené az idejét. Nem keverendők össze a szabályjogászokkal, akik állandó vitáikkal épp, hogy lelassítják a játékot.

Elolvassa a szabálykönyv legalább rá vonatkozó részeit, ha valamit nem ért, olvas és kérdez. 

Osztoznak a rivaldafényen: Nem csak a saját karakterükkel foglalkoznak, de odafigyelnek a többi karakterre is az asztalnál. Önként feladják a rájuk kerülő figyelmet és tudják, hogyan húzzanak be más játékosokat a játékba. Mindenki élvezi, ha körülötte forognak az események, és könnyű abba a csapdába esni, hogy elönzőzzük a játékot. A jó játékos odafigyel rá, hogy mindenki hasonlóan részt kapjon a történésekből.

Csapatban gondolkodik, érdekes számára, hogy a karakterek mit gondolnak egymásról. Nem vág a másik játékos szavába, és akkor is figyel, ha épp nem az ő karaktere játszik.

Pont annyit metáznak, amennyit kell: Minden játékosnak a karakter motivációit és reakcióit kell kijátszania, de az igazán jó játékos megérti, hogy ő a játék részese, és képes úgy döntéseket hozni, hogy azzal a játékot is előre viszi és közben a karakteréhez is hű marad. Természetesen senki sem szereti, ha metázással tesszük tönkre a történetet, de ha egy kis metázással egy egyébként elakadó játékot lehet továbblökni, akkor azzal nincs baj.

Hogyha metázik, akkor is a karakterén keresztül mondja el a gondolatait. A történet, a játék miatt metázik, nem pedig azért, hogy a karaktere előnyre tegyen szert. Képes elfogadni, hogy a karaktere veszít, néha a rövidebbet húzza.

Őszintén szólva nem láttam még olyan igazán jó játékot, ami nem egy jó mesélő és jó játékosok találkozásával kezdődött volna – írja Angela. Hogyha pedig egy ilyet megél az ember, akkor többet akar, jön újra játszani. Érted mit tett a játékosod, ami miatt jobb mesélővé váltál?

[A cikk először GothPunk blogján, a Dice with Edge-en jelent meg.
Angela Murray eredeti írása a Gnow Stew blogon olvasható.]


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához