LFG.HU

Vorador
ismertetőCimkek

X-Men logoA Rozsomákos kitérő előtt, szám szerint a #8-as cikkben ismertettem, hogy a Marvelnél megjelent egy fiatal rajzolói generáció, aminek a képregényeit rekordmennyiségben vásárolták az olvasók. A Marvel persze igyekezett mindenben az új, aranytojást tojó tyúkjai kedvében járni, ami végül odáig fajult, hogy pl. az Uncanny X-Men esetében a grafikusnak, Jim Leenek nagyobb beleszólása lett a történetek alakításába, mint Chris Claremontnak. Mert ugye Claremont eddig nem sok mindent tett le az asztalra – mármint azon az apróságon kívül, hogy a korábban megbukott, megszüntetett X-Ment az USA legnépszerűbb képregényévé tette és 17 éven keresztül meg is tartotta annak. Biztosan szüksége volt rá, hogy egy 27 éves, az ő X-Menjén felcseperedett rajzoló mondja meg neki, miről is kéne írnia… Szóval Claremont számára egy eléggé méltatlan helyzet jött létre, amelyről 20 évvel később így nyilatkozott:

“I’d been doing the book for seventeen years, and had made it the most successful comic in modern comics history,” Chris says of Uncanny X-Men. “We were scoring numbers that were very breathtaking. The only time we weren’t at the top of the heap was when Frank and I were going at it (in a metaphorical sense) toe-to-toe, with him on Daredevil and me on X-Men. I figured that I had earned a level of stature and respect, and I was wrong.

“I walked because what was happening was Bob [Bob Harras, az akkori szerkesztő] and Jim were the point men on getting the book back to basics. They wanted Magneto back as a villain. I think Jim wanted a chance to draw the stuff he’d bonded with as a kid, and I was saying ‘Been there, done that, at least three times. Let’s do something new.’ Bob was bonding with Jim because Jim was the fire that was drawing all the attention. The art was considered the key, not the script, at this point. It got to the point where no one was willing to find a middle ground and everybody went separate ways.”

Claremont tehát felmondott, és az X-Men kreatív kontrollja teljesen a rajzolók kezébe került. Ennek hatása azonnal érződött a történetek színvonalának zuhanásában. De legalább a grafika kiváló volt, ami persze roppant sovány vigasz, de lehetett volna rosszabb is a helyzet.
Ami azt illeti, fél évvel később tényleg rosszabb lett.

X-odus

Az ifjú grafikus titánok nem voltak hülyék. Rájöttek, hogy a Marvel kinyalja a hátsójukat, ami tök jó, de igazából már annyira híresek, hogy semmi szükségük rá. Ha kitalálnának új szuperhősöket és saját maguk oldanák meg a képregényeik publikálását, azzal kiiktathatnák a Marvelt az egyenletből, ezáltal pedig a teljes haszon az övék lenne. Beleértve a játékfigurákból, pólókból, bögrékből és egyéb vackokból származó pénzt is, amit a Marvel azért csak megtartott magának. Nem is vacakoltak sokat; fél évvel Claremont távozása után hét rajzoló kilépett a Marveltől és megalapította saját képregény kiadóját, az Image Comicsot. Képzeljétek csak el a helyzetet a Marvel szemszögéből! Szinte mindent megadott a féltett rajzolóinak: azt a képregényt rajzolhatták, amelyiket kedvük tartotta, vagy újat is indíthattak, sőt, még Claremont és más írok kvázi feláldozása is belefért. Aztán fél év elteltével a drágaságai, akikre minden lapját feltette, tömegesen leléptek. Nem tagadom, először picit örültem a Marvel pofára esésének, mert mérges voltam rá a Claremonttal való bánásmódja miatt. Később viszont belegondoltam, hogy nekem, mint olvasónak nem lesz jobb attól, hogy a Marvelnek rosszabb. A hetek távozása csak annyit jelentett, hogy gyenge történetű, szuper grafikájú képregények helyett ezután jó ideig gyenge történetű, közepes grafikájú képregényekkel kellett beérnem…
A válság különösen súlyosan érintette az X-Ment, mivel a Marvel hat X-Men képregénye közül egyszerre négy cím veszítette el a rajzolóját – nem véletlen, hogy „X-odus” az esemény beceneve. Ezen kívül pórul járt a két fő Pókember újság, illetve a Guardians of the Galaxy. Nézzük meg, hogy az Image alapítói pontosan melyik sorozatoktól távoztak, és a saját kiadójuknál milyen (USA-ban) ismertebb munkáik születtek!

Alapító

Utolsó Marvel képregény

Főbb Image képregények

Todd McFarlane*

Spider-Man

Spawn

Erik Larsen

Amazing Spider-Man

Savage Dragon

Jim Lee

X-Men (v2)

WildC.A.T.s

Whilce Portacio

Uncanny X-Men

Wetworks

Marc Silvestri

Wolverine (v2)

The Darkness, Cyberforce

Rob Liefeld**

X-Force

Youngblood

Jim Valentino

Guardians of the Galaxy

ShadowHawk

* McFarlane a társaitól eltérően szerintem korrekt író.
** Liefeld elég gyenge rajzoló, de meg kell hagyni, valami módon mégis eléri, hogy vegyék a képregényeit.

Az Imagen belül mindegyik alapító saját stúdiót hozott létre, ahol szabadon irányítgatta a képregényei ügyeit, nem szóltak bele egymás dolgába. Egy kivétel volt, Whilce Portacio, akinek a húga sajnos nagyon beteg lett, így ő nem csinált stúdiót, hanem Jim Lee adta ki a képregényeit. Ez a modell eléggé sikeresnek bizonyult, az Image 2015. januári adatok szerint a 3. legnagyobb képregény kiadó a Marvel és a DC után.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ajánljam a Spawnt. Bár már évek óta nem követem, de azért elég jól ismertem, olvastam belőle kb. 200 számot. Nem akarok nagyon mellékvágányra futni, elvégre ez egy X-Men cikk, szóval csak annyit mondok, hogy a Spawn aztán vizuálisan és hangulatilag is rendesen üt.

X-Men 12-02

Image alapítók
Felső sor: Portacio, Lee, Larsen
Alsó sor: Silvestri, Valentino, McFarlane, Liefeld

 

A 90-es évek X-Menjéről általánosságban

Aki olvasta a Rozsomákos cikktrilógiát, az már némileg képben van arról, hogy milyen szörnyűségekre lehet számítani.

  • A történetek felépítése többnyire a 60-as éveket idézi, vagyis jön egy random gonosztevő, az X-Men legyőzi és készen is van a képregény.
  • A hosszabb távú sztoriszálak úgy néznek ki, hogy valamelyik részben felmerül egy rejtély, aztán
    • soha többet nem esik róla szó, vagy
    • megpróbálnak fényt deríteni rá, de idővel elfelejtődik, vagy
    • évekig a kutya se törődik vele, mígnem valaki (értsd: Bestia) a semmiből előáll a megoldással.
  • Globálisan tekintve a mutánskérdés egyszerűen sehová sem tart. Nincs egy íve a történéseknek, a status quo megrendíthetetlen.
  • A karakterábrázolás fajtái:
    • A Rozsomák-változat, vagyis nyomatni az illető hőst orrvérzésig, amíg meg nem utálják az olvasók, aztán még egy kicsit. Erősen javallott saját sorozatot is indítani neki és beletenni Rozsit vendégszereplőként.
    • Gyakran teljesen szükségtelen, hogy a karaktereknek legyen személyisége. Például Vihar 90-es évekbeli szerepléseinek 95%-a abból áll, hogy harc közben villámokat lő a gonoszokra.
    • Az egydimenziós ábrázolás, amikor egyetlen dologgal próbálod élővé tenni a szereplőt, és kizárólag erre fókuszálsz. Ha például Küklopszot kéne jellemeznem, akkor mindössze ennyit tudnék mondani róla: szereti Jeant. Ebből lett ugyan egy jó történet (10 év alatt…), de szerintem teljesen röhejes, hogy ha levonjuk Jeant, akkor Küklopsz semmiben sem különbözik egy optisugarakat lövöldöző Vihartól.
  • Mivel egy sztori egyáltalán nem vagy csak alig-alig kötődik az előtte/utána levőhöz, illetve a karakterek sem változnak, így majdnem mindegy, hogy milyen sorrendben olvasod a képregényeket. 1992 után ugorj át egyből 1994-re vagy cseréld fel 1996-ot 1997-tel, és alig fog feltűnni, hogy kihagytál valamit.
  • Amikor ritkán megpróbálják összehangolni a különböző sorozatok történéseit, abból lesz csak az igazi káosz. Pl. az Uncanny X-Men 281. száma az X-Men 5. része után játszódik. Na, hát az Uncanny X-Men 1991 októberében jelent meg, az előzményeként szolgáló X-Men epizód viszont 4 hónappal később (1992. február). Ily módon Xavier professzor sakk-mattot adott Forge-nak egy olyan meccsben, amit csak a következő évben kezdtek el játszani.
  • Szuperdepresszió. A 90-es évek elején az X-Men tartott egy pikniket, ahol elég jó volt a hangulat, illetve 1997-ben egy különszámban Vadóc állítólag elmosolyodott, de különben búskomor egy évtized volt. Jó, persze túlzok egy kicsit, de tényleg úgy tűnt, mintha Xavier betiltotta volna a jókedvet az X-Menben. A háttérben nyilván az állt, hogy a The Dark Knight Returns, a Watchmen vagy a Sandman sikerét látva a Marvel is szeretett volna felnőtt, komoly képregényt kiadni. Sajnos azonban nem ismerte fel, hogy a) egy képregény nem lesz gyerekes attól, ha vicces, és b) nem lesz érett attól, ha egymást váltják benne a tragédiák. Egy taszítóan élettelen, mesterkélt atmoszféra kialakítása helyett talán célravezetőbb lett volna, ha kitalálnak valami értékelhető mondanivalót, mert ez a „jó mutánsok leverik a rossz mutánsokat” mélységű koncepció már a 60-as években sem állta meg a helyét.
  • Retcon! Bármi, bármikor, bármilyen ok nélkül átírásra kerülhetett. Néhány példa a sok közül:
    • A Mutant Massacre során valójában Gambit vezette el a Martalócokat a lemészárlásra kerülő morlockok rejtekhelyére. Ja, és a Martalócok csak klónok voltak, akikből még bármennyit lehet gyártani.
    • Kolosszus kozmonauta bátyja nem halt meg. Mint kiderült, Mikhail is mutáns, és titokban egy másik dimenzióban elrabolt morlockokból terroristákat képzett.
    • Magma teljes előtörténete ment a levesbe, amit a múltjának hitt, az csak agymosás eredménye volt.
    • Rozsomákot rozsomákok nevelték fel.
  • Az X-Men képregények nagy része vizuális téren is egy óriási katyvasz volt. Szinte hihetetlen, de 1991 és 2000 között nem fordult elő olyan eset, hogy az Uncanny X-Ment fél évnél tovább ugyanaz az ember rajzolta volna. Pontosan 29 rajzoló váltotta egymást szűk egy évtized alatt, vagyis gyakorlatilag nem volt állandó grafikusa az egyik fő X-Men újságnak. Viszonyításképpen: Claremontnak 17 év alatt hat állandó rajzolója volt, akik együttesen lefedték az ezen időszak alatt megjelent Uncanny X-Men részek 80%-át. A vendégrajzolók közt pedig sokszor olyan nagy nevek szerepeltek, mint Alan Davis, Bill Sienkiewicz vagy Barry Windsor-Smith, szóval az UXM többi 20%-a sem szűkölködött ragyogó képekben.

LEGKÖZELEBB: a 90-es évek ongoing sorozatai!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához