LFG.HU

HammerTimeCafe
szab
ismertetőCimkek

Hogyan omolhat össze minden egyik pillanatról a másikra? (120. Old.)

Számomra ez a regény központi gondolata, vezérfonala, amire minden más felfűződik. A történet heves, nagy átalakulásokról, összeomlásokról számol be, a függetlenné vált gyarmatok első tíz éve, a főhősök házasságai, a meuhrik hatalma, a Csillagliga illúziói a békés megfigyelésekről és tárgyalásokról, majd végül a wiggenek merész álmai: mind fájdalmasan, mondhatni brutálisan összeomlanak. A regény nagy része minden pusztulásáról és a pozitív hősök tehetetlenségéről, szenvedéséről szól, sokszor kegyetlen naturalizmussal és talán túladagolva is, elveszítve a hatását, hiszen az olvasó egy idő múlva már immunissá válik az ábrázolni kívánt brutalitással szemben. Kétségtelen, az átalakulások, a mélyben lapuló feszültségek kipattanása sok fájdalommal és erőszakkal járhat, de ez olyan terület, amivel nagyon ügyesen kell bánni, ha többet akarunk, mint valami betűformába öntött lövöldözős akciófilmet.
Ott a szépen kidolgozott robbanások, képek, izmok sok mindent eltakarnak, de az írott szónál már jobban kell hangsúlyozni.

Az 5. Gyarmat nem üres akcióregény, ez tény és való, hiszen sokkal inkább koncentrál a szereplők belső ügyeire, motivációira, reagálásaira, de talán a sodró lendületű, akciódúsnak, izgalmasnak szánt történet miatt a karakterábrázolás nem domborodik ki annyira, mint lehetne, mint kellene. Önmagában szemlélve nem lenne különösebb gond vele, hiszen a konfliktusok alaposan átgondoltak, előkészítettek, viszonylag jól kidolgozottak; mégis kicsit elvesznek a háború pergőtüze keltette zajban. Mintha egy szépen szóló kamarazenekart eresztenénk össze a vadul dübörgő metálbandával nem sok marad belőle. Ez persze erősen sarkított példa, a célja az érzékeltetés. Háborúról, harcokról gyakran írnak sci-fi regényekben, valami miatt van egyfajta vonzódás a téma felé a műfajon belül. (Nevezzük most a sci-fit műfajnak, az egyszerűség kedvéért.) Ritkaságnak számítanak azok a művek, ahol nem kerül elő a lézerpisztoly pedig úgy is lehet izgalmas történetet írni. Persze ilyet nem szabad számon kérni egy olyan regénytől, ami nem akarja ezt adni, de sajnos az is tény, hogy a háborús sci-fi könyvek nem arról híresek, hogy igazán szakszerűek lennének. De minek a szakszerűség, ha egyszer sci-fi-ről van szó, ahol szabadon szárnyalhat a képzelet és nem kell a földhözragadtság béklyójában vergődni? Rossz kérdés: a háború, harc is egy az ábrázolt dolgok közül. Egy regény ugyanis számtalan elemből épül fel, számtalan dolgot kell bemutatni, s kell, hogy legyen valami összkép is. Ha valami jól mondjuk így: szakszerűen kidolgozott, valami meg a valóságtól abszolút elragaszkodott, az legjobb esetben is disszonáns. Zavaró. Mi több, lerontja a jó részeket is.

Hogy néz ez ki az 5. Gyarmat esetében? Vannak nagyon szépen kidolgozott alkotóelemek. Gondolok itt a férfi-nő kapcsolatra, ami sokszor kifejezetten finom, plasztikus vonásokkal ábrázolt, különösen figyelemreméltó, hogy válságba került kapcsolatokat ismerünk meg ily módon. Szintén nagyon szakszerű a szerző szakmáját érintő néhány közgazdasági gondolat, a támadás előtti céges manőverezéseknél. Látszik rajtuk, hogy a szerző valóban tudja, hogy miről beszél, még azt is meg merem kockáztatni, hogy személyes tapasztalatokból táplálkozik pár dolog. Épp ezért zavaró, hogy más alkotóelemekből ez szinte teljesen hiányzik. A családon belül maradva engem egy idő után kifejezetten zavart Eton karaktere: az elgondolás ötletes, egy apró, ártatlan, naív gyermek nézőpontját belevinni az erőszak közepébe, még kegyetlenebbé téve azt. (Ugyanez a technika figyelhető meg a terhes Grodit ért támadásban.) De Eton abszolút nem szakszerű, ha lehet egy kicsit használni itt is ezt a szót. Egy gyerek még akkor sem, ha wancten nem így viselkedik, nem szól oda az anyján épp erőszakot elkövetni készülő brutális idegenre, hogy csúnya wiggen bácsi (ez is sarkítás, persze), egy gyerek nagyon is érzékeny mindenre, és nagyon sérülékeny is. Ez valamilyen szinten Eton karakterében is megjelenik, de abszolút elrontott hangsúlyokkal, lelkileg sérült, hasonló agressziót átélt gyereket ismerve nem tudtam reálisnak elfogadni Eton megnyilvánulásait.
Mintha egy Michelangelo festmény egyik alakja egy rosszul felfirkantott pálcikaember lenne. A másik leginkább zavaró, összképrontó alkotóelem a háború volt. Tetszik vagy nem tetszik: a háborúnak is vannak törvényszerűségei, szabályai, külön tudományág foglalkozik ezzel. Mindezt nem lehet megkerülni azzal, hogy lézerpisztolyokat és energiakardokat adunk hőseink kezébe, s ráadásul ezeket a hősöket kinevezzük idegen lényeknek. A regényben (s ebben alaposan rokon a 4. Gyarmattal) számos haditechnikai, taktikai, stratégia képtelenség található, s ezt az tetézi, hogy mindennek cselekményeldöntő szerepe (is) van. Míg Etont kivéve nem sok minden változna, a háborút reális szabályok szerint levezényelve sok minden a feje tetejére állna. Irreális, s fontos szerepe miatt több, mint zavaró. Nem kell persze túlzásokba esni: sajnos a sci-fire különösen jellemző az, hogy amennyire szeret űrcsatázni és lövöldözni, annyira érzéketlen a hadtudomány alapvető dolgai iránt is. Pedig javára válna, az űrcsaták valóban izgalmasak, de még jobbak lennének, ha alaposan átgondolt és kidolgozott, szakszerűen ábrázolt űrcsatákról olvashatnánk. A sci-fi mostoha viszonya a szakszerű csatákkal általános jelenség, de sajnos az 5. Gyarmat sem lóg ki a sorból. Pedig megtehetné, hiszen a fentebb felsorolt pozitívumok, a sok lehetőséget magában rejtő arakterábrázolás esélyessé tenné rá, de így sokkal inkább elveszik a disszonanciában. Gondoljuk végig: ha ismerünk valamit, akárcsak egy kicsit is, vegyük példának a férfi-nő kapcsolatot, s olyat olvasunk, amiről kapásból látjuk, hogy ez abszolút irreális, az nem esik jól. És ez nem csak a párkapcsolattal működik így ha egy komolynak szánt regényből ömlik a nyál, leronthatja az egész művet, hasonlóképpen működik ez minden más szakszerűtlenül ábrázolt dologgal, a hatás annál erősebb, minél hangsúlyosabb az irreális alkotóelem.

Jelen regény esetében ez az alkotóelem pedig a háború, nem pedig a párkapcsolat.

Nem akarok átesni a ló másik oldalára. Az 5. gyarmat bátran megállja a helyét a legtöbb kortárs magyar sci-fi művel szemben. Elszakad az úgynevezett könnyed hangvételtől, nem csak témájában, hanem témakezelésében, stílusában is, karakterábrázolásában értékes elemek bukkannak fel (főleg a pozitív hősök oldalán, a negatív hősök, bár nem egysíkúak, de még lehetne őket plasztikussá tenni bár az, mikor a meuhrik kínzókból szenvedővé válnak, ügyes megoldás, külön figyelemreméltó, hogy az addig utált Gyarmatosítókat egyszer csak elkezdjük sajnálni). A szerzőnek érezhetően van egy moralizáló, értékkereső értékféltő vénája, magyarul nem csak szórakoztatni akar, hanem üzenetet is át akar adni, s nem utolsósorban gazdag fantáziáról tesz tanúbizonyságot. Mindez számos ígéretet hordoz magában, s ennek már számos jele látszódik az 5. Gyarmatban. Épp ezért zavaró számomra fent említett pár dolog: mind a szerzőben, mind az 5. Gyarmatban sokkal több lehetőség rejlik, amit simán ki is lehetne hozni belőle.

Egy szép nőn sokkal zavaróbb a bibircsók, mint egy ronda boszorkányon. Az 5. Gyarmat egy szép nő. Már csak a bibircsókkal kellene kezdeni valamit s a szerzőt ismerve, eddigi megjelent művei ívét látva reménykedhetünk benne, hogy nem várunk hiába hibátlan szépségekre.

(Cherubion, 2002)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához