LFG.HU

HammerTimeCafe
Lenday78
RPG mesélőknekCimkek

http://lfg.hu/wp-content/uploads/2015/10/DrunkKnght.jpgRégi vágyam volt egy többnyire szociális interakciókra épülő MAGUS modulsor lemesélése. Egy olyan történetre gondoltam, ahol a karakterek egy kisebb városállam befolyásos személyei, ám nem annyira helyhez kötöttek, hogy ne kalandozhatnának néha. Azt szerettem volna, hogy a játékosaim bepillantást nyerjenek a ynevi hétköznapokba, és hogy az NJK-kal kialakított kapcsolatok legalább olyan fontosak legyenek, mint a harc. (Természetesen ez csak úgy működhetett, hogy mindenki tisztában volt a modulsor stílusával és nem volt kivetni valójuk ellene.)

Az alábbiakban megosztanám a modulsorozat eseményeit (a teljesség igénye nélkül, inkább csak ötletadónak), a hátteréül szolgáló városállam részletes kidolgozását és az első játékalkalmak során gyűjtött tapasztalataimat. A modulok az Új törvénykönyv 5 fokozatú képzettségrendszerére íródtak. Helyszínül az Északi Városállamok egyike (Pomar) és környéke szolgált.

Szokatlan indítás

Mivel a játékosaim fele kezdő volt úgy gondoltam bedobhatok nyitásnak egy meglepő szituációt. Közöltem, hogy az első játékalkalomra karakterlapnak csak egy papírt hozzanak, amin szerepel a karakterük neve. Azután a következőképpen harangoztam be a modult.

A mese az alábbi szituációból indul:

Egy asztal lapjára borulva eszmélsz fel. A fejed kóvályog, a gyomrod kavarog, ahogy ülő helyzetbe lendíted magad. Körbenézel, de minden idegennek tűnik körülötted. Minden és mindenki.

“Hol vagyok?” – mormolja valaki nem messze.
A terített asztalon egy fejedelmi lakoma maradványai, körülötte ébredező, vagy még mozdulatlan alakok. Mindannyian – te magad is – jó minőségű ruhákban, szépen megmunkált ékszerekkel feldíszítve, ám láthatóan összezavarodva éledeztek.

“Ki vagyok?” – hallatszik tanácstalanul máshonnan.
Nem emlékszel semmire. Vagy talán mégis. Igen, a neved beugrik. És még valami; anyád illata, ahogy magához ölel. Meg a ház, ahol éltetek, az öreg kutya a szomszédban. Réges-régi, gyerekkori emlékek. De semmi újabb.

Körbenézel újra. Tekinteteddel a jókora, különös termet pásztázod. A mozdulatba beleszédülsz, megint rád tör az émelygés. Megkapaszkodsz a masszív tölgy asztalban.

 

Már a történet legelején nyilvánvalóvá akartam tenni, hogy ezúttal nem a kockadobások és főleg nem a harcértékek lesznek a főszereplők. Ezért is nyitottam egy egyszerű, nyomozós (valójában szabaduló szobás) modullal. Itt a játékosok – az amnézia miatt – teljesen hétköznapi emberekként kényszerültek szembenézni egy zárt kapu és egy szokatlan terem kihívásaival.

Ráadásul a cselekedeteik befolyásolták a majdani karakterük tulajdonságait, ismereteit. Ugyanis abból indultam ki, hogy amit tesznek (legyen az fegyver szerzés, bizalmatlan elkülönülés, a holttest megvizsgálása, vagy könyvek olvasása) azt azért teszik, mert érzik, hogy az a dolog áll közel hozzájuk, ahhoz értenek. Ezt igyekeztem titokban tartani (a rutinosabb játékosok egy általuk előre eltervezett kaszt szerint játszottak, azért én reméltem, hogy lesz belőle pár kellemes meglepetés)…

  Teljes képernyős nézet

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához