LFG.HU

HammerTimeCafe
Glowface
ismertetőCimkek

A Kickstarteren múlt hét csütörtökön ért véget az új Delta Green szerepjáték pénzgyűjtése. Kifejezetten sikeres volt a kampány: a minimális 44.000 dollár helyett 362.324 dollárt szedtek össze, ezzel az alapkönyvön túl egy csomó további kiegészítőre is összehozták a pénzt.

Mi is az a Delta Green?

A Delta Green nem egy új játék. Egy 1993-as fanzinos megjelenés után 1997-ben, majdnem húsz éve jelent meg önálló kiadványként először. Ha valaki még nem találkozott volna vele: a Delta Green egy cthulhoid világra épülő, napjaink USA-jában játszódó szerepjáték. Az átlagember a Delta Green világában sem tud a mi világunk alatt és mögött meghúzódó titkos erőkről, szunnyadó, ember előtti entitásokról, a valódi embertelen mágiáról, a csillagok közötti végtelen űrben úszó borzalmakról és egyéb kellemetlenségekről. Pedig ezek léteznek.
A Delta Green egy mélyen titkos, amerikai szövetségi hatóságnak indult a két világháború között. Célja a paranormális jelenségek feltérképezése és veszélyeik elhárítása, valamint az ilyen jelenségek eltitkolása. Sajnos néhány balsikerű akció miatt a ’70-es évek elején  a Delta Greeneket feloszlatták, de az azóta eltelt évtizedekben is tovább léteztek, mint nem-hivatalos, illetve illegális szervezet (vagy összeesküvés?). Tagjaik jellemzően kormányzati ügynökségek vagy a katonaság profi emberei: FBI-osok, CIA-sek, NSA-sek, titkosszolgálatosok, katonai hírszerzők és elhárítók, de akár NASA kutatók vagy a kongresszusi könyvtár szakértői is lehetnek. “Eredeti” foglalkozásuk mellett titokban a Delta Zöldek sejtes felépítésű titkos szervezetében is tevékenykednek, paranormális eseményeket vizsgálnak ki.

Delta Green

Egyébként az új Delta Green RPG-ben a szervezet egyik változata ismét hivatalos kormányzati ügynökség lett, mely a terror elleni háború égisze altt kezdett ismét titkos akciókba a paranormális erők ellen. Ugyanakkor több évtizednyi paranoia nehezen múlik el, a szervezet régi ügynökei sokan inkább a kormánytól függetlenül, titokban folytatják akcióikat.
A játék fő témái jó esetben a bizonytalanság, a rejtély, némi tehetetlenség, a lassan mindent eluraló horror és a mítosz elleni reménytelen, sziszifuszi harc. Ez egy hálátlan meló, ahol nincsenek látványos sikerek, senki nem köszöni meg, amit csinálsz, de a visszatérő rémálmok és az elvesztett Sanity miatt lassan feladod a saját életed és ép elmédet, valószínűleg fokozatosan lemorzsolódik mellőled minden szeretted és mindenki, aki fontos neked, s végül magányosan fogsz meghalni egy isten háta mögötti elhagyott barlangban valami nem igazán emberi ellenfél elleni harcban, vagy egy zárt osztályon fogsz elsorvadni évek alatt.
Szóval, remek játék!

Az új RPG

Az új játék fő szabályai (legalábbis béta verzióban) bárkinek elérhetőek. Ezek tényleg csak a szabályok, világleírás nélkül. Az LFX-en online lejátszottunk két tesztjátékot hozzá, a kipróbálásra szánt mini-szcenárióval és példakarakterekkel. Jó kis tesztek voltak, a játék pedig érdekesnek bizonyult.

Az 1997-es  Delta Green eredetileg a Cthulhu RPG-hez készült önálló setting volt, majd később kijött d20 rendszerben is. Most végül új, önálló rendszert is kapott a játék. Persze, igen jelentős részben az új DG RPG a hagyományos, d100 alapú Cthulhu rendszerre épít.
A DG szakértelem alapú játék, 0-99-ig változó szakértelmekkel. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb feladatot szakértelemdobással lehet teljesíteni, bár képzetlenül is elvégezhető feladatoknál néha lehet a hat alaptulajdonságra is dobni. A d100 dobásmechanizmusban van némi csiszolgatás és ügyeskedés, de nincs óriási újdonság. Érdekesség például, hogy a dupladobás automatikusab kritikus siker vagy balsiker. Szintén érdekes, hogy a játék erősen ajánlja, hogy a legtöbb feladatnál a szakértelem szintje dobás nélkül önmagában eldöntse, teljesíteni tud-e valamilyen feladatot az Ügynök. Például, ha legalább 40%-os Könyvelés szakértelme van, automatikusan megtalálja a zavaros tranzakciók nyomát a könyvelési iratokban. Tényleges dobásra csak akkor kerül sor, ha a véletlen szerepe kifejezetten nagy a próbálkozásban, vagy például ha veszélyesek a körülmények.

Delta Green - Modern Monsters

A harcrendszer HP alapú: sérülésektől HP-t vesztesz, ha elfogy meghalsz. A maximális HP “szintlépéssel” nem fejlődik, hiszen a fő fejlődési módszer továbbra is a szakértelmek lassú növekedése: minden lényeges helyzetben rontott próba a játékalkalom végén 1%-kal növeli az adott szakértelmet. Így a játék folyamatosan kellően veszélyes és halálos marad.
A sima “dobok-talált-sebzés” mechanikát kicsit változatosabbá teendő, pár egyszerűbb spéci akciót azért bevezettek: például cselekvésed helyett reakció-szerűen használhatod a Kitérést, vagy például célzásra, célzott lövésre,visszaütésre és pár hasonló trükközésre van lehetőséged. Ezek nem bonyolultak, velük együtt is elfér egy oldalon a harci szabályok nagy része.
Szóval, a harcrendszer gyors és ütős, és nem is akar fair és kiegyensúlyozott lenni: a tengerészgyalogos kommandós karakter géppisztollyal az oldalán sokkal hatékonyabb lesz, mint a harcban képzetlen asztrofizikus, aki legfeljebb rugdosni tudja az ellenfelet. Még inkább méltánytalan, de teljesen érthető előnyben vannak a jelentős részben halhatatlan, természetfeletti lények. Ez van.

Cthulhu-alapú játékokhoz híven nem csak a fizikai sérülések jelentenek persze veszélyt az Ügynökökre. A játékban szerepel egy Akaraterő-mechanizmus is, ami a rövidtávú fáradtságot, szellemi-lelki kimerülés modellezi, ami pár nap alatt regenerálódik. Ezzel szemben a Józanság pontok elvesztése hosszabb távú probléma, fokozatosan ássa alá az Ügynökök ép elméjét. Az őrület különféle forrásait tovább strukturálták, így nem mindegy, hogy a karaktered attól készül-e ki, hogy nyüszítve kell lapulnia a fedezék mögött, miközben két tucat fekete öltönyös fickó össztüzet zúdít rá (erőszak miatti józanság vesztés), attól, hogy legyengülve, napokon át bujkál egy fülledt dzsungelben az őt vadászó Valamik elől (tehetetlenség miatti józanság vesztés), vagy attól, hogy szemtől szembe találkozik egy föld felett lebegő, csápos izével (természetfeletti miatti józanság vesztés). A túl sok Józanság pont elvesztése aztán eredményezhet akut, alkalmi elborulást (pl. ámokfutást), fokozatosan kialakuló de maradandó, krónikus elmezavart (pl. álmatlanság, függőségek stb.), és végső soron idővel visszafordíthatatlan, végleges tébolyt.

Delta Green - Agent's Life

Az új rendszerben a hosszabb távú kampányokat számos ügyes, számomra új játékmechanizmus segíti. Például vannak egyszerű szabályok arra, hogy hogyan is alakul az Ügynök munkahelyi megítélése a “fedőszakmájában”. Vajon mit gondolnak a főnökei arról az FBI-os szakértőről, akit folyton váratlan titkos akciókra rendelnek ki, de amikor otthon van, akkor se lehet rá igazán számítani a munkájában, passzív-agresszív és néha PTSD tüneteit mutatja?
Szintén nagyon jók az Ügynök legfontosabb szeretteit, életének támaszait jelentő “bondok” (gyermek, feleség, legjobb barát, a lelkipásztora stb.) kezelése. Ezekből a kapcsolatokból erőt lehet meríteni az őrület és szellemi kiégés ellen, de eközben a kapcsolataid a titkolni való akciók és az elfojtott stressz miatt fokozatosan épülnek le, s így fokozatosan veszíted el a kapcsolatodat a rendes életeddel.

Mit is kapunk?

A Kickstarter kampány profin lebonyolított, sikeres akció volt. A szervezők is profik – lényegében az eredeti Delta Green könyvek alkotógárdájának jó része visszatért: Detwiller, Glancy, Stolze, Hite, Ivey. Évek óta dolgoznak az új Delta Green játékon, a Kickstartert kampányt pedig tudatosan és ügyesen használták fel. Több mint 2.500 támogatóhoz juttatták el a játék hírét, és szereztek tőlük lényegében előrendeléseket, összesen 360.000 dollár értékben. Extra jutalmakat ajánlgattak a “terjeszd a hírünket” jellegű mellékcélokért, ügyesen építették fel különböző támogatói fokozatok jutalmait. A folyamatosan feloldott újabb és újabb könyvek pedig arra késztették a támogatókat, hogy folyamatosan emeljék támogatásuk összegét. A végeredmény pedig lenyűgöző: jövő év végéig folyamatosan jelenhetnek meg a teljesen támogatott újabb és újabb Delta Green kiadványok.

Delta Green - Ocotpus

Mire is gyűlt össze támogatás?
Fizikai könyv formájában, kemény kötéses, színes kiadványként fog megjelenni az alapkönyv (Agent’s Handbook), illetve a könyv mesélőknek szánt bővített verziója (Case Officer’s Handbook), a mesélői paraván és quick-start kit, a Sárga Királyra és Carcosára fókuszáló kampány/kiegészítő (Impossible Landscapes), a Delta Green világát és rendszerét lépésről lépésre bemutató kaland-sorozat (Control Group), a titkos kormányzati UFO-kutató MAJESTIC-12 programmal foglalkozó könyv (Deep State), a Delta Green brit testvérszervezetét bemutató PISCES, és a Fate titokzatos kultusz-maffiájával foglalkozó Falling Towers. Szintén a projekt sikeresen támogatott terméke a GUMSHOE rendszeren alapuló önálló játék, a Fall of Delta Green, amellyel a szervezet 1960-as évek végi bukását élhetjük át testközelből.
Ezen kívül PDF-es kiegészítőként fog elkészülni egy halom, a játékot támogató apróság: a Delta Green világának részletesen in-game kronológiája, egy halom kaland (VISCID, Observer Effect, Iconoclasts, The Star Chamber, Wormwood Arena, Kali Ghati), egy mágikus eszközökre fókuszáló kiadvány (ARCHINT), szervezeteket/veszélyeket bemutató anyagok (The Children of Atlach-Nacha, Redacted: Fusion Centers, Redacted: The Collectors, Redacted: Big Data, Redacted: Beltway Bandits), és még egy maréknyi kisebb, játékot támogató írás, értekezés (például a meglehetően realisztikusra sikeredett, de játéktechnikailag is alapos dolgozat arról, hogyan is lehet hullákat nyom nélkül eltüntetni) és novella. A digitális cuccok egy részét előre megírták, és a kampány közben folyamatosan elérhetővé tették minden támogatónak, de a nagyobbik részük a következő hónapok során fog elkészülni.

Delta Green - Friends

Benyomásaim

A Delta Green világa alapvetően mindig is tetszett nekem, Cthulhu, napjainkban, titkos kormányzati szervezetek… garantált szórakozás!  Az új rendszer is működőképesnek tűnik, jópofa. Kicsit le vannak kerekítve az élei a régi d100-as rendszer zökkenőinek, de nem markol nagyon sokat.
Tetszik a nyomozásokon túli életre kerülő fókusz, sokat segít a nyomozók valódi, három dimenziós személyiséggé varázslásában. A rejtélyekkel és akciókkal teli “kaland” előtt-után pár perces minijelenetekkel lehet foglalkozni az ügynök privát életével. A kötelékek, motivációk, munkahelyi teljesítmény, a “két akció közötti napokban választható cselekvések” mechanizmusain keresztül a játék kicsit rákényszerít, hogy töltsd fel te magad élettel a karakteredet, és alakuljon folyamatosan a történeted. (Mondjuk, ezeket a mechanizmusokat nem tudtam eddig nagyon tesztelni, hiszen alkalmi tesztjátékot nyomtunk csak).


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához