LFG.HU

HammerTimeCafe
edem
RPGCimkek

I. Anno

Szeretem a nyüzsgő nagyvárosokat – már amennyire Budapest nagyvárosnak számít. Nekem az. Betonvadon, üvegdzsungel. Egy amcsi punk csak röhögne ezen, de nekem ez nem számít. Ennek ellenére örülök, amikor a munkám vidékre szólít. Most például… de a helyszín nem fontos. Mint ahogy az idő sem. Tulajdonképpen a pénz sem. Én élvezem a munkám. Szeretem, amikor a préda mit sem sejtve befordul egy árnyékos mellékutcába. Szeretem a félelem szagát, amikor a préda meglátja a jelet a falon. Szeretem, amikor a szemembe pillantva megérti: nincs esélye.
Gyűlölöm, amikor szánalmasan, vinnyogva könyörög az életéért. Az ilyenek nem érdemlik meg az Acél tisztaságát.
Néha nemesebb vad akad utamba. Ők tovább bírják – és elegánsan veszítenek. Nem sírnak. Nem könyörögnek. Megérdemlik a tiszta halált. Mindig gyújtok egy mécsest a sírjukon.
Érzem az új préda illatát. Remek. Méltó vad lesz. Megáll a sikátor szájánál. A holdfény szinte lepereg róla. Érzem a kíváncsiságát. Egyenesen a jelhez lép. Kevésbé éles szemmel észre sem venném. Most félrehajtja a fejét. Hallgatózik. Figyel. Rámnéz. Bár biztos vagyok benne, hogy nem lát – résnyire zárt szemhéjam csak fekete pupilláimat hagyja fedetlenül -, mégis, mintha engem nézne. Elindul. Felém. Mozdulatlanul, hangtalanul várom. Levegőt sem veszek. A Préda az árnyékos oldalról közelít. Roppant ügyes. Még két lépés. Még egy. Most…

Ha hamarabb ugrok egy pillanattal, arccal zuhanok az utca kövére. Ha ugyanennyit lések, átvágott torokkal hullok alá. A pillanat jó volt. Sikerül kivédenem a Préda – vagy a Vadász? – első támadását. Gyors. Emberfelettien gyors. Kíméletlenül csendes. Halálosan pontos. Életemben először és utoljára legyőz valaki. Pengéje a nyakamnak szorul. Elmosolyodok. Mélyen a szemébe nézek: bátran várom a Halált. Késik.
- Ügyes vagy. Nagyon ügyes. Csak egy apróság okozta a vesztedet.
Kérdőn nézek rá. Felnevet.
- Nos, a hiba az, hogy élsz. Dobog a szíved.
- Most szúrjam le?
- Jobbat mondok. Gyere velem – és megmutatom, hogyan lehet szívdobogás nélkül ölni.
Vele tartottam. Így ismertem meg Atyámat. Ő volt az első és az utolsó az életemben, aki legyőzött.

II. Most

Ha azt hiszed, hűtlen voltam Atyámhoz, amikor elfogadtam Lívia ajánlatát, ki kell ábrándítsalak. Akkor lettem volna hűtlen, ha nem fogadom el az erősebb szövetségét. Lívia messze felettem áll rangban. Ráadásul tudja, kik égették porrá Nemzőmet. Persze, lehet, hogy fogalma sincs róla. De hát akkor is tanulhatok tőle. Hogy mit tanulhatnék egy Ventrue-tól? Nos, ő is gyilkos. Én pengével gyilkolok, ő szavakkal. Ó, dehogyisnem lehet szavakkal ölni! Lassanként rá kellett jönnöm, néha sokkal hatékonyabb lehet egy megjegyzés az Öregeknek, egy feltűnően elhelyezett levél, némi gyanús pénzösszeg – és a gépezet beindul, nyom nélkül bedarálva áldozatát. Persze, én jobban szeretem az Acél tisztaságát.
Líviától tanultam azt is, hogyan tudom mozgásban tartani a pénzemet, hogy esetleg némi növekedést is elérhessek. Hát, az üzleti élet nem az én világom… de azért nem panaszkodhatok. És egész jól kitölti unalmas estéimet. Hogy most miért nem otthon ülök a számlák fölött? Nos, ma szórakozom. Vadászok. Egy szerencsétlenre, aki a tilosba tévedt.
Hogy miért suttogok? Régi történet. Most nem untatnálak vele. De tényleg, tudom, hogy nem szeretnéd hallani. Legyen elég annyi, hogy vadászbaleset. A szelíd őzikénél fegyver volt. Hogy miért nem tűnt el nemlétre ébredésemkor? Talán, hogy emlékeztessen rá: nem vagyok mindenható. Talán neked is jobb lett volna egy ilyen. Akkor talán elővigyázatosabb lettél volna. Á, látom a szemeidben, már tudod, mi az a jel az ajtón. Bizony, a Te kedvedért előástam a régi módszert. Remélem, méltó leszel az Acélra.
Máris könyörögsz az életedért? Ez a mai fiatalság rendkívül puhány.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához