LFG.HU

CikkBot
hírekCimkek

A jelek szerint trilógiává bővül a System Shock széria. Bár a franchise jogait birtokló Night Dive vezérigazgatója, Stephen Kick az első rész teljes remake-jének bejelentésekor utalt arra, hogy egy napon akár a harmadik felvonás is napvilágot láthat, kevesen hitték, hogy már decemberben megkezdődik a játék teaser-kampánya.

http://lfg.hu/wp-content/uploads/2015/12/shodan-system-shock-2-banner.jpg

A kedvcsináló weboldal sokak érdeklődését felkeltette és kisvártatva meg is találták a végleges site-ot. Az alkotásról jelenleg – annak puszta létén kívül – jóformán semmit sem lehet tudni, egy dolog azonban biztosnak tűnik: az első két részért felelős Looking Glass Studios társalapítója, Paul Neurath által vezetett, jelenleg az Ultima sorozat szellemi örökösének szánt Underworld Ascendanton dolgozó OtherSide Entertainment jegyzi majd. Mindez már csak azért is igen érdekes, mert stúdió a kisebbek közé tartozik és a tagjait jelenleg teljesen leköti az UA. Ezért már meg is indult a spekuláció, hogy vajon bővülni fog-e a cég, vagy most csak a bejelentést ejtik majd meg és a végleges játék csak hosszú évek múlva lesz elérhető.

Mindenesetre az oldalon látható visszaszámlálás lejártát követően jóval több konkrétumot tudunk majd.

Teaser (?) oldal http://www.othersidetease.com/p089gg.php

Végleges (?) oldal http://www.othersidetease.com/dd36tr.php

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához