LFG.HU

Aszketa
VegyesCimkek

Prológus

 Rohadt macskák! Még józanodni se hagyják nyugodtan az embert. Ide jönnek virnyogni a lakosztályomba, mintha direkt bosszantani akarnának. Mondjuk nyilván bosszantani is akarnak. Megbosszulni, hogy a drágalátos gazdájukat, az én egyetlen, csodálatos nejemet elüldöztem a háztól. Persze nem az én hibámból történt, egyszerűen más életre vágyott. Nem mondom, katonafeleségnek lenni nem túl hálás szerep. Még ha olyan jól csengő bárói név is társul hozzá, mint a Mondacor. De legalább a macskáit is vitte volna magával.

Az agyamba minden apró mozdulatra millió tűként hasított a fájdalom, így hát csukott szemmel igyekeztem elérni az éjjeli szekrényen hagyott borosüveget. Csak remélni tudtam, hogy hamarabb kidőltem, mint hogy az utolsó cseppig kiürítettem volna a palaramirockot az éjjel. Kisebb kézitusa után végre magamhoz ragadtam az üveget és szerencsét próbáltam, úgy fekve, ahogyan a reggel talált az átizzadt lepedőn. Nem lehetett túl nagy tivornya tegnap, mivel még maradt a palack alján néhány korty nedű és a szokásos hányinger is elkerült. Csak a rohadt fejem ne hasogatna.

Lassan kinyitottam a szememet, de csak a nejem nagy szőrű, fehér macskája bámult rám a tányérképén elhelyezkedő savó szemeivel, az éjjeliszekrényről. Meg mertem volna esküdni, hogy a tekintetéből gúny és káröröm sugárzott. Átkozott macskák! Visszakézből próbáltam agyoncsapni az üres palackkal, de számíthatott a reakciómra, mert fürgén eliramodott, az üveg pedig az éjjeliszekrényen gellert kapva csattant szét a közeli falon. Ami késik, nem múlik. Egyszer úgyis kitekerem a nyakát.

Nos, igen. Így él mostanában Ramiro ves Mondacor, a nemesúr, a katonaember, a Lángoló Öklök idejekorán leszerelt hadnagya, Baldur Kapujában, az előkelő Bloomridge városnegyedben, egy kőhajításnyira a Sisak és Köpenytől, mely egyaránt ad otthont az információra szomjazóknak és a felejteni vágyóknak. Azt hiszem, hogy én inkább az utóbbi miatt kedvelem a helyet igazán. Meg azért, mert ritkán keveredik ide a pórnép, hiszen az itt jellemző lakomákat nemigen engedheti meg magának egy külvárosi átlagpolgár. A sok nagyképű, jött-ment kalandor meg inkább az Elfdalban költi a csengő aranyakat. Arról nem is beszélve, hogy igen jóféle bora van a taverna öreg tulajdonosnak, aki maga is veterán katona, így felettébb megértő tud lenni: nem kérdez sokat, de gyakran megtölti a kupámat.

Pőrén, egy szál köpenyt magamra terítve lecsattogtam a lépcsőn, át az étkezőn, egyenesen a konyhába, hogy egy kis szíverősítőt keressek így kora reggel, de ehelyett csak az egyik póromba botlottam, akinek dülledt bal pofázmányából azonnal leszűrtem, hogy egy kicsit túlzásba vittem tegnap a gyakorlást. Nyilván nem kellett volna bevedelni azt a borókapálinkát, amelyik valahogyan a kezembe került edzés előtt. Samuel kajlán vigyorogva köszöntött, szerintem mulattatta a fizimiskám, majd a kezembe nyomott egy poharat, valami gyógynövényes förmedvényből készült főzettel. Már máskor is segített elűzni a fejfájást, úgyhogy most az egyszer az eszemre hallgattam, és szíverősítő helyett inkább ezt a löttyöt húztam be gyakorlott mozdulattal.

Sokszor eszembe jut, hogy milyen életem lenne most, ha apám nem távozik oly hirtelen, végrendelet nélkül. Akkor talán a bátyáim nem forgatnak ki a családi vagyonból, mindössze egy kiadós tatarozásra szoruló, városi udvarházat, és vele együtt ezt a kalács képű pórt hagyva nekem.  Katonának nincs szüksége vagyonra, mondogatták. Mégis, én voltam apám kedvence, ezt soha nem is titkolta. Bennem vélte felfedezni fiatalkori önmagát, a szívósságot és a kitartást, ami őt is jellemezte mindig. Drága bátyáimból meg puhány arisztokraták váltak, akik csillogás, dús keblek és luxus után áhítozva szépen el is herdálták a családi vagyont. Kár, hogy már egyik sem él. Pedig szívesen bemosnék nekik egy-egy embereset, fejfájás ide, vagy oda.

Ezen, és a dús kebleken morfondíroztam a konyhában ücsörögve, míg Samuel “csodaszere” hatni kezdett, úgyhogy mégis csak előkerestem azt a szíverősítőt, hogy leöblítsem a kesernyés ízt a számban és erőt merítsek az előttem álló feladatokhoz. Nagy nap ez a mai ugyanis. Drága jó anyám értem küldetett! Ritka alkalom volt az ilyen, általában akkor történt ilyen csoda, ha valamire szüksége volt. A maga módján biztos szeret, bár ezt nemigen mondogatja. Ahhoz túlontúl büszke.

Kilestem az ablakon. A marcona, vágott arcú fickó tegnap éjjel érkezett hintóval. Most is a bakon ücsörgött és laposan méregette Samuelt, aki épp a holmimat igyekezett a hintóba szuszakolni. Anyám legalább annyival megtisztelt, hogy hintót küldetett értem, hiszen tudja, hogy nem szívlelem a lovakat. Ízig-vérig gyalogos katona vagyok és hát mindig is belső ellentét feszült a gyalogság és a lovasság között. Beképzelt ficsúr mind, akik csak a nyeregből olyan magabiztosak, de amint lekászálódnak a lóról, inukba száll a bátorság és általában törött orral, vagy koponyával végzik. No meg persze ahhoz nem kell nagy tudomány, hogy lovas rohammal kaszáljanak le gyalogos századokat, de beleállni és megakasztani egy lovasrohamot gyalogsági négyszög alakzatban, nos, ahhoz már kell legyen vér az ember pucájában.

Mindeközben Samuel is visszatért, segített feladni a láncingemet és felcsatolta a vállvasakat. Kifelé menet felkaptam egy ropogósra sült csirkecombot és a nagyobbik kulacsomat. Elégedetten konstatáltam, hogy a súlyából ítélve Samuel korábban teletöltötte, majd valami morgásfélét odavakkantva anyám bakon ülő emberének, beugrottam a hintóba. Rövidesen Samuel is mellém telepedett, méretes számszeríját gondosan maga mellé fektette, majd indulást füttyentett a sebhelyes arcúnak.

Stílusosan, jó katona módjára, foggal húztam ki a kulacs dugóját, kiköptem egy embereset a hintó ablakán, majd nagyot húztam belőle. Közben a hintó is kigördült a felhajtóról. Egy utolsó pillantást vetettem az udvarházra, még pont időben ahhoz, hogy kiszúrjam a bozontos, fehér macskát, amint savó szemeivel engem figyel a hálószobám ablakából. Rohadék macskák, gondoltam még utoljára, majd fokozatosan átadtam magam a kellemetlen érzésnek, hogy ezúttal vajon mit akarhat anyám, és vajon miért ezt a sebhelyes arcú kutyát küldette értem. Nem tetszett a pofája… nagyon nem…

A teljes történet PDF-ben lentebb elolvasható:

 Teljes képernyős nézet


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához