LFG.HU

szabadid
ismertetőCimkek

Csald el a Sorsod, ha a lelked a tét!

Aki járatosabb a terepasztalos játékok világában, annak talán nem idegen a Malifaux (ejtsd: malifó) név. Egy Kickstarter-projekt keretében gyúrták az alapvetően figurás játékot asztali szerepjáték formátumba. Ha összegezni kellene, azt mondanám, a Through the Breach egy steampunk, western, viktoriánus, horror, fantasy egyveleg orientalista és humoros elemekkel megtoldva. Első ránézésre talán furcsa ez az ötvözet, másodikra pedig még inkább, de lássuk, milyen is lett a végeredmény.

Through The Breach logo

Háttér

Az 1800­-as évek hajnalán a mágia szinte teljesen kihalt a Földről. Csak maroknyi olyan ember maradt, aki még tudott parancsolni a természetfelettinek. Remélve, hogy feltámaszthatják az ősi, lappangó erőket, összegyűltek London városában, hogy eljárjanak egy óriási rituálét. A szertartás azonban balul sült el. A szerencsésebbek csupán szörnyet haltak, mások egy életre megnyomorodtak­, a rítus helyszínén pedig egy hatalmas portál nyílt. Kapu egy idegen világba, Malifaux­-ba.
Akik elsőként léptek át a portálon, azok hatalmas, kihalt városra bukkantak a túloldalán: üres házak és lakások, omladozó épületek és néptelen sikátorok fogadták őket. Soha nem derült fény arra, hogy mi történt a lakosokkal, de a telepeseknek ez nem szegte kedvét. A földi varázstudók is valamelyest megtalálták a számításaikat, mivel a város határain túl tárnákra bukkantak, ahol egy különleges kristályt termeltek ki az egykori bányászok: a lélekkövet (soulstone).
Ez az energiaforrás nem csak a mágiát képes táplálni, de akár óriási gépeket is életre tud hívni. A nevét onnan kapta, hogy a kimerült kristály újra tölthető, ha egy haldokló mellé helyezik. Nem kellett sok idő, hogy a bányákat újra megnyissák, és megkezdődjön a lélekkő kitermelés. Malifaux City ismét megtelt élettel, s virágzásnak indult. Mígnem bekövetkezett a katasztrófa.
A portál földi oldalán jajveszékelést és halálsikolyokat hallottak odaátról, majd a kapu bezárult. Az utolsó dolog, ami átérkezett rajta, egy megcsonkított holtest volt. Mellkasába a „MIÉNK!” üzenet volt vésve. Persze, mindenki tűkön ülve várta, hogy a kapu egy napon újra megnyíljon, és ismét birtokba vehessék a várost. Majd’ egy évszázaddal később a portál újra feltárult, s a telepesek második hulláma megindult. Természetesen Malifaux ezúttal is néptelen volt, de most tisztában voltak vele, hogy mi történt odaát… mindenkit lemészároltak.

Frakciók, avagy Malifaux urai

Through The Breach ExoVállalat (Guild)

Félve az újabb katasztrófától, a Vállalat vasmarokkal kormányozza Malifaux városát. A bányákat uralva lélekkő monopóliumot kíván kiépíteni. Minden fölbukkanó fenyegetésre akad válaszuk egy-­egy különlegesen képzett alakulat formájában. Akadnak közöttük boszorkányvadászok, démonölők, (gőz)gépesített haderő és mind közül a legvérmesebbek: a hivatalnokok.
Persze a Vállalat tisztviselői, ha a cég érdeke megkívánja, bármikor szembe mennek akár a saját törvényeikkel is. Vérmocskos fegyverekkel és bürokratikus hivatalokkal tartják fenn az ingatag rendet.

Arkánisták (Arcanist)

A Vállalat ellenpólusa ez a munkásokból és mágusokból összetömörült csoport. A szakszervezetek szónokai főleg a bányászok érdekeit védik a Vállalattal szemben. Ugyanakkor akadnak radikális ágazataik is, akik más úton szeretnék megreformálni a rendszert.
Többségük egyszerű lélekkő csempész,­ a mágikus maffia tagja­, de számos anarchista sejtjük is van. Közülük a legszélsőségesebb a December Kultusza, akiket a Vállalat terroristaként tart számon, és minden eszközzel igyekszik elsöpörni.

Feltámasztók (Resurrectionists)

Tagjai a város legszegényebb negyedeiből, a pórnép soraiból és a kitaszított, megvetett polgárokból kerülnek ki. Sírrablók, bukott tudósok, gyilkosok, őrült boszorkányok, akik a halállal játszanak. Malifaux-szerte rettegik a sétáló holtakat, akiket a Feltámasztók hívnak életre aljas mágiával, vagy épp a tudomány csodáival. Malifaux több negyedét kellett karantén alá vonni a csoszogó hordák miatt, ami óriási érvágás a Vállalatnak.
Ugyan nem tartozik a karantén zónához, de aki csak teheti, elkerüli Red Chapel nyomornegyedét. Számos pletyka kering az itt strihelő zombi-örömlányokról és a Red Chapeli Hasfelmetszőről…

Through The Breach PerditaA Mennydörgő Tizek (Ten Thunder)

Nem csak a nyugati világból érkeztek telepesek Malifaux-ba. A Mennydörgő Tizek egy kiátkozott szamuráj klán, aminek tagjai az üldözőik elől menekültek az ismeretlenbe. Egymással szemben roppant lojálisak, zsoldosaik ­(vagy kémjeik?) szinte minden más szervezet soraiban megtalálhatók. A “tetováltak”, ahogy a köznyelv hívja őket, keresett testőrök, harcművészek, de méregkeverők, gésák és mérnökök is akadnak közöttük. Mégis a legtöbben a drogbarlangokban találkoznak velük, ahol kellő fizetségért cserébe egzotikus mámorban lehet része a vendégnek. A szóbeszéd szerint a legkeményebb függők, a Megvilágosultak, másvilági lényekkel diskurálnak a misztikus bódulatban.

Sohaszülöttek (Neverborn)

Malifaux őslakosai, egy alapvetően alaktalan faj, aminek a tagjai az emberi betolakodók rémálmaiként manifesztálódnak. Többségük rémületes teremtmény képében próbálja elűzni a bitorlókat, de akadnak közöttük egészen emberi példányok is.
A nephilimek félvér sohaszülöttek, akiket fekete, savas vérükről lehet felismerni. Beszivárogva az emberi közösségekbe belülről igyekeznek bomlasztani azokat. Több frakció soraiban is megtalálhatóak, cselszövés és ördögi paktumok révén törnek egyre magasabb pozíciókba.

Gremlinek

Szintén őshonosak – ám kevésbé ellenségesek –, a városoktól távol fekvő mocsárvidék lakói. Roppantul alkalmazkodó népség, szinte azonnal fölvették a telepesek kultúráját, kinézetét, szokásait… persze a maguk torz módján. A gremlinek jellemzően bohókás, faragatlan alakok, toprongyos öltözetben, erős tájszólással.

A rendszer

A kockát teljesen mellőzve, a játék francia kártyát használ a véletlen modellezéséhez. Egészen pontosan egy kissé módosított francia kártyát. Alapvetően egy hagyományos pakli (két eltérő Joker lappal) is tökéletesen megfelel hozzá, de érdemesebb a terepasztalos játéknál is használt kártyacsomagot beszerezni. A játék ugyanis nem a megszokott kör, káró, treff, pikk négyest használja, hanem a kos, maszk, könyv és holló szimbólumokat. Illetve a játékhoz készült kártyapakli lapjain számos jelölés látható, ami főleg a harc során megkönnyíti a számításokat.

Through The Breach Card SuitsA rendszer alapmechanikája nem bonyolult, meghatározzuk a próba szempontjából releváns Tulajdonságot (Aspect) és Képzettséget (Skill), ezek értékét összeadjuk, majd húzunk mellé egy lapot a közös pakliból (Fate Deck). A húzott lap értékét hozzáadjuk, majd a végösszeget összehasonlítjuk a próba célszámával. Ha elérte, vagy meghaladta a célszámot, akkor sikerült a próba.
A közös paklin túl minden játékosnak van egyéni paklija is (ez a Twisted Deck), amiből a kezébe húzhat lapokat. A saját lapjaival, ideális esetben, elcsalhatja (igen, ezt a mechanizmust a játék csalásnak hívja) az eredményt, azaz kicserélheti a Fate Deckből húzott lapot a saját lapjával.
Laphúzáskor nem csupán a kártya értéke, de a színe is fontos lehet. Általában különleges hatásokat – például kritikus találat, védekező állás stb. – idéznek elő, de a mágiánál sok esetben a megfelelő szín nélkül létre sem jön a varázslat.
A mechanikát tovább színesítik a pozitív [+] és negatív [-] módosítók. Például 1 [+] esetében összesen 2 lapot húzhat a szerencsés játékos, és a számára legkedvezőbbet tarthatja meg. Míg mondjuk 2 [-] módosítónál 3 lapot csap fel és a legkisebbet tartja meg – negatív húzás esetében pedig nem lehet csalni!

Karakteralkotás

A karakteralkotás első lépéseként meghatározunk egy koncepciót – érdemes inkább képlékenyebb, homályosabb elképzeléssel nekiállni, mert a karakteralkotásban szerepet kap a szerencse is. Első lépésként előkészítjük a karakter Jóslatát (Crossroads Tarot), vagyis fölcsapunk 5 kártyalapot, amit kereszt alakban magunk elé helyezünk.
A középső lap a Származást (Station) jelképezi, elsősorban a szülőkre és a családi háttérre utal. Minden Származáshoz tartozik egy Képzettség, amit még kiskölyökként sajátított el a karakter, erre a Képzettségre kap egy ingyenes pontot.
A bal oldali kártyalap a Fizikai Tulajdonságok eloszlását határozza meg. Magas értékű lap esetében kiegyensúlyozott, alacsony lapnál pedig szélsőséges eloszlást kapunk – de az összesített pontérték minden karakternél megegyezik. Ezt követően a számértékeket a négy Fizikai Tulajdonsághoz (Erő, Ügyesség, Gyorsaság, Szívósság) rendeljük, tetszés szerint. Ne várjunk kimagaslóan nagy számokat, az átlag érték 0, és bőven lesz mínuszos értékünk is!
A jobb oldali kártyalap a Mentális Tulajdonságok (Intelligencia, Lelemény, Karizma, Hidegvér) számértékeit adja meg, amit szintén az előbbi metódus szerint oszthatunk szét.
Az alsó és felső lapok a Képzettségeink darabszámát és pontértékeit határozzák meg. Fontos, hogy nem adhatók össze, két 1-1 pontos Képzettségből sosem lesz egy 2 pontos.
Ha sikerült számszerűsítenünk a karaktert, a lapokat még ne tegyük el! Ha a táblázatban visszafelé haladunk, kiolvashatunk egy jóslatot a karakterünk jövőjére vonatkozóan. Ez egyfelől a Mesélőnek (itt stílszerűen: Fatemaster) is szolgálhat ötletekkel, másrészt a jóslattal a karakterünk is tisztában van, így akár szándékosan is szembe mehet vele. Ennek egyébként a karakterfejlődés szempontjából is van jelentősége: a szintlépések alkalmával, ha a jóslat bizonyos elemei teljesültek, vagy épp meghiúsultak, akkor új opciók válnak elérhetővé a fejlesztés során.
A szemléltetés végett, szerepeljen itt egy véletlenszerűen összeállított jóslat:

Ha nem felelsz a bajnokok hívására,
megleled a választ, amire nincsenek szavak,
s a régi ellenségek közt új barátokra lelsz.
Fagyos szívek vernek majd a kövek mélyén
ott, ahol csonkított tetemed hever.

Biztató

Az utolsó lépések közt kiválasztunk egy Kasztot (Pursuit), és feljegyezzük a hozzá tartozó specifikus jellemzőket. Minden Kaszt bír egy egyéni különlegességgel, ami jellemzően azt mutatja meg, hogy milyen helyzetben húzhatnak kártyát a saját paklijukból. Például: a Pisztolyhős minden elrontott távolsági támadás után húzhat (így egyre kisebb az esélye, hogy mellélő), a Pengések minden Roham akciónál húzhatnak egyet stb.
A Kasztok között egyébként a legtöbb klasszikus western figura előfordul – a teljesség igénye nélkül: Pisztolyhős, Telepes, Simlis –, kiegészülve pár hétköznapibb foglalkozással – Kereskedő, Művész, Bányász –, illetve a varázshasználó Kasztokkal. Ez utóbbiból hármat jegyez a játék: a Kontárok (Dubbler) mágikus őstehetségek, akik elsöprő elemi varázslatokat használnak, a Sírrablók (Grave Robber) értelemszerűen a másvilág titkaiban járatosak, míg a Gépészek (Tinkerer) amolyan steampunk mágusok, az elmaradhatatlan mechanikus protézisekkel. Egyébként a rendszer szintjén egy varázslat elsütése nem bonyolultabb, mint egy pisztolylövés vagy késszúrás.
A varázshasználó Kasztok 2 darab Varázslattal indulnak, amihez összesen három Módosítást (Immuto) vehetnek fel. Bár nincs túl sok Varázslat, a Módosítások révén egészen korrekt módon testre szabhatók. A legtöbb módosítás erősíti a Varázslát hatóidejét, sebzését, távolságát stb., ugyanakkor növeli a próba Célszámát is. (Természetesen ennek ellenkezőjét is elérhetjük: csökkenthetjük a Célszámot, de végeredményül gyengébb varázslatot kapunk.)
A “mundán” Kasztok képviselői általában nagy értékű fegyverekkel, felszereléssel vágnak neki a történetnek.

Through The Breach 02

Minden Kasztban 10 szintet járhatunk végig – a Kasztok közötti átjárás lehetősége elvileg nyitott a szintlépések alkalmával. Szintenként egy újabb Képesség (Talent) lesz a jutalmunk, páratlan szinteken kasztspecifikus, míg páros szinteken általános Képességeket kapunk. Az első szinten fixen kapunk egy Képességet, a további szintlépéseknél már több Képesség közül választhatunk annak megfelelően, hogy milyen irányba szeretnénk fejleszteni a karakterünket.
Rögtön az első szinten feljegyezhetünk egy általános Képességet is. A Képességeknek jellemzően van előfeltétele, de a rendszer érdekessége, hogy a legtöbb Képesség esetében kimondottan mínuszos Tulajdonságok kellenek.

A végére már csak néhány simítás van hátra, kikalkuláljuk a Származtatott Tulajdonságokat (Védőérték, Akaraterő, Mozgási sebesség stb.), és meg is volnánk a karakterrel.
Mielőtt a történetbe belekezdenénk, minden játékosnak össze kell állítania a saját személyes pakliját. Ez összesen 13 lapot tartalmaz az Ásztól a Királyig, amiben eltérnek egymástól, az a színek kombinációja. Az összeállításban egy táblázat lesz a segítségünkre, amivel a számunkra kiválasztott, kedvező színekből a magasabb, míg a kevésbé fontos színekből az alacsonyabb értékű lapokat tudjuk kikeresni. Minden játékülés elején a játékosok 3 lapot húznak a kezükbe – maximum 6 lap lehet náluk, miután a hetediket felhúzták, egyet el kell dobniuk.

A harcról röviden

A harc elején minden résztvevő felcsap egy kártyát és hozzáadja a Gyorsaság értékéhez – ez a jól ismert Kezdeményezés. Értelemszerűen a legmagasabb értékű kezd, majd szép sorban haladunk a legalacsonyabb felé. Ez a sorrend kötött, újabb Kezdeményezésre nem fog sor kerülni.
Fontos: az NJK-k általában nem rendelkeznek részletes statisztikákkal; van egy kihívás értékük, és minden egyes próbát ezzel a számértékkel hajtanak végre. Nyilván a fontosabb NJK-k esetében érdemes lehet külön számolgatni, de főleg a jelentéktelen figuráknál ez nagy könnyebbség a mesélőnek. Az erősebb NJK-k húzhatnak maguknak lapot a Közös Pakliból, amit hasonlóképp használhatnak, mint a játékosok, így nagyobb kihívást jelenthetnek.
Mikor a karakter sorra kerül, 2 Akciópontja van, melyet felhasználhatja mozgásra, támadásra, vagy valamilyen egyéb Akcióra. A legtöbb általános Akció 1 pontos, de ez alól akadnak kivételek – a rohamozás például 2 Akcióba kerül, de egy rövid mozgást követően két támadást adhatunk le.  Egy fegyvert újratárazni akár 3-4 Akciót is fölemészthet (ennek megfelelően több Kört vehet igénybe).

Through The Breach 03

Támadás esetén kiszámoljuk a támadó fél Tulajdonság és Képzettség összegét (mondjuk: Ügyesség + Pisztolyok), majd felcsapunk mellé egy lapot. Az ellenfél Védőértékéhez is hozzárendelünk egy véletlenszerűen húzott lapot, majd összehasonlítjuk a két végösszeget.
Ilyenkor még lehetőség van a Csalásra. Először mindig a vesztésre álló fél csalhat először. Egyenlőség esetén a támadó fél talál, így a védőnek még van esélye csalni.
Találat esetén összehasonlítjuk a két értéket, a különbség fogja megmutatni, hogy a Sebzés meghatározásakor milyen módosítót kap a támadó a laphúzásra. Ha a két érték egyenlő (0 a különbség) akkor épp, hogy eltalálta, azaz [-] [-], 1-5 különbségnél már csak [-], 6-10 esetén sima húzásról beszélünk (innentől csalható a Sebzés kártyalapja is), 11-nél magasabb különbségnél már [+].

A Sebzésre húzott lap értéke határozza meg a sérülés mértékét 1-5 Gyenge, 6-10 Közepes, 11+ Súlyos. A fegyver Sebzéskódja határozza meg a pontos értéket. Például: ha a Sebzéskód 1/2/4, akkor Gyenge sebzésnél ez 1 pont, Közepesnél 2, Súlyosnál 4.
Through The Breach borítóHa egy karakter Életpontjai 0-ra zuhannak, akkor nagy eséllyel eszméletét veszíti (egy Állóképesség próbát kell tennie, aminek a Célszáma egyre nagyobb, attól függően, hogy hány mínusz Életpontnál jár. Viszont, ha talpon is marad, innentől minden újabb sérülés egy-egy Kritikus Hatást is eredményez, amik közt lehetnek maradandó sérülések, vagy akár halálos kimenetelű hatások is.

A rendszer számos terepasztalos megoldást tartalmaz, ami elsőre furcsa lehet. Például minden karakter 360 fokban lát és cselekszik, aki pedig közelharcban álló feleket céloz, az bizony véletlenszerűen fogja eltalálni vagy az egyik, vagy a másik karaktert. Aki szereti terepasztalon modellezni a csatákat, az minden megadott távolságot könnyedén átszámíthat inch-be is.

Tapasztalatok

Amikor kipróbáltuk a játékot, a legtöbb játékos számára nehéz volt átállni kockáról a kártyára. Mivel én először a terepasztalon ismerkedtem meg Malifaux-al, számomra kezelhető volt ez a nehézség, de el tudom képzelni, hogy sokak számára nagyon idegen. Ugyanakkor a harcok gyorsak és pörgősek, pár körnél egyik sem tartott tovább.
A játék világképe számomra roppant szimpatikus. Bár a western a fő vonulat – úgy gondolom, erre érdemes a legnagyobb hangsúlyt fektetni –, nem volt olyan ötlet, amit ne tudtam volna megvalósítani. A klasszikus vadnyugati történetek mellett kényelmesen megférnek a horrorelemek – akár a lovecrafti rémségek is –, de eltolhatjuk akár a munkás lázongások, vagy politikai konfliktusok irányába is sztorit.
Azoknak ajánlanám, akik kedvelik a vadnyugati érát, és a kockacsörgés helyett szeretnének kipróbálni valami új megoldást. Sokan beleesnek abba a tévhitbe, hogy a kártya esetében az úgynevezett lapszámlálás miatt kisebb a szerencse szerepe. Hogy egy nálam tapasztaltabb embertől idézzek: “Az, hogy sok sz@r lap kiment a pakliból, csak azt bizonyítja, hogy még mindig van benne…”

Kedvcsináló gyanánt itt játékhoz készült előzetes:

 Akit esetleg érdekel a Malifaux terepasztalos játék, annak ajánlok egy másik videót is, de másoknak is érdemes lehet megtekinteni, mert a laphúzásos rendszer alapjait is bemutatja:

 

 Az LFG.hu fórumán a Malifaux terepasztalos játék külön szakasszal bír, és a Through the Breach szerepjátéknak is megvan a saját topikja.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához