LFG.HU

lethys
novellaCimkek

Vajon én megtagadom önmagam? Mi vagyok én lényegébe véve? Hiszen érzem nap, mint nap, hogy a lelkem vágyik az éjszakára, egy a sötéttel, magába fogadja a Semmit. Vagy talán akkor tagadnám meg magam, ha feladnám a harcot?
Úgy érzem öreg a lelkem és fáradt, egy másik kor, egy másik eón maradványa, vagy talán egy teljesen új hírnöke?
Ki tudja?

Lehetséges-e egyáltalán, hogy valakinek idő előtt megöregedjen a lelke? Nem csupán puszta önámítás ez, hogy magunkat önvizsgálatunk kegyetlen tükre előtt valami másnak, érettebbnek, felnőttebbnek tüntessük fel?
Ki tudja?

Talán vannak olyan emberek, akiknek a lelke előbb öregszik meg. Ők talán még szerencsésebbek, mert vannak, akik nem megöregednek belül, hanem átugranak korokat. Talán gyermekek, de nem serdülnek, csak aggként ébrednek.
Ki tudja?

Megeshet-e, hogy egy ember a magányra szülessen. Mindig küzdve, törtetve, hogy legyen/legyenek valaki/valakik körülötte. De mindig van a társaság és ő. Szánalmas lélek az ilyen, örök kárhozatra ítélve, hogy tagadja meg önmagát sikerrel, vagy sikertelenül. Jó-e ez így, nem kellene a sors döntését elfogadnia, hogy ő bizony örökre egyedül lesz?
Ki tudja?

De nem lehet-e, hogy van egy halvány remény, egy barát vagy egy szerelem, vagy bármilyen kapcsolat képében, hogy meglel valakit. Valakit, vagy valamit, ami eldönti a kérdést, mi által megszűnik, vagy elfogadtatik a magány.
Ki tudja?

És mi van, ha nem ismeri fel, ha nem látja meg, hogy megtalálta, ha önsajnálatának, vagy sebzettségének fala meggátolja őt, hogy beleragadjon ebbe a parányi, világító virágba, ami neki a feloldozás. És, ha végtelen szerencséjében megtalálja, megtartja-e, vagy félelmében visszaüldözi magát a Sötét, kihalt fellegvárba, ahol elporladunk, egyedül. Csak én, meg ő?
Ki tudja?

Van-e oly kárhozott lény, ki önviszályra születik, aki azért van, hogy küzdjön önmagával? Van-e olyan szegény ördög, kinek saját boldogsága árán kell védenie szeretteiét? Hogy büntethet a Sors ennyire valakit? Mit vétettek ezek a szerencsétlenek, akiket felsoroltam? Angyalok ők Démon külsővel. Démonok, Angyal lélekkel. Emberek Angyal és Démon lélekkel. Van-e számukra megváltás?
Ki tudja?

Ó, az ég kegyelmezzen annak a szerencsétlennek, ki megtalálni vélte a megszabadító társat, s téved. Lehet-e neki valaha ereje, hogy újra kezdje, ezernyi hamis remény, keserű csalódás után, vagy tán itt dől el sorsa, most és mindörökre?
Ki tudja, talán majd egyikünk rájön…

Egy magányos ember árnyékának gondolatai alkonyatkor.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához