LFG.HU

strato
hírekCimkek

Don't Panic and Read the VillámhírekMájus vége felé, legkésőbb a DNA-nek emléket állító Törölköző napon mindig visszatekintek a korábbi évek Villámhíreire. Ha nem számolom a keresés során mellé keveredő néhány egyéb cikket, 12 oldalt akkor is szépen megtöltenek az eddigi Villámhírek. Bizony, tegnapelőtt, május 25-én töltötte be a negyedik évét a cikksorozat. Ez a mai nyitja meg az ötödik esztendőt, melyet most olvastok éppen. Boldog születésnapot, Villámhírek!

A tavalyi szülinapnál írtam, hogy “amíg bírom idővel és lelkesedéssel, szeretném folytatni a cikksorozatot”. Ezt tartom most is, de előfordulhat, hogy idén ki fogok fogyni az előbbiből, mivel lesz egy másik születésnap is az életemben, ami – bocsássátok meg nekem – fontosabb számomra. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a lányomnak nyár végén öccse fog születni. Hogy emiatt lesz-e kimaradás a Villámhírekben, és hogy az mennyire lesz átmeneti, azt nem tudnám előre megmondani, de igyekszem majd BePével együttműködve biztosítani a folytonosságot.

Mint mindig, ezúttal is bátorítanék minden olvasót, hogy ha máskor nem is, most szóljon hozzá, írja meg a véleményét, ünnepeljen velünk, valamint a továbbiakban is érvényes, hogyha bárki találkozik olyan friss hírrel vagy érdekességgel, ami érdekelheti az LFG olvasótáborát, az bátran dobja be a rá mutató linket egy nekem címzett privát üzenetbe vagy e-mailbe. Ha átmegy a mérsékelten sűrűn szőtt minőségi rostán, akkor fel fog kerülni az LFG Twitterére, és azon keresztül be a soron következő Villámhírekbe. Természetesen aki Twitterezik, az közvetlenül odaát is adhat tippeket az @lfghu-nak címezve. Virtuális pacsi jár Olmannak, aki így is tett idén többször is, de privát üzenetben is jött több füles, amiért pedig elsősorban nod20-nak jár a pacsi.

Az ünnepi előszó zárásaként szeretném felhívni az LFG Facebook-oldalára is a figyelmet, mely a közelmúltban kapott egy kis vérfrissítést. Narmi mellett most már Enkara is lelkesen tesz azért, hogy érdekes és/vagy vicces híreket, írásokat, képeket és előzeteseket osszon meg veletek. Amikor időm engedni, én is beszúrok ezt-azt a hírfolyamba. Ha ez nem tántorít el, bátran lájkold és kövesd az oldalt, hátha éppen te leszel a 2500-adik. ;)

Most pedig jöjjön a tradicionális hármas:

Szerepjáték

- Óceánbolygó kolonizálós szerepjátékot játszanál? Blue Planet a Bundle of Holdingban.

- Itt egy kimerítő írás arról, hogyan ültessük át a ‪GUMSHOE‬ nyomozós rendszerét a ‪‎DnD‬-be.

Videojáték

- Vajon Geralt valóban szögre akasztja a két kardját a Witcher 3 utolsó DLC-je után? Blood and Wine előzetes:

- A legújabb ‪‎Overwatch‬ kisfilm a maszkos Soldier: 76 személyes küldetését mutatja be, aki a Los Muertos banda után nyomoz Dorado városában.

- Íme a június 7-én megjelenő Mirror’s Edge Catalyst utolsó előzetese:

- Egy hatalmas barlang mélyére kalauzolja a játékosokat az ingyen játszható Unreal Torunament új pályája:

- Ismét Ubisoft csomag a Humble Bundle-ben. Aki lemaradt volna a Call of Juarez: Gunslingerről, a Rayman Origins vagy a Far Cry 3-ról, esetleg próbát tenne a The Crew-val vagy a The Divisionnel, az cselekedjen most. Vagy esetleg várja meg a jövő keddet, amikor újabb játékokkal bővül a csomag.
Néhány napig még a Deep Silver csomagja is elérhető, ha inkább a Risenek, a Dead Islandek és a Saints Row-k fekszenek.

Egyéb

- A Star Wars IV teljes története 123 méteres képben elbeszélve. Görgetésre felkészülni!

- Ez a rajongók által Marvel-filmekből összevágott álelőzetes bemutatja, milyen lenne az Avengers vs X-Men című film:

- Íme a Star Trek Beyond második előzetese:


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához