LFG.HU

chomy
VegyesCimkek

A Kalandorok Társaságát 2013-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy betöltsük a szép emlékű Véletlen Találkozások által hátrahagyott űrt, és olyan szerepjátékos rendezvényeket szervezzünk, amelyek képesek diverz érdeklődési körű és ízlésű közönséget megszólítani. Repertoárunkon egyaránt szerepeltetni kívántunk újhullámos és rétegjátékokat, valamint régi vágású szerepjátékokat zsánertől függetlenül. Végül, de nem utolsó sorban ismerkedési lehetőséget kívántunk biztosítani, egy visszatérő alkalmat, ahol mesélők és játékosok is kipróbálhatják magukat újszerű társaságban.

Elsődleges célunk mellett továbbra is elkötelezettek vagyunk, de most egy új, régóta ígért kezdeményezésünket szeretnénk prezentálni nektek: fanzineunkat, amelyben a rendezvényeinkhez készült anyagokat teszünk közzé.
Reméljük, hogy hasznosnak találjátok bevezető számunkat – várunk benneteket szeretettel következő rendezvényünkön, 2016 szeptemberében!

Kérjük, ha van valamilyen kötődő anyagod (kalandmodulod, kiegészítőd, illusztrációd, játékbeszámolód, novellád, stb.), amit szívesen a közösség rendelkezésére bocsátanál fanzineunk lapjain, keress meg minket az alábbi elérhetőségek egyikén:

FB: https://www.facebook.com/kalandoroktarsasaga
Honlap: http://kalandoroktarsasaga.hu
Email: kata@kalandoroktarsasaga.hu

Tartalomjegyzék

A Fluxus elszabadul ……………………………………………..4
Az utolsó páncélvonat (beszámoló) …………………..17
Kard és mágia ………………………………………………………23
A sötét hajsza legendája ……………………………………..30

A 12 MB-os, kereshető PDF-et a borítóra kattintva tudod letölteni, a nyomtatható 43 MB-os verziót itt érheted el.

kata01

Klikk ide a letöltéshez


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához