LFG.HU

mandula
ismertetőCimkek

1966. szeptember 8-a, Amerikai Egyesült Államok, NBC tévécsatorna. A Gene Roddenberry nevéhez fűződő Star Trek sorozat első epizódja debütál. James Tiberius Kirk, Mr Spock és Bones, azaz Doki – William Shatner, Leonard Nimoy, illetve DeForest Kelly alakításában – méltán váltak rendkívül népszerűvé, ha nem is azonnal. Társaik az Enterprise űrhajón, azaz Hikari Sulu (George Takei), Pavel Chekov (Walter Koenig), Uhura (Nichelle Nichols), nameg természetesen „sugározz fel” Scotty (James Doohan) szintén nagyrabecsültek lettek a közönség köreiben. Szinte mindegyikükhöz fűződik egy, vagy több legendássá vált jelenet, vagy szófordulat – a skót gépész fenti példáján kívül például a „Meghalt, Jim” a dokitól, vagy a tény, hogy mennyire rettegett a teleportációtól.

ST_TOS

A korabeli technológia miatti külcsín mai szemmel nézve ugyan a bájosan gagyi jelzővel illethető, de a hangulat azért nagyon klassz volt. És mindig mókás az újabb sorozatoknál, pláne a filmeknél magyarázatokat találni arra, hogy például miért néztek ki a klingonok még teljesen máshogy, mint később, mért nem volt olyan a homlokuk. Ti ezt például tudjátok? :) Worf nemigen akar róla beszélni…

Az eredeti széria (avagy a TOS, The Original Series) hetvenkilenc részt ért meg három év alatt. Színészeik számos más helyen felbukkantak – a legemlékezetesebb talán Kirk kapitány, mint T.J. Hooker, a menő zsaru. De például a Hősök sorozatban pár éve – nagy treki lehetett az alkotógárda egyik-másik tagja – szerepelt a Sulut alakító George Takei, mint Hiro Nakamura apja (és a limuzinjának a rendszáma NCC 1701 volt !!!); illetve a gyönyörűen megöregedett Uhura, mint a kis Micah Sanders befoagadója. Fordított helyzet is volt: a Hősökben Sylart játszó Zachary Quinto lett az új Spock a J. J. Abrams-féle reboot-ban.

Maga a sorozat nem is az első vetítéssel egyidőben, hanem később – különös tekintettel a holdraszállásra – vált népszerűbbé. De aztán olyannyira, hogy az indulás tizedik évfordulóján a rajongók még azt is kibulizták, hogy a NASA űrsiklójának a prototípusát Enterprise-nak nevezzék el.

A sorozatnak majdnem lett egy negyedik évadja 1978-ban, de végül a Paramount meggondolta magát, pedig Nimoy kivételével a főbb szereplőket visszahozták volna újabb tizenkét részre. A nyitóepizódnak tervezett rész legalább napvilágot látott: az lett 1979-ben a Star Trek: The Motion Picture, a sorozat első mozifilmje a tízből (a reboot-újakat most nem számolva).

A második film a Khan haragja (KHAAAAAN!) 1982-ben jelent meg, és a legemlékezetesebb belőle talán Spock halála volt, mivel Nimoy azt tervezte, hogy kiszáll, mint Spock. Ám a rajongók hatalma félelmetes. A harmadik filmben (Spock nyomában), 1984-ben Leonard nemcsak a faarcú vulkániként tért vissza, hanem rendezőként is debütált. 1986-ban jött a negyedik film (ez is Nimoy rendezése), a Hazatérés, ami óriási pénzügyi sikert hozott a stúdiónak. A másodiktól a negyedik filmig amúgy történeti összefüggés is van, azok lényegében egymás folytatásai. Aztán mikor útjára indult az Új nemzedék 1989-ben, még két film került mozivászonra az eredeti sorozat szereplőivel. 1989-ben az ötödik, A végső határ, amit maga Kirk kapitány, azaz William Shatner rendezett – film eléggé csúnya bukta lett sajnos. Azonban a ’91-es hatodik mozifilm, A nem ismert tartomány helyreállította a brand dicsőségét, népszerűségben a második résszel vetekedett.
A felsorolást folytatjuk a következő sorozat után.

ST_TASPontosabban kettő után, hiszel először a rajzfilmsorozat, a TAS (The Animated Series) következett, harmicperces epizódokkal, azokból is összesen huszonkettővel két évad alatt, 1973-74-ben. Ami dolog különlegességét illeti, a karakterek hangját az eredeti színészek adták, ami nem volt kifejezetten megszokott téma, különösen nem egy matiné esetén. 1974-ben megnyerte a legjobb gyerekműsornak járó Emmy-díjat.

Aztán 1987-ben jött az Új nemzedék, a TNG (The Next Generation) az azóta legendássá vált Picard kapitánnyal. Jean Luc nem csak a „facepalm” művészetét fejlesztette tökélyre (amikor a tenyeredbe temeted az arcodat valami kapitális blődséget tapasztalván), de megformálója, Sir Patrick Stewart mindenkor ragyogó alakítást nyújtott, mint az Enterprise Delta kapitánya. Nem csoda, hiszen az angol úriember kiváló színpadi színész is, 1966 óta a Royal Shakespeare Company megbecsült tagja, akit 2010-ben ütött lovaggá őfelsége II. Erzsébet angol királynő.

Egy jó kapitánynak persze jó legénységre is szüksége van. Az elsőtisztje – akit lazán csak Egyesnek szólított –, William Riker parancsnok (Jonathan Frikes); Deanna Troi, a félig ember, félig betazoid, empata tanácsadó (Marina Sirtis); Geordi La Forge, a vizor segítségével látó, amúgy vak mérnök (Levar Burton); a „Főnök”, Miles – később Smiley – O’Brien, a hajó transzporterfőnöke (Colm Meaney); a két hajóorvos, doktor Pulaski (Diana Muldaur)  és doktor Beverly Crusher (Gates McFadden), meg az utóbbi fia, Wesley („WHEEEATOOOOON!!!” Wil Wheaton).

A legénység két talán legkülönlegesebb tagja volt Data parancsnokhelyettes (Brent Spiner), aki egy android, emberré válási dilemmákkal – ez visszaköszön később a Voyager holodokijánál, legalábbis az érzelmi részt tekintve –, meg később egy Spot, azaz Foltos nevű cicával; és persze Worf hadnagy (Michael Dorn), a nagyon nehezen oldódó, feszes modorú, kissé karótnyeltnek tűnő klingon harcos. Igen, itt a Klingon Birodalom már nem a Föderáció ellensége, hanem bizony szövetségesek. Különleges szereplő még az olykor-olykor csapost alakító, misztikus és hosszúéletű Guinan (Whoopi Goldberg).

ST_TNG

A TOS-hez képest itt az epizódok már szorosabban összefüggenek egymással, a történetszálaknak íve van, a cselekedeteknek olykor csak később kiderülő következményeik. A szabályok megszegésének két igencsak emlékezetes jelensége van. Az egyik az Elsődleges irányelv, azaz a be nem avatkozás elve (= nem nyúka-piszka más bolygók kultúrájához, nem beleszólni a történelmükbe, nem adni nekik sokkal fejlettebb technológiát, satöbbi). Ezt Picard kapitánynál csak kései utódja, Janeway szereti jobban megszegni. A másik nótórius szabályszegő pedig Q (igen, ennyi a neve, Q), aki a mi világunkban lényegében istennek számító, egy másik dimenzióból származó, úgyszólván korlátlan hatalommal rendelkező lény. Az eleinte idegesítő, aztán később megkedvelhető – és továbbra is idegesítő – alak visszatérő szereplője a sorozatnak, a legénység „legnagyobb örömére”.

Ez a sorozat már hét szezont élt meg, rendes, tisztességes, huszonkét-huszonhat részes évadokat 1987-től 1994-ig. Gene Roddenberry 1991-ben bekövetkezett halála után Rick Berman vette át a kormányrudat, és onnantól a sorozat érezhetően akciódúsabb lett.

Vissza a filmszínházakhoz. 1994-ben újabb mozifilm látott napvilágot, a sorban a hetedik, amely a Nemzedékek címet viseli. Itt látjuk utoljára James T. Kirk-öt, de a régi brancsból még felbukkan Chekov és Scotty is. Innentől már az Új nemzedék sorozat szereplői kaptak helyet. A ’96-os kapcsolatfelvétel szintén az egyik legnépszerűbb treki film, borgokkal (Minden ellenállás hasztalan!), időutazással meg minden; a ’98-as Űrlázadás inkább pénzügyileg lett sikeres; a tizedik pedig, egyben az utolsó „hagyományos” mozi, a 2002-es Nemezis a romulánokkal megint vereséget szenvedett a nézők oltárán.

ST_DS9Még az Új nemzedék javában a televíziók képernyőjén volt, amikor 1993-ben bemutatásra került a harmadik élőszereplős sorozat, a Deep Space Nine (DS9). Az összes többi sorozattal ellentétben itt a történések nagy része nem egy csillaghajón, hanem egy föderációs űrállomáson történik, amelynek vezetője – ha úgy tetszik, kapitánya – Benjamin Sisko (Avery Brooks). A DS9 a Föderáció egyik szélén, a Bajor (ejtsd: bédzsor) Rendszerben, a főbolygó mellett, közel a kardassziai határhoz helyezkedik el – maga az állomás is eredetileg kardassziai, lánykori nevén Terok Nor –, és épp csak egy köpésnyire tőle egy aktív féregjárat található (az első stabil féregjárat!), amelyen át a távoli Gamma Kvadránsba léphet át a bátor utazó.

A DS9-nek a hangulata is más, mint az elődeié, sőt, mint az utána jövőké is. Mivel ők egy helyben vannak, nem a szereplők mennek el a kalandokért, hanem a kalandok jönnek el hozzájuk Több a politika, a feszültség, a háború, a technikai probléma – komorabb az egész egy kicsit, úgy, ahogy van. De szerencsére humorból sincs hiány.

A legfontosabb szereplők Siskón kívül: a fia, Jake (Cirroc Lofton); Kira őrnagy (Nana Visitor), bajori tiszt, korábbi forradalmár; Odo, a biztonsági főtiszt (René Auberjonois), akinek a népe, az Alakváltók a Domínium egy prominens csoportja a Gamma Kvadránsban; Jadzia Dax (Terry Farrell), aki két élőlény: a Dax nevű szimbionta, és gazdateste, most éppen egy trill nő, Jadzia. Aztán a hajó- (bocsánat, állomás-) orvos, dr Julian Bashir (Alexander Siddig); a minden lében kanál bártulajdonos, a ferengi Quark (Armin Schimerman); és a TNG-ből importált két régi barát, Worf hadnagy és Chief O’Brien, utóbbi itt már főgépész, nem csak egy egyszerű transzporter-főnök.A legkarakteresebb mellékszereplők pedig talán Garak, a kardassziai szabó (hát persze, hogy szabó!); honfitársa, Gul Dukat; Weyoun, a vorta (klón-faj); és a „női” alakváltó a Domíniumból, Odo fajtársa. Emlékezetes faj még a Jem’ Hadar.

A Deep Space Nine is hét évadot élt meg, 1999-ig bezárólag.

Az élet azonban az űrben sem áll meg. Az előző sorozat harmadik évadjával egyidőben, 1995-ben útjára indul egy föderációs csillaghajó, a Voyager. Fedélzetén Kathryn Janeway kapitány (Kate Mulgrew – sikítozós felismerés, ha nézitek az Orange is the New Black-et), akiről már tudjuk, hogy a szükség törvényt bont elv nála sokszor kerül előtérbe, különös tekintettel az Elsődleges Irányelvre. A sorozat amúgy úgy indul, hogy a USS Voyager, miközben maquis szakadárok hajóját próbálja felkutatni, egy idegen lénynek köszönhetően egyik pillanatról a másikra a maquis-kal együtt átkerül az Alfa Kvadránsból a Delta Kvadránsba, lényegében a galaxis másik csücskébe, uszkve hetvenöt évnyi utazásra a kiindulási pontjuktól. Ilyen távol az otthontól persze mi sem biztos, hogy mindenáron kötelezőnek tartottuk volna a föderációs flottaszabályzat minden pontjának a betartását..

ST_VOY

Janeway egyik tisztje ismét vulkáni, Tuvok (Tim Russ) – pont olyan rugalmas, mint fajtársai. Chakotay parancsnok (Robert Beltran) ember, impresszív indián homlok- és halántéktetoválással. A főszakács, és egyben a hajó hangulatfelelőse Neelix, a mindig vidám talaxiai (Ethan Phillips); a műszaki főtiszt a maquis lázadóból lett hadnagy, a fél-klingon B’elanna Torres (Roxann Dawson); és itt van még a vele viharosan gyengéd kapcsolatot ápoló, sármos pilóta, Tom Paris (Robert Duncan McNeill); az ő hűséges geek barátja, és társa a holojátékokban, Harry Kim (Garrett Wang). Természetesen itt sem maradhatunk orvosi felügyelet nélkül, erről a történet első holo-dokija, azaz az Orvosi Segédhologram, az OSH (Robert Picardo) gondoskodik. Főbb mellékszereplők még Kes (Jennifer Lien), az ocampa lány – ők az a faj, akik csupán néhány földi évig élnek); és a negyedik évadban debütáló Hét-Kilenced (Jeri Ryan), egy, a borgoktól megmentett emberlány, korábbi borg dolgozó.

Ebben a sorozatban bukkantak fel a Vadászok (haroginek), de a legemlékezetesebb idegenek, akikkel a Delta Kvadránsban találkozhattunk, az talán a 8472-es faj, a Folyadékűrnek nevezett helyről származó, bogárszerű lények. Janeway legendássá vált döntése csaknem a Voyager pusztulását jelentette, gunyorosan csak így szokták emlegetni: „Jé, egy sérült borg hajó. Jé, még egy. Vajon mi elől menekülnek ilyen fejvesztve? Nézzük meg!”

Végül persze nem telik el hetvenöt év, amíg a hajó hazatalál az Alfa Kvadránsba, de hét évadot azért velük is végigizgulhattunk. A sorozat 2001-ben zárta kapuit.

Még ebben az évben indították az eddigi utolsó, ám időben a legkorábban játszódó sorozatot, az Enterprise-t. Ez lett a legkevésbé népszerű, négy évad után le is álltak vele, pedig minimum egy ötödiket még akartak volna a készítők. Ekkor a Föderáció még meg sem alakult, a Csillagflotta viszont megépíti az első, ötös görbületi sebességre is alkalmas űrhajóját.

Az Enterprise NX-01 kapitánya Jonathan Archer (Scott Bakula), legénységének tagjai pedig Malcolm Reed (Dominic Keating); Charles Trucker, ezen a néven a harmadik, de becenevén csak Trip (Connor Trinneer); Travis Mayweather (Anthony Montgomery); és Hoshi Sato (Linda Park), a temérdek nyelven beszélő kommunikációs tiszt. A nem emberek pedig Dr Phlox, a denobulán hajóorvos (az ő bolygójukon egy férfinak három felesége, egy nőnek pedig három férje is lehet); valamint a másodtiszt T’pol, egyben az első vulkáni, aki ilyen magasrangú csillagflottatiszt lehetett. Legalábbis a sorozat szerint. A rajongók, azaz a trekik körében sokszor a mai napig késhegyig menő viták folynak arról, hogy az Enterprise ellentmondott-e, vagy sem a korábbi sorozatok kanonikus tényeinek – mint például hogy az első vulkáni csillaflotta tiszt nem Spock volt-e; a klingonokkal való első találkozás ideje; vagy maga a hajónév, ami, úgy mondják, nem lehetett volna Enterprise, lévén, hogy szerintük Kirk hajója volt ezen a néven az első. Később a sorozatot az első reboot filmmel hozták összefüggésbe – így, ha szintén alternatív idővonalra helyezzük, már nincs is akkora baj, nem igaz?

ST_ENT

És ha már reboot filmek. J. J. Abrams neve, úgy véljük, egyetlen sci-fi rajongó, moziimádó és/vagy sorozatfüggő ember előtt sem ismeretlen. Ő úgy nyúlt a brandhez, hogy megmaradjon a jól ismert váz az Űrszekerek univerzumából, de volt mersze akkorát csavarni, újítani rajta, hogy bevonzzon esetleges új nézőközönséget is: azok közül, akik nem ismerték az eddigi történéseket, és nem akartak volna csak ezért végignézni négy előszereplős és egy rajzfilmsorozatot, meg tíz mozifilmet, csak hogy képben legyenek. Abrams így fogta magát, és az egész sztorit áthelyezte egy alternatív idősíkra, létrehozva ezáltal egy teljesen új történetszálat.

Az egyszerűen csak Star Trek címet viselő új film 2009-ben került a mozikba, és óriási siker lett. Persze voltak fújolók, mert mikor nincsenek, de még a keményvonalas trekik között is akadtak szép számmal, akiknek tetszett az újítás. Érződött a tisztelet is a gyökerek iránt, de volt benne szépen önírónia is. A látványvilág pazar, a színészgárda zseniális volt. Kirk kapitány (Chris Pine), Spock (Zachary Quinto), Bones, azaz a Doki (Karl Urban), a gyönyörű Uhura, akinek végre megtudtuk a keresztnevét is (Zoe Saldana), a gépészzseni Scotty (Simon Pegg), a navigátor Sulu (John Cho), és a fiatal csodagyerek, Chekov (Anton Yelchin) mind mind ragyogóan hozták, amit kellett. A főgonosz, az átdizájnolt romulán Nero (Eric Bana), és Kirk mentora, Pike (Bruce Greenwood) úgyszintén jól szerepeltek, de a legnagyobb főhajtás az eredeti sorozat felé mégiscsak Leonard Nimoy szerepeltetése volt, mint Spock Prime.

A második új film, a Sötétségben (Into Darkness) 2013-ban debütált, és itt is visszahoztak egy legendás régi szereplőt, Khant, a második mozifilm főgonoszát, Kirk nemezisét. Szerepében kedvenc halfejű angolunk, a többek között Sherlock Holmest is alakító Benedict Cumberbatch itt is remekelt.

A harmadik reboot-film pedig a napokban került a mozikba, itt láthattuk utoljára Anton Yelchint, a nemrégiben tragikusan fiatalon elhunyt színészt, aki Chekovot alakítja. Amennyire eddig tudjuk, a karakter nem lesz új színész által megformálva az esetleges eljövendő folytatásokban.

Ami pedig a közeli jövőt illeti, jövőre új Star Trek sorozattal örvendeztet meg bennünket a CBS csatornán keresztül Bryan Fullers, aki például Neil Gaiman Amerikai istenek című könyvének televíziós adaptációján is munkálkodik (ha nem olvastad a könyvet, javasoljuk, hogy pótold!). Az úriember nem árult el sokat a San Diegoban rendezett Comic Conon adott interjújában, de azt lehet tudni, hogy a fő hangsúly a felfedezésen lesz majd, ennek megfelelően a sorozat címe Start Trek Discovery lesz, hajója pedig az NCC-1031-es számot viselő U.S.S. Discovery. Az idővonal az eredeti sorozaté, nem a rebootoké lesz majd, és epizodikus felépítés helyett regényszerű lesz a történetvezetés.

Mi mindenesetre tűkön ülve várjuk 2017 januárját, és addig is:

Boldog ötvenedik születésnapot kívánunk, és hajrá előre, ahová ember még nem merészkedett!

 


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához