LFG.HU

Demirah
ismertetőCimkek

Bár a hónap 13. napja általában szerencsétlenséget hordoz, idén februárban másról is nevezetessé vált: e napon végre hazánkban is megjelent a hangzatos “Dal és Kard” névre keresztelt Forgotten Realms ciklus második epizódja, az Elfdal.
Miután az Árnyelf – legalábbis szerintem – kimondottan jóra sikeredett, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a folytatás olvasásába. Már az első oldalon feltűnik egy jó hír: ennek a kiadványnak már van néven nevezett Korrektora! Ennek megfelelően olyan túl sok helyesírási hibát nem is találni benne, legfeljebb néhány elütést, melyek egyes esetekben kimondottan viccesre sikeredtek.

Az első fejezetet leszámítva, sajnos ebben a regényben nélkülöznünk kell Arylin, a félelf orgyilkos társaságát, viszont megmaradt nekünk Danilo Thann, Khelben “Feketebotos” Arunsun, Vízmélyvára lordjának unokaöccse.
A jó öreg fővarázslóra, és lord társaira nyugtalan napok köszöntenek. Miközben Vízmélyvára környékén egyre több ismeretlen szörnyeteg pusztítja a békés lakosságot, és az időjárás tönkreteszi a város ellátásáért felelős földek termését, rejtélyes módon a környék összes bárdja mintha megkergült volna. Nem elég, hogy az ősi balladákat újabban teljesen máshogy ismerik és éneklik, de mintha csak parancsra tennék, egyre-másra gunyoros és kínos történeteket dalolnak a szájtáti tömegnek Khelben és társai zavaros előéletéből. A tömegnek persze mindez nagyon tetszik, hiszen a város környékét súlytó veszedelmeket – a dalnokok sugallatára – egyből a dölyfös fővarázsló nyakába varrhatják. Khelben mindezek mögött – valljuk be jogosan – összeesküvést sejt, és meg is bízza unokaöccsét, hogy járjon a végére a történteknek.

Mindössze egyetlen támpontjuk akad: az újkeletű balladák egyike szerint minden magára valamit is adó bárdnak el kell látogatnia egy nagynevű zöld sárkányhoz, akivel dalban, találós kérdésben és más vicces módon kell megküzdenie, s ha győz, elvihet valamit jutalom képpen a vén gyík háztartásából. Mivel Danilo – egyebek mellett – a bárdszakmával is kacérkodik, az ő feladatává válik, hogy összemérje erejét a hüllővel.
Útnak is indul hát, és rövidesen összetalálkozik régi ismerősünkkel, Elaith Craulnoburral, a piszkos módszereiről és kiterjedt kapcsolatairól hírhedtté vált renegát elffel, aki – fizetett talánymestere tanácsára – szövetkezik hősünkkel, s így együtt folytatják útjukat az erdő mélyére. S miközben a kis csapat egyre újabb és újabb veszedelmeken és találós kérdéseken küzdi át magát, lassan fény derül a háttérben zajló események mozgatórugójára, és a szálakat mozgató személy kilétére egyaránt.

Az Elfdal mindent összevetve elég jó kis regény, bár szubjektív véleményem szerint azért az Árnyelf-fel nem veszi fel a versenyt. Miközben olvastam, volt egy olyan érzésem, hogy ha már a ciklus neve Dal és Kard lett, az írónő kötelezve érezte magát, hogy tényleg szerepeljenek benne bárdok és hangszerek is. Persze lehet, hogy már a Wizards-ot is elérte az “Egyenlő esélyek” népszerű eszmélye, és az ő kívánságuk volt, hogy legyen végre olyan könyv, mely a “bárddal akarok játszani” hajlammal megáldott olvasóközönség igényeinek is megfelel? Ki tudja? Az eredmény minden esetre már megvásárolható a boltokban…

Demirah
DOMINIUM Szerepjáték


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.