LFG.HU

Selmo
VegyesCimkek
9 év. Ennyi telt el azóta, hogy az ÚTK megjelent. 4 évre rá megjelentünk a HGB átiratával, újabb 3 évre rá a PPL átiratával és most itt van ez. De mi is ez? Ez a mű eredetileg csupán pár táblázatos, megjegyzéses errata volt. Később arra gondoltam, hogy egybemásolom a külön lévő anyagokat: HGB, PPL, NJK stb. Kapnak egységes kinézetet, és ki lehet egyben nyomtatni. Aztán valahogy ide jutottam velük. Elkapott a frazeológia.

Nem tudom kinek mennyi a sok változtatás, de minden alapkönyves hibát kijavítottam az iskoláknál. Továbbá, mivel változtattam a képzettség követelményeken, valamint az IAP számoló táblázatban volt egy aprócska kerekítési hiba, az összes iskolát újraszámoltam, némelyiket módosítottam, ahol KAP változás nélkül lehetett – és indokoltnak láttam –, az első fokokat másodikra cseréltem. Tehát senki se lepődjön meg, ha itt eltérő IAP értékeket lát a korábbiakhoz képest. Az impérikus font, láb, hüvelyk blődségeket visszaírtam SI szerintire. A 600 napos évhez, 20 órás napokhoz, 5 napos „ötökhöz” nem nyúltam, lévén szinte nem is szerepelnek, mindenki úgy használja, ahogy akarja.

Mint annak idején Nyúl is írta, nem szánom ezt a munkát etalonnak vagy törvénykönyvnek, csupán egy összefésült, módosított ÚTK-nak. Mindenki azt használ belőle, ami neki tetszik, mindenki úgy játszik, ahogy az neki jólesik. Ez egy általunk használt, hibajavított, opcionális ÚTK. Mondhatni 2.0-ás verzió, innen is a cím. (Bár szigorúan nézve, inkább 1.5 kéne legyen, de ebbe inkább ne menjünk bele.) Ha megélem – meg ti is – akkor lesz 3.0 is. Legalábbis jelenleg szándékomban áll a Codex Grimoire alapján átírni a teljes mágiarendszert és a varázslatokat. Aztán majd az idő megmutatja, hogy a) lehetséges-e; b) eljutok-e oda valaha is. (Talán újabb évek múlva?) A szövegből kihagytam minden színesítő szöveget és minden felesleges leírást – szószedet, mi az a szerepjáték, hogyan meséljünk, példakarakterek stb. – így aztán kezdőknek nem igazán ajánlott, kissé nehezen igazodnak el benne. Ez azoknak készült, akik használják/ismerik az eredetit. Akik a képeket keresik benne, azok is csalódni fognak. Bestiárium sincs benne, csupán pár állatot dolgoztam ki, amikkel gyakoriak a találkozások, tessék beszerezni/kidolgozni egyet. De már így is 500 oldal, épp elég kinyomtatni. Ynev leírását ennek megfelelően ki is akartam hagyni, de aztán végül bennhagytam. Aztán, hogy Kornya féle Krán vagy Nyúl féle Krán, azt majd minden csapat eldönti.

utk2coverEz lett volna a bevezető egy javított szabálykönyvhöz. Mint az a fentiekből is kiderül, alkottam egy javított és bővített ÚTK alapkönyvet. A bővítést úgy kell érteni, hogy bemásoltam az összes kasztot a HGB-ből és PPL-ből, meg pár fontosab fejezetet, passzust ETK-ból, Summáriumból, Rúnákból, talán még az Új Tekercsekből is. Továbbá javítottam rengeteg elírást, megváltoztattam nagyon sok dolgot. 503 oldal. 10 pontos, keskeny betűkkel, képek nélkül. El lehet képzelni mennyi ideig tart elolvasni.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy megcsinálom, kinyomtatom és a klubban boldogan használjuk. De a fórumon mutatkozott igény egy ilyenre több helyről is. Gondoltam, akkor már közreadom, hiszen 9 éve nem jelent meg semmi M.A.G.U.S. fronton, talán egy kicsit felrázom vele az állóvizet. Esetleg kapok rá 10 köszönömöt meg 5 nem vagy normális, hogy ennyit gépeltélt. Majdnem minden egy helyen, ha ki nem is nyomtatja egy parti, azért digitálisan ott lehet náluk. Talán ez segítene új embereket beszervezni, arról nem is beszélve, hogy a régebbi kiadványok ilyen-olyan állapotban, aranyáron, használtan beszerezhetők csak. RPG-t kiadni nem éri meg itthon, ezt hallottuk sokfelől, de ha ingyen van, az csak segít egy játszani akaró csapatnak.
Gondoltam, felteszem ide és mindenki boldog lesz. Írtam a Tuannak, hogy mit szólnának hozzá. Elvégre szerzői jogok, meg ilyesmik. Azt a választ kaptam, hogy ők nem szeretnének pereskedni többet M.A.G.U.S. ügyben. Írtam a Deltának is, hiszen ott vannak a jogok. A válaszuk: …
A mai napig sem reagáltak. Ebből mindenki vonjon le saját maga számára valamiféle következtetést.

Ezek után a szerkesztőkkel úgy döntöttünk, hogy mivel mi sem óhajtunk pereskedni, nem lesz közzétéve az anyag. Tehát senki se írjon üzenetet, hogy csaknekiésbecsszónemteszifelsehová. Nem küldöm el senkinek. Ha közzé akartam volna tenni névtelenül, rég megtehettem volna és mindannyian tudjuk, ami egyszer az internetre felkerül, azt nem egyszerű leszedni róla.

Hogy ezt az egészet miért is írtam meg? Csalódottságból. Természetesen nem a tucatnyi hátbaveregetés hiányzik, vagy az elismerő szavak. Csupán úgy gondoltam, tudjon róla a hazai közönség.
Mi továbbra is használni fogjuk, de szerettem volna megosztani veletek is a munkám gyümölcsét.

S búcsúzóul egy kép kommentár nélkül:

utk2

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához