LFG.HU

Laira
novellaCimkek

Ezüstfényes tükörszemmel
Ezüsthabot vet a tenger.
Véres ma a hold udvara,
Vért ontanak ma éjszaka.
Ezüsthabot vet a tenger,
Holdban fürdik a fák ága,
Vöröskönnyes holdvilágban
Emberleány tündeszíve
A holdkeltét egyre várja,
Emberférfi leány szívét
Keresi és nem találja.

Ezüstfényes ezüstszemmel
Aranyvörös rét és tenger.
Hulláma vet sötét habot,
Ébrednek az ősi dalok.
Farkas vonít, hold énekel.
Hűs szél kap a vitorlákba.
Most jöttem a vízen túlról
A halandók világába.
Idegenné lettem otthon,
Kitagadva hősi múltból,
Kérdezlek az útvesztőről,
A hajnalba vivő útról.
Vérben, ki hajóztam által
Halhatatlan tengertúlról.

Tükörfényes ezüstszemmel
Sötét habot vet a tenger
Emberleány tündeszívén.

Penge villan, itt az ember.

Tünde-testvér, segítenék,
De az utad rég elveszett,
Tartsd a tükröt, szemed tükrét!
Ezüst patak odavezet.
Elcserélem tükörfényét
Halhatatlan fénylelkével,
Ömlő vére a vén földön
Zálogot vessen szívére,
Mert a holdat nem eresztem
Én ma fel az éji égre.
Véres ma a hold udvara,
Vért ontottak ma éjszaka.
Vörös habot vet a tenger,
Tükörfényes ezüstszemmel.
Emberleány tündeszíve
Vár még, de a hold nem kel fel.
Emberférfi leány szívét
Keresi, de nem találja.
Hol a lányod, mondd, te ember?
Jó uram, hisz épp most ment el!
Tengerpartra, fehér földre,
Fehér földű temetőbe.
Emberférfi leány lelkét
Keresi, de nem is várja,
Tündeszív a tündeszívet
Tengeren túl megtalálja.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához