LFG.HU

Cthulhu
VegyesCimkek

[Előző rész]

Warhammer logóA mesélői előkészületek mellett ezúttal némi külön játék is adódott az ülések közötti szünetben. Mivel úgy számítottunk, hogy legalábbis az elején Cydoniának eléggé passzív szerepe lesz (hiszen éppen fogságban csücsül), ezért vele chaten letisztáztunk néhány dolgot. A papnő megpróbálta Manfred előtt az ártatlanságát bizonyítani, ám ez leginkább a helytelen érvelés miatt eleve nem jól sült el. Cydonia feltételezte, hogy a vallása miatt szigorú vele a boszorkányvadász, elvégre a Birodalomban Sigmar kultusza dívik, Myrmidia pedig többnyire a perifériába tartozik. Azonban erről szó sem volt – a papnőt betörésért és boszorkányság gyanújával vizsgálták ki. Viszont ez remek alkalmat adott arra, hogy Manfredet szócsőként használva elmondhassam a játékosnak, mennyire visszás dolgokat tett az előző játékalkalom során. Egy Myrmidia papnő egyszerűen nem viselkedik úgy, ahogy ő, így aztán a boszorkányvadász feltételezte, hogy a vallás csak álca, hogy a gonosz praktikákat elleplezze. Végül sikerült Manfredet valamelyest meggyőznie a karakter ártatlanságáról a boszorkányság vádjában, de az erőszakos betörés kérdése továbbra is nyitva állt.
A másik probléma, amivel kezdenem kellett valamit, az a kissé hiányos játékosállomány volt. A diplomáján dolgozó csapattag a korábban vártakkal ellentétben továbbra sem tudott csatlakozni hozzánk, egy karakter bizonytalan ideig fogságban ült, így mindössze két (önkéntelen) hősre maradt a világ megmentése, akik közül az egyik ráadásul éppen súlyos sebbel lábadozott. Nem maradt más, mint a toborzás, amivel viszont szerencsére hamar találtunk egy új embert, aki ugyan tapasztalt szerepjátékos, de teljesen ismeretlen volt a Warhammer Fantasy terén. Így került a csapatba Máldír, az elf vadász, aki amolyan kívülállóként érkezett az emberi civilizációba, hogy megismerje ezeket a furcsa lényeket, és tapasztalatait majdan átadja fajtársainak. A többit már a “krónikák” lapjain örökítettük meg…

 

RONTÓCVESZÉLY / SPOILER!!!

Mint már említettem, a játék során a „Fear the Worst” című hivatalos kalandot játszottuk. Ez az ősrégi modul szerintem a maga módján zseniális, és mindenképpen megér egy próbát – különösen jó bevezetőnek tartom újoncoknak is. Innentől azonban már olyan részleteket is le fogok írni, amelyek tönkretehetik a játékélményt, ezért ha szeretnéd teljes mivoltában élvezni a kalandot, akkor ne olvass tovább!

 

 

 

Történetünk egy derűsnek csöppet sem mondható hajnalon folytatódott, amikor is Gerhart a szélhámos végre időt szakított rá, hogy közelebbről is megvizsgálja a nemrég zsákmányolt különös prizmát, amelyben a fények játéka helyett vadul örvénylő energiákat fedezett fel – a nyers mágikus erőt, annak legtisztább formájában. Ez felébresztette a benne lappangó misztikus tudást, de egyúttal arra is emlékeztette, hogy bizony a vad, zabolátlan mágikus erők nem tesznek jót az egyszerű halandóknak. Ekkor röppentek be a játékba az első Korrupció pontok (amik itt a Káosszal való fertőzöttséget hivatottak megjeleníteni) is – szerencsére még csak ideiglenesen. A dolognak minden esetre lett annyi előnye, hogy a játékos előállt egy picit ugyan izzadtságszagú, de már legalább nyomokban használható karakterháttérrel és céllal.

Mesélői megjegyzés: Háttérhez nem igazán szoktam ragaszkodni, mert tapasztalataim szerint a játékosok egy jelentékeny részének sem igénye, sem késztetése nincs ilyesmire, ezért ennek az erőltetését feleslegesnek tartom. Ugyanakkor megmondtam a társaságnak, hogy csak annak tudok személyre szabott motivációt és történetszálat nyújtani, akiről a néhány karakterstatisztikánál több információt kapok. Lesznek ugyan általános jutalmakkal kecsegtető lehetőségek, de aki valami tartalmasabbra vágyik, annak magának is tennie kell a buliba. Nem kell itt semmi komolyra gondolni – Gerhart esetében például jó kezdés volt, hogy kiderült számomra, hogy a gyors és könnyű meggazdagodás mellett esetleg a mágikus ismeretek megszerzésével is lehet motiválni.

WFRP Mad Geddi Ironhead

Geddi

A nap hátralévő része pihenéssel (Uwe is begyűjtött egy könnyebb sérülést, így neki is jól jött a gyógyulás) és az esti szabadítóakció tervezgetésével telt. Alapvetően éjszakai manőverben gondolkoztak, mivel a sötétség mindkét karakternek természetes közege. A napi betevő beszerzésekor a patkányfogó szakértelme a különféle apróvadak elejtésében igen jól jött, de azért Geertet némileg meg kellett nyugtatni, hogy az alapanyagot kizárólag erdei vadak adják – a szélhámos napi ábrándozásai ugyanis éppen a vegetáriánus életmód szépségeiről szóltak.
Napnyugtakor aztán akcióba lendült a duó, ám némi bokorkommandó után egy arrajáró elf vadászba botlottak, aki szintén a hirdetésre jelentkezve tartott Heideldorf felé. A Máldír néven bemutatkozó hegyesfülűt gyorsan felvilágosították a valós helyzetről, és rövid egyezkedés után bevették a szabadító akcióba. Újra felbukkant Geddi is, aki természetesen nem tudta kihagyni, hogy cseppet sem mértéktartó megjegyzéseket tegyen az elf vélt szexuális szokásaira. Ezúttal azonban valahogy sikerült rávenni a törpét, hogy szolgáltasson némi elterelést az akcióhoz, cserébe pedig kap egy lehetőséget hogy a csatabárdját kölcsönhatásba hozhassa Schillerrel.
A csapat viszonylag kevéssé kidolgozott, de legalább egyszerű terv mentén igyekezett cselekedni: Gerhart és Uwe átmásztak a palánk egy kevéssé látható szakaszán, majd amíg a szélhámos Cydoniát kereste, a patkányvadász megpróbálta kinyitni az éjszakára bereteszelt kaput, hogy beengedje a trollgyilkost. Az ekkor még kissé óvatos Máldír közben egy másik pontról igyekezett fedezni társai akcióját. A dologba ott csúszott hiba, hogy Uwét már a palánk tetején észrevették, és az őrők egyből akcióba lendültek. A patkányfogó mindent egy lapra feltéve futásnak eredt a kapu felé.
Közben Geert sikeresen kikövetkeztette, hogy a papnőt csakis a fogadóban tarthatják fogságban (sajnos már nem emlékszem a logika pontos menetére, de egészen jó volt), ezért el is indult a hátsó bejárat felé – az egyik zsoldossal a nyomában, akit viszont a sikertelenül sunnyogó szélhámos nem vett észre.
Uwét közben utolérték a kapunál, de a rá záporozó kardcsapások ellenére, szinte csodával határos módon sikerült levernie a keresztfát. Máldír hiába próbálta fedezni, nyilai a kocka szeszélye folytán nagyobb veszélyt jelentettek a patkányvadászra, mint az eredetileg megcélzott őrökre. Erejének végén járva Uwe feltárta a kaput és az éppen kegyelemdöfésre készülő zsoldosok szembetalálták magukat Geddi önelégült vigyorával. A patkányfogó pedig, megérezvén a halál szelét, inkább a visszavonulás mellett döntött. Ezalatt Máldír még mindig azzal volt elfoglalva, hogy végre egyszer eltaláljon egy nem-játékos karaktert is.
Gerhart közben megtalálta és némi trükkös zárnyitogatás után ki is szabadította Cydoniát. Menekülés közben a hátsó ajtónál azonban már ott állt lesben a szemfüles őr, aki egyetlen jól sikerült vágással a küszöbre fordította a szélhámos beleit. Geert másodpercei meg voltak számlálva, ám Cydonia ekkor a világ legtermészetesebb mozdulatával letárdelt mellé, és egy rövid imával  varázslatosan begyógyította a sebet. A papnő játékosa annyira jót dobott, hogy az őr elejtette a kardját, és tátott szájjal bámulta a csodát. A meglepetést kihasználva Gerhart gyorsan felpattant, és Cydoniával a legközelebbi palánkon átmászva kereket oldottak.
A már szintén visszavonuló Máldírt kiszúrta a riasztásra érkezett Manfred, és a sötétség ellenére egy szerencsés pisztolylövéssel majdnem sikerült leszakítania az egyik hegyes fület. A fájdalomtól feltüzelt elf, visszakézből térden lőtte az ex-boszorkányvadászt, megszerezvén első komoly találatát, majd amikor az őrök is megjelentek, inkább elmenekült. Uwe még a bokrok közül próbálta fedezni társait, ám egy szerencsés nyíllövés az egyik őrtől kis híján véget vetett a karrierjének. A számtalan sebből vérző patkányvadász bevonszolta magát az erdő sűrűjébe, és a megbeszélt találkahely felé indult. Eközben a trollgyilkos és az őrök között amolyan patthelyzet alakult ki: Geddi nem akart megindulni, amíg nem látja Schillert, az őrök pedig úgy egyáltalán nem akartak a törpe fejszéjéhez közelebb kerülni. Ez a konfliktus végül a felek hallgatólagos megegyezésével, kölcsönösen dicsőséges visszavonulással végződött.

Mesélői megjegyzés: Igazából nem akartam megtenni azt a szívességet a csapatnak, hogy a trollgyilkos és az őrők jól lemészárolják egymást, a party pedig megmarad nevető harmadiknak. Ezen kívül Geddi tényleg csak Schillert akarta, és pontosan tisztában volt vele, hogy ha csak belefut az őrökbe, azzal könnyen otthagyhatja a fogát, mielőtt még elér a kolbászkészítőhöz, így pedig bukja a megfogadott bosszút. A veterán zsoldosok pedig nagyjából sejtették, mire számíthatnak egy beindult trollgyilkostól és egyikük sem akart meghalni.

A táborhelyen végre összejött ismét a teljes csapat – bár Cydonia kivételével mindegyikük kritikus állapotban volt. Szerencsére a papnő újonnan tanult gyógyító varázslata, valamint a csapat utolsó gyógyfű- és kötszercsomagjai segítségével sikerült maradandó sérülések nélkül összefércelni mindenkit. Kisebb-nagyobb kozmetikai nyomok azért maradtak – Geerten minden valószínűség szerint élete végéig egy sikertelen császármetszés hege látszódik majd és Máldír egyik valaha hegyes füle is némiképp lekerekedett (de nem nagyon). De ezek még pont nem okoztak játéktechnikai hátrányokat, noha nem sokon múlott.
A sebek nyaldosása után vita alakult ki a következő lépésről. Uwe és Gerhart szerint az ügy tuti bukta és inkább máshol próbáltak volna szerencsét. Az elf szerette volna felderíteni a falut – szerinte ugyanis a sötétben senki sem látta őt igazán jól (Manfred félig-meddig vaktában lőtt), így lehet még egy esélye a beépülésre. Cydonia pedig bizonyítékot akart találni a szörnyűséges bűncselekményekre, és felszámolni az egész bűnbandát. Végül a pihenés lett az egyetlen osztatlan támogatást élvező terv, aminek a csapat haladéktalanul neki is látott. A szélhámos ezen kívül még belekezdett a papnőtől korábban ebül szerzett könyv olvasásába, is, amivel sikerült némileg hiányos mágiaelméleti tudását bővíteni – további ideiglenes Korrupció-pontokért cserébe (így jár, aki “káosz-kiadású” könyvekkel gyarapítja ismereteit).
Reggel Cydonia és Máldír elmentek egy kicsit kikémlelni a falut, míg Uwe és Geert ellátogattak a Feketeszikla Erődbe, hogy némileg megcsappant fegyverkészletüket onnan pótolják. Itt azonban a korábban felfedezett és előrelátóan megőrzött felszerelések helyett meglepő rend fogadta őket: sebtében ugyan, de valaki gondosan, és a lehetőségekhez képest profi módon eltakarított minden nyomot, beleértve a mutánsokét, valamint a korábbi bandita díszleteket. Az ismeretlen “rendrakó” nyomait követve visszajutottak Heideldorfig, egészen pontosan a cölöpkerítés oldalában lévő rejtekajtóig, amin keresztül korábban Gerhart kiszökött a kolbászműhelyből.

Mesélői adalék: A csapat ezidáig csupán egyetlen képzett heideldorfi erdőjárót/vadászt ismert (Wilf Schwarzhaus), aki tudhatott az erődben történtekről és képes lehetett viszonylag észrevétlenül kiruccanni oda, hogy aztán profi módon eltűntesse a nyomokat. Valamiért mégsem vonták le ezt a következtetést – mondjuk már olyan sok mindenen nem változtatott volna. Persze, ha okosan sarokba szorítják a vegyesboltost… Sokkal érdekesebbnek találom azonban a gyanúsított listát, amivel előálltak. Szerintük ugyanis a következők voltak benne a “Nagy Heideldorfi Kolbászbotrányban”:

Wilf Swarzhaus

Wilf Swarzhaus

  • Heinz Schiller (helyesen),
  • Karl Taunnenbaum, a fogadós (itt nem részletezem, de ő csak félig volt benne, a konkrét “húsfeldolgozásról” pl. nem tudott),
  • A zsoldosok (na ezt nem egészen értettem – a 6 fickó fele külföldi, ketten alig beszélik a helyi nyelvet, valamennyien bevallottan először vannak itt, és jól láthatóan rühellik Schillert, akinek csak a pénzéért dolgoznak),
  • Wilf Schwarzhaus (na ez speciel megint helyes feltételezés, csak nem foglalkoztak vele – rájöttek, hogy benne van a buliban, majd annyiban is hagyták a dolgot),
  • Randolf Guervin, a kovács (hogy ez honnan jött, azt a mai napig sem értem, hiszen a fickó látványosan tojt az egész ünnepre, és egyáltalán nem látszott bárminemű oka annak, hogy ilyesmit csináljon),
  • Esetleg még a többi helyi potentát egyike-másika, mint pl. a molnár (szintén nem értem, hiszen egyértelműen rühellik Schillert, akár egy kanál vízben megfojtanák, de a kannibál-kolbász titkát azért megőrzik neki?).

Annak viszont örültem, hogy legalább a csapat fele szerint Manfred Harwitt ártatlan a dologban (igen, tényleg ártatlan). Ezért is állok a mai napig értetlenül azelőtt, hogy végül meg sem próbáltak segítséget kérni tőle, mert egy ilyen nyomozás pontosan az ő hatásköre lett volna. Ehelyett az egyetlen tervet az ex-boszorkányvadásszal Geert fogalmazta meg: a korábban kapott kritikus sebért cserébe szerette volna megölni Manfredet. Ebben csak az zavart, hogy a szélhámost alakító játékos amúgy általában meglehetősen okos és jó ötletekkel szokott előállni…

Kockáztatván a lebukást, Máldír besétált a faluba azzal a fedősztorival, hogy a hirdetésre jelentkezik. A szokásos Schiller-Schwarzhaus-Harwitt trió őt is meginterjúvolta, és bár nem mentek egészen simán a dolgok, úgy döntöttek, hogy jól jön egy kis erősítés – különösen, ha olcsón is vállalja. Máldír elvállalta.
Mindeközben Geert és Uwe felfedezték, hogy a kolbászműhelybe vezető titkos csapóajtót odabentről gondosan lezárták. A kissé vézna szélhámos nem is bírta feltörni, a lényegesen erősebb testalkatú patkányvadász pedig tartott tőle hogy odabent felfigyelnek rájuk, ezért inkább visszatértek a már szokásosnak számító táborhelyre, és megbeszélték a dolgokat Cydoniával. Megegyeztek még egy esti akcióban, amivel remélhetőleg lebuktathatják a bűnbandát – ebbe Gerhart is belement, abban a reményben, hogy így jól kivégeztetheti a fél falut.
Közben a faluban immár munkába állt elf (újból) felfedezte Manfred boszorkányvadász hátterét, majd nekilátott a falu módszeres, de szigorúan legitim felfedezésének. Eközben Uwe vadászgatott, Geert a prizmát és a könyvet tanulmányozta (immáron némi permanens korrupciót is kockáztatván, de a kockák ezúttal kedveztek neki), Cydonia pedig visszatért a falu környékére, hogy tovább kémkedjen és várja a jelet az elftől. Feltűnt neki, hogy Geddi is hasonlóképpen cselekszik egy másik pontról.

Mesélői kitérő: A játékülés után érkezett némi reklamáció az egyik játékostól, hogy Máldír túl sokat szólózott a falu felderítésénél. Ebben egyfelől volt némi igazság, mert tényleg volt egy kb. egy órás rész, amikor főleg csak az elf cselekedett. Ugyanakkor egyrészről elmondtam nekik, hogy az új játékosnak is szüksége van valamilyen lehetőségre, hogy megismerkedjen a helyzettel, másrészről pedig többször is felajánlottam ezen idő alatt a cselekvés lehetőségét a többieknek is, ám ők csak a napnyugtára vártak. Így nem igazán tudom, hogy miként tudtam volna jobban csinálni, de ezügyben is szívesen veszek tanácsokat.

A cölöpfal egy félreeső pontján keresztül Máldír és Cydonia egyeztették egy éjszakai rajtaütés tervét, amint a fesztivál zajai elcsitulnak. Hajnali egy óra körül aztán neki is láttak: az elf tüzet gyújtott az istállóban, amire lett is elég csődület, hogy elterelje a figyelmet. Geert és Uwe megpróbálták betörni a kolbászműhely titkos ajtaját, de nem sikerült – “B” terv, irány a főkapu. Máldír közben valamiért be akart jutni Schiller házába, és az őrváltást kihasználva neki is látott, de az odabenti mozgolódás végül kedvét szegte.
Tanulván a korábbi falmászás balsikereiből a patkányfogó megpróbálta elterelni az egyetlen nem a tűzzel foglalkozó strázsa figyelmét, de nem sikerült neki. Maradt tehát a főkapu, amit végül a sebtében értesített elf ki is nyitott nekik, de ez nyilvánvalóan feltűnt az őrnek, és miután se Uwe, sem pedig az elf nem tudták idejében lelőni, felhangzott a riadókiáltás. A csapat itt háromfelé vált. Cydonia, Máldír és Uwe még közösen kiharcolták a bejutást a kolbászműhelybe, majd az elf ismét Schiller háza felé vette az irányt, miközben társai másodszor is nekifutottak a műhely átkutatásának. Gerhart már korábban levált a többiekről, és a dupla figyelemelterelést (istállótűz plusz a főkapu kinyitása) kihasználva átmászott a cölöpfalon, és a vegyesbolt felé vett az újtát. Mindenkinek a maga fixációja ugyebár…
Máldír először az ajtón keresztül akart bejutni, de miután ez nem sikerült, végül az ablakon mászott be a kolbészkészítő mester házába. Túl sokáig nyúló szerencsétlenkedésére azonban felfigyeltek az őrök és a ház lakói is. A kolbászműhely pincéjében végül – a sors iróniája – pont Cydonia fedezte fel a titkos helyiséget, ahol végre megtalálták az első gyanús nyomokat a hús forrása kapcsán. Először csak a második, rejtett munkahelyiség, aztán a vérrel átitatott ruhák adtak alapos okot a gyanakvásra. Végül aztán az egyik asztal alá rejtett, zavaros vízzel teli hordóból jól azonosítható emberi csontok kerültek elő.

Manfred Harwitt

Manfred Harwitt

Gerhart mindeközben türelmesen várakozott a vegyesbolt mellett az árnyékban. Csak akkor lendült akcióba, amikor látta, hogy a zsoldosok közül kettő behatol Schiller házába, a többi négy pedig Manfred vezetésével körbeveszi a kolbászműhelyet. A lassacskén lohadó istállótüzet a közben felébresztett szolgák gondjaira bízták.
A játékalkalom végére ezúttal igazi csúcspont maradt: a két őr a ház belső lépcsőjén utolérte Máldírt, aki némi kézitusa után a túszul ejtett Heinz Schillerrel próbálta sakkban tartani őket. Egy házzal odébb, a kolbászműhely előtt álló, boszorkányvadász ösztöneitől ismét feltüzelt Manfred felszólította Uwét és Cydoniát az azonnali megadásra, ellenkező esetben rájuk gyújtják az épületet. Gerhart mindeközben kapzsi vigyorral az arcán feltörte a vegyesbolt ajtaját, észrevétlenül belopózott, és nekilátott a szabad rablásnak.

Mesélői adalék:  Ezzel ért véget harmadik játékülés. Mivel azonban a negyedik alkalom során már főképp az újonnan kezdődő kampány eseményei zajlottak, praktikusabbnak gondolom itt megírni a történet végkifejletét. A dologhoz még hozzátartozik, hogy a két játékülés között megbeszéltük, hogy alapvetően mindenkinek tetszik a Warhammeresdi, így ezt a játékot folytatjuk tovább egy nagyobb szabású kampánnyal. Feltéve, hogy a karakterek megérik – ugyanis kerek-perec megmondtam a csapatnak, hogy jelen helyzetükben nem sok hiányzik hozzá, hogy az egész bagázst lemészároltassam – Geert kivételével, aki viszonylag biztonságban fosztogatja a vegyesboltot. Uwe játékosa bejelentette, hogy mivel a karakteroptimalizálás (nevezzük nevén: min-maxolás) során sikerült csak nagyon szűken használható statokat összehoznia, ezért szeretne váltani – a régi karakter pedig felőle akár be is krepálhat. Azt hiszem mindenki izgatottan várta a folytatást…

A lépcsőfordulóban álló Máldír klasszikus cselhez folyamodott: megpróbálta az egy szinttel lejjebb álló zsoldosokra lökni a testes kolbászkészítőt, majd az így kialakult zavarban kereket oldani. Sajnos a lökés nem sikerült igazán jól, így aztán némi kézitusa lett az ügy vége, amiben az elfet kis híján elfogták, és csupán az utolsó szerencsés dobás segítségével sikerült kereket oldania.
Uwe és Cydonia hiába próbálkoztak a tárgyalással – közöltem velük, hogy a helyzetük az őrökkel és Manfreddel már réges-rég túl van ezen a ponton. A terv végül az lett, hogy gyorsan kidobják az emberi maradványokat tartalmazó hordót, majd az így keletkezett zűrzavarban felfeszítik a cölöpfalon kívülre vezető rejtekajtót és elmenekülnek. Nem is sejtették, hogy ez mennyivel jobb ötlet, mint elsőre hangzik, ugyanis a titkos ajtó belülről volt elreteszelve, és csak tessék-lássék módon, hiszen valaki előttük már felfeszítette. Az odakint várakozó Manfred és a zsoldosok viszont továbbra is abban a szilárd hitben éltek, hogy a rejtekajtó újbóli használhatóvá tételéhez legalább fél óra kemény munka szükséges – nem tudták, hogy ezt már valaki (Schwarzhaus) korábban titokban elvégezte. Így aztán a terv különösebb kockázat nélkül is működhetett, és a karakterek elmenekülhettek. Legalábbis Cydonia, mert a ravasz patkányvadász előre engedte a papnőt, majd gyorsan eltorlaszolta a bejáratot, hogy ezzel is időt nyerjen társának. Félő volt ugyanis, hogy ellenkező esetben a hősies papnő nem hagyja ott a társát egyedül, és ezt senki sem akarta. Cydonia még így is majdnem sikeresen visszajutott, csak amikor meghallotta társa halálhörgését, akkor adta fel az immáron tényleg hiábavaló próbálkozást a torlasz áttörésére.
És mindeközben Gerhart legnagyobb bosszúsága az volt, hogy az óvatos Wilf a készpénzt nem a boltjában, hanem a kunyhójában tartotta, ahova végül nem mert betörni. De az sem tetszett neki, hogy egy efféle tanyaközponti vegyesbolt polcain nem állnak halmokban a különféle mágikus fegyverek, mesterkéz alkotta páncélköltemények és az ehhez fogható drága kalandozófelszerelések. Helyette talált vetőmagot, kétes hatékonyságú állati és emberei orvosságot, mindenféle számára ismeretlen szerszámot (amikkel a tisztes parasztok dolgozni szoktak) és a legnagyobb zsákmányt: tartós élelmiszert. Utóbbiból felpakolt annyit, amennyit egy kisebb öszvérhorda sem bírt volna el, majd elegánsan távozott a palánkon keresztül.
A szokott táborhelyen történő ismételt találkozón a túlélő karakterek eldöntötték, hogy végleg felhagynak heideldorfi kalandjaikkal, és másfelé próbálnak szerencsét. Pár napos vadonbeli bolyongás után (ahol Máldír vadonjáró ismeretei, és Geert élelmiszer tartalékai igencsak jól jöttek) végül egy viharos éjszakán egy Delberztől délre eső útszéli fogadó kandallója mellett ittak egy áldomást Uwe emlékére, és a szörnyű eseményeket némileg feledve újabb kalandok után néztek…

Mesélői zárszó: A játékülés hátralévő részében már az új kampány cselekménye kezdett kibontakozni – ha lesz rá érdeklődés, és az időm is engedi, akkor erről is írhatok esetleg, de ígéretet tenni nem merek. A végén kicsit benéztem, hogy a nyüzüge Gerhart pontosan mennyi felszerelést is tud elcipelni (nem igazán szoktam ezzel szöszölni, inkább egyfajta “common sense-t” alkalmazok, amely ezúttal cserbenhagyott), csak pár órával később tűnt fel, hogy a karakter könnyedén átwaltzolt egy cölöpfalon annyi cuccal a hátizsákjában, amennyi nagyjából 3 öszvérnek is elég lenne. Végül a többletfelszerelést karhatalmilag elvettem tőle – egészen pontosan megegyeztünk abban, hogy akkor mennyi is lehet nála úgy, hogy még a játék diktálta valóság se sérüljön. Heideldorf sorsa a későbbiekben még előkerült – a csapat a falu körüli rejtélyek mintegy körülbelül kétharmadát tárta fel úgy-ahogy, ami egyébként egészen jó eredmény. Ami maradt, az pedig elég arra, hogy a későbbiek során még előhúzhassak egy-két innen jövő meglepetést a party számára. De az már egy másik történet…

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához