LFG.HU

HammerTimeCafe
Szarvas Balázs
novellaCimkek

- Jaj, de jó! – kiáltottak fel a kisgyerekek a lelkesedés hangján. Végre találtak valakit, aki hajlandó mesélni nekik. Örömkiáltásokat hallattak és kíváncsian körülülték a jövevényt. Aranyos arcából és hegyes füléből felismerték, hogy a mesélő csakis elf lehet.
- Jól figyeljetek, gyerekek! Nem lesz örömteli a mesém, de biztos izgalmas lesz! – mondta a nő és beletúrt hajába – Legyetek figyelmesek! A történet a Hőskorban játszódik…

“Félig lerombolt épületek, üszkös romok, kettétört márványoszlopok. Ennyi maradt a faluból. Ha a kalandozása közepette valaki erre tévedt, csak egy kipusztult helység látványa fogadta. De nem volt ez mindig így!
Valaha virágzó faluba lépett be, aki erre járt. Szemet gyönyörködtető. Gyönyörű, faragott oszlopok, díszes szökőkutak mindenfelé. Egykor sok faj képviseltette magát itt: leginkább emberek, elfek, törpék és kobuderák. Senki sem tudja, hogy fértek meg egymás mellett békességben. Valószínűleg azért, mert mindenki végezte a dolgát. A törpék dolgoztak a bányákban; az emberek és a kobuderák vadásztak, esetleg a földet művelték; az elfek pedig egyszerűen csak szépek voltak.

Egy tavaszi napon Aranyhajú Antoinette, aki elf mércével elég fiatal volt – csak 160 éves -, szeretőjével Vasöklű Theronnal, a középkorú kobuderával lépdelt a piacon. Nem volt ritka a keveredés a fajok közt, de ez a pár különösen híres volt szenvedélyéről és veszekedéseiről. Folyamatosan összevesztek, majd kibékültek. Most éppen dúlt köztük a szerelem.
- Szeretsz, Theron? – kérdezte Antoinette, miközben beletúrt vállig érő szőke hajába. Azon a sipító hangján szólalt meg, amin csak a hozzá hasonló fiatal bakfisok tudnak.
- Nem, majd nem! – válaszolta dörmögő hangján Theron, miközben erős karjával átölelte a lány derekát. Úgy tűnt ez a válasz nem elégítette ki az elf hajadont.
- Igazán lehetnél kedvesebb velem, te tapló! Ha ilyen bunkó maradsz, végleg elhagylak!
A kobudera valami olyasmit morgott az orra alatt, hogy az nem valószínű. Erre Antoinette kifejtette magát karjából és faképnél hagyta.
- Kinézek magamnak egy kis emberkét, akin kiszórakozhatom magam és az a csökönyös Theron is rájön, hogy mennyire szeret!

Körbenézett a piacon és meglátta Tisztalelkű Thomast. A faluban mindenki csak Tommynak hívta, utalva ezzel fiatal korára. A fiú még csak nemrég töltötte be a tizenkilencedik életévét.
- Ő tökéletes lesz! – gondolta magában a lány. Megérintve a nyakában függő Szem szimbólumot, halkan elmormolt egy imát istenéhez, majd odalépett a fiúhoz.
- Szia Thomas! – köszöntötte jókedvűen. A fiúnak feltűnt, hogy végre valaki a rendes nevén szólítja. Felnézett és megpillantotta a leggyönyörűbb nőt, akit valaha is látott életében
- Jó reggelt, Antoinette! Mi…Mit szeretnél? – hebegte Tommy.
- Csak arra gondoltam, hogy mi nem ismerjük egymást eléggé… Nem lenne kedved átjönni este a házamba, beszélgetni egy kicsit? – tette fel kérdését a lehető legártatlanabb arccal a lány, de hanghordozását nem lehetett félreérteni.
Ez elég könnyen ment – gondolta magában Antoinette, miközben élvezettel hallgatta a fiú dadogását arról, hogy milyen szívesen tesz eleget a kérésének.
- Akkor este hétre várlak! Ne késs, te kis huncut! – megcirógatta a fiú arcát, majd távozott.
Tommy még mindig bambán bámult a lány után, miközben elhatározta, hogy csakis Eleniosnak fog áldozatokat bemutatni.

Az eseményeket egy pár barna szempár követte, amik egy alig 130 centiméter magas testhez tartoztak. A nő érezhetően erőltette érzékszerveit, hogy minden szót hallhasson, minden képet felfoghasson. Miután az elf hajadon elment Tommytól, a törpe asszony behúzódott egy sikátorba és elmormolt egy varázsigét. A varázs hatására teste megnyúlt, haja göndör feketévé változott, szeme is feketévé lett. Majd gyorsan Tommyhoz sietett.
- Tommy, kérlek, ne menj el Antoinette-hez, csak ártani fog neked! – hadarta el gyorsan a mondanivalóját
A fiú végigmérte a nőt. Nem is rossz – gondolta – de Antoinette-hez nem mérhető. Szépek a szemei, és a nyakában lógó Nap szimbólum is elárulta, hogy nem akarhat rosszat.
- Miért tennék ilyet?
- Mert szeretlek! – és azonnal szájon csókolta a fiút, de az nem viszonozta csókját.
- Nem tudom ki vagy, és még nem is láttalak soha! Kérlek, ne zaklass engem! – hangzott el a fiú szájából, eléggé emelt hangon.
- Jaj, de buta vagyok! A nevem Fénybenjáró Mina és… – de ezeket a szavakat már a levegőbe mondta, hiszen Tommy már messze járt. Ekkor Mina előtt elsötétedett a világ és a fejében megszólalt egy földöntúli, lágy hang:
- Fénybenjáró! Lelked tiszta, mint a friss patak vize, ezért segítek neked! Elenios vagyok, a szerelem istene! De csak tanáccsal szolgálhatok neked, nem avatkozhatok bele nyíltan a földi halandók dolgába. Legyél ott este Aranyhajú Antoinette házánál hét óra után öt perccel! Talán megvigasztalhatod Tisztalelkű Thomast, miután Antoinette kikosarazta. Légy okos és használd fel ezt az információt az érdekedben, hisz megérdemled a szerelmet!

Kitisztult Mina látása, de a beszéd még mindig ott bujkált a gondolatai között. Megteszem, amit az isten tanácsolt, mit veszthetek? Este a ház melletti sikátorból fogom figyelni az eseményeket. És ha eljön az én időm, ott leszek…
Mina a szerelemtől vakon észre sem vette, hogy Elenios szavára hallgat, hisz Raia követője…
Tommy hazafelé lépkedett, és szinte szárnyaltak a léptei, hiszen nem sűrűn fordult elő vele, hogy egy gyönyörű elf ilyen nyíltan kér tőle randit. Miközben azon gondolkozott, hogy milyen ajándékkal kopogtasson Antoinette ajtaján, hasonló élményben volt része, mint Minának.
- Tisztalelkű Thomas! Megérdemled a szerelmet, mit egész életeden át kerestél! Menj tovább ezen az úton egyenesen és a poklomban fogsz elégni…Mármint a szerelem poklában! Ne tántoríthasson el senki a célodtól! Bízz a szavamban, hisz én szóltam hozzád, Elenios!
Tommynak fel sem tűnt az a furcsa mondat a pokolról, annyira örült neki, hogy egy isten támogatja…

- Mindjárt hét óra. – gondolta magában Tommy. – Nyugodtan odamegyek a házhoz, bekopogok és átnyújtom a csokrot. Nyugodtan, ez a lényeg!
Ekkor meghallotta az esti harangozást, ami jelezte neki, hogy eljött az idő. Hangosan kifújta a levegőt, ami még a tüdejében volt, magára erőltette a legszebb, legkedvesebb mosolyát, és bekopogott…

- Minek jöttem ide ilyen korán, mintha még mindig csak egy kis süldő lányka lennék, az első randiján? – kérdezte magától Mina – Áh, végre itt van Thomas! Olyan aranyos, ahogy az ajtó előtt topog, mint egy kisfiú! Most bekopog. Hamarosan itt az én időm…

Kopogtattak.
- Ki lehet az ilyenkor? – zsörtölődött Vasöklű Theron. Délelőtti veszekedésüket már rég elfelejtették Antoinett-tel. – Megyek és kinyitom.
- Ne!! – kiáltott utána az elf lány, de már elkésett. Csak most jutott eszébe Tommy, és hogy milyen ígéretet is tett neki…

- Szia, Antoinette! Ezeket neked hoz… – mondta Tommy, de mikor meglátta, ki is nyitotta ki az ajtót, hirtelen mintha még a rózsák is elhervadtak volna a kezében.
- Te meg mit akarsz a barátnőmtől, te kis gonyolék-ürülék?! – üvöltötte Theron – Ki akartál kezdeni vele, mi?! Na majd megtanítalak én, hogy ne avatkozz bele a felnőttek dolgába!
- Én nem akartam semmi rosszat… – hebegte a fiú, de nem fejezhette be a mondatát, mert egy ököl csapódott az arcába, amitől csillagokat látott. Megtántorodott és majdnem el is esett. Ütések záporoztak testére és fejére egyaránt. Félholt állapotban akart valami választ mondani, de a következő, állkapcsára mért ütéstől leharapta a fél nyelvét, ezért csak nyöszörgésre tellett tőle.
- Most megkapod, ami neked jár! – üvöltötte a kobudera, féltékenységtől és dühtől eltorzult arccal. A verekedés alatt inge alól feltűnt a Két Kard szimbólum. Elkezdett vibrálni a levegő körülötte, ahogy hozzákezdett a varázsigéhez. Magába szívta az őserő minden energiáját, és felkészült az utolsó koponyaloccsantó ütésre. Az ütés Thomast a halántékán érte és a csontot szilánkokra törve szinte keresztülhatolt a fején.
Theron még fel sem fogta tettét. Oda a becsületem a szerelem miatt! Embert öltem, bosszúból… Mit…mit tettem? – kérdezte magától, mikor valahonnan nevetést. Halkan, nagyon távolról. De sikolyokat is hallott, ezeket már tisztán, közelről. Az egyik a házból jött, a másik pedig a sikátorból. Döbbent arccal látta meg kedvesét, amint rohan ki a házból kezében íjával. De a sikátorból előlépő törpe asszonyt is észrevette…
Mina szeme dühtől és gyilkolási vágytól izzott.
- Megölted a szerelmemet, ezért meglakolsz! – kiáltotta és azonnal halk szavakat mormolt. Ujjaiból kékes-fehér villámok cikáztak elő, melyek szétszaggatták Theron testét. Miután elkövette a gyilkosságot nevetést hallott, amit nem tudott elhelyezni, mintha csak az elméjéből származott volna…
Antoinette az ablakból figyelte mit tett párja azzal a kis naiv Tommyval. Maga sem tudta miért, felkapta a sarokban heverő íjat és kiszaladt az utcára. Épp akkor érkezett, amikor a villámok szétszaggatták Vasöklű testét. Újabb sikoly hallatszott, és az elf lány meglepetten vette észre, hogy az ő szájából tört elő. Alig érzékelte a külvilágot maga körül. Azzal tisztában volt, hogy a villámok a sikátor előtt álló törpe asszonytól jöttek, és halványan érzékelte, hogy kisebb tömeg kezd gyülekezni az utcán. Kábán, mint akit fejbe vertek, megfeszítette az íját és kilőtte nyilát Mina felé. A nyíl pontosan a törpe nő bal szemén ment keresztül, aki azonnal holtan rogyott össze. Antoinette is nevetést hallott, halkat, sátánit… ”

- Ezután mi történt? – kérdezték a gyerekek.
- Az utcán bámészkodók szörnyülködve súgtak össze, és gyűlölködve néztek egymásra. Egymást hibáztatták a történtekért. Az idősebb elfek szerint nem kellett volna Theront és Antoinett-et együtt hagyni. A törpék hibáztatták az elfeket, hogy megöltek egyet közülük, a kobuderák ugyanezt tették a törpékkel és az emberek a kobuderákkal. A felszínes békesség megrepedt és a falu lakói egymásnak estek. A törpék elővették harci fejszéiket, az emberek pallosaikat, az elfek íjukat, a kobuderák pedig öklükkel harcoltak. Sorozatosan hullottak a fejek, törtek a csontok, szakadtak az inak és folyt a vér. Patakokban. Mígnem teljesen kiirtották egymást.
- Akkor te honnan tudod ezt a történetet, néni? – kérdezték kíváncsian a gyerekek.
- Csak egy ember menekült a faluból. Csakis én, Aranyhajú Antoinette vagyok az aki eldöntötte, miután szerencsésen túlélte a harcot, hogy járni fogom a világot és mindenkinek elmesélem ezt az igaz történetet. Azért, hogy tanuljanak belőle az emberek, és megtudják, hogy Eleniosban nem szabad megbízniuk. Elenios egy hamis isten! Ne bízzatok a szerelemben, hisz csak játszik veletek! Csak az átverésetek érdekli! – az utolsó mondatokat már szint üvöltve mondta az elf, de lehiggadva, nyugodt hangon folytatta – Most már menjetek aludni, és meséljétek el ti is mindenkinek, hogy Elenios hamis isten, tévutakra vezet mindenkit!

Valahol messze, egy másik létsíkon egy isten felnevetett.
- Elenios, Elenios! Ismét kifogtam rajtad! A gonosz mindent fel tud használni a céljaira és azzal, hogy életben hagytam azt a kis elf férget hosszútávon sikerült bemocskolnom a nevedet! És még csak el sem küldhetsz a pokolba, hisz már ott vagyok!
Leah szójátékán nagyot nevetett, és csak nevetett, és nevetett, és nevetett…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához