LFG.HU

HammerTimeCafe
Sztorm
novellaCimkek

Jake kinézett a fedezékként szolgáló kocsironcs mögül. Csak egy pillanatra dugta ki a fejét, aztán rögtön visszarántotta, mert – ahogy számított is rá – jutalma bőséges ólomzápor volt.
- Hogyaza… – dörmögte miközben végigsimított háromnapos borostáján. Kiürült M60- asát a betonra ejtette. Leült a földre, háttal nekidőlt a feldöntött, rozsdás Cadillac oldalának, kopott fémtokjából előhalászott egy rövid, tömzsi szivart és szájába illesztette. Egy darabig még nézte, ahogy a lemenő nap sugarai játszadoznak a horpadt fémdobozon, aztán elrakta, mert egy másik tárgy ragadta meg a figyelmét. Emez kicsi volt és szögletes, halott társa görcsösen szorongatta megmaradt kezében. Odanyúlt, határozott mozdulatokkal lefejtette róla a merev ujjakat. Forgatta kezében a kis szerkezetet, majd miután minden oldalról megvizsgálta, elégetten bólintott. Megnyomta az oldalán lévő lapos gombot, mire az kivilágított és egy piros felirat jelent meg a szerkezet oldalán: ÉLESÍTVE.

Szája egy pillanatra fanyar mosolyra húzódott, ahogy meghallotta a háta mögött tanakodó mutánsokat. Nem habozott tovább. Talpra szökkent, a hangok irányába hajította a plazmagránátot és kibiztosított berettával kilépett a roncs mögül. Épp időben, hogy láthassa, amint az egyik mutánst telibe kapja a plazmatöltet. A detonáció abban a pillanatban darabokra szaggatta, kocsonyává olvadt teste több méteres körzetben kenődött szét a földön. A közelében álló társa szerencsésebb volt, elugrott a robbanás elől, hatalmas zöldesszürke teste berepült egy rozoga falmaradvány mögé. Ekkor Jake mozgásra lett figyelmes a látóköre legszélén, egy mozdulattal megpördült, fél térdre ereszkedett és ujja a ravaszra tapadt. A mutánsnak esélye sem volt. Forgócsöves helikopter- géppuskáját célzásra emelte, de a csövek már nem forogtak be. Jake félautomata pisztolya köpte az ólmot, ellenfele hatalmas mellkasát egyre több piros pötty borította. Abbahagyta a tüzelést, a mutáns hátratántorodott és élettelenül hullt a porba. A harcos tekintete az utolsó mutáns fedezékeként szolgáló faldarab felé irányult. Pisztolya kihullott a kezéből, odalépett a hallott géppuskás mellé és felemelte fegyverét a földről. Élvezettel simított végig a krómozott acélcsöveken, majd a fal felé irányította a mordályt. Több másodpercbe került, míg felpörgött, de aztán megállíthatatlan erővel zúdította a falra a golyókat.

Jake hunyorított és vicsorgott, de biztos kézzel tartotta célra a fegyvert, lassan pásztázta végig a kicsiny falrészletet. Az utolsó töltényhüvely is végigcsilingelt a felrepedezett aszfalton, elengedte a ravaszt, a csövek forgása lelassult, majd megállt. Lihegve figyelte a lövöldözés által felkeltett törmelékfelhő kavargását. A támadás váratlanul érte és a földre döntötte, a géppuska kirepült kezéből. A mutáns, akivel most a földön birkózott okosabb volt, mint gondolta volna. Még időben új fedezéket keresett és a tér romjainak takarásában Jake hátába került. A hatalmas, barna mutáns felülkerekedett Jake- en és fél kézzel a földhöz szorította. Fél kézzel, mert másik karja – feltehetőleg a robbanás következtében – élettelenül lógott oldalán. Azonban az ember nem adta meg magát olyan könnyen. Szintén fél kézzel megragadta a torkát összeroppantani készülő hatalmas markot és ellenfele hatalmas meglepetésére lefejtette magáról. Eközben másik keze megtalálta a korábban elejtett berettát.
- Alábecsültelek, söpredék. Többé nem fog előfordulni – sziszegte Jake a fogai közt. A mutáns egy utolsó, kétségbeesett támadásra készült és felüvöltött. Jake szenvtelen arccal tolta be pisztolya csövét ellenfele szájába és meghúzta a ravaszt.
Perceken belül már Béta bunker felé robogott az egyik romos garázsban elrejtett katonai dzsip fedélzetén. Lassan szívta szivarját és fejben már az írásbeli jelentést fogalmazta.

Felszisszent az ajtónyitó mechanika és belépett egy fényesre suvickolt energiapáncélt viselő, őszes katona. Tisztelgett, majd mivel a tábornok továbbra sem látszott észrevenni jelenlétét, megszólalt.
- Uram… – kezdte bátortalanul.
- Mi a helyzet Reeds kapitány? – kérdezte szinte oda sem figyelve a tábornok. Teljesen belemerült egy pajzán regény olvasásába, amit a kaszárnyában kobozott el a délelőtt folyamán.
- Uram… – kezdett neki Reeds ismét – megjött a Talon egység. Küldetés teljesítve.
A tábornok erre már felfigyelt. Lerakta a könyvet, közelebb intette magához a kapitányt, kikapta kezéből a jelentést és mutatta, hogy üljön le. A tábornok szemei villámsebesen cikáztak a sorok között, Reeds pedig szemügyre vette a regény borítóján éktelenkedő pucér nőket. Örült, hogy végre jó hírt hozhatott felettesének, az utóbbi időben rájuk járt a rúd: több osztagot is elvesztettek és egy konvojnyi fegyver és élelem is elveszett egy szupermutáns rajtaütésben. A tábornok dührohamai pedig semmi jóval nem kecsegtettek. Mikor a tábornok letette a papírt az íróasztalra Reeds bíztatóan elmosolyodott és szólni akart, de mikor meglátta, hogy a tábornok továbbra is komor marad, eltüntette mosolyát. Felettese szemei a semmibe révedtek pár pillanatig és ő megint elbizonytalanodott.
- Mit gondol? – kérdezte végül a tábornok. Reeds nem válaszolt azonnal.
- Úgy gondolom, uram, hogy ez mindenképp örvendetes hír – kezdte óvatosan. – Rodensfield megtisztítása hatalmas előrelépés a számunkra. Újabb út nyílt meg nyugat felé és…
- Én nem erre gondoltam – vágott közbe a tábornok. Rábökött az asztalon fekvő papírlapra és így szólt: – Maga szerint az olyanok, mint Jake a jövőben is beválnának? Maga szerint érdemes több energiát fektetnünk a génmanipulációba?

Reeds kapitány nem szívesen válaszolt erre a kérdésre. -Tudja jól, uram, hogy mindig is ellene voltam a kísérleteknek, az elejétől fogva…
- Maga is láthatja az eredményeket – szólt közbe a tábornok. – Tizenkét génmanipulált katona elég volt egy teljes mutánsfészek megtisztítására. Az előzetes felmérés szerint több mint ötven szörnyeteget kiirtottak! Ötvenet, Reeds! Eddig túlerőben is csak keservesen tudtuk kiharcolni a győzelmet, de egy századnyi ezekből a katonákból képes lenne megfordítani a hábarú sorsát.
- Tisztában vagyok a tényekkel, uram, mégis ellenzem a tömeggyártást. Ezek a… katonák nem megbízhatóak. Olvasta a laboratóriumi jelentéseket, tábornok? Túlzott agresszivitás, dührohamok, tudathasadásos tünetek… Én nem bíznám egy ilyen emberre az életem, se az embereimét. Maga talán igen, tábornok?
Amaz nem válaszolt. Betáplált valamit az asztali számítógépébe, mire az iroda falán lévő képernyő felvillant és megjelent rajta a bázis garázsának képe a biztonsági kamerán keresztül. A tábornok a billentyűzetet nyomkodva váltogatta a képet, amíg el nem ért a kaszárnyához, ahol lelassított és egyesével váltogatta az ágyak képeit, míg el nem ért a keresetthez. A képernyőn Jake volt látható, az ágyán feküdt és szivarozott. Ruházata egyetlen törülköző volt a derekán átkötve, jól látszottak kötélizmai és krómos fényű karimplantjai. Lehunyt szemmel, szinte félálomben pöfékelt. A tábornok egy ideig szótlanul méregette a monitort, majd megszólalt.
- A szívem egyetért magával, Reeds, mégis használni fogom a technikát. Minden érv mellette szól és háborúban az erkölcsök a háttérbe szorulnak. Most nem az számít, hogy mit gondolunk, hanem hogy mi a Testvériség érdeke.

Egy darabig csendesen figyelték a monitort, Reeds lassan belenyugodott a gondolatba, hogy hamarosan műemberek fogják körülvenni.
- Vajon élvezi egyáltalán azt a szivart? – kérdezte végül.
- Persze, hogy élvezi – fordult el a tábornok. – A vérében van.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához