LFG.HU

Mantis
novellaCimkek

Utána. Most már utána van.
Régebben sok korzsak volt, amikor még ez számított valamit. Most már csak annyi van, hogy előtte, és uátna. Minden más volt előtte, és minden más lett utána.

Előtte ember voltam, biológus. Volt családom, sok gyerekem volt. Ötre emlékszem. Boldog voltam? Nem biztos, de tudom, hogyha visszakaphatnám mindazt, ami előtte volt, akkor boldog lennék.
Utána túlélő lettem, egyike a keveseknek. Régebben sokat foglalkoztam a túléléssel, vizsgáltam a patkányokat, a csótányokat. Nem voltak szépek, de túléltek mindent. Most is itt vannak. Lenyügözőek. Mindent, mindent feláldoznak egyszerűen csak azért, hogy éljenek. Nekem sem maradt semmi más. Senkinek nem maradt semmi más.
Tűz a nap, mint mostanában mindig. Talán a Bomba eltörölte az évszakokat is. Nyögve felemelem a rozsdás vaslemezt, ami valaha egy rendőrautó ajtaja lehetett. Csótányok szaladnak széjjel, elsurranva a biztonságos, sötét szegletek felé, ahol már nem érhetem el őket. Félnek a fénytől. Sebezhetővé teszi őket. Az autóban semmi nem maradt, teljesen kiégett a belseje. Egy-két görbe fémdarab, valami hamuvá lett maradvány az ülésekből. Se megenni, se felhasználni nem tudom ezeket. Az egyik üléstartő rudat kirángatom, talán fel tudom vele feszíteni a csomagtartót, ha szükséges. Kilépek az autóból.

Nem túl közel csaphatott le a Bomba, amit ennek a városnak szántak. A toronyházakból csonka roncsok maradtak, sok kiégett jármű van mindenfelé, magukba rejtve kincseiket, amiket talán még fel tudok használni valamire. Össze kell szednem, amit csak tudok. Az aszfalt is megmaradt, noha tele van lyukakkal, és felverte a gaz, de itt van. Teljes a csend, hiszen nem maradt semmi, csak élettelen dolgok. Jól kitalálták a Bombát. Az életet eltörli, a többit aránylag megkíméli. Ha így nézzük, én vagyok a győztes, aki elviheti a gondosan megkímélt ipari értékeket. A rendőrautó rozsdásodó zárja egy reccsenéssel megadja magát, és én felfeszítem a csomagtartó fedelét. Valami hosszúkás csomag maradt meg, és én mohón lerángatom a tokot szutykos ujjaimmal. Tátva marad a szám. Egy fegyver van benne. A szakértők biztosan tudnák a típusát, meg hogy milyen lőszer kell bele, meg mit tudom én. Én kiveszem, úgy nézem kicsit megolvadt a fém borítás. Nem tudom működik-e még, de most nem is érdekel.

Zajt hallok.
Bámulatos, hogy az állandó csönd mennyire kiélesíti az ember érzékeit. Vagy ötven méterre tőlem az egyik ház-roncs árnyékából egy hozzám hasonló ösztövér alak botorkál elő. Mocskos rongyokat visel, ő nyilván nem talált úgy ruhákat mint én, sovány, úgyhogy biztosan nem fanyalodott rá a csótányokra és patkányokra, velem ellentétben. Nem igazi túlélő. Egy kalapja viszont van, ami megvédi a naptól, ez mellette szól. Persze majd lecsúszik a nyakáig, olyan csontos az éhezéstől.
- Kérem…! Kérem, segítsen…!
Mit ordibál? Ha valaki erre jár, mindkettőnket elárul vele. Dühösen intek neki, hogy hallgasson, és jöjjön közelebb. Ahogy jobbra-balra forgatom a fejemet, kiszúrok egy nagy patkányt, ahogy lustán napozik egy leomlott trafóház betonpanelén. Ez jó jel, ha valami veszély közelegne, már régen eliszkolt volna. Az ember közben közelebb támolyog.
- Kérem, segítsen….Öt napja nem ettem…
- Honnan került ide? – kérdezem, testemmel gondosan eltakarva a puskát a kocsiban.
- Egy pincében élek, de elfogyott az élelmem… A Robbanás után összeszedtem a környékbeli üzletekből ami megmaradt… De már elfogyott… Csak a vizem maradt meg… Ha az nincs már nem élek.
- Honnan van vize?
- Én….Előtte kémikus voltam. Összeeszkábáltam egy desztillátort. Megtudom vele szűrni az esőt, meg a tartályokban maradt vizet…. És nem nehéz. Magammal tudom vinni akárhova.
- Nekem van élelmem – mondom – Magának vize. Adjon vizet, és kap enni.
Mohó fények csillantak a szemében. Tényleg régóta éhezhet már.
- Jöjjön, jöjjön…- mondja izgatottan – csak ott le kell menni a pincébe, a második ajtó, de nyitva van, minek is zárnám be…
A süket csendben iszonyú dörejjel sül el a kezemben a puska. Az ösztövér testet szinte felkapja a lövedék, és a hátában emberfejnyi lyukat hagyva lehajítja az aszfaltra.
Jó nap volt ez a mai. A desztillátor tényleg ügyesen összeeszkábált darab, és pofonegyszerű a használata. Jó darabig nem lesz gondom a vízre. A kalap kellemesen hűsíti a fejemet, és nyertem vagy tíz kiló friss húst. A fegyver ugyan tönkrement a lövéstől, de behozta az árát.

Túléltem ezt a mai napot is. Minden napon erről szól, amíg élek. Nem maradt nekem semmi más.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához