LFG.HU

Azazel
novellaCimkek

Az éjszakai portás elbóbiskolt, csak az időközben megérkezett lift ajtajának halk csendülésére rezzent fel. Zavartan pattant fel székéből:
-Jó estét Uram, már vártunk Önre!- mondta fontoskodó hangon. Ő visszanézve biccentett neki, majd beszállt a liftbe, és beütötte a nyolcvankilences számot.

Odafent már valóban várták. Ahogy kinyílt az ajtó, üdvözölte a vigyázban várakozó biztonsági alkalmazott, majd biccentésére sarkonfordult, és végigvezette a szinten. Egész az irodájáig, ahol ajtót nyitott neki, és belépve felkapcsolta a villanyt.
-Elmehet – mondta neki kurtán, majd megszabadult hosszú fekete kabátjától. Örömmel nyugtázta, hogy jobbkeze, Endre mindent összekészített számára – a vaskos akták különböző színekben ott tornyosultak az asztalán -, bár mintha azt ígérte volna, hogy személyesen mutatja be a jelentést… Töltött magának egy italt, és elővett egy szivart is. Egyiket sem fogyasztotta, sőt az utóbbiról még huszonévesen lemondott – az meg, valljuk be, nem tegnap volt. Munkája végeztével mindkettőt otthagyja majd az irodában – a takarítók nagy örömére -, csak szokás miatt kellettek neki, hogy érezze az illatukat. A szokások segítenek embernek maradni ebben a kegyetlen világban…

Pár percig élvezte a csendet, majd munkához látott. A negyedéves könyveléssel kezdte. Zöld szembogara elmerült a számsorok és oszlopok tengerében. Végigböngészte a mutatókat, a leányvállalatok beszámolóit, a jelentéseket, kimutatásokat. Örömmel konstatálta, hogy legutóbb vásárolt cége – korábbi legnagyobb konkurense – remekül beépült a rendszerbe. Fejét ingatva, de elnézően mosolyogva vette tudomásul, hogy Endre megint vásárolt magának egy céges BMW-t. “Ez reprezentációs költség Mester!”- hát persze, ő képes volt mindent megmagyarázni – “Megtérül az újonnan megkötött üzletekből!” -Miért is hagyom, hogy a véremet szívd?- kérdezte magától. Bosszúsága persze nem volt valódi, Endre nélkül nem sokra ment volna. Igaz ugyan hogy könnyen pótolható – nem az első, és nyilván nem is az utolsó volt a posztján -, de hamar a szívéhez nőtt. Az idő múlásával egyre magányosabb lett, és ma már ő az egyetlen, aki még viszonylag közel áll hozzá. Mellesleg ő az eddigi legtehetségesebb segédje. Talán még többre is érdemes lesz egyszer.

Átnézte még a személyzeti állomány változásait, és az új marketing koncepciókat. Elégedetten nyugtázta: ha a megfelelő emberekkel dolgoztat, minden megy a maga útján. Mára nagyjából egyedül uralta a piacot – részesedése több mint 90% volt. “Minden a terv szerint alakul… Rendben vagyunk” -gondolta, és bezárta az aktát. Felállt, kezében a pohárral az ablakhoz sétált, és nézte, ahogy időközben eleredt az eső lassan megtisztítja a várost. Elgondolkozva belekortyolt a poharába. A nemes borpárlat keserű löttyként érződött a szájában, nyomában még keserűbb emlékek tolultak fel.

Néha maga sem tudta miért csinálja még. Minden elveszítette már régi jelentőségét. Sokáig kereste az igazi célját, ami miatt érdemes lesz még élnie – nem talált semmit, a világ inkább elvett, mint adott. Végül aztán arra jött rá, hogy az Élet öncélú. Ne keress semmit, ami értelmet ad neki, mert minden ott van benne. Amíg élhetsz, próbáld minél inkább kiélvezni, a magad módján, és ha le tudod győzni a nehézségeket az csak még szebbé, még értékesebbé teszi.

Örömét lelte a cégvezetésben, és az üzleti élet látszólagos kegyetlensége ellenére valójában sok jót tett az emberekkel. Épített – átvitt értelemben is, hiszen azon volt, hogy hagyjon valamit maga után -, munkát adott emberek tömegének, fellendítette a környéket. Ha neki jól ment, jól ment a városnak is, ezt mindenki tudta. Az emberek maguk közül valónak tekintették – és ez volt a legvonzóbb az egészben.

Amikor elvesztette a családját, minden összeomlani látszott. A baj nem jár egyedül- szokták mondani. Egyre lejjebb csúszott, és mire észbekapott, már nem volt visszaút. Munka és lakás nélkül kóborolt az utcán. Egy sötét éjjelen aztán kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és újrakezdhette az életét. Jobban mondva elkezdhetett egy másikat…

Tekintete az íróasztala bal oldalán álló képkeretre kúszott. Sápadt arccal és összeszorult ajkakkal, de tekintetében meghitt gyöngédséggel simított végig felesége képén.
“Ma meglátogatlak, Éva, és együtt lehetünk egy rövid időre. Negyven év… de mintha csak tegnap lett volna. Minden pillanatra emlékszem. Sosem bocsátok meg annak a féregnek. És egyszer a nyomára akadok, elhiheted. Talán már nem is él, de esküszöm, megtalálom a módját, hogy bosszút álljak rajta. Ha máshogyan nem, hát majd a családján… Most vacsoráznom kell, de sietek, azután hajnalig veled leszek.”
Kilépett az irodából, otthagyva minden holmiját, és újra liftbe szállt. És újra felfelé ment.

Odafönt végigsétált a tetőn, egész a széléig. Ott megtorpant, lebámult a mélységbe. Mosolyogva állt ott, átnedvesedett ingben, zsebre dugott kézzel. Egyet hátralépett, majd előrelendült és belevetette magát a sötétségbe.

Lent, az egyik közeli sikátorban neszezés hallott. A dohos ládák, és kukák között egy hatalmas, vörös farkas lépkedett, ide-oda forgatva fejét. Tekintetében vad értelem honolt…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához