LFG.HU

Morsat
RPGCimkek

(Karakter-előtörténet a II. RPG.HU Találkozó MAGUS versenymoduljához)

Azt mondják, különösen baljós csillagzat alatt születtem, bár a születés eme módjára találóbb kifejezésnek tűnik, hogy levegőt szívtam magamba. A dátum a pyarroni szolganépség számításai szerint 3631-re esik, bár ez valószínűleg csak a hamar lesújtó halálukig bölcselkedők számára érdekes.
A halál számomra amúgy is sokkal fontosabb esszencia, létmeghatározó, iránymutató, mint az idő. Az idő megváltoztathatatlan, kiszámítható folyam, míg a halál maga a kiemelkedettség mérőfoka, az egyetlen összetevő, amely irányt mutat, amely szerint megnyilvánul, ki érdemes és ki nem Ranagol kegyére. A kérdés csupán az: Meghaltál-e már vagy csak meg fogsz halni? És talán még az: Addig hányan halnak meg a kezeidtől?

Ennek a tudásnak a fénye alatt nevelt valaha volt klánom is. Ez a klán – amelynek neve mára érdektelenné vált, hiszen elpusztult – adott otthont apámnak és anyámnak… és el kell ismernem, harmadik “szülőmnek” is, aki az előző kettőnél is fontosabb tulajdonságokat örökített belém.
Eme harmadikat a klánom akkor rángatta elő – tetemes vesztességekkel – hegymélyi barlangjából, mikor a klán ellenségei oly számossá váltak, hogy kilátásban volt pusztulása. A klán legfőbb Ranagol papja jósolta meg a menekülés eme szentségtelen útját.
Az aquir foglyul ejtése, elszállítása és életben tartása hatalmas veszteségeket jelentett a klán számára, de megkezdődhetett a legnagyobb erejű harcosok beavatása. Apám is evett a Húsból, mint mind a tíz kiválasztott. Heten azonnal belepusztultak, ketten napokig húzták, de apám szívósnak bizonyult: másfél hetet élt még.
A legjobb harcosaitól megfosztott klán sorsa megpecsételődött. Az én fogantatásomhoz azonban ez a másfél hét bőven elegendő volt. Legalább két hónapig anyám nem is sejtette, hogy valami nincs rendben a méhében búvó magzattal. Aztán elkezdődtek a kínjai, de apám emléke miatt kitartott, amíg lehetett. Szülésembe halt csak bele.

A klánmesterek pedig megkezdték a kiképzésem. Születésemtől fogva csak az számított: élek vagy meghalok. Aztán a kiképzésnek és a klán ellenségei fokozódó támadásai miatt nagyon hamar bekövetkező éles küldetéseknek köszönhetően egy idő után már csak az: meghalok-e aznap… De elnyertem Ranagol kegyét: Míg a klánom lassan kipusztult mellőlem, én az ellenségeink százainak bizonyítottam, fölöttük állok. Primortel lettem.
Aztán egy nap a Birodalmi Fejvadászklán nevében egy rejtélyes alak jelent meg… és magával vitt. És ott újra egyszerű vadász lett belőlem. És újra kezdődtek a kiképzések… Végestelen végig.

Egy küldetés egy távoli földre, mi előttem áll. Nem értem, mi dolgunk a korcs barbárok között… A sequaidonban két társam jobban ismerem. A kiképzések során sodródott mellém az akkor már mortel, Thorn Morlag. Azt gondoltam, teljes mértékben tükörképemre leltem. Később finomodott a kép, de a kölcsönös elismerés, és különösen a tökéletes munkamegosztás megmaradt. A meridián – Krain – Thorn tanácsára választott először csapatába, azóta tiszteljük egymás tudását, bár az ő világképe más úton közelíti Ranagol egyetlen igazságát.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához