LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

(Megjegyzés: az írásban szereplő cégek nem fizettek reklámdíjat…)

Eléggé messze jutottunk az rpg-s hősidőktől, amikor a lokál szerepjátékos pionír vagy Bécsországba zarándokolt könyvekért és kockáért, vagy hatodkézből származó fénymásolatokkal és papírból hajtogatott dobótestekkel kínlódott. Manapság ugye vannak itthon is szerepjáték boltok kockákkal meg könyvekkel, de a jónép persze továbbra is fénymásolhat meg nyomtathatja a pdf-eket, kockát meg amúgy is lehet lejmolni a társaktól. A helyzet tehát valamelyest javult.

Javult, de azért messze nem tökéletes. Az elterjedtebb külföldi rendszereket/kiegészítőket viszonylag könnyű megszerezni, de némely egzotikusabb kiadványhoz néha homéroszi út vezet. Az új iránt fogékony szerepjátékos lelkesedését, amit egy interneten olvasott pozitív kritika vált ki, hamar lelombozza, ha az amúgy megbízható boltban teljes határozottsággal közlik, hogy az adott rendszert nem gyártják, beszerzése lehetetlen.

Mit is tehet az új iránt fogékony szerepjátékos/mazochista/elborult gyűjtő/pénzszóró lúzer (tetszés szerint), ha a hazai források nem tudnak segíteni? (És nem feltétlen híve a pdf-ek letöltésének.) Megkereshet például egy-két internetes üzletet, ahol hozzájuthat a hőn áhított cucchoz. Ez persze nem túl egyszerű, vannak benne buktatók is, de ha nincs más út, hát nincs más út… Azok kedvéért, akik eddig visszarettentek az ismeretlentől, esetleg nem is ismerték a lehetőségeket, ihol egy összefoglaló a saját tapasztalataimról. (A tévedés jogát persze fenntartom és mindenféle kiigazítást szívesen fogadok, mint ahogy mások tapasztalatait is.)

Szóval mik is lehetnek a potenciális problémák?

- Fizetési mód. No igen, ez az első potenciális buktató, hiszen nem nagyon preferálják a rózsaszín csekkes megoldást. Sajnos igencsak elkel valami VISA Classic vagy Mastercard kaliberű kártya a vásárláshoz, esetleg az OTP WebKártya szolgáltatásával is lehet próbálkozni, ami még pluszban biztonságosabb is. Figyeljünk arra, hogy nem minden kártya alkalmas a netes vásárlásra (például a VISA Electron nem), ilyesmit mindig érdemes előre megérdeklődni a banktól a rendelés előtt.

· Biztonság. Nem kimondottan csábító a lehetőség, hogy naívan elküldve a pénzt/megadva hitelkártyánk számát végül ne kapjunk semmit, vagy egy barátságos hekker esetleg addícionális számlaműveleteket végezzen rajtunk. Ezt teljesen nem lehet kivédeni (soha semmit sem lehet teljesen kivédeni), de némi odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a kockázat. Fontos, hogy:
1 / SOHA ne adjuk meg a hitelkártyánk adatait emailben. Ilyesmit kizárólag biztonságos(nak mondott) szervereken keresztül végezzünk (a böngésző ilyenkor értesít, kis zárt lakatok képe alul, miegymás), ESETLEG megbízható cégnél az elfaxolt adatok is elfogadhatóak.
2/ Vásárlás előtt nézzünk utána, hogy mi a vélemény az adott boltról az interneten. Egy sima keresés a google-al is sokat elárulhat a társaságról, de nagyobb fórumokon (Pl. www.rpg.net) gyakori és megbízható visszajelzések olvashatóak. A weboldal kinézete is tükrözheti a cég profizmusát, bár ez sem feltétlen egyértelmű jele a megbízhatóságnak. Nem mellékes az sem, mióta léteznek. A lejjebb felsorolt boltok a tapasztalataim szerint megbízhatóak, persze mindenki a saját felelősségére…

· Vám. Ha jól értelmezem a www.vam.hu információit, akkor 28 200 Ft összérték alatt a külföldről érkező csomag vámmentes. Nekem mindenesetre még sohasem kellett vámot fizetnem a rendelt könyvekre, igaz ezt az értéket nem érte el egy rendelés sem. Ha viszont valakik csoportos rendelésen filóznak a postaköltségek megtakarítása miatt, érdemes figyelni erre a határra.

· Ár. Elsőre talán ez tűnik a legnagyobb problémának. A postaköltség néhol elég masszívnak bizonyulhat, de meglepő módon nem is olyan súlyos a helyzet. Számos bolt elég nagy árengedményekkel dolgozik, ráadásul a mai dollárárfolyamok mellett néha olcsóbb (gyakran JÓVAL olcsóbb) lehet a vásárlás, mintha az ember elzarándokolna valamelyik helyi boltba.

Ezzel az utolsó ponttal kapcsolatban viszont megjegyezném, hogy részemről továbbra is a lokál boltok/cégek támogatását tartom elsődlegesnek és ezt javaslom mindenkinek. Lehet, hogy x kiegészítő a netről megrendelve egy ezressel olcsóbb, de ha abszolút nem támogatjuk a boltot, akkor nemhogy x kiegészítőt nem fogja a kínálatban tartani, de hosszú távon be is zárhat. Ilyenkor aztán leshetjük a játékos-utánpótlás egy részét, meg aztán a hazai könyveket nem valószínű, hogy beszerezhetjük az amazon.com-on.

Amennyiben valaki elszánja magát a rendelésre, jó ha előkészíti maga elé a kártyát. A kártya száma természetesen a kártya elején található dombornyomású 16 jegyű szám, de általában szükség lehet a kártya hátoldalán az aláírásmezőben található 3-4 jegyű kódra is, ami a szintén odanyomtatott kártyaszám után következik. A kártya lejárati idejének kitöltése meg talán értelemszerű.

Jó, ha tisztában vagyunk a “billing address” és a “shipping/mailing address” közti különbséggel is. A shipping address az a cím, ahová a rendelt cucc érkezni fog, a billing address viszont az a cím, ahol a kártya tulajdonosa a bank nyilvántartása szerint be van jelentve. Ezeket lehetőleg pontosan töltse ki mindenki.

Külföldi rendelőknek meg kell adni egy elérhetőségi telefonszámot is. Nem nagyon fognak ezen zargatni, mindössze előírás. Azért ne a közvágóhíd számát adjuk meg. (Magyar telefonszám: +36-xx-xxx-xxxx, ugye.)

Alant következik pár könyvforrás, igyekeztem többféle kínálatot megcélozni…

Kiadói oldalak. Előfordul, hogy némely kiadónál közvetlenül tőlük is lehet könyvet rendelni. Ez általában nem javallott, ugyanis nem igazán vannak kihegyezve a nemzetközi rendelésekre, így a költségek kissé horribilisek. Néha persze bele lehet ütközni valami nagyobb árleszállításba (pl a White Wolfnál volt/van nemrég valami ilyesmi, illetve a West End Games is bagóért árul egy rakás régi cuccot), de nem az a nyerő választás.

www.ebay.com Ide maximum a szívfájdítás kedvéért érdemes benézni. Az ebay valószínűleg a világ legnagyobb bolhapiac-árverése, néha szinte hihetetlen miket árulnak itt. Természetesen vannak szerepjátékok is dögivel, az árak attól függnek, hogy mennyire alkudják fel a versenyzők. Sajnos ezt maximum nyálcsorgatva nézheti a parlagi sorban élő hazai szerepjátékos, ugyanis az itt preferált PayPal fizetési rendszer Magyarországon nem nagyon működik, az egyéb, kártyás, csekkes, postai stb módszereket pedig az itt árusítók általában nem komálják. Ha viszont van valami szerencsésebb haver, aki a PayPallal ellátott országban él, el lehet árasztani megrendelésekkel… (És akkor nem is említem az USÁ-n belül működő www.half.com -ot, ahol szinte botrányosan alacsony áron lehet megkapni dolgokat.) Az ebay hátránya természetesen a relatív megbízhatatlanság – bár a rendszer számon tartja a megbízható árusokat, akiktől nyugodtan rendelhet az ember.

www.amazon.com A könyvvásárlást/körbenézést érdemes errefelé elkezdeni, az amazonnak túlzás nélkül óriási a kínálata és abszolút nem szerepjáték-specifikus hely. Ez részint előny, hiszen mást is hozzá lehet csapni a rendeléshez, részint hátrány, hiszen főleg az elterjedtebb szerepjátékok találhatóak meg itt. A kártyánk adatait csak egyszer kell megadnunk a regisztráció során, későbbi vásárlások esetén nem, ami külön jó pont a biztonság szempontjából. Ami pedig az árakat/költségeket illeti, szintén nagyon pozitív hely. Előfordul, hogy egyes könyvekre akár 20-30%-os árengedményt is adnak, a postaköltség pedig rendelésenként 3.99$, plusz minden könyvnél további 3.99$. Amennyiben raktárról szállítanak, olyan három hét környékén van a kézbesítési idő a rendelés feladása után. További jópont, hogy nagyon igyekeznek eladni dolgokat az embernek, ennek megfelelően elég felhasználóbarát felülettel rendelkezik.
Az amazonnak vannak társkereskedői is. Ők gyakran használt cuccokat árulnak, olcsóbban – sajnos Magyarországra nem nagyon lehet rendelni tőlük.
Az amazon.com-hoz hasonló kaliberű cég a www.barnesandnoble.com is, bár velük nincs tapasztalatom.

www.stiggybaby.com Hülye egy nevük van… Ez a társaság főleg a meglehetősen impresszív Earthdawn kínálatuk miatt lopta be magát a szívembe, de a kötelezően előforduló elterjedtebb (d20 jellegű) címek mellett már extrább dolgokat is találhatunk, pl Talislanta RPG, vagy az Atlas Games dolgai.
Árak/költségek: dícséretes módon általában elég szép árengedmények (20% környékén) vannak a könyveken, sajnos a hatást meglehetősen lerontja a magas postaköltség, ami olyan 21 dollár környékén van, szóval innét csak akkor gazdaságos rendelni, ha máshonnét beszerezhetetlen a könyv. (Igaz, az árfolyamok miatt meglepő módon még így sem eredményez ANNYIRA magas árakat, a boltiakkal összehasonlítva. Mondhatnám, hogy ezzel együtt kerül kábé annyiba némely cucc, mintha itthon vennénk.) Ami viszont abszolút jópont: a rendelés feladása után kábé nyolc nappal már meg is érkezik a csomag.

www.titangames.com Meglehetősen puritán, de célirányos weboldaluk van, ami elsőre talán nem túl bizalomgerjesztő, ennek ellenére nálam bevált. A titangames egy afféle rpg antikvárium, ahol viszonylag olcsón lehet lecsapni egy-két ritkább könyvre, bár a valódi ritkaságokat azért itt is drágán mérik (pl Dűne szerepjáték 275 dolcsiért). Szerepjátékok mellett foglalkozik stratégiai játékokkal, újságokkal, regényekkel, figurákkal és kártyával is. Az árak korrektek a használt könyvekhez (rendelés előtt érdemes konzultálni az állapot-kódokkal, nehogy valami nagyon leharcolt dolgot vegyünk olcsóért), a postaköltség viszont itt is izmos, ha jól emlékszem 15-17 dollár között volt, de külföldre szóló rendelésnél mindig külön kell megkérdezni az árat. A kézbesítési idő olyan 3-4 hét környékén van. Ebay helyett viszonylagos gyógyír…

www.wizards-attic.com Tőlük még nem vettem semmit, de általános jó hírnek örvendő bolt. Kicsit a Stiggybabyhez hasonlít az áraiban de rengeteg kis kiadó dolgaival foglalkozik. Érdekes és elég masszív kínálat, nem csak könyvek, de figurák és egyebek is, az elborultabb gyűjtők is elég sokat mazsolázgathatnak.

Nem papírcuccokat, hanem az e-kiado stílusában pénzért letölthető elektronikus formátumú könyveket árul a www.rpgnow.com Főleg privát kiegészítők, kis kiadók dolgai találhatók itt, de akadnak már nem gyártott régebbi könyvek és regények is. Tőlük sem vettem semmit, de a visszhangok alapján korrekt és megbízható társaság.

Úgy egyenlőre ennyi, remélem segít valakinek valamit. Ha másra nem is, legalább arra jó lesz, hogy néhányan megnézik a fenti linkeket és némi állkapocsleeséssel konstantálják, mennyi minden itthon ismeretlen cucc jelent meg tőlünk nyugatra.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához