LFG.HU

lanozzunk
Olman
RPGCimkek

Az Aorim Ház köztudottan nem jött ki jól az idegen fajokkal. Nem üldözték őket, átkoztak meg minden szembejövőt, de egyetlen nem emberi lényt sem tűrtek meg kastélyukban. Ez a súlyos tény Rarogath életvonalát is meggörbítette…

Történt egyszer, ugyanis, hogy Heliona, az Aorim Ház fejének hitvese, egy csöndes, borongós éjszakán kicsit többet ivott a kelleténél, s az istenek látják okát hogyan, de sikerült észrevétlenül kijutnia Sonoro városába. Itt aztán nem kellett sok hozzá, hogy feltűnő bájai miatt hamar rossz társaságba keveredjen. Sötét alakok zárták körbe, éji rémek égi háborúban.

Másfél tucatszor cserélt helyet a két hold, mikor új élettel gyarapodott a Ház. Hosszadalmas próbálkozásaikat végre siker koronázta – legalábbis ők így hitték. Ámde, mikor a csecsemő szeme világra nyílott, menten kénköves bugyorrá vált a szülőszoba. A gyermek ugyanis, mégha apró vonásaiban is, de magán hordozta a gyűlölt erdőnép jegyeit. Aorim nem habozott volna soká, hite szerint az utcán lett volna helye a kárhozott fattynak, ám bölcs tanácsadója figyelmeztete, hogy ezzel a tettével esetleg veszélybe sodorhatná a Ház jóhírét. Így aztán egyik szolgálójának adta, ki megesketett, hogy származásának hírét sem hallatja majd a gyermek előtt. Feleségén már nem kellett bosszűt állnia, végzett vele a Házban uralkodó köszvényes gyűlölet, amit az újszülöttel viseltettek.

Tíz esztendő múlva, örökös utód híján, kihalt az Aorim Ház. Az öntelt és makacs úr nem kívánta a családi vér köteléke nélkül átadni vagyonát és birtokait. A rengeteg arany és a megannyi ékszer most a régens kincstárát gyarapítja.
Eddigre a majd három évvel ezelőtt elbocsátott szolgálónő, Rachea, fogadott fiát sajátjaként nevelte éretté. A Rarogath nevet adta, egy régen hallott mese hőse után. A fiú hamar ráébredt, hogy más, mint a többiek. Különb az elfeknél, még különb az embereknél. Egyedül az anyjának tekintett asszony gondoskodása, testvérei toleranciája késztette mégis további néhány év maradásra. Tizenhat évesen úgy döntött, szerencsét próbál. Valójában a túlságosan egyszerű és változás nélküli életet akarta maga mögött hagyni.
Félévi útja során, mely végén eljutott a Gályák tengeréig, találkozott Livonnal, ki maga is csónakban evezett vele – mind származását, mind céljait tekintve. Ketten együtt közelebb kerültek önmagukhoz is, közelebb számkivetett sorsukhoz, kitaszított fajukhoz. Ám nem maradtak együtt tovább két évnél. Hosszú idő ez két olyan lénynek, akinek szívében hatalmas zavar lakozik, hol megvetést hozva felszínre, hol pedig az egész mélyén tátongó ürességet, a gyökerek nélküli lét sivár valóságát éreztetve.

Egy évre rá, egy Új-Pyarron környéki erdőben talált rá tanítójára, aki megmutatta neki, mennyire másként is lehet élni az életet. Teljességre kell törekedni, vallotta Tarmo, mégha első látásra úgy tűnik, az nem is adatott meg. Rarogath kínzott lelkének gyöngéd, gyógyító szavak voltak ezek, de pár nap múlva ismét előtört belőle a bizonytalanság. “Te ezt úgy sem értheted meg!” – mondta neki – “Te nem vagy olyan mint én, te nem vagy egy kitaszított korcs!” Tarmót cseppet sem zökkentette ki nyugalmából eme ifjúi dühkitörés, csendben felállt, s közelebb húzódott a fiúhoz. Beletúrt dús hosszú hajába, s odébb hajtotta, hogy fülét látni engedje. Bár arca, szeme teljesen emberi volt, hegyes füle mégis csak ősibb vér emléke volt. Félelf-ember szülők gyermeke volt, de ezt most nem árulta el Rarogathnak. Elérte célját, s nem kívánta a valóság újabb fátylának fellibbentésével tönkrezúzni a fiú szívében ébredező bizonyosságot, a belsőjében csituló viharokat újra felkorbácsolni.

Ez a hajnal Rarogath számára is új élet kezdetét jelentette. Tarmo neki még mesélt arról is, mit tehet meg így, ilyen képességek birtokában, hova mehet, hova nem. Remek tanítójává vált, s beavatta a Harc és a Természet istennőjének rítusaiba, szokásaiba, vadászataiba, az erdő titkaiba. Mikor látta, hogy a fiú tettre kész egyénné vált, kit nem szavai, hanem cselekedetei visznek előbbre, megtanította a rapír használatára. Ötévi hosszas tanulás és jó néhány kocsmai bunyó, éjszakai tivornya, rendszeres bordélylátogatások (melyek Tamor életének szerves részét képezték) után elindultak, hogy megkeressék a harmadik harmadot, istennőjük másik jelöltjét, kivel együtt Rarogath a következő évben Arel felszentelt, a végsőkig elkötelezett hívévé vált.
Elméjük pallérozására nem igen fordítottak időt, nyelvekkel, műveltséggel nem igen törődve játszották el legutolsó sepiájukat. Az életnek éltek, de közben vigyáztak azokra, kiknek sötét a hajnal, borús a reggel, homályba vész a délutáni napsütés, kik betegségben mérik a napokat, kiket megvetnek mások, átkoznak barátnak hitt emberek.
A pyarroni módszerű pszi alapjait is csupán azért sajátították el, mert jó mókának tartottak egyes diszciplínának nevezett trükköt, amikhez az ő esetükben nem sok köze volt a fegyelem szónak. Lésőbb aztán Rarogath rájött, hogy talán több is van ezekben az elmés játékokban, mint az elsőre látszik, így igyekezett olyan embereket találni, kik mélyebben ismerik a tudat rétegeit. Ez volt az a pillanat, ahol Tarmo, Lugio és az ő útjaik elváltak egymástól. Beíratta magát egy pyarroni egyetemre, ahol sok kedves barátra lelt, hosszan tartó kapcsolatokat aztán mégsem alakíthatott ki, mert úgy döntött eleget tágította már a fejét.

Az ezt követően négy esztendőben nagyrészt kardjával kereste kenyerét. Testőrként szolgált Domora de Holmo bárónál, aki láthatóan büszke volt a fiatal tehetségre, hisz’ bőven ellátta aranyakkal.
Aztán két évre rá újra a kocsma felé tekintgetett, ahogy előtört lelke mélyéről a céltalanság, számkivetettség érzése. Éjjelente az erdő nyugtatta meg bizonytalanság jeges karmaitól megtépázott lelkét, gyógyító eső mosta ki elméjét…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához