LFG.HU

Kyra
novellaCimkek

Csak ültem a pentagramma haloványan derengő körvonalain belül, ökölbe rándult kezekkel, húsomba vájt körmökkel. Tehetetlen görcsbe rándultak érzelmeim, csupán egy szó visszhangzott lelkem folyosóin: magány. Hideg veríték csurgott a homlokomról. Hamuszín sóhajok rétegei rakódtak lassan egymásra, maguk alá temetve a reményt. Képtelen lények vicsorogtak rám érzelmeim ködéből, eltorzult képek kiáltottak szépségükért. Szenvedtem. Vér csordult ki összeszorított öklömből. A fájdalom egy pillanatra észhez térített. Felpillantottam.
Sötétség. A mágia villámgyorsan gyűlt a szobában, szinte éreztem szikrázó erejét a bőrömön. De még mindig nem szántam el magam. Csak gubbasztottam ott összetörve, büszkeségem roncsai fölött búslakodva.

Meg fogom idézni. Igen. Eldobom minden földi valómat, eldobom, ami emberi, ami érzékeny, ami szép és ami annyi fájdalmat okozott. Gondolataim őrjítő szabályszerűséggel tértek vissza ugyanahhoz az egy gondolathoz: Végleg egyedül maradtam. Senki vagyok. Semmi.
-Adj életet nekem, húst és vért, és én a hatalom erejének ajándékával bosszulom meg fájdalmadat!- hallottam a suttogást a sötétben. A fejemben suttogott, szavai megsokszorozódva lüktettek a teremben. A lelkem sötét közönybe ájult, már nem voltam teljesen önmagam. Fájó énem elfeledve hagytam, hogy mozdulatok monoton egyszerűségébe olvadjanak gondolataim, érzelmeim. A kezem idegen jeleket rajzolt a levegőbe, az ajkam idegen szavakat mormolt. A pentagramma kékes fénnyel izzott fel. Már éreztem, hogy közeleg, mérhetetlen mélységek huzata borzongatta bőröm.

És ebben a pillanatban lépett be. Hallottam, de nem igazán fogtam fel. Csupán az szakított ki révületemből, amikor rám kiáltott:
-Kyra!
Az ajkamra forrtak az ismeretlen hatalom által diktált szavak, a váratlanul felcsattanó hang kiszakította énemet a ráfonódó hideg bűvöletből. Ránéztem. Ott állt az ajtóban, rémülettől kikerekedett szemekkel, szétálló fürtökkel. A testőrlány. Csak bámultunk egymásra hosszú, végtelenül hosszúra nyúlt pillanatokig. Aztán ő törte meg a ránk nehezedő vészterhes mozdulatlanságot. Bizonytalanul felém lépett, gyanakodva méregetve a pentagramma élesen kirajzolódó körvonalait. Amikor rám nézett, láttam a tanácstalanságot az arcán. Elővett az övéből egy tőrt, újra a pentagramma rúnáit kezdte el figyelni, aztán lassan visszacsúsztatta övébe fegyverét. Nem érthette pontosan mi történik, mégis viszolygott attól, hogy a mágiától sistergő vonalakhoz érjen. Én képtelen voltam bármit is tenni, bénultan figyeltem óvatos közeledését. A pentagramma körvonalánál megtorpant, újra rám emelte töprengő szemeit, és lassan felém nyújtotta kezét. Az egészet mintha lassítva láttam volna, figyeltem a kezét, amellyel könnyen elérhettem volna, de nem volt akaratom, sem hatalmam a testem fölött. A segítségül nyújtott kéz továbbra is ott lebegett az arcom előtt, de nem érhetett el, amennyiben testőröm nem akart belépni a mágikus körbe.
-Kyra!- mondta újra, sürgetően, parancsolón. Szavai lassan utat törtek a gondolatok nélküli ködös masszába, amely a lelkem volt. Mint a fuldokló aki végre feljut a felszínre, mélyet lélegeztem, és megmozdítottam az ujjaim. Kezdtem visszanyerni a tudatom, az akaratomat, és végre sikerült megemelni a kezemet. Megragadtam a felém nyújtott kezet. Ő azonnal húzni kezdett, kirántott a pentagramma közepéből. Elestem, elterültem a hideg kövön. Aggódva hajolt fölém. A szemébe néztem, és mosolyogni próbáltam, hogy megnyugtassam őt. Kezét homlokomra tette, jól esett nyirkos tenyerének hűs érintése. Felnyitottam a szemeim. Éreztem, ahogy a felszabadított energiák céltalanná válva gyengülnek, majd lassan elenyésznek. Nem sikerült átjönnie. Még mindig önmagam voltam, sőt egyre inkább önmagam. Kinyitottam a szemem és alig hallhatóan suttogtam:
-Köszönöm.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához