LFG.HU

HammerTimeCafe
Simon Redcoon
RPGCimkek

Egy borongós, villámok kísértette éjszakán három lovas tartott dél felé, hogy még napkelte előtt Predocba érjenek. Csatát hagytak maguk mögött – győzelemmel. Két és fél nap alatt sikerült megfutamítaniuk a határokat veszélyeztető nomád törzseket, mely tettnél semmi sem bizonyíthatta jobban a nehézlovas had bátorságát és elsöprő erejét. Vernon con Selamo, a hármak egyike, sebesebb vágtára ösztönözve, megsarkantyúzta lovát, hogy megkísérelje maga mögött hagyni az idő múlását. Hosszú órák teltek még el, de a kitartásukról, gyors léptükről híres predoci telivérek megtették a magukét.
Con Selamo esőtől elázott vértezetben nyitott be a dombon álló kis ház egyetlen szobájába. A kandalló meleg fénye meg-megcsillogtatta az ágyon fekvő vajúdó asszony verejtékes homlokát. Vionna, ki asszonya és egyetlen üdvössége volt a megtermett lovagnak, most sírva fakadt férje láttán. Meghatotta, amiért miatta hagyta ott a harc mezejét, érte tette meg a hosszú és fáradságos utat a semmi közepébe.
- Győztünk – suttogta könnyező szemekkel a nőnek, törékeny kezét simogatva. Vionna ajkán erőtlen mosoly jelent meg, sápadt arcán havány pír mutatta, hogy még nem adta fel. Szemében ott égett a tűz, rendíthetetlen lelkéből fakadó lángjaival: meg akarja szülni a gyermeket, és meg is fogja. – Igen, Kedvesem, életet adsz a fiúnknak.

Alattomos betegség gyötörte meg így az asszony testét, két hete már, hogy kínjaira gyógyírt keresni indultak. Távol a népes városoktól, kint a természetben, magányosan álló viskó rejtette magában az orvosságot. Elzártan élt itt Niani, a javasasszony, ki a lovag személyében angyali megmentő lett, felesége s gyermeke életének őre. Átkos kórtól ígért szabadulást, egyetlen árva hajtincsért. Az aggódó lovag kész volt bármit áldozni értük, így eme kevéske adomány igazán semmit sem jelentett számára. Vionna, ki az eszméletlenségtől az őrjítő láz poklába menekülve küszködött, nem tudott erről semmit. Ő talán értette volna, mi történik a fátyol mögötti sötétségben. Ám csak akkor lebbent fel előtte, amikor már túl késő volt ismerni az igazságot.
Az idős asszony halk léptekkel tette a dolgát, nem zavarta meg együttlétük békés örökkévalóságát egyetlen felesleges zajjal sem. Amikor már elkészült, csendben várta, hogy a lovag feléje tekintsen. Con Selamo bólintott. Hosszasan felesége szemébe nézve búcsúszavakon töprengett, de némán sétált ki a szobából a viharos éjszakába. Ezen az éjjelen látták utoljára egymást. Szavak nélkül távozott az életéből, életet adva a sajátjáért…

***

Zajos kocsikerekek pattogtak a kavicsos úton, szétkergetve a szekér útjába tévedő piaci libákat. Sietve tért haza Regorus, Viadomo Dreina-szentélyének papja. Leveleket hozott. Hamarosan kihirdeti, kiket tartottak alkalmasnak, hogy az erőd hatalmas rendjének, az Oroszlánszív Lovagrend tagjai közé léphessenek.
Larmarion magas bérceinek árnyékában két kisfiú játszadozott a zöldellő mezőn, belefeletkezve a szórakozás örömeibe. Apró gyerekkoruktól ismerték egymást, kitartottak jóban-rosszban, ám a sors mégis elágaztatta útjaikat. A kilencéves Fengo, a fiatalabbik, egyszerű lócsiszár fia volt, árvaként nőtt fel. Míg Adamo a Selmor Házat tudhatta maga mögött. A kis Fengo nevelése a fiú szüleinek távozása után a nagybátyja feladata lett, ám Fengo hallani sem akart arról, hogy naphosszat disznóólakat tisztítson.
A kellemetlen munka elől általában ide menekült, ahol boldog lehetett, elfelejthette a új otthona fájdalmas emlékekeit. Ha kellett, Adamo mindig mellette állt, többször is megmentette őt a botozástól. Többet is tett volna érte, ha tudott volna. Fengo jelentette számára az egyszerűséget, a szabályok és kötelességek mellőzését, melyekre a kastélyban oly szigorúan ügyeltek. Gyermekfejjel nem értette mire jó az a sok herce-hurca, ha máshogy is meg lehet oldani a dolgokat. A főurak számára oly kedvelt virágnyelvet szívesen kritizálta – persze csak a kastély falain kívül -, bár ellenszenve ellenére kiválóan megértette magát a főnemesi vacsorákon, udvari bálokon.

Ekkor még hitték, hogy örökre elválaszthatatlanok, de egy évvel később Adamo jelentkezett a Rendbe. Döntését sohasem ismert, ám dadája meséi által hősként tisztelt apja emléke motiválta – a nemesi szokásokra olykor nyilvánosan is fittyet hányó Adamo most tanúbizonyságot tett hagyománytiszteletének mélységéről. Elindult, hogy legkedvesebb pajtásával is közölje a nagyszerű hírt, ám Fengót valahogy nem ragattatta el úgy, mint őt.
- Akkor hát elmész örökre – morogta sártól maszatos orra alatt. Világos haja a szemébe lógott, ahogy arccal a földet bámulta. Nem akarta elhinni, hogy ezzel végeszakad mindennek.
- Dehogyis! – ragadta meg a vállát Adamo. – Tíz esztendő múlva vége, és lovagként térhetek vissza. Hős férfiként, hazánk ezüst vértjében lovagolva.
- Én pedig ezentúl tíz évig lapátolhatom a disznószart Dreggornál – fordult felé bosszúsan. – Nem értem miért teszed ezt velem.
Most hogy így belegondolt, rádöbbent, hogy meg sem fordult a fejében, mi lesz ezután Fengo barátjával. Az ő sorsa felfelé ível, de Fengo számára épp az ellenkező irányba mozdul el a Nagy Kerék.
- Havonta egyszer elmehetek, ahová csak akarok, s akkor találkozhatunk – próbálta jobb kedvre deríteni a fiút, ám belátta, több kell itt holmi csalóka reménysugárnál.

Ekkor jutott eszébe egy nagyszerű ötlet:
- Apropó, mától öt évre lehetőségem nyílik apródot fogadni magam mellé, aki segédkezik a fegyverhordásban és a lovam ellátásában. Úgy tudom, nálad senki sem ismeri jobban a senteri méneket.
Erre már felcsillant Fengo szeme is: – Úgy érted igazi apród lehetek? Örökre búcsút mondhatok a malacoknak?
- Igen Fengo! – nevetett Adamo. – Bármit is jelöltek ki számunkra, mi kitartunk egymás mellett, ahogy régen is tettük.
- De öt esztendő hosszú idő – gondolt bele Fengo.
- Nem, ha van kivel eltöltened!
- Tessék? – lepődött meg a parasztfiú.
- Ne mondd, hogy nem tudod, kire gondolok? Láttam, hogy nézel Hellára, amikor közeledik az apja szekerén.
Fengo hosszasan fürkészte barátja tekintetét, aztán egyszer csak kibökte: – Úgy érted menjek oda hozzá, és mondjam meg neki, hogy érzek iránta?
- Hát másként nem megy… – mosolyodott el Adamo. – Hacsak nem akarsz egyedül lenni öt teljes évig!

Így vált hát el egymástól a két jóbarát, hogy aztán majdan újra összefonódjon életük egy közös, kalandokkal teli útra, mely mindkettejük számára tartogat meglepetéseket. Fordul még néhányat a Nagy Kerék!


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához