LFG.HU

Orastes
RPGCimkek

Ez a vers az RPG.HU Találkozó DnD modulverseny egyik karakterének előtörténeteként készült.

Lent messze déle, dombok ölében áll egy vár,
Elhagyott hely edrő szívében, vidámság onnan messze jár.
A vár ura -óh büszke herceg- sosem beszél, a szíve reszket.

Hét emberöltő, több is talán, amióta hallgat a vár
Szép tavasz volt, és nagy meleg, vadhajtás indult, s embersereg,
Át az erdőn, űzni vadat, mi él s mozog, azt hajtva csak.

Sötét az erdő, szövevényes, a ló megvadul, s a herceg ébred
Hűs mohaágyon -egy lány mellette, s a herceg szíve dobban érte.
Szép nimfa volt, ki erdőn táncolt, s minden férfit magához láncolt.

Nem tudja ezt a vár ura, bűbáj van rajta, szép csoda,
Ám hazavágyott s nem az erdőbe, de nem engedte szép szeretője,
Csak ha életét osztja véle, szeretőjéből őt asszonyává téve.

Gyermek fogant nemsokára, s a régi várban víg nóta szólt, a tündérszívü asszony fonta az ős dallamot.
A gyermek szép, mint anyja -fajtája kincse- ám szívében apja fajtája-népe
Kicsiny korától szemében ég a tűz, hajtja majdan ember-vére,
Ahogy csahos eb erdőn vadat űz.

Tombol a herceg és forr a vére, bosszút forral feleségére,
Máglyára veté kedvesét, s elvevé tőle gyermekét,
Ám asszonya átka megfogan: “Meddig fiad él, szíved nyugtalan

S élted lángja nem lobban el, míg fiad szíve éltetőn ver,
De megöregszel és megroskadsz, élőként-holtként elrothatsz,
S gyermeked ellenséggé válik, el fog bújdosni, keresheted váltig,

Sosem leled őt meg -óh büszke herceg- halálomért átok, csupán ezt érdemled!”
Hallották az erdők, folyók és vadak, a dombok visszhangozták e szörnyű szavakat,
Bejárt mindent a szó, és merre hallható volt, elnémult minden, csak a csend honolt ott.

A herceg szívén vad fájdalom, gyermekét elnyele a Vadon,
Tündérek vitték őt magukkal, vándroltak az árva fiúval,
Lant zengett gyakran, nevetés, tündérének és fecsegés.

S nőtt lassan a gyermek, férfiúvá érett, lassanként múltak csak felette az évek.
Szíve nyugtalan volt, gyötörték rossz álmok, s egy napon a tündérúr elé állott:
“Mondd el mekem, az igazságot, honnan jövök, s a múlból mit nem látok?”

“Sok éve volt az, mit elmondok most neked, halld fiam, igaz történeted.”
Regélt a tündér, pengett a lant, égett a tűz, de senki sem vigadt.
A fiú fölállt szótlan, csak nézte a lángokat, elindult, s vitte a végzet, merre útján haladt.

Nem tartotta vissza őt senki, mindannyian tudták, ennek így kell lenni,
Fölálltak mind, sorra megáldották, s amivel csak lehet segítették útját.
Egyikük kardot kötött oldalára, s az úr vértjét adta föl nevelt fiára.

Lovat hoztak neki, nemes paripát, hogy hordozza a herceg egyetlen fiát.
Elindult a messzeségbe, nem kutatva, nem keresve, hogy mi lesz véle.
Istenére bízta sorsát, ment, amerre a vágyai húzták,
Lovagnak állt, bajnok lett belőle, ám szíve nem nyugudott, űzte apja nyughatatlan vére.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához