LFG.HU

Cthulhu
VegyesCimkek

[Előző rész]

Warhammer logóRONTÓC / SPOILER!

Az alábbiakban a “The Enemy Within” (Az ellenség közöttünk) című Warhammer Fantasy kampány lejátszásának egy részéről számolok be. Ha dédelgetsz olyan terveket, hogy valamikor játékosként élvezd ezt a kiváló kampányt, akkor a további olvasással megfosztod magad a játékélménytől. Én szóltam.
Viszont ha mesélőként vannak terveid ezzel a kampánnyal, akkor talán olvashatsz itt pár hasznos tanácsot, figyelmeztetést és tapasztalatot a megjegyzéseim között.

A játékosok beszámolójából ugyan kimaradt, de a kocsi végül késő este befutott a Hét küllőhöz címzett út menti fogadóba (Inn of the Seven Spokes), ahol is egyfelől Lady Strudeldorf és kompániája egy másik társaság kocsijára szállt át, valamint Geert tovább szövögette terveit, hogy megszerezhesse a csodás örökséget. Arról is komolyan elgondolkozott, hogy az elhunyt Kastor Lieberung vajon ténylegesen állhatott-e valamilyen rokoni kapcsolatban vele. Floki is magához tért különös kábulatából, mely során arról álmodott, hogy szemtelen háromlábú goblinokat kerget, de végül nem érte utol őket és ezért a fejére ült egy nagy kövér démon. Hiába na, a törpék furcsa szerzetek…

inn_of_the_7_spokes

A kocsi aztán másnap bedübörgött a birodalmi fővárosba, azon belül is a Königplatzra (kb. A Király tere), ahol a járműről leszálló karaktereket rögtön rengetegen próbálták a legközelebbi jó fogadó, bordélyház, vagy kocsma felé terelni. Néhányan egészen odáig merészkedtek, hogy segítséget is felajánlottak a csomagokkal, de Geert szerencsére tudta, hogy ilyenkor a csomag nem minden esetben ugyanoda érkezik, ahová az eredeti tulajdonosa, ezért gyorsan elhajtotta a próbálkozókat. Ekkor azonban két – látszólag teljesen hétköznapi – alak vált ki a tömegből, s míg egyikük a környéket pásztázta, a másikuk jelentőségteljesen Gerhartra nézett, majd megvakarta a bal fülét a jobb kisujjával. Mivel a szélhámostól egy meglepett tekinteten kívül más reakcióra nem futotta, az ismeretlen megismételte a cselekményt, majd lévén hogy továbbra sem érkezett válasz, ezért egyre vehemensebben próbálkozott. A dolog lassacskán kezdett átmenni komikumba…

altdorf

Mesélői megjegyzés: A webkamera ilyen helyzetekre egyszerűen elengedhetetlen. Ahogy egyre hevesebben és látványosabban ismételgettem a mozdulatot, a játékosok többsége szépen lassan nevetésben tört ki, egyedül a Geertet alakító nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Végül aztán Gerhart megunta a dolgot, és elindult a két fickó felé, ám azok figyelme időközben egy a tér szélén álldogáló harmadik alak felé fordult, akihez hirtelen minden szó nélkül odafutottak, hogy aztán mindhárman eltűnjenek egy kapualjban. A csapat egyedül annyit tudott megfigyelni, hogy a harmadik fazon egy erős testalkatú, kopasz, sebhelyes arcú, bőrpáncélt viselő férfi. Sehogy sem illett össze a másik kettővel, de az egész rejtély egyelőre nem nagyon hozta izgalomba a partyt.

Időközben Filip a környéken lebzselő helyiektől megérdeklődte von Tassenick koronaherceg rezidenciájának hollétét, és bár a kért útbaigazítást megkapta, egyúttal az is kiderült, hogy a társaság bizony lekésett a melóról. Őfelsége ugyanis az előző nap hajnalán útnak indult kiválasztott kíséretével. A terv tehát kútba dőlt, ám a pillanatnyilag tanácstalanul toporgó társaság nem sokáig maradt lehetőségek nélkül. A tömegben ugyanis Flokit felismerte egy régi cimborája, Josef Quartjin a folyami hajós és kereskedő, akinek Berebeli nevű bárkáján a törpe dolgozott már párszor korábban. Ha máshogy nem is, de Josef különleges tehetsége, amellyel bármely településen képes megtalálni a legjobb kocsmát, kapóra jött a kissé lehangolódott csapatnak.

josef_quartjin

A találkozás annyiból is szerencsésnek bizonyult, hogy Josef éppen némi munkaerőt keresett a hajójára, mellyel a bögenhafeni Schaffenfestre (ez egy amolyan termény-ünnepség) szállított jóféle borokat egy bizonyos Herr Ruggbrodernek. A folyami hajós koszt és kvártély mellé szerény, de tisztességes bért ajánlott a csapatnak, amit azok némi töprengés után el is fogadtak. Egyedül Geert jelentette ki, hogy nem hajlandó bepiszkolni a kezét, de mivel egyéb ügyes-bajos dolgai amúgy is Bögenhafenbe szólítják, ezért hajlandó fizetni az útért és az ellátásért. Miután így megegyeztek, a társaság masszív kocsmázásba fogott – a szélhámos kivételével, aki viszont elment, hogy meglátogassa a szüleit, túladjon a korábbi kalandok során zsákmányolt javakon, illetve esetleg vásároljon is a későbbiekre.

handout_06

Josef a Boatmann Innbe (Fogadó a folyami hajóshoz) vitte a társaságot, ahol valóban jó volt a bor – különösen hogy az első kört a hajós fizette. Nem sokkal később azonban különös, feketébe öltözött alak svenkelt be az ivóba. A jövevény egyetlen pillantással megürített egy asztalt, ahová letelepedett, majd nekilátott a kocsmáros által nem kis léptékű hajbókolás kíséretében felszolgált bornak. Mindeközben egyszerre kihívó és lekicsinylő tekintettel méregette a fogadó népét. A jelenet láttán a karakterek némelyikének viszketni kezdett a tenyere, de Josef gyorsan lebeszélte őket. A hajós ugyanis korábbról ismerte a fickót: Max Ernst meglehetősen sikeres bajkeverő és verőember, akivel nem ajánlatos ujjat húzni.

Az egész jelenet pár perccel később nyert értelmet, amikor is két meglehetősen kapatos, jól láthatóan gazdag és nemesi származású diák tántorgott be a kocsmába, négy megtermett testőr kíséretében. A testőrök közül kettő elállta a helyiség kijáratait, másik kettő pedig a söntéshez kísérte a már igencsak jókedvű urakat, akik módszeresen elkezdték végiginni a fogadó kínálatát. Sajnos az ivászat korántsem ment békésen, mivel a nemesurak nem voltak szokva a durva kikötői sörhöz. A minőséggel kapcsolatos kifogásaiknak pedig többek között azzal adtak hangot, hogy a közelben üldögélők fejére köpdösték a lőrét. A csapat törpéje és elfje különösen kedvelt célpontjai voltak nem csak a köpeteknek, de az alkohol által előidézett vaskos tréfáknak is. Csak idő kérdése volt, hogy mikor szakad el a cérna valamelyiküknél…

WFRP5 Max ErnstMéghozzá nem is sok időre volt szükség, hogy Josef nyugtató kézjelei ellenére a karakterek elkezdjenek felugrálni. Ám az eddig csupán elégedetten vigyorgó Max Ernst ekkor váratlan gyorsasággal a party asztala mellett termett, és néhány kemény szóval rendre utasította a “vidéki bugrisokat”. A verőember váratlan és igencsak határozott fellépése még az amúgy acélos akaratú Cydoniát is megakasztotta (igaz, őt nem is annyira heccelték) – egyedül Floki volt az, aki a fenyegetések ellenére is állva maradt, hogy buzogányával vegyen elégtételt. Max érdekes táncba kezdett, amely során bevitt pár ütést a törpének, ám az ahelyett, hogy megrendült volna, inkább vad dühbe lovallta magát, és csak még agresszívabban támadott. A többiek mindeközben félelemmel vegyes csodálkozással bámulták az eseményeket, melyek hamarost drámai véget értek. Floki első találata a söntés mögé repítette Maxot, aki a csontrecsegtető csapás után még ugyan felállt, de imbolygó járásán látni lehetett, hogy egyáltalán nincs jól. Még egy-két ütésváltás után a törpe bevitte második találatát is, amelynek hatására a verőember végleg kiterült. Orrán és száján patakokban ömlött a vér – látszott, hogy rajta már talán a csoda sem segít. A fogadó népe hirtelen üdvrivalgásban tört ki, majd miután nem túl ünnepélyes módon a folyóba hajították a holttestet (előtte persze gondosan kiforgatták a zsebeit), gondoskodtak róla, hogy a törpének azon az estén már ne kelljen fizetni az italért. A fennforgást kihasználva a két nemes úrfi és testőreik gyorsan kereket oldottak – vélhetően egy másik hasonló intézmény felé, hogy ott folytassák tivornyájukat.

floki

Mesélői adalékok: Ez a jelenet amolyan barátságos kocsmai bunyó lett volna, hogy kicsit kiengedjenek a harcorientált karakterek. Maxot jelentősen átdolgoztam az eredeti verzióhoz képest – nemcsak azért, mert szerintem a Symbaroum rendszere sokkal jobb lehetőségeket nyújtott egy ilyen karakterhez, hanem azért is, mert a heideldorfi előzmények során szerzett XP-kkel egyértelműen magasabb súlycsoportba kerültek a karakterek és így az eredeti NPC nem lett volna kihívás nekik. Egy másik szándékom az volt, hogy pár mellőzött képességet is teszteljek. Örömmel konstatáltam, hogy a rendszer több valós, életképes alternatívát kínál erős harcos karakterek alkotására – méghozzá úgy, hogy más területeket sem kell emiatt jelentősen elhanyagolni. Max például szociális téren is igencsak erős volt anélkül, hogy nyakra-főre kellett volna ráaggatnom a pluszpontokat. Ez nálam nagy plusz.

Mindeközben Gerhart némi alkudozással viszonylag jó áron túladott az eddig zsákmányolt tárgyakon, és még arra is jutott ideje, hogy felkutasson egy “zugvarázslót”, aki némi ellenjavadalomért cserébe alaposabban megvizsgálta a Feketeszikla Erőd kazamatáiban talált pajzsot. Az eszközről kiderült, hogy valóban mágikus és többszáz, vagy talán ezer éves is lehet. Noha ereje kissé megkopott, még mindig meglehetősen hatékony védelmet nyújt lőfegyverek ellen (mágikus erejével taszítja a viselőre kilőtt dolgokat). Miközben a varázsló a pajzsot szemlélte, Geert óvatosan a dolgozószoba egyik papírokból és könyvekből álló kupacába rejtette a korábban talált mágikus jegyzeteket. A káosz könyvön is szeretett volna jó pénzért túladni, de belátta, hogy a “Book of Everchanging Aspects” egyik példányával házalni bizony nem éppen életbiztosítás, ezért azt továbbra is az iszákjában rejtegette. A szélhámosnak még arra is maradt ideje, hogy új fegyvereket vásároljon magának, végül pedig családlátogatás címszaván meghívatta magát ottalvós vacsorára a szüleivel.

Lassacskán a többiek kocsmai tivornyája is kezdett laposodni, és mivel Josef felajánlotta hogy akár már ezen az estén is aludhatnak a bárkáján, a társaság elindult szépen a dokkok mentén. Az utcákat róva a szemfüles elf finomra csiszolt ösztönei jelezték, hogy valami nincs egészen rendjén – két gyanús külsejű fickó szegődött ugyanis a csapat nyomába, és láthatóan tisztes távolból figyelték a karaktereket. A parti hosszas tanakodásba kezdett, hogy mitévők legyenek. Végül úgy döntöttek, hogy elrejtőznek és tőrbe csalják követőiket. Mivel Flokit a mérete ellenére igencsak nehéz lett volna elrejteni (úgy fújtatott és csörgött a láncingében, mint egy kiöregedett gőzmozdony), ezért ő vállalta a csali szerepét. A terv működni látszott, mert a két alak gyanútlanul sétált a rajtaütésre kijelölt hely felé, ám még mielőtt odaértek volna, hirtelen két tompa puffanás kíséretében összeestek. Eltartott egy darabig, mire a kissé meglepett – és talán éppen ezért meglehetősen óvatos – karakterek előmerészkedtek rejtekhelyeikről, hogy körülszimatoljanak a történtek után. A hullákról kiderült, hogy a városba érkezés után nem sokkal a Königplatzon látott két furcsa fazon holttestei, akik olyan vicces jeleket adtak Gerhartnak. A nyomok alapján egy-egy igencsak profin elhajított dobótőr végzett velük – még mielőtt a földre zuhantak volna, már halottak voltak. A tőrök hátulról érték az áldozatokat, a karakterektől ellentétes irányból, és bár az elkövetőnek (vagy elkövetőknek) viszonylag közel kellett lennie egy ilyen dobáshoz, az óvatoskodással elvesztegetett idő miatt minden bizonnyal már árkon-bokron túl járt.

esp-berebelliport

Mesélői megjegyzés: Bajban is lettem volna, ha a karakterek egyből előugranak rejtekhelyeikről, és a támadó nyomába erednek, ugyanis a kampány szerint a gyilkosnak itt mindenképpen kereket kell oldania. Nem szeretem az ilyen kényszerhelyzeteket. Persze az eredeti megoldás szerint számszeríjat kellett volna használnia, de ezt egyszerűen életszerűtlennek tartottam: miután az egyik követőt lelőtte, nincs az az isten (még az Öregvilágon sem), hogy a másik nem csinál valamiféle műsort amíg a lövész újratölt, céloz és lő. Márpedig az eredeti kampányvonal szerint ennek kellett volna történnie. Ilyen és ehhez hasonló apró bakik azonban leginkább csak az első részre jellemzőek. Erről a továbbiakban majd még részletesebben is írok. Ez a játékalkalom főleg szociális interakciókkal (Geert alkudozásai és próbálkozásai, hogy mindenféle illegális árut találjon) és tervezgetéssel telt.

Noha én nem érzem hiányosságnak, Gerhart játékosa nehezményezte, hogy a rendszer nem annyira támogatja a különféle “tápolt” felszereléseket (+1-es zárnyitókészlet, mert mestermű, esetleg további bónuszok, ha rendkívüli anyagból készült és/vagy extra szerszámok vannak benne, stb.). Az sem igazán tetszett neki, hogy a birodalmi főváros boltjaiban – ahol ugye elvileg mindent meg lehet kapni – nem állnak glédában a mágikus páncélok és fegyverek. Ráadásul, ha szeretne egy különlegesen jó minőségű páncélt, akkor azt sem lehet csak úgy lekapni a polcokról, hanem meg kell rendelni, és minimum egy pár hetet várni, mire szépen pontosan méretre elkészül – elvileg ettől (is) olyan jó az adott páncél. És mivel az ilyen munka drága és nem lehet tudni, hogy ki és mikor veszi meg, a mesterek nem tartogatják ezeket az öltözeteket csak úgy a kirakatokban. Így aztán a szélhámos kénytelen volt beérni egy egyszerű, tisztességesen összerakott bőrpáncéllal (mindenféle extra bonusz nélkül). Elégedetlenségre persze így sem lehetett oka, mert engedtem neki, hogy vegyen egy mesteri hárítótőrt, amivel a védekezését sikerült annyira felturbóznia, hogy egy átlagos ellenfél legfeljebb akkor tudta volna eltalálni, ha a játékos 20-ast dob a védekezésre. Így Gerhart harcban kvázi érinthetetlenné vált – alapesetben legalábbis.

Másnap reggel a békésen szundikáló Geertet szülei azzal ébresztették, hogy azonnal el kell hagynia a várost. Az éjszaka folyamán egy igencsak befolyásos nemesember fiacskáját megölték egy a kikötőnegyedben zajlott kocsmai verekedésben. Közvetlenül az incidens előtt több szemtanú is látta, amint az áldozat egy másik környékbeli ittasellátóban nézeteltérésbe keveredett a szélhámos újdonsült cimboráival. Gerhart átkozta balszerencséjét és félbeszakadt sefteléseit, de még időben kiért a dokkokhoz, hogy figyelmeztesse társait, így Josef bárkája, a Berebeli, rögvest vitorlát bontott.

hooray_for_henry

Mesélői adalék: Valójában a két tivornyázó nemesúrfi a következő kocsmában olyasvalakikbe kötött bele, akikbe nem kellett volna. Felismervén a helyzetet, a testőrök hamar kereket oldottak, ám az uraságok egyike már nem volt ilyen szerencsés. A party pechjére azonban ez a másik társaság elég (rossz) hírnévnek örvendett ahhoz, hogy rájuk senki se emlékezzen. A szintén hírhedt Max Ernst legyőzése viszont olyasmi, ami nemcsak emlékezetes, de nyugodtan ki is tárgyalható, elvégre a verőember az események során elhunyt, úgy meg nem árthat senkinek, nem igaz? Így aztán nem csoda, hogy nem a megfelelő füles jutott el a városi őrök fülébe…

Az utazás a folyón békésen telt. Josef a weissbrucki csatornán keresztül rövidítette le az utat, ezért alig pár nap kellett csak, hogy megérkezzenek a nagyjából féltávon elhelyezkedő Weissbruckba. Az eltelt idő alatt Geert végre rászánta magát, hogy társait is beavassa a tervébe: Szépen előadta, hogy a talált papírok és a kísérteties hasonlóság segítségével szeretné megszerezni a levélben említett mesés örökséget, amely számításai szerint több tízezer aranykorona értékre rúg (ez azért egy kicsit felfelé lett kerekítve, hogy jobban hasson). Amennyiben a többiek hajlandóak segíteni neki – testőrként, inasként, vagy csak úgy általában a személyazonosságát igazoló további személyekként – úgy megfelelő részesedést ad nekik a szerzett vagyonból. Hogy jó szándékát bizonyítsa, meglévő pénzéből is hajlandó valamennyit befektetni, hogy a többiek esetleges induló költségeit megfizesse (pl. szállás Bögenhafenben, vagy új ruhák Filipnek, hogy végre ne úgy nézzen ki, mint egy trágyarakás köpennyel leterítve). Az egyezség megköttetett – a terv mindenkinek tetszett, kivéve Máldírnak, aki viszont hajlandó volt amolyan csendes megfigyelőként társulni, de szélhámoskodni nem akart, és a vagyon ráeső része sem érdekelte.

A fennmaradó idő karakterközi beszélgetésekkel telt el, illetve mind Filip, mind pedig Cydonia különös álmokat látott az út során. Előbbi inkább amolyan víziót élt át, és élete során először rápillanthatott a nyers káoszra, melyben a forrongó formák lassacskán egy város, és benne önfeledten fesztiválozó emberek képét öltötték. A látomásból úgy tűnt, hogy ennek még jelentősége lesz, ám a nyers, fortyogó káosz nem hagyta érintetlenül a bozótmágus elméjét sem. Az acélos akaratú Filip azonban képes volt feldolgozni az átélteket, így az élmény maradandó megértést, és csak ideiglenes korrupciót okozott a kontár varázslónak. Cydonia ezzel szemben már inkább figyelmeztetést kapott az istennőjétől: Egy folyóparti várost látott álmában, melynek békéjét hirtelen rózsaszínes lángok zavarták meg, majd egy hatalmas démon manifesztált tucatnyi kisebb társaságában, és módszeresen nekiláttak a lakosság valamint az épületek pusztításának. A látomás szerint ez az egész akkor esedékes, ha a papnő nem cselekszik megfelelően.

Kikötvén a nagyjából félúton fekvő Weissbruckban, a csapat tagjai az első kocsma felé vették az irányt. A fő motiváció természetesen az alkoholos italok utáni vágy volt, de a konkrét talponálló kiválasztásában az is közrejátszott, hogy kikötéskor a Fekete Arany (Black Gold) nevű intézmény ajtajában ismerős alakra lettek figyelmesek. A korábban az altdorfi Königplatzon látott jókötésű, kopasz, sebhelyes fickó leplezetlenül bámulta, amint a Berebeli befut a mólóba és kiköt.

Mesélői gondolatok: Úgy tűnik, az valamiért elkerülte a játékosok figyelmét, hogy miközben a kopasz fickó szúrós tekintettel őket stírölte, egyik kezével önfeledten (és igencsak ügyesen) egy dobótőrrel játszadozott. Pedig emlékeim szerint a webkamera előtt még egy tollal vagy ceruzával imitáltam is a mozdulatait. Vajon ha élőben játszunk, ez jobban átjött volna?

 Természetesen amint az első karakter a partra tette a lábát, a hajatlan sebhelyes rögtön befordult a kocsma ajtaján, és a parti hiába sietett oda, az ivóban színét sem látták az ipsének. Rövid és nem túl lelkes kérdezősködés után letelepedtek egy asztalhoz, és nekiláttak a zenés öntudatvesztés műveletének. Egyedül Gerhartot nem hagyta nyugodni a dolog – ő próbálta megkeresni a fickót, még a hátsó kijáraton is kiment, de a forgalmas utcákon nyomát sem lelte.

Mesélői magyarázat: Az ipse ugyanis azzal a mozdulattal, amivel bement, ki is sétált a kocsmából a hátsó ajtón. Volt jó pár perc előnye, így sietnie sem kellett. A kocsmáros persze mindent látott, de nem az a fajta volt, aki csak egy baráti mosolyért kibeszéli a vendégeit, a lefizetés (pár garas elég lett volna) pedig valamiért nem jutott a játékosok eszébe. A kissé tompa érzékekkel rendelkező Geertnek a nappali csúcs kellős közepén akkor sem lett volna sok esélye kiszúrni a fickót, ha az történetesen nem képzett a gyors eltűnés terén. Mindezektől függetlenül a csapat könnyen kideríthette volna, hogy a fickó idegen Weissbruckban, és mivel az egész városkában csak három fogadó van, nem lett volna nagy meló megtalálni. Különösen, hogy a három intézmény egyikét már gyakorlatilag átnézték, egy másik kifejezetten a nagypénzű vendégekre szakosodott, a dobótőrrel játszadozó kopasz pedig nem úgy tűnt, mint aki jól el lenne eresztve anyagilag.

Míg a többiek nagy lelkizések közepette rongálták a májukat, Máldír besétált a partmenti derékig érő vízben árválkodó apró mini szigetig, hogy az ottani érintetlen természetben töltse az éjszakát.

 

Mesélői zárszó: És itt be is rekesztettük a játékülést. Egy cseppet zavart ugyan, hogy a játékosokat látszólag egyáltalán nem érdekelte, mi is történik körülöttük, ha pedig kicsit nyomozni kellett volna, az első nehézségnél azonnal feladták. Mivel itt ehelyett igencsak jó karakterközi beszélgetések alakultak ki a képzeletbeli boros kupák fölött (ha jól emlékszem akkor többek között Cydonia elkezdte “megtéríteni” Filipet, aki viszont a papnő hitét próbálgatta), így én sem erőltettem a dolgot. A szigetecske Weissbruck mellett az én adalékom: mivel nem tetszett az eredetileg mellékelt várostérkép, ezért sajátot barkácsoltam egy netről vadászott alap és némi GIMP-mágia segítségével. Ezen pedig volt egy aprócska (kb. 20-25 nm-es) sziget, amin két fa állt – ez pedig megragadta az elf játékosának figyelmét. Mivel eddig csak Máldírnak nem volt karakterre szabott szála, úgy döntöttem, hogy erre én is kitalálok valamit. Szerencsémre pont akadt is némi időm két játékülés között erre felkészülni.

[Következő rész]


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához