LFG.HU

garw
novellaCimkek

Leonard bevágódott egy régi Chevrolet taxi hátsó ülésére – A reptérre! Gyerünk, gyerünk!
- Már repülünk is – felelte a rekedtes hangú taxis.
- Az Anti-Flag klubot ismeri?
- Hogyne.
- Ott kanyarodjon fel a főútra, előbb ne! – hadarta Leonard, de már nem is figyelt a válaszra, hanem elővette aktatáskájából a mobil álcázórendszert, és elektródák segítségével a jármű padlójához rögzítette. A taxi ebben a pillanatban külső szemlélők számára mind szenzorosan, mind szabad szemmel érzékelhetetlenné vált.
A taxi felgyorsított a gyér forgalmú mellékutcában.
- Óvatosan! – szólt előre Leonard, de a sofőr rutinosan kerülte ki a keresztutcából óvatlanul eléjük kanyarodókat.
- Hülye vakegerek! Nincs szemük, vagy mi a szar? – bosszankodott halkan a sofőr, majd kikiáltott a hangzavarba – Béna idióták! – azzal maguk mögött hagyták a kereszteződést.
- Nem vakok – mondta halkan Leonard -, csak az érzékelés bizonyos területein kihívásokkal küszködnek, magickally challenged - fogalmazta meg magában a politikailag korrekt definíciót.
Hat keresztutcányira mögöttük egy “Ételszállítás” feliratú furgon kanyarodott az utcába. Benne két napszemüveget viselő nő ült, egyikük egy műholdas helymeghatározót, másikuk egy laptopot nyomkodott egyre csökkenő határozottsággal.
- Elvesztettük – mondta egyikük.
- El – mondta a másik.

Leonard Butler L.A.-ben nőtt fel. Vagányságból és útkeresésből kifolyólag sokszor került összeütközésbe a törvénnyel, ahogyan sok más srác is, nem volt ebben semmi furcsa. A furcsaságok akkor kezdődtek, mikor egyszer gyanúsan hamar engedték ki a vizsgálati fogságból. Kocsilopásért vitték be, de nem volt komoly, ő csak furikázni akart, ez a duma mindig bejött akkoriban.
De jöttek az ügynökök. Elmondták, hogy tudnak olyan sulit, ami pont neki való. Biztonságtechnika, számítógépek, fegyverek, rossz fiúk a jó oldalon, a kormány szolgálatában. És nagy-nagy lé, ha elvégzi. Könnyedén eltarthatja az egész családját.
Belevágott, túlélte. Sok mindent megtanult, és megismert egy világot, melyben más törtvényszerűségek működnek, egy olyan világot, melyet az egyszerű – ez volt az első szó, mely új értelmet kapott – emberek el sem tudnak képzelni, pedig mindigis ott volt körülöttük.

Leonard Los Angelesben külvárosában, a Buena Park mellett bérelt házat húgának, Jennifernek. A lány végzős volt a középiskolában, és egyetemre akart menni. Szüleik két éve Dallas-ba költöztek, a munkájuk miatt. Jenny maradni akart, Leonard pedig támogatta. Ebből adódóan meg is romlott viszonyuk a szülőkkel.
- Itt van anya – mondta Jenny a telefonba.
- Remek – válaszolt Leonard a vonal másik végéről, aki szabadságát épp L.A.-ben töltötte.
- Fontos dologról lenne szó. Mikorra érsz haza?
- Hat körül. És mi van?
- Csak beszélnünk kellene, együtt. Semmi különös… Csak gyere, jó? – kérte, mert nem merte elmondani, miről van szó.
- Okés – fejezte be Leonard, majd hazafelé vette az irányt. Nem sokkal később rácsörögtek a központból, hogy esemény van. Ki kell mennie egy területi ügynökkel a Mojave-sivatagba, és felszedni egy elpottyantott csomagot.

Éjfélre ért haza. Anyja mérgesen fogadta. – Miért is engedtem, hogy így vigyázz rá! Sosem vagy itt.
- Nyugi, dolgom volt. Valami baj van?
- Te vagy a baj. Egy fiatal lányra nem lehet ezer mérföldről vigyázni!
- Te költöztél el.
- És nem is bátorítottam, hogy maradjon itt. Egyedül miattad…
- Mi a probléma?
- Probléma? Nincs semmi probléma, semmi olyan, amit le tudnál kezelni.
- Hagyd már abba anya…
- A nővéred terhes. Nem tudtad? Persze, hogy nem tudtad. Soha nem vagy itt… Na, megnémultál? Mondj valamit. Soha…
- Hamarabb itt vagyok bárhonnan, mint te Dallas-ból!
- Amíg meg nem szólal a csipogód!
Jenny kipirosodott szemekkel benézett az előszobába. – Gyertek beljebb – szipogta.
- Azt mondtad, írattál fel bogyót! – nézett nővérére Leonard. – Tudod, kicsi, kék, és minden este beveszel egyet.
- Igen, én be is vettem – válaszolta szipogva Jenny.
- Nem érted, hogy nem metódusok kellenek! – szólt közbe mérgesen az anya.
- Ne haragudj, anya – kérlelte Jenny.
- Nem haragszom rád kicsim, Leonardnak kellett volna itt lennie veled!
- Nem volt semmi, ami miatt itt kellett volna lennem!
- Nem csak akkor vannak problémák, amikor a húgod felhív miattuk. Mindig vannak.
- Ne csináld ezt, anya, kérlek! Nem volt semmi, amiben Leo segíthetett volna. Nem titkoltam el semmit. Nem tudom, mit csináltam rosszul, de nem Leo hibája.

Leonard ott ült Jenny ágya mellett, amíg a lány el nem aludt. Próbált gondolkodni. Szerelem? Ő maga sosem volt biztos az ilyen dolgokban. Voltak kalandjai, de mindegyik csak szórakozás volt. Vidám esték a tengerparton, vagy egy Lincoln meglepően hatalmasnak bizonyuló csomagtartójában. Csupa vicces helyzet. Semmi kötöttség, semmi szorongás. Annyi minden tűnik fontosabbnak ennél. Vagy pont ez a tévedés? Az egyszerű embereknél ez máshogy van?
Leonard belépett Jenny emlékei közé, hogy megnézze, mi történhetett. Távolról közelített, hogy lássa, mi az, ami eltér a szokásszerű eseményektől. Nem látott semmi kirívót; iskola, mozi, templom, bulik, és persze Luke Mohr, a most még gyanútlan lovag.
Az is megfordult Leonard fejében, hogy talán csak sikerült kikerülni azt a 97%-ot, akik önfeledten hempereghetnek a tabletta védelmében. De ez azért nem tűnt valószínűnek, mert Leonard mindig felerősítette a tablettákat. Úgy érezte, valami nagyon nem stimmel. És akkor meglátta. Jenny a fürdőszobában számolgatja a tablettákat, gondosan megjelöli a csomagoláson az aktuális napot, kivesz egy tablettát, felvesz egy pohár vizet, és ekkor üressé válik a tekintete, odalép a vécékagylóhoz, majd belehajítja a tablettát. Megissza a vizet, és kisétál a fürdőszobából. Előtte, utána, mindig ez történik, a hét minden napján, a hónap minden napján. Leonard megszédült a képtelen lehetőségek ismétlődésétől.
Jenny kinyitotta a szemét, és zavartan nézett bátyjára. Leonard megragadta a lány vállait és megszorította. – Miért nem vetted be azokat a tablettákat? Miért? – kiáltja.
- Bevettem őket – zokogta Jenny.- Én… én… én bevettem.
Leonard ráfókuszált a furcsa emlékre. Az apró részletekből egy erős tudatalatti késztetés állt össze, mely megakadályozta, hogy Jenny bevegye a tablettákat. Tökéletesen felépített varázslat volt, nem egy állandóan jelenlévő hatás, hanem egy belülről fakadó késztetés, melyet a szorongás aktivált és teljesen átvette az irányítást Jenny felett. Hogy a fenébe? És miért? – kérdezte magától Leonard, miközben zokogó húgával átölelték egymást. Tovább kutatott. Minden szál egy esetlen, hórihorgas alakhoz vezetett vissza, aki az öklét rázza és kiabál. Egy magas, sápadt, 40 év körüli férfi, aki a szószéken prédikál.
Hogy tehette? – értetlenkedett Leonard. – Ez a saját nézeteinek is ellentmond, nem irányíthatja az embereket! Vajon hányszor tette meg? És hányszor fogja még megtenni? És most nem csupán az emberekről van szó, hanem Jenny-ről!
Dühös volt. Gyűlölte, ha valaki megmondja másoknak, hogy mi a jó és mi a rossz. Dühös volt magára, amiért engedte Jenny-nek, hogy a templom közelébe menjen. Anyánknak igaza volt – gondolta – tényleg az én hibám, nem tudtam felmérni a veszélyeket a hétköznapi életben.

Leonard elveszette az önkontrollját, azért indult útnak, hogy megölje a papot, pedig számos érv szólt ez ellen. A gyilkosság, az önbíráskodás a technokrácián belül is bűn. A pap pedig a saját templomában van, ahol sokkal erősebb, és még segítői is lehetnek. Mégis oda akart állni elé.
A hivatalos utat is végiggondolta, de a Los Angeles-i FBI nem jeleskedett a valóságbűnözők kordában tartásában, akik errefelé megengedhetetlenül nagy mozgástérrel rendelkeztek. Egy olyan mágus, mint ez a Kriwan atya, aki megszegi a saját tradíciója szabályait, maga a megtestesült álom az FBI számára. De ez a pap nem megszegte a szabályokat, hanem egyszerűen túllépett rajtuk – döbbent rá Leonard. – Nem fordult szembe tradíciójával. Csak nem bírta kivárni a Háború végét.
Hol ér véget egy mágus paradigmája, és hol kezdődik egy ember bűne? – Töprengett Leonard, és belátta, hogy sokkal bonyolultabb a helyzet, mint azt először gondolta. Ő sem ölhet meg senkit. Így nem.
Hogy az emberi, vagy a szakmai indokok győzték-e meg, azt nem tudta volna megmondani, de megnyugodott. Az autóvezetés, a fegyverek ellenőrzése, az álcázórendszer behangolása, a szenzorok figyelése, és a többi rutinfeladat kihozta belőle a tapasztalt ügynököt, aki az apróságokra is odafigyel, és mindent végiggondol, mielőtt cselekszik. Eljutott egy olyan pontra, ahonnan több dolgot is figyelembe tudott venni. Tudott mérlegelni.

Leonard a sötét templomban lépdelt a padsorok között.
- Már vártalak – hallatszott egy nyugodt, kellemes hang az oltár felől. Egy pillanatra le is csitult Leonard haragja.
- Kriwan atya.
- Nem is vagy meglepve?
- Magától semmin!
- Félsz, és dühös vagy. Meg akarsz büntetni. De akkor miért jöttél egyedül?
- Ha harcolni akarnék, már túllennénk rajta.
- Látod, te sem vagy biztos magadban – csendült ugyanaz a furcsa, megnyugtató hang, de Leonard ekkor már tisztán látta a szikár, arrogáns férfit. Ugyanazt az alakot, aki húga emlékeiben szerepelt, ezért nem hatottak rá meggyőzőleg a szavai.
- De legalább nem árultam el a sajátjaimat!
- Hát ezzel meg mire célzol, fiam?
- Túl messzire megy, atya! Rákényszeríti az emberekre az ostoba dogmáit! Ez több, mint a Kiteljesedési Háború, ez gátlástan manipuláció. Egyszerű mágikus bűncselekmény, semmi köze a technokrácia és a tradíciók közti ellentéthez. Az emberek…
- De hisz` az emberek vágynak rá! – nézett körbe büszkén a pap. – Ők jönnek ide hozzám.
- De nem arra vágynak, hogy megbűvölje őket! Nem Bibliából kilépett bábok akarnak lenni! Ezt nem teheti! Ezért jöttem.
- Nem is gondoltam, hogy okaid is vannak. Emlékszel, nem is kérdeztem, hogy miért jöttél, csak azt, hogy miért jöttél egyedül.
- Csak nem fél?
- Már hogyne félnék. Ha a magadfajták eljönnek hozzám, az csak egy dolgot jelenthet! – sziszegte Kriwan atya és pásztorbotját a magasba emelte. – De ez az én templomom! – kiáltotta. Megrepedtek a kupola üvegtáblái, a hatalmas szilánkok pedig a padsorokra záporoztak.
Leonard előrántotta pisztolyát, de csak védekezésre volt ideje. Oldalra vetődött egy nagyobb üveglap elől, és felfelé tüzelt. A fegyverével fókuszált erők segítségével ártalmatlan darabokká zúzta az üvegtörmeléket.

Hosszú percekig küzdöttek, minden képességeikből fakadó lehetőséget kihasználtak, mintha kéttucatnyi dühödt harcos csapott volna össze. Odakintről minden csendesnek látszott.
Kriwan atya elkeseredetten küzdött, minden erejét beleadta a harcba, de hamar kimerült, már nem tudott észrevétlenül varázsolni, ezzel elveszítette a kezdeményezést. Leonard ellenben gyors volt.
- Jenny Butler nem a játékszered! És többé…
- Hát ő az! Ugye teherbe esett? – kérdezte az atya csillogó szemekkel, miközben megpróbált feltápászkodni.
- Magának köszönhetően. És nem fogom hagyni, hogy másokat is tönkretegyen!
- Tönkretenni, én? Magasságos ég! Te nem tudod ki az a lány!
- Én pontosan tudom – mondta Leonard miközben az atya homlokához nyomta a pisztolyt.
- Ő nem szedhet ilyesmiket. Hallgass meg! Ő fog életet adni a Megváltónak…
- Elég legyen! – kiáltott Leonard és a pisztollyal arconcsapta Kriwan atyát.
- A látomás… a három kereszt… te nem értheted, még a sajátjaim sem értik…
- Ezek szerint nem fogsz nekik hiányozni – állt fel Leonard.
- …de nekem folytatnom kell! A technokrácia…
- Hagyjuk most a technokráciát, magánemberként jöttem – mondta Leonard és kilőtt egy ablakot. A kizuhanó üvegszilánkok természetellenes sebességgel zuhantak az atya felé.

Leonard hazafelé tartott az éjszakában, és azon gondolkodott, mit fog mondani Jenny-nek, “Na, szüljük meg azt a gyereket!”, vagy valami ilyesmit. Segíteni fog neki mindenben, akármit mond is az anyjuk. A Cégnél pedig talán el lehet intézni, hogy L.A.-be helyezzék, területi ügynökként.
Ami probléma lehet, gondolkodott el Leonard, az maga a gyilkosság, de rajta kívül senki sem tud az indítékról. A Megváltó pedig tökéletes ostobaságnak hangzik, különösen egy valóságbűnöző szájából.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához