LFG.HU

Sztorm
novellaCimkek

Mack lefékezett motorjával, letette kétoldalt a lábait és végignézett az előtte elterülő csatatéren. Bár manapság az egész világ csatatér, gondolta magában keserűen, itt kétségtelenül az életükért küzdöttek valakik. Több, kevesebb sikerrel, ahogy arról a holttestek is árulkodtak. Leállította a járművet, de a reflektort bekapcsolva hagyta, hogy többet láthasson a sötét éjszakában. Kirakta az oldaltámaszt és ellenőrizte fegyverét miközben átemelte lábát a motor fölött. Tett egy lépést a sivatag száraz homokján és végigsimított hűséges társán – a vörhenyes rozsda egy Harley Davidson-t rejtett, ami bár jobb napokat is látott már, még mindig “szépen dorombolt”, ahogy Mack szokta mondani, ha betér egy sörre az Új Kaliforniai Köztársaságba. Onnan jött most is, “halaszthatatlan ügyeit intézni”, ahogy mindig mondta. Egyedül ő tudta, hogy semmiféle halaszthatatlan dolga nem akadt azon a kopár, letarolt vidéken, amit hajdanán egyesek Amerikai Egyesült Államoknak neveztek. Mack… keresett valamit. Noha nem tudta volna megmondani mi az, biztos volt benne, hogy megtalálja, ha elég sokáig kutatja.

Letérdelt a motor kereke előtt fekvő holttesthez és óvatosan a hátára fordította. Egy pillanatra megmerevedett – a tetoválások, a szem-implant és a páncél minden kétségét eloszlatta az elhunyt kilétét illetően. Egy tudományt istenítő csodabogár, egy “űrbandita”… a sivatag technokratája. Egy gyűjtő, ahogy önmagukat nevezték. Gyűjtők, mert minden felhasználható, vagy felhasználhatónak tűnő kacatot, amit csak találtak, begyűjtött és továbbfejlesztették. Bár viccelődtek vele, hogy egy gyűjtő egy fogatlan fésűből és egy marék rajzszögből is halálos fegyver készít, aki találkozott már egyikükkel, keserűen nevet a tréfán. Nem sokan mondhatták el, hogy legalább olyan fejlett felszereléssel rendelkeznek, mint egy gyűjtő. Bár Mack még nem találkozott gyűjtővel, épp elég történetet hallott ahhoz, hogy ne is akarjon velük találkozni. Azt mondják, elmeháborodott tudományimádók, mindenre képesek és gyilkosságtól, vagy rablástól sem riadnak vissza, ha az választja el őket a kitűzött céltól. Azt is mondják, a révereknek félelmetes földalatti laborjaik és bázisaik vannak, és hogy olyan technológiával rendelkeznek, mint senki más. Az Acél Testvériségével éppen ezért állandóan háborúskodtak, mindkettőnek fájt a foga a másik technológiájára, de egyben tartottak is egymástól. Mostanában viszont egyre kevesebbet hallani róluk, azt mondják valami nyugaton leköti a figyelmüket, gondolta Mack. Adrenalin-szintje jelentősen megemelkedett, izgatott pillantásokat vetett a többi holttest felé és pisztolya markolata után nyúlt. Aztán ahogy megtalálta rajta a biztonságot nyújtó, megnyugtató fogást, hűvös nyugalmat erőltetett magára.
- Rendben. Szóval gyűjtők – motyogta magában. – Ha szerencsém van, kaszálhatok, az ilyenek soha nem hagyják el a búvóhelyüket plazmaágyú, lézerpisztoly, vagy valami hasonló hi-tech gyilkológép nélkül.

Nem tévedett. Réveteg állapotban lépkedett a hullák között, felmérve a lehetséges bevételt, szinte látta az árcédulákat az értékes portékákon. Már azon gondolkodott, hogy nem is lesz olyan kereskedő, aki mindezért egyösszegben fizetni tudna, mikor belopta magát agyába egy szenvtelen gondolat. Vajon ki… vagy inkébb MI volt az, ami végzett egy csapat állig felfegyverzett technokratával? A Testvériség nem lehetett, még ők sem rendelkeznek nagy mennyiségben ilyen fejlett technológiával. Szupermutánsok? Nekik is fáj a foguk a plazmapuskákra. Aki, vagy ami ezt tette, az vagy túl primitív ahhoz, hogy felismerje a fegyverek valós értékét, vagy nincs szüksége rájuk. Egyik lehetőség sem hangzott túl bíztatóan. Mack megtorpant, hogy jobban szemügyre vehessen egy sziklának dőlő alakot. Sisakot viselt, arca kivehetetlen volt a plexiüveg mögött, ernyedt kezeiben plazmameghajtású forgócsöves géppuskát tartott, az egyik legnehezebben megszerezhető, és egyben az egyik legdrágább fegyvert, amit Mack csak ismert. Összefutott a nyál a szájában és tett egy tétova lépést a fickó felé, kinyújtotta kezét… aztán megmerevedett, ahogy a hold kibújt a felhők mögül és fénnyel borította be a halott gyűjtőt. Mellkasán emberfej nagyságú lyuk éktelenkedett, tisztán látszott mögötte az alvadt vértől mocskos szikla.

Mack rémületét csak fokozta a hirtelen felhangzó mechanikus zaj, csipogás és sziszegés. Nem is messziről. Rájött, mekkora hibát követett el és szitkozódva futni kezdett a Harley felé. Tompa, szaggatott dübörgést hallott a háta mögül, de nem mert hátranézni, mert félt, hogy ha egy pillantást vet üldözőjére, nem lesz ereje eljutni a motorig. Ahogy odaért, rögtön felpattant a szabadulással kecsegtető kétkerekűre és indította is volna be a motort, de annak reflektorai nem mindennapi dolgot tártak szemei elé. Az acélmonstrum legalább négy méter magas volt, négy fatörzsvastagságú lába volt, lapos, mozdulatlan feje éber figyelmet sugárzott. Pár pillanatig még farkasszemet néztek egymással, aztán a monstrum mozgásba lendült. Lábait közelebb rendezte egymáshoz, így még magasabb volt, mint eddig és Mack észrevett egy karnyi vastagságú acélcsövet felé irányulni. A halott gyűjtő mellkasán tátongó lyukra gondolt és azonnal cselekedett. Elfordította a kulcsot és gázt adott, a Harley pedig kilőtt – épp időben, egy pillanattal később egy gőzölgő kráter füstölgött a helyén. Mack behúzta a fejét és átszáguldott a gépszörny hatalmas teste alatt és elszáguldott az éjszakába.

Percekig nem mert visszavenni a sebességből, majd mire végül úgy gondolta, elég messze került a fenyegetéstől, felkaptatott egy kisebb dombra és leállította a motort. Alig bírta remegő lábait átemelni a Harley fölött, botorkált pár lépést és térdre rogyott a homokban. Szóval valami nyugaton leköti a gyűjtőket. Nem csoda. Vajon mennyit adna ezért az infóért a Testvériség? Nekik biztos megvan a tűzerejük, hogy végezzenek egy ilyen behemóttal is. Ha megmutatja nekik a halott gyűjtők helyét, biztos kap egy kis részesedést a fegyverekből. Több, mint a semmi, máskor is kötött már előnyös üzleteket a Testvériséggel, megér egy próbát. Felemelte tekintetét és elnézett a távolba. Hajnalodott, a nap előbújó sugarai egy poros kisváros romjainak körvonalait rajzolták ki előtte a távolban. Kiegyenesedett, már nem remegett a lába.

Döntött.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához