LFG.HU

HammerTimeCafe
Aleister
novellaCimkek

Veszprém, 2003 Szerepjáték találkozó – Novellapályázat

1.

Zsíros tudta, hogy valami megint nem stimmel. “Ezek a hülyék ismét elszúrtak valamit.” – volt az első gondolata. Már percek óta kóborolt a kihalt, üres folyosón, de még egy teremtett lélekkel sem találkozott. A hideg-kék fényben fürdő, csempézett falak embertelen közönnyel csillogták rá a neonok fényét. Az egyik oldalon nagybetűs felírat hirdette, hogy a Techlab négyes szintjén van. Jobbra és balra irodák és laboratóriumok nyíltak, ám ezek most mind üresen tátongtak. Nem véletlenül jöttek munkaidő után. Igazából megvallva a troll nem értette, erre miért van szükség, úgyis megölne bárkit, aki ellenkezni merne vele. Három méteres magasságával, több mint két mázsás súlyával még fajtársai között is hatalmasnak számított, nemhogy a nyeszlett humánok között. A csapatában is volt pár emberfajzat, minden bizonnyal miattuk volt szükség a körülményeskedésre. Tétován forgolódott a lift előtt. Tisztán emlékezett rá, amikor azt mondták neki a többiek, hogy 22:10-re érjen a negyedikre. Ránézett a multifunkciós taktikai kijelzőre, 22:13-at mutatott és sehol semmi.

Egy pillanatra ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy szétverje a rohamkarabélyát, de végül nem tette meg. Nem mintha megnyugodott volna, hanem mire leakasztotta a válláról egész más gondolatok kezdték el foglalkoztatni. Lehet, hogy a társai rossz épületbe mentek be? Ááá, nem! Ennyire még ők sem lehetnek hülyék! Bár ki tudja? Már többször is megesett, hogy valami hatalmas blődséget csináltak, aztán a végén mindig Zsírost okolták. Legalábbis ő így emlékezett a történtekre. Tanácstalanul a háta mögé nézett a liftbe. Maga sem tudta, hogy mit keressen az üres felvonóban, de egyszer-kétszer már megesett, hogy a számára teljesen értelmetlennek tűnő cselekmények adták végül a megoldás kulcsát.
-Hol a k…va életben vagy már??? – dörrent egy hang a fejében. Egészen meg is feledkezett a mikróadó-vevőről.
-A negyedik emölötön. – mondta.
-Miiii? Mi a szart keresel a negyediken? A hetedikről volt szó! – a háttérből immáron káromkodás, és gépfegyverropogás kellemes egyvelege is hallatszott.
-Akko’ most mi legyön? – kérdezte. Egy pillanatig döbbent csend, majd valami hihetetlen szitokáradat volt a válasz. A monológ során a zsoldos elátkozta az egész Átváltozást, majd Zsíros halálának körülményeit kezdte olyan részletességgel taglalni, hogy az bármely korboncnok szívét megdobogtatta volna. Zsíros olyan szinten megdöbbent, hogy kislányos zavarában el is feledkezett róla, hogy valami gorombasággal válaszoljon. Inkább beugrott a liftbe, és megnyomta a 7-es gombot. Rövid idő telt csak el mire a fülke, kis rándulással megállt, majd egy – trollfülnek közel sem kellemes – női hang bemondta az emelet számát, végül idegőrlő lassúsággal maga az ajtó is kinyílt.

Kint már javában állt a buli. A kereszteződésben egyenruhás holtestek hevertek, a falon több golyó és robbanás szaggatta lyuk, valamint koromnyomok éktelenkedtek. Megpillantotta két társát. A kiszögelés két oldalán guggoltak mind a ketten, hátukat a falnak vetve. A humán szamuráj épp az AK-ját tárazta újra, miközben a másik árnyvadász tessék-lássék módon tüzelgetett a folyósora. Onnét időnként rövid sorozatok záporoztak vissza válaszként. A troll érzékei azonnal teljes harci készültségbe álltak, s kissé összegörnyedve odament Crazy-hez. Útközben elhaladt a tünde mellett, s megállapította, hogy azzal a kis pisztollyal nem sok mindent fog elérni ebben az összecsapásban, de arra már nem pazarolt energiát, hogy észrevételét szóvá is tegye.
-Na mi gond have’? – kérdezte, miközben megállt a szamuráj előtt. Az elképedve látta, hogy Zsíros egyszerűen megállt a folyosón az őrök golyózáporában. Épp egy kisebb kaliberű lövedék pattant le a vállvértjéről. Egy darabig eltűnődött azon vajon van e a világon épelméjű troll, aztán úgy döntött, ha van is biztos semmiféle rokonságot nem mutat azzal aki épp itt áll. Kimért lassúsággal emelte fel a kezét, és a biztonságiakra mutatott. A troll végigkövette a szemével a szamuráj kezének pályáját, majd annak végén találkozott a tekintette a két veszettül tüzelő őrével. Rögtön működésbe lépett az egyetlen ösztön, amit képes volt dinnyényi agyában elraktározni, nevezetesem az életösztön. Késlekedés nélkül emelte a rohamkarabélyát a célpontra, még mozdulat közben egy agyi paranccsal kibiztosította, majd sorozatra állította a fegyvert. Emberfeletti gyorsaságot kölcsönöztek neki a legújabb generációjú huzalozott reflexek, így mire a két élettelen test a földre hanyatlott már a tárcserével is megvolt. Parancsra várva fordult hátra, s a csendet furcsálló társak szép lassan elő is merészkedtek. Crazy gondolkodás nélkül a következő szakaszhoz rohant, és kikémlelt a sarokról.
-Minden tiszta. – mondta, majd biztosította az átjárót. Addig a tünde egy test fölé hajolt, és feltépte annak zubbonyát. Szomorú tekintettel nézet fel egy kis idő múlva, majd alig hallható suttogással közölte:
-Trükkös meghalt. – Döbbent csend fogadta kijelentését. A szamuráj tudta, hogy a dekás régi ismerőse volt Trükkös. Ő is vesztett már el hozzá közelálló bajtársakat és tudta, hogy ilyenkor egyszerűen nem lehet értelmeset szólni, így inkább hallgatott. Zsíros pedig épp azt számolta, mennyivel kapnak többet, így hogy csak hárman maradtak.

Szótlanul telt az idő, míg elértek a kommunikációs csomópontig, ahol a számítógép-zsoké – továbbra is kőmerev arccal – egy viszonylag védet sarokba húzódott, üzembe helyezte a deckjét, majd becsatlakozott. Szinte alig telt el pár szívdobbanásnyi idő már pattintotta is ki az optikai chipet az aljzatból, és – miután egy kis plasztik tárolóba csúsztatta – a troll felé hajította.
-Amint tudod sugározd el MacGregornak! – fűzte hozzá, – Én még előtte kissé megbolondítom a Techlab védelmi rendsze … – ezek voltak az utolsó szavai.
A terem közepén manifesztálódó vízelementálra valahogy senki sem számított. A kékesen áttetsző, higanymozgású őrző egy pillanat alatt körbefolyta a tündét, aki kétségbeesett tátogás és kalimpálás közepette próbált kiszabadulni – mindhiába. A troll megeresztett pár lövést a monstrumba, melyek undorító cuppanással csapódtak belé, ám látszólag semmi kárt nem okoztak. Igaz ugyan, hogy terebélyes pocsolya kezdet gyülekezni a lábuk alatt, ám a szörny a lankadás legkisebb jele nélkül fojtogatta tovább az áldozatát. Az egyik gellert kapott lövedék még a szerencsétlen dekást is eltalálta. Kísérteties volt látni ahogy a vörös vér elkezd kavarogni az elementál belsejében. Crazy eközben a kézpengéjével próbálta kivágni a tündét, de ő sem ért el komolyabb sikert. Tehetetlenül szemlélték, ahogy társuk egyre lankadtabban kavarja maga körül vizet.
-Én ezt nem nézem tovább! – Préselte ki pengényivé szűkült száján a szamuráj. Leakasztott egy AP80-as repeszgránátot az övéről, majd késlekedés nélkül az elementálba vágta. Tekintette egy pillanatra összekapcsolódott a haláltusáját vívó tündével, aki mintha rá is bólintott volna. Kivetődött az ajtón, és néhány métert még arrébb is hemperedett. Pár szívdobbanásnyival később a helyiség plasztik és vízáradatott okádott magából. A környéken lévő ablakok nagy része azonnal meghasadt, a robbanás dobhártyaszaggató hangja még folyósokkal arrébb is hallható volt. A vészszirénák visítása mellé panaszosan társult a tűzriadó monoton, ütemes tülkölése.
-Szétválni! – sziszegte a belső csatornán a humán.
-Találkozó a tervek szerint. …és Zsíros! Ne feledd továbbítani az adatokat!

Ezzel átpördült a közeli kereszteződésen, majd el is nyelte egy folyosó. A troll sem érezte szükségét, hogy tovább maradjon ezen a fölöttébb kellemetlen helyen, így a közeli lépcső felé vette az irányt. A földszintig mindössze egyszer akadt össze a biztonságiakkal. A képzetlen csürhe ellen még csak fegyvert sem kellett használnia. Az elektronikával segített hallása, már fordulókkal korábban figyelmeztette a veszélyre, így mindössze lapátnyi tenyerét kellet meglendítenie. Az elől haladó őr homloka így is szilánkosra tört. Társa megúszta egy kisebbféle eszméletvesztéssel. Útközben még egy nyilvános telekomot is talált, megszabadult hát a zsebét oly nagyon égető adatoktól is. A bejárati üvegajtót egy puskagránáttal gyengítette meg, így az már nem bírta ki a leszegett fejjel, eleven gőzmozdonyként rohamozó hústömeget. Üvegszilánkokat zúdítva robbant ki az est csöndjébe, majd a bejárattól nem messze parkoló Fordhoz sietett. Késlekedés nélkül tépte fel az ajtót – nem törődvén azzal, hogy azt időközben valaki bezárta – és már indított is. Halványan még emlékezett, amikor a cigarettafüstben úszó, kopott szobában a nyomok eltüntetéséről beszéltek, de hírtelen semmi lényegeset nem tudott felidézni. Bosszúsan konstatálta, hogy a kocsi beépített órája elromlott, mert visszafelé számlál. Aztán az utolsó dolog ami a fejébe villant, az a műszerfal egy darabja volt…

2.

Gyerekricsaj. Már megint ezek az átkozott kölkök! Hát, hogy a rossebbe dolgozzon már az ember, ha egyfolytában körbe ugrálják. Most is itt rohangálnak a nyavalyások műanyag pisztolyokkal durrogtatva. Ő maga sosem szerette a fegyvereket, nem szerette a tűzharcot sem. Inkább a háttérmunkát végezte rendíthetetlenül. Persze azért volt egy impozáns Berettája – az olasz fegyvergyártó cég remeke – de eddig csak ritkán kellett használnia.
- Mara az isten vágjon ketté! Vidd már ezeket a kis szarosokat a nagyanyjukhoz! Az őrületbe kergetnek a folyamatos hangoskodásukkal. És ideje lenne már egy rendrakásnak is, mert kezd ellepni a kosz!- üvöltött ki Gregor a konyhába. Magas, vékony ember volt. Fiatal kora ellenére már most látszódtak rajta a korai kopaszodás jelei. A harmadnapos borosta cseppet sem tette sármosabbá, sőt inkább kiemelte egyébként is kiálló arccsontját. Átizzadt atlétatrikót és kopott szintikord nadrágot viselt. Izzadt. Szinte mindig izzadt. Azok a szaros drogok amiket szedett gonoszabb dolgokra is képesek lettek volna, de ő megúszta ennyi mellékhatással. Végül is egész jó üzletet csinált. A kellemetlen testszag vajmi kevés a könnyed élet ellenébe, így nem is igen foglakozott vele. A többiek csak MacGregornak, vagy Hosszúpuskának hívták. Az előbbit családnevének, az utóbbit egy bizonyos méretének köszönhette. Hogy pontosak legyünk egy bizonyos meglehetősen kicsi méretének ’köszönhette’. Nem is szerette, ha Hosszúpuskának hívták. Azért -csak, hogy pofára essenek a bunkók- összehozott egy kispályás focimeccsre elegendő gyermeket, amit őszintén megvallva már sokszorosan megbánt.

Csak most kapta fel a fejét a hírtelen beállt csendre. Úgy néz ki hála égnek tényleg lelépett a hőn szeretett pereputty. Bizonytalanul körbejárta a lakást, hogy ellenőrizze a dolgot. Elégedetten cammogott vissza, amikor a lábai egy bizonytalan alakú valamibe botlottak bele. Mihelyst visszanyerte egyensúlyát, egy különösen cifra káromkodás kíséretében lehajolt a ’dolog’-ért. Egy megtermett plasztik fegyver volt az. “Biztos a kis patkányfajzatok hagyták itt.” – gondolta, és magában feljegyzett egy kiadós verést a tettesnek … vagy mindenkinek, beleértve a feleségét is. Bosszúsan dobta az asztalra a játékot, és már épp azon volt, hogy meglátogat valami jó kis pornó csatornát, amikor megszólalt az üzenetjelző. Lehuppant hát az íróasztala elé, és lehívta a beérkező állományt. A fejlécet meglátva azonnal tudta, hogy miről is van szó. A jelek szerint a ’Csapat’ sikerrel járt, ugyanis a Techlab legújabb projectje bontakozott ki a plazmaalapú képernyőn. Ő magát is érdekelte a fejlesztés, mert a különleges adatkódolási algoritmussal ellátott állományok feltöréséről szólt. Alig jutott át az első pár oldalon, mikor meglehetősen furcsa mondathoz ért: “…a sáska formája pedig hasonlóképpen.”. Ezt a pillanatot használta ki a bejárati ajtó, s egy hatalmas robbanás kíséretében megszűnt létezni. Ő maga is mindössze a néhai monitornak köszönhette, hogy nem került repeszvágta arccal a földre. Késlelkedés nélkül kapta fel a billentyűzet mellől a pisztolyát és a behatolókra emelte. Már a mozdulat elején sejtette, hogy valami nincs rendben. A jó öreg Beretta túlontúl könnyű volt. Célra tartott, majd tüzelt. A keserédes lőporszag, a csuklózsibbasztó visszarúgás vagy a fülsiketítő durranás azonban elmaradt, helyette mindössze egy arasznyi szikraív és egy kis pukkanás ’robbant” ki a fegyverből. A történés meglephette a kommandósokat is ugyanis, mintha tétováztak volna egy pillanatra. Gregor kissé elfordítva jobban megnézte a fegyvert. Igazán hülye arcot vághatott, miközben olvasta: Made in Taiwan, aztán meghalt…

3.

Az öltönyös, árnyékburkolta alak elgondolkozva hallgatta a beszámolót. Amikor először hivatták a taktikai központba, és hírt szerzett a behatolásról kissé megrémült. Aztán az események alakulása folytán kezdte magát úgy érezni, mint egy jobbféle vígjáték szemlélője. Az, hogy a csapat fele már az épületben elhalálozott még természetesnek is volt mondható. Aztán amikor élőben nézhette végig, amint a troll felrobbantja magát, már megjelentek arcán a jókedv előfutárai. Térdét csapkodva szemlélte, amint egy pizzafutár elüti a szellőzőből kipattanó utcai szamurájt. Értesülvén róla, hogy a megszerzett anyagot az épület egy bejegyzett termináljáról továbbították, már leplezés nélkül patakzottak könnyei. A pontot az “i”-re a gyorsreagálású osztag vállkamerái által rögzített képsorok tették fel. Ekkor már hétrét görnyedt a rátörő röhögő görcstől. Majd negyedórába telt mire megnyugodott annyira, hogy feletteseinek jelentést tehessen. Most itt ül a kontrolfal előtt, és a veszteségeket értékeli. Az árnyvadászokkal együtt 15 ember vesztette életét, s mindez miért? Egy meghamisított projectért, mely sosem létezett. Árnyvadászok … a Teremtés Koronái … ahhh!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához