LFG.HU

Igi
RPGCimkek


Kattints a képre a teljes verzióhoz

Chanluan a Homály-hegység titokzatos és feltérképezetlen vidékének egyetlen ismert területe: járhatatlan bércekkel körbeölelt, országnyi területű fennsík. Kőzúzalékos talaján csak satnya füvek nőnek meg, azok is inkább csak a bércek szélvédett lábainál. Kietlen vidék, ahol életre csak nagy ritkán bukkanhatunk. Néhány tucat településsel, s egyetlen várossal büszkélkedhet csupán. A fennsík kapujában megbúvó Zargaza már hosszú évszázadok óta dacol az elemek haragjával, lapos tetejű házainak falát koptató örökös szélfúvással.

Az egyetlen járható út, mely felvezet a közel háromezer méter magasan fekvő köves vidékre, a Seon síkságáról induló Tiarisz-völgy. A kereskedőkaravánok koptatta, kőzúzalékos út a Tiarisz habzó folyama mentén kanyarog fel a szél csipkézte sziklabércek közt. Ám a meredek hágók télen járhatatlanná válnak, elzárva a külvilágtól Chanluant. A fagyos évszak beköszönte után csak a legvakmerőbb vándorok kísértik szerencséjüket a síkos kaptatókon. Ilyenkor a völgyön keresztül lehetetlenné, életveszélyessé válik a közlekedés – dércsipkék verik fel a kövekkel teleszórt utat, a Tiarisz rohanó zúgóján hatalmas jégtáblák törik maguknak az utat a síkság felé. A hágókat rövid idő alatt elzárja az áthatolhatatlan falakat képező hó.

A fellegeket érintő bércek közt ítéletidőben mindennapos a lavinaveszély, hegyi kísérő nélkül öngyilkos vállalkozás nekivágni az útnak. Az utazók még a meleg évszakban is nagy hasznát veszik a tapasztalt chanluani hegyivadászoknak, kik a legnagyobb hófúvásban is megtalálják a helyes utat a hágók százai közt. Pénzünkért azonban ne várjunk csodát, fent a Magasföldön isteni ajándéknak számít akár egy szélvédett sziklakiszögelés is, ahol biztonságban nyugovóra térhetünk.
Chanluan vidékén nem csak a szélsőséges időjárás az egyetlen akadály, melyet az erre tévedőknek le kell küzdeniük. Ebben a magasságban a levegő megritkul, a test tartalékai hamar felemésztődnek, a szervezet hamar kimerül. Többek közt ez is oka az itt élők lassú életvitelének. A dolgos mindennapok a hegyek napfényes oldalán érik őket, ahogy muratcsordáikat vándoroltatják egyik szegényes legelőről a másikra. Életvitelük szinte minden ponton csatlakozik ezen gyapjas állatokhoz. Húsuk a chanluaniak étrendjének fő eleme, bundájukból igen jó minőségű gyapjút készítenek, melyeknek egy részét a szorgos rendszerességgel induló karavánok szállítják le a Tiarisz mentén Kushanba. Ott aztán pénzzé teszik, vagy szőttesekre, köznapi használati tárgyakra – melyek megkönnyítik az életet a sziklás bércek közt -, ruhaneműre és élelemre cserélik. Nagy becsben tartott állataik az igavonó és a málhásállat szerepét is ellátják.

Vannak, akik veszélyes útra vállalkozva kristályok után kutatnak a bércek közt ezerszám megbúvó barlangokban, a hágókon meghúzódó, elnéptelenedett kolostorokban. Mesélik, ezekben a kolostorokban mesés kincsekre lelni olykor, egy-egy ilyen drágasággal a szerencsés az egész életét megválthatja a sorstól.
Azonban nem minden kolostor lakatlan. Már hosszú évszázadok óta élnek szerzetesek a hófödte hegyek közt. Ők a nagyvilági nyüzsgéstől megcsömörlött és elvándorolt emberek, kik csak a nyugalmat, szellemük békéjét és megtisztulását vágyják megtalálni a Homály-hegység fellegekbe vesző bércei közt. Mindennapjaikat az elmélkedésnek, az áhítatnak, szellemük és testük egyensúlyának minél tökéletesebb megteremtésének szentelik. Nem egy utazó mesélt már a csodákról, melyeknek a kolostorok falai közt lehetett tanúja. Mondják, az itt élő emberek magukon viselik istenük érintését, szellemük erejével olyan csodákra képesek, amit csak a cathani Vörös Erőd csatamágusai képesek véghezvinni.

Nem minden szerzetesrend zárkózik el azonban ennyire a külvilágtól. Van, hogy barna csuhába és prémekbe öltözött rendtagok érkeznek az embermagas hó borította bércek közül. Legtöbbször csak Zargaza piacterén néznek körül, olykor viszont fiatal fiúgyermekeket visznek magukkal. Hogy hova és mi okból, azt senki sem tudja, a család azonban soha többé nem látja viszont gyermekét. Meg vannak győződve róla, hogy jó kezekbe kerülnek, a hegyek közt megbúvó kolostorok falai közt igazi férfivá érnek a ritka chanluani levegőn edződött emberi sarjak… Ennél nagyobbat talán nem is tévedhetnének.
Chanluan a Homály-hegységet szegélyező városokhoz képest elmaradt terület. Köszönhető ez földrajzi elszigeteltségének, a vidéken uralkodó mostoha körülményeknek. Mondják, mindehhez köze van azonban annak a titokzatos szerzetesrendnek is, melynek tagjai rendszeresen bővítik sorukat a zargazai férfipalántákkal. Segítik ugyan a chanluaniak életét, szellemileg mégis béklyóba kötik őket, mely ebbe az életformába kényszeríti az itt élőket. Ám mindebből a nagy többség mit sem vesz észre.

Chanluan nem volt mindig ennyire elmaradott. A Második Szakadás megtépázta déli kontinensen szinte csak ez a terület maradt fenn viszonylag épségben. Akik túlélték a borzalmakat és a fagyos bércek közt leltek menedékre, a tovaszálló évszázadok alatt szinte mindent elfeledtek. Majdhogynem őskori szintről kellett újraépíteniük kultúrájukat és életüket. Újra fel kellett fedezniük a föld megművelésének fortélyait, a vadonélő állatok betörésének tudományát. Ezen a minden civilizációtól messzi területen otthonra találtak és a mai napig is virágzanak a különféle szerzetesrendek, klánok és bujkáló szekták. S mióta a cathani császár megtiltotta birodalmában a mágia minden formájának használatát, varázslócéhek és magányos mesterek sokasága menekült fel a Magasföldre. Sok történetet hallani egymással csatázó máguscsoportokról, a hegyek magasában villódzó mágikus tüzekről, villámokról. Egy-egy manában dúsabb területért kíméletlen, akár évtizedekig elhúzódó harcok folyhatnak.

Legtöbbször a nagy múltú rendek kerülnek ki győztesen a harcokból, kik olyan erőket alkalmaznak fegyverként, melyekkel szemben védtelenek az újonnan jöttek. Cathan egyes tudós fői úgy vélik, hogy több olyan titok lappang a hóborította bércek közt, mely a Smaragd Birodalom idejéből származik.
Zargaza házai inkább praktikusak, mint szépek. Úgy gubbasztanak egymás mellett a hófödte bércek ölelte köves pusztaságban, mint az ázott galambok zivatar idején. A hegyekből kitermelt sziklák alkotják falaikat, tetejük csak kis mértékben döntött, szinte lapos. A chanluani házak mérete itt is a jólét mutatója lehet, bár kirívó különbségek a szélsőséges környezeti viszonyok diktálta zargazai életben nem számottevőek. A városi élet a murat legelőket leszámítva a piactérre szorítkozik. Itt áll a város egyetlen vendégháza, ahol a kereskedők és az átutazók hajthatják álomra fejüket, olvaszthatják fel szinte jéggé fagyott, a hidegben elgémberedett tagjaikat egy rövid, forró fürdő segítségével. Zargaza falai közé betérve nem csak az utazók, hanem az itt lakók is megkönnyebbülve merülnek el az illatos párát fialó fürdővízben, hogy a mostoha időjárás által próbára tett testüket megpihentessék.

A tipikus chanluani alacsony, sötét szemű és hajú. Bőrük árnyalata kicsit sötét a Nap áldásos hatása miatt, szemük fiatalosan csillogó és mosolygós, metszése ferde. Bőrük a folytonos hidegtől és széltől cserzett, már fiatal korban megjelennek a szarkalábak a szemek sarkában a megerőltető életmód következtében. Öltözködésük inkább praktikus; ruháikat nagyrészt a muratok gyapjújából szövik, vagy Kushanban vásárolják a piacon. Ezeket előszeretettel díszítik színes bojtokkal, prémmel bélelt ruháikat sokszor színezik is. Olykor kész műremekek kerülnek ki kezeik közül, de ezekről is elmondható, hogy a hideg ellen való védelmet szolgálják, nem a hivalkodást.

A chanluani vendégszerető nép, bár a szélcserzette arcokon a mosoly olykor inkább udvarias, mint érdeklődő. Köszönhető ez annak, hogy bár igen messze esik a cathani birodalom vérkeringésétől, a császár figyelme mégis erre terelődik. Hogy miért, mi bújhat meg a hegyek közt, ami felkeltette az érdeklődését, nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a holdfordulónkénti rendszerességgel idelátogató és a felföldet körbejáró csatamágusok és a cathani légió katonái nem örvendenek éppen a legnagyobb népszerűségnek. Urak módjára szállják meg az itt élők házait, ellenszolgáltatás nélkül veszik igénybe a tapasztalt hegyivadászok helyismeretét. Ám azt mindenki elismeri, hogy ellenben biztonságot nyújtanak, zokszó nélkül vállalják nagyobb kereskedőkaravánok biztosítását a veszélyes hágók közt. Hogy ezt nem minden érdektől mentesen teszik, arról már nem szól a fáma.

- Részlet a Mille Aveum Terrae kódexéből, Eimor Yafriel geoframus keze által,
Chron, a m.sz.u 1746. évében


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://tavolivilagok.rpg.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.