LFG.HU

auer
hírekCimkek

2018. január 24. – C4-RG4 aszteroida

Ez a játékülés az aszteroidán való töketlenkedéssel kalandozással telt. Azt hiszem ez a játék jó példája volt annak, hogy a különböző Warhammer 40k játékok bár első ránézésre kompatibilisek egymással, valójában nem jó ötlet kitekinteni más rendszerekbe, statisztikákat behozni meg különösen rossz ötlet. Kiderült ugyanis, hogy a mesélő egy Deathwatch könyvből vette a Psychneueinek statisztikáit. A Fear (4) trait, ami tulajdonképpen az univerzum legfélelmetesebb, és legundorítóbb lényeit jellemzi ott nem igazán zavaró, mert az összes űrgárdista immunis a félelemre. De amikor egyszerű inkvizíciós akoliták dobálnak a lehető legnagyobb büntetéssel, akkor az megérződik. Csak azoknak volt esélye a csapatból, akik direkt az akaraterejüket erősítették egész életükben (pl. pszi-használók). A mesélő igyekezett nagyvonalú lenni, az első csatározások után már csak a meglepetés kör végén dobatott félelem tesztet, de akkor is minimum a csapat fele kiesett a harcokból. Bár néha ez kimondottan jól jön, amíg Jaine a földön összegörnyedve magzati pózban, vagy éppen hányva töltötte az időt a rovarok legalább nem támadtak rá.

Persze azért mi sem vagyunk hülyék, próbáltuk a találkozásokat kikerülni, először a biztonságosnak vélt hangárban nyalogattuk a sebeinket, meg a hajó sebeit, és biztos, ami biztos, a hajóba beszereltük a Force field generátort, amit találtunk. Közben végig azon járt az agyunk, hogy hogyan lehetne előre jelezni a rovarok érkezését, és hollétét. De amikor egy csapat dolgozónak sikerült meglepnie minket akkor kiderült, hogy az ötleteink hatástalanok, és akárhogy is erőltettük az agyunkat, kérdeztük a gépeinket, hiába ‘boncoltunk’ fel egy rovart, nem jutottunk előrébb a megoldáshoz, muszáj volt fizikailag meglátnunk őket ahhoz, hogy tudjuk, hol vannak.

De legalább találtunk egy régi térképet, ami mutatta a lehetséges helyszíneket, tehát nem kellett vaktában bekóborolnunk az egész aszteroidát. Azok a helyszínek, amik az érdeklődésünkre tarthattak számot a következők voltak: a lakókörletek, a régi öntöde, amit átalakítottak gyűlésteremmé, és a reaktor.

Először a lakókörletek felé vettük az irányt, és sajnos csúfos kudarcot vallottunk. Valós időben ez a harc több mint egy órát vett igénybe, és csak azt értük el, hogy a végére többen lettek, mint az elején voltak. A rovarok képesek voltak kaput nyitni a warpon át és erősítést hívni.

Itt felmerült a csapatban, hogy robbantsuk fel a reaktort, és akkor legalább az a sikerélményünk meglesz, hogy “győztünk”, de a kötelességtudat győzedelmeskedett. Csak távolról belestünk a gyűlésterembe, és két fontos dolgot láttunk: az egyik egy Psychneuein királynő volt. Ekkor még inkább kívánatosnak tűnt, hogy felrobbantsuk a reaktort. De a királynő mögött, egy régi díszes, de ütött kopott ereklyetartóban megpillantottunk egy könyvet, aminek a címét egy erősebb távcsővel el is tudta olvasni Magnus: “Kyril Sinderman: Felvilágosult emberiség, avagy hogyan hozzunk békét az emberiségre”. A legendákban járatos karakterek azonnal levették, hogy ez egy ősi könyv, ami még a Hórusz eretnekség előttről datálódik, ma már nem csupán idejét múlt, de indexen lévő heretikus tanítást tartalmaz. Magnus pedig úgy gondolta, hogy sok jó pontot érne az Inkvizítornál, hogyha egy ilyen régi, híres és veszélyes ereklyét megszerezne, és átadna neki. A könyv még a felvilágosodás korából származott, tagadta az istenek hitét, egy józan racionális világban íródott, ami mára idejétmúlt volt.

Ezért még egyszer megpróbálkoztunk a lakókörlet kipucolásával, úgy gondoltuk, hogy ha a dolgozókkal sikerül elég gyorsan elbánni, akkor a lárvákkal már csak-csak elboldogulunk. Azért ez a harc se volt egyszerű, túl sokáig tartott, de végül nagy áldozatok árán sikerült legyűrnünk a félelmetes rovarokat.

A lakókörlet úgy tűnt, mint amit hirtelen hagytak el a lakók, a legszükségesebb dolgaikat, és a legszemélyesebb emléktárgyaikat elvitték, minden más itt maradt, de leginkább csak használati tárgyak. Sikerült viszont megtalálni a mullah szállását is, és két lényeges dolog volt benne, egy holografikus napló, amit elraktunk, hogy majd megpróbálunk az utolsó napok történéseire fényt deríteni belőle, amikor már biztonságban leszünk. A másik egy ősi kogitátor, aminek nagyon csökönyös volt a gépszelleme, és alig akart kommunikálni.  Végül Iota-Nü-79 technikái szórabírták, és kiderült, hogy leginkább a mullah jegyzetei és tanításai vannak benne, és a tanítás forrása az a heretikus könyv, amit már korábban láttunk is, amiben olyan veszélyes eszmék vannak, hogy az összes vallást el kell vetni, a hatalmat a nép gyakorolja önmaga fölött, és hogy válasszanak maguknak olyan vezetőket, amilyeneket ők szeretnének.

Itt hagytuk abba a játékot, kétségem sincs afelől, hogy a következő alkalommal azért csak megpróbáljuk kipurgálni a királynő fészkét, ehhez Iota-Nü-79 különösen ragaszkodik, Magnus meg az ősi fóliánshoz. Bár azt hiszem, ott még több áldozatot kell majd hoznunk.

A psychneueinek tény, hogy erősek voltak, de a leghatékonyabb fegyverük a fear volt, mivel ezen a játékülésen közelharcban nem tudtak kárt tenni a játékosokban. Volt egy diszciplínájuk, azzal tudtak sebzést kiosztani. Cserébe a két harcos (Alaric és Iota) egy-egy ütéssel csapdosta le őket.

Ez az ülés most nagyrészt harci körökről szólt, ami kicsit felesleges volt, viszont valahogy éreztetni akartam, hogy tele van az aszteroida szörnyekkel. A csapat folyamatosan használta a sors pontokat, ha lett volna még egy harc, akkor ott már alulmaradtak volna jó eséllyel.

 

2018. január 27. – Visszatérés Új-Damaszkuszra

Úgy ültünk le az alkalom elején a (képzeletbeli) asztalhoz, hogy akkor most mind hősi halált halunk, és a psychneuein királynő felemészti majd rothadó hullánkat. Aztán kis beszélgetés után csak győzött az életösztön. Még Iota-Nü-79 is belátta, hogy itt nincs sok esélyünk, és az elismerő, de sajnos posztumusz ‘Mártír’ kitüntetésen kívül nem nyerhetünk semmit. Gönyű/Magnus játékosa/ nem volt, így kevésbé erőltette a dolgot.

De talán magától az Istencsászártól jött az ötlet, hogy Lucius csatatestvér amúgy is azt mondta, hogy ha van értelmes célpont, amit ki lehet irtani azt ő jó néven venné. Szóval megállapodtunk, hogy még belesünk a reaktor-terembe, és ha nincs komoly baj (vagy valami olyan loot amire “mindenképpen szükségünk van”) akkor angolosan távozunk, és a nyavalyás bogarak szemétkedjenek az Istencsászár angyalaival. Mellesleg jó próba lesz a csatatestvérek megbízhatóságát letesztelni, ha valahogy lába kél az eretnek kódexnek, akkor az jól mutatja majd, hogy nem lehet megbízni bennük. Végtére is végre egy könyv, amit megérné elégetni, azt meg pont nem adják ide, hogy máglyára vessük?

A reaktorterem felé vezető folyosó újabb meglepetést tartogatott a számunkra, már messziről lehetett látni, hogy itt valami írtja a bogarakat, mert a folyosók kereszteződésénél összeaszott rovar tetemekre lettünk figyelmesek, amikor a tech-pap megpróbált beküldeni egy servo-koponyát, hogy nézzen nekünk körül, akkor ez is erre a sorsra jutott. Mint kiderült valaki két automata ágyút telepített a folyosóra, és azok mindenre lőnek, ami mozog. Egy darabig elgondolkodtunk, hogy fel kellene számolni őket, mert valaki nagyon akar védeni valamit a reaktornál. Viszont mivel nem találtunk utat, ahol megkerülhettük volna ezeket, amúgy meg elég sokat sérültünk már itt ezen a neve nincs aszteroidán, úgy döntöttünk, ahogy ami kibírt itt néhány évtizedet (legalább ötvenet), az kibír még egy kis időt. A rovarokat szemmel láthatólag távol tartják az ágyúk, amikor meg a csatatestvérek idejönnek, akkor majd még egyszer körbenézünk mi is.

Amikor biztonságos távolságba kerültünk az aszteroidától akkor gyorsan ellenőriztük, hogy esetleg véletlenül nem jutott-e fel a hajóra ezekből az undorító férgekből akár csak egy is, és kiderült, hogy a hajó még csak-csak rendben van, de Allaric-nak van egy potyautasa, amit a fejében hordoz. Jaine próbált rá hatni, hogy ha ki akarjuk venni ahhoz műtő kell, meg ilyenek. Inkább feküdjön be a kriosztázisba, ha már annyira fáj a feje, de a férfi ragaszkodott az azonnali műtéthez. (Egy kis out-of-game bepillantás a csoportdinamikába: én (Jaine játékosa): – De ezzel akár még meg is ölhetlek, ha nagyon rosszat dobok (sok volt a mínusz), és ugye tudod, hogy erre nem fogok Fate pontot költeni, hogy újradobjam. Attila (Allaric játékosa): – Dehogynem fogsz b*szd meg!)

A műtét sikeres volt, a beteg nem halt meg, a nagyjából két centis lárva pedig elhamvadt Iota-Nü-79 nehéz flamerének lángjában (a Birodalom nagy igazsága, hogy a nagy fegyver a kicsi ellenséget is elpusztítja). Itt igazából a szerencsén múlott mikor kel ki  a lárva, és kb ezen múlott Allaric élete, de végül azelőtt kimetszették, hogy kikelt volna. Pedig vicces lett volna.

Ezután még egy kicsit lekötözve hagytuk Allaricot a műtőasztalon, biztos ami biztos alapon, és elindultunk a C3-as aszteroida felé, hogy menekülteket fuvarozzunk.

Újra találkoztunk Saba-val és amíg a menekültek sorjáztak befelé a hajóba, addig volt időnk megkérdezni, hogy mit is tud arról a fickóról, aki megpróbálta szétvágni a hajónkat, mert félünk, hogy nem egyedül volt, és kiderült, hogy a félelmünk nem alaptalan. Ők a “kivájt emberek” bár csak a menekültek nevezik így őket, mert eddig soha senkinek nem sikerült velük kommunikálni. Néha gyerekeket szoktak elrabolni, a főhadiszállásuk pedig a Rozsdaagyar nevű kivájt aszteroida/hajó (logikus: kivájt ember, kivájt aszteroida…), az látszott, hogy fél tőlük, de több információt nem kaptunk.

Szóval, amikor az aszteroida övből kifelé indultunk, és újra ránk támadtak, nem jelentett nagy segítséget, hogy most már nevet tudtunk társítani a gonosz szándékhoz. Ezúttal ketten jöttek, leginkább a semmiből, és megpróbálták tönkre tenni a hajtóművünket (megint).

Sajnos a harcban több menekült – főleg gyerekek – is megsérültek, de sikerült rendbe hozni őket, a mesélő szerint a csúnya seb életük végéig megmarad, de komolyabb bajuk nem lesz. A támadók egyébként ugyanúgy porrá omlottak, amikor legyőztük őket, mint a múltkor.

Utána még kellemetlenebbé vált a helyzet. Úgy tűnt, hogy automatikus segélykérés jeleit fogjuk az Ezüstfutárról. Csak az eredet helye egy kóbor szikla volt. Első pillantásra senkit nem találtunk, második pillantásra pedig ránk támadt egy Fury Interceptor. A típusa és felségjelzései alapján annyit sikerült megtudni róla, hogy valószínűleg a Calixis szektorból származik (szomszédos szektor), és hogy kalózhajó. Később, a harc után, megkérdeztük Svetlanat is, ő pedig azt mondta, hogy akár még Jalthas Mettierehez is tartozhatott, soha nem lehet tudni. Sokkal gyorsabb volt mint mi, a menekülés gondolatát gyorsan elvetettük, meg a legénység kétharmada úgy gondolta, hogy csak le tudjuk győzni. Itt valós időben órákat töltöttünk el, az ő oldalukon ott volt a nagyobb tűzerő, a kicsivel jobb legénység, a teljesen ép hajó, a mi oldalunkon a szerencse, meg egy jó nagy energiapajzs. Végül a jelentősen károsodott hajónkkal egy jól sikerült lövés után – ami lecsökkentette a sebességüket – sikerült elmenekülnünk. Más érdemi dolgot – azon túl, hogy megmentettük a saját és a menekültek életét – nem értünk el ezzel a harccal. Igazából egy gyönyörű mellékszál lett volna, ha vesztenek – egy hétig törpöltem rajta, de sajnos ment a kukába/későbbi használatra.

fury_interceptor

Még a hajóút során sikerült feltörni Rahmadu mullah személyes naplóját. Itt van címszavakban, amit találtunk:

- ötven évvel ezelőtti állapotok leírása: “kapzsi a bolygó vezetése, kizsákmányolják a kisembereket” (vannak kimutatások is)

- a Bagoly udvart említi, hogy az egy lehetséges szövetséges, felvette velük a kapcsolatot (ez volt az utolsó személyes bejegyzése)

- a terve a demokrácia, sőt a kommunizmus volt

- sokat ingázott a bolygó és az aszteroida között

- az utolsó bejegyzés, ami már nem is a mullahtól származott az, hogy betörtek a rovarok, és a reaktorhoz menekültek

Ezután visszatértünk az Oszmán csillagára (a bolygó körül keringő űrállomásra), itt kiraktuk a menekülteket. Persze azért nem akartuk, hogy a rovar infesztáció tovább terjedjen, jó alaposan megvizsgáltunk mindenkit még az ide vezető úton. Valamint a flotta helyi képviseleténél jelentettük, hogy kalózok támadtak ránk, és elmondtuk, hogy pontosan hol. Egy kis idővel – napokkal – később értesítettek, hogy megvizsgálták a helyszínt, de nem találtak semmiféle nyomot. Ezen már meg se lepődtünk.

Aztán visszatértünk a bolygó felszínére, itt már komoly hírek vártak ránk.

Rh0-M1ss4 üzente, egy kicsivel mielőtt elindultunk, hogy információi vannak, most sikerült egy találkát összehozni vele. Elmondta, hogy a Kohóban van egy ősi archeotech ereklye, egy teleportárium, amit az Arch-magos az utóbbi időben (kb. egy évtizede), egyre gyakrabban használ, senki nem tudja, hogy hova is jár pontosan. De neki sikerült elcsennie egy kódkulcsot, egy ősi nyomtatott áramkört adott át, amin az apró réz vezetékek a IV számot rajzolták ki. Elmondta azt is, hogy hat ilyen kulcs van összesen. Valamint azt is elmondta, hogy a kulcsokon túl kell egy kombinációs kód is, ami pedig: 0-1-1-2-3-5-8-13.

Közben Rathiel, a hordószónok és rövid ideje beépített információforrás is megjelent, és Magnusnak egy kis baksisért elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt az udvari térképészt meggyilkolták a Tat nevű városrészben lévő otthonában, ez pedig azért furcsa, mert általánosságban véve nagy tiszteletnek örvendett.

Megpróbáltuk a súlyosan sérült hajónk burkolatát rendbe hozatni, de sajnos nem tudtuk kifizetni. Ezért a mesélővel egyeztetve tovább álltunk és másik helyen, az Installation 42-n újra próbálkoztunk. Amíg a hajót stoppolták egy kicsit bevásároltunk, tényleg nem nagyon, csak egy kicsit.

Utána Lucius testvérhez vezetett az utunk, akit megkértünk, hogy takarítsák már ki az aszteroidamezőt. A válaszon komolyan el kellett gondolkodnia, csak napokkal később válaszolt, mégpedig azt, hogy sajnos most túl kevesen vannak ehhez, de néhány hónap múlva érkezik még több csatatestvér, akkor majd megcsinálják, ha ők is jónak látják még akkor. Valamint kaptunk egy újabb kupac könyvet, hogy legyen mit égetni…

Ez alkalommal újra találkoztunk Sarvus udvarmesterrel, aki kifejezte aggodalmát, hogy ilyen hosszú időre eltűntünk. Ő is ott volt, amikor Luciussal beszéltünk, és azon a véleményen volt, hogy az aszteroida öv megtisztítása nem igazán fontos, a bolygó tudta pótolni a kiesett veszteséget, a gazdaság azóta amióta lezárták már stabilizálódott, nem lenne haszna a rovarokat kiirtani. Egyébként legalább miközben a palota folyosóit róttuk sikerült beszélgetni egy kicsit, és kiderült, hogy ő úgy tudja, csupán három csatatestvér van most összesen a bolygón: Lucius a kapcsolattartó, Telemachus északon teljesít szolgálatot, Julius testvér pedig a gárdakiképzésben segít (a Gyászhozó udvar nevű gárda-támaszponton).

Ezután a való életben egy kis töprengés kezdődött, megpróbáltuk eldönteni, hogy merre induljunk tovább, mi legyen az a száll, amit megpróbálunk felgöngyölíteni. Kiderült, hogy sokkal kevesebb mindenre emlékszünk, mint azt reméltük. Az Ezer Gyönyör Oázisába indultunk, új információkért arra a szálra koncentrálva, amire még emlékeztünk.

Megkérdeztük Sadirát, hogy mit tud a Túlvilág kaszinóról, ő pedig elmondta, hogy az egy előkelő hely, ahol a bolygó előkelőségei a kényes ügyeiket intézik, de nagyon diszkréten, és hogy a Lamina Fatum egyik leszakadt oldalhajójában található. Valamint azt is elmondta, hogy a kaszinót egy Arius nevű férfi vezeti, aki a helyi alvilág jeles alakja (talán nem csak a város, de az egész bolygó alvilágát ő irányítja), nagyon veszélyes és kegyetlen, ráadásul kis noszogatásra azt is kibökte, hogy az illető az ő kedvese. Ez kapóra is jött, mert egyből megkértük, hogy szóljon néhány jó szót az érdekünkben, hátha hajlandó lenne Arius jobb szívvel fogadni.

Aztán a mullahról kérdeztük, mivel Iota-Nü-79-nek fixa ideája volt, hogy 50 év ide vagy oda csak tudjuk követni, és megtaláljuk, hogy hol vette fel a kapcsolatot a Bagoly udvarral. De Sadira szerint, ha régen voltak is követői a mullahnak, mára már mind kihaltak, a mozgalom egyáltalán nincs már jelen a bolygón.

A Mendelov házról is kérdezősködtünk (azért lassan csak eszünkbe jutottak még témák), annyit tudott mondani, hogy a Mendelov ház az akin keresztül az import-export folyik, Új Damaszkusz stratégiai helyzete miatt fontos, három hajó jár erre rendszeresen: az Ezüstfutár, a Hajnalvándor, és a Betakarító. Jasmina a ház fejének, Anton Mendelovnak a lánya (legalábbis azt mondják), ő a felelős a bolygóért, az udvarmestere Yrr, aki a napi dolgokat irányítja, van egy udvarházuk a városban.

Amikor a kalózokra terelődött a szó, akkor azt mondta, hogy néhány hete járt a városban egy gyanúsabb kinézetű társaság, de hogy kalózok lettek volna arra nincs bizonyíték.

Ezután a mesélő jó tanácsát követve elindultunk a Tat nevű városrész felé – ami milyen meglepő a hajó tat részéből épült ki – hogy megvizsgáljuk az udvari térképész halálát.

Volt egy rövid intermezzo, az utcán sétálva ugyanis észrevettük, hogy egy holttest felett egy férfi áll füstölgő pisztollyal. Allaricnak és Iota-Nü-79-nek ez egyből felborzolta a kedélyét, pedig hát a Birodalomban ez szerintem mindennapos eset. A férfit elfogták, és majdnem helyben ki is végezték törvényszegés miatt (igazán ironikus lett volna, ha ezért meg valaki őket próbálta volna meg kérdőre vonni). De végül csak átadták a minket árnyékként kísérő Roncsőröknek.

A városrész bejáratánál a helyi banda: a Tat-klán (ah, milyen elmés névválasztás) emberei lézengtek, de nem mertek belénk kötni. Viszonylag könnyen megtaláltuk a térképész lakrészét. (Bennem csak itt tudatosult, hogy ez az eset nem tegnap történt, hanem már napokkal korábban.)

emberek_lezengtek

A bejáratnál lévő figyelmeztetést, amit a Kádik hagytak, hogy ez egy bűntény helyszíne, felülírtuk a saját inkvizíciós pecsétünkkel, és beléptünk. Dulakodásnak semmi nyoma nem volt, valaki az asztalánál ülve ölte meg az idős férfit, Aarfaht. A lakrészben több szobát is találtunk, ebből kettőt kiürítettek, talán gyerekszobák lehettek, mert az ágy mérete ami még bennük volt erre utalt, de már nagy volt bent a porréteg, látszott, hogy régóta nem használták. A kogitátorok magját – amin valószínűleg az adatait tartotta – eltávolították. De találtunk egy dobozkát, aminek a felirata ennyi volt: “Észak”. Erről a mesélő lentebb majd bővebben ír. A lakást átkutatva látszott, hogy az utóbbi időben jobb minőségű termékeket vásárolt (főleg a munkájához fontos alapanyagokon és a fogyasztási cikkeken látszott), ebből arra következtettünk, hogy nemrég nagyobb pénzösszeghez jutott.

Kicsit még körbe kérdezősködtünk, és mindenki azt mondta, hogy három hete ölhették meg a férfit. S bár a történetek nem voltak egybehangzóak, mindenki azt állította, hogy egy pengével végeztek vele.

Itt hagytuk abba a játékot, remélve, hogy következő alkalomra, valamelyikünk átnézi a tetemes jegyzeteinket, és eldöntjük, milyen irányba induljunk tovább.

 

Észak térképe: felmerült bennem, hogy jó lenne egy hangulatos, kézzelfogható térkép, nem csak a levegőbe beszélni, előbb-utóbb úgyis szóba kerül mi hol van, meddig tart odajutni. Nem mellesleg, az ilyen handoutok úgyis sokat dobnak a hangulaton.

Mivel a valós és digitális rajzkészségem egyaránt a béka segge alatt van, ezért elkezdtem keresgélni neten kész térképeket. Találtam is párat, ötletes elemekkel, de nem pontosan az, ami kellett volna. Egy próbát megért, hogy én rakjam össze, ehhez az  https://inkarnate.com/-ot használtam. Az oldalon viszonylag kevés elem van (pl. csak 3 féle növényzet) de kimondottan felhasználóbarát, így itt raktam össze a térképet. Nevek terén az ókori Mezopotámia kevésbé ismert város és folyóneveiből szemeztem, illetve próbáltam hangulatos magyar neveket kitalálni.

A térkép készítése visszacsatolást adott az alkotói folyamatban. Voltak jól kinéző elemek (templom, őrtorony) így ezeket “muszáj” volt feltenni a térképre – így bővült a dolog. Eredetileg nagyobbat akartam volna csinálni, de jó lett így is. Egy szerkesztőprogramban tettem rá egy ceruzarajz szűrőt, mintha kézzel lett volna rajzolva – és ezzel kimaxoltam a grafikai képességeimet.

Kinyomtattam színesben és nekiláttam az antikolásnak. A lenti videóban levő folyamatot követtem,  az eredmény pedig a képeken látható. Korábbi tapasztalatok alapján ésszel használtam a tüzet (korábban volt olyan, hogy jobban megégett a handout, mint kellett volna. A végeredményt megnézve talán a digitális kép széleit kellett volna elmosni kicsit jobban, hogy ne legyen ennyire éles.)

Szalaggal átkötöttem és pecsétviasszal lezártam őket, hogy az “igazzy” tekercs hangulat meglegyen. Pecsétviasz volt otthon, habár lehet kapni is, illetve kreatívak ragasztópisztoly rúdból és zsírkrétából eszkábálhatnak maguknak. Szóval az eredeti verzióhoz visszatérve, kentem/csepegtettem rá és egy pénzérmével próbáltam mintát adni, de ez nem sikerült, gondolom többet kellett volna gyakorolni, vagy több, folyékonyabb viasz kellett volna. Viszont mivel úgyis megsérül kinyitáskor, nem akkor gond. Aztán jött az ötlet, hogy legyen ilyen külső tokban a pecsét – ezt a Pick szalámi “márkajellel” oldottam meg amire sikerül csepegtetni elégséges viaszt és egy pénzérmével mintát nyomni bele. Tapasztalat: a viasszal nem érdemes spórolni, mert mennyiségben néz ki jól.

Vettem egy kryptexet (kínai webshopokban beszerezhető, nem olcsó, de elég masszív cucc, nem “csájnanméd”). 6 betűt lehet rajta beállítani ez a latin Arctus – észak lett. A térkép nem fért bele, úgyhogy azt a kinyitás után adtam át. A kryptexet hosszútávon is tervezem használni, hangulatos kiegészítő elem.

Galéria

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához