LFG.HU

celsior
hírekCimkek

…lectori salutem,

Új vállalkozásunk első kötete, az “Anyrok Alkonya” várhatóan május közepén érkezik a könyvesboltokba – ezzel egyidőben azonban már a megújult MAGUS második kötete felett zúgnak a nyomdagépek.

Aalish D’ mohlen neve nem ismeretlen az ynevi történetek kedvelői számára. A “Legendák és Enigmák” sikeres novellistája most egy hosszabb lélegzetű, mindvégig izgalmas regénnyel jelentkezik.

Celsior

(A képre kattintva megtekinthető a borító nagyobb felbontásban is)

* * *

“- Ki vagy te?- kérdezte újra olyan felhanggal, hogy a festett hajú férfi ajkai remegve megvonaglottak.
- Kráni gyermek – sziszegte – pyarroni fogoly, gorviki szolga, majd szökevény, később áruló, gyilkos, most hatalom.”

Egy férfi, mellkasa mélyén gleccserfehéren lobogó csillagfénnyel, és egy másik, aki hamis mara – sequorral öl.
Aalish D’ mohlen történetében egy drámai, utolsó vérig vívott párviadalt követhetünk nyomon a Taba el – Ibara sívó homokjától a Sheral égbenyúló gerincén át az Elátkozott Vidék pereméig – és még tovább.
A két férfi könyörtelen párharcába belekeveredik a pyarroni titkosszolgálat, Gorvik egyik legősibb fejvadászklánja, utóbb a rettegett Anat – Akhan is.
Aalish D’ mohlen ezúttal egy összecsapásokban és rejtélyekben bővelkedő regénnyel gazdagította Ynev krónikáit.

* * *

Aichont a tenyere alatt remegő talaj – mely úgy tűnt, belülről rázza – térítette magához. Kopott vaspatkó rúgott éles kőszilánkokat az arcába, szilaj fekete, csupa izom test táncolt közötte és a csillagos égbolt között. Egy halott aszisz zsoldos szétzúzott koponyája alól sűrű, sötét lé folyt a sziklarepedésekbe. Valaki ordított. Zengő, győzedelmes hang nyomta el az ordítást. Nyerítés.
Aichon egy pillanatig dermedten feküdt a toporzékoló paták között. Őt óvták ezek a paták, de könnyedén kárt is tehetnek benne. Gilbro kirúgott egy menekülő alak felé, majd visszazökkent. Aichon karjaival védte az arcát a záporozó kőszilánkok elől. Összehúzta magát, mikor a csatamén fürgén megfordult felette – s meg is rúgta -, hogy egy közelebb ólálkodó felé kapjon. Aichon kilesett a lábai közül, és látta az elf nőt harcolni három megtermett zsoldos gyűrűjében. A festett hajú férfi villámló tekintettel próbálta összefogni a csatamén váratlan feltűnésére szétszaladt harcosait. Aichon elvigyorodott. Felsandított a roppant ló hasára, megpillantotta a dülledt szemekben cikázó harciasságot, a lángként csapkodó vörös sörényt. Elszorult a torka a félelemtől.
- Gilbro! Gilbro! – szólongatta a felbőszült állatot. Gilbro megfeszülő testtel figyelt. Aichon a szeme sarkából látta, hogy ugyanígy figyel a sárga hajú férfi is, miközben lassan felemeli a kezét.. A mesterlövésznek int, s ezúttal Gilbro a cél. Nincs idő! Aichon rövid parancsszót kiáltott Gilbronak, majd feltérdelt, és kiperdült a ló hasa alól. Félkönyékkel a nyeregre támaszkodott – a másikkal még a kardját markolta -, és fellendült rá. Gilbro rakoncátlanul tiporva iramodott neki, Aichon kis híján lefordult róla.
Lelassult az idő, mégis minden olyan gyorsan történt.
Aichon a ló oldalán kapaszkodtában megperdítette a fejvadászkardot, hogy a hevederbe lökje, majd kínkeservesen feljebb húzta magát Gilbro hátára, közben egyfolytában beszélt az izgatott állathoz. Sikerült megkaparintania a kantárszárat, amely eddig szabadon hevert a ló nyakán. Közben látni vélte, hogy valahol a tagbaszakadt számszeríjász megigazítja vállán a súlyos célzófegyvert, és állát belesimítja a félholdalakú vájatba.
Gilbro ellenkezett, prüszkölve rántotta félre a fejét. Az istenekre! Aichon az elf nőre szegezte a tekintetét, aki hajladozó árnyék volt az otromba asziszok között. Gilbro, könyörgöm!
A mesterlövész hunyorogva próbálja befogni a célt, alig érzékelhető a mozdulat, amellyel követi. Arca kifejezéstelen, tartása magabiztos. Ujja a ravaszt cirógatja.
Gilbro végre engedelmeskedik, és faltörő lendülettel vágtat a harcolók közé. A zsoldosok, akik már megtapasztalták az éjfélszín csatamén természetét, ordítva ugranak szerteszét, a nő azonban a helyén marad. Megtörik kecses fegyverének íve a rémülettől. Nem sikolt, csak nagy szemei tágulnak még nagyobbra, ahogy a felé robogó csataménre mered. A robusztus paripa egyik pillanatról a másikra betölti az egész teret, tajték fröcsköl körülötte, fehéren világítanak dülledt szemei.
A számszeríjász ujja megállapodik a ravaszon, és rásimul.
Aichon megkapaszkodik, és lehajol a ló oldalán. Karját a nő felé nyújtja.
- Kapaszkodj! – üvölti teli torokból. Retteg, hogy a nő nem hallgat rá, retteg, hogy a nyílvessző talál. De nincs érkezése imádkozni.
A mesterlövész megnedvesíti az ajkát. A feketére edzett acélhegy célra állt.
A mesterlövész ujja elfehéredik, ahogy a ravaszra szorul, izmai megfeszülnek, szilárdan tartja a fegyvert.
A nő szerencsére nem tér ki, Aichon karja kemény ütődéssel rohan neki, és megragadja. Az elf még akkor sem sikolt, mikor kiröppen a talaj a lábai alól.
A platinakoronás férfi lerántja magasba tartott karját. Lőj!
Ugyanekkor halkan pendül a fegyverideg, és kiröppen a nyílvessző.
Aichon irtózatos erővel feljebb rántja magát a nővel a ló oldalán, és éles fordulóra kényszeríti Gilbrot.
A feketére edzett acélhegy szisszenve szeli a levegőt.
Gilbro felveti a pofáját, és éles kanyart vesz. Az acélhegy a farába csíp, alig sérti fel a húsát.
A csatamén nekivadulva meglódult, legázolt egy óvatlan asziszt, majd berobban a göcsörtös vadkörtefát övező bozótba.
Ágak roppantak, tépett levelek örvénylettek körülötte. Aichon és a nő próbálta védeni az arcát a gallyak és tövisek csapásai elől. Fülüket betöltötte a csörtetés zaja, mégis mindketten hallották a festett hajú férfi dühödt sikolyát.
Kibukkantak a bozót túloldalán, s még mindig hajszában felkaptattak egy kavicsos ösvényen, fel a hegynek. Mögöttük pergő törmelék nehezítette a hátránnyal induló üldözők dolgát. Aichon teljesen felhúzta a nőt a csatamén hátára, most már biztonságban ülnek. Arcát a hűvös éjszakai szélbe mártotta, és kitört belőle a harsány, győzelemittas nevetés. Eleven életörömmel teli hangja, messze mögötte maradt, és őrült gyűlöletet szított a mögötte maradt ragadozó csalódott dühéből.
A reggel lóháton, hegynek felfelé találta őket. Üldözőik elmaradtak valahol a sziklás vadonban, de Aichon nemigen hitte, hogy végleg. Gilbro megkönnyebbülten nyalogatta a harmatot a csomós fűről. A nő, akiről Aichon azt hitte, hogy már órákkal ezelőtt elszenderedett a háta mögött, váratlan elevenséggel megmoccant. Nem aludt az egy szemhunyásnyit sem. Üdén, akárha a reggeli testedző gyakorlatát végezné, lesiklott Gilbro hátáról, és nyújtózkodott. Aichon várakozásteljesen nézett le rá. A nő feltekintett, nagy, mandulavágású szemei világítottak az alattuk fáradtan sötétlő árkokban. Ezen kívül a kimerültség legapróbb jelét sem mutatta.
- Arel segítsen utadon, harcos! – mondta. Barátságos szavait meghazudtolta leplezetlen ellenszenve, és határtalan zárkózottsága.
- Sok szerencsét neked is, elf! – felelte Aichon szárazon.
- Nem vagyok elf, félelf vagyok. – Jégcsap csendülése a hangja. Szinte fenyegetőn meredt a férfira, aki egyszeriben megértette a nő ridegségének és zárkózottságának lényegét. Nem közvetlenül neki szól, hanem az egész világot fenyegeti. Minden bizonnyal azok közé tartozik, akik két ellentétes természetű nép korcsaiként idegennek érzik magukat mindenhol, olyannak, akiket megvetnek, kitagadnak a halandók s talán még az istenek is. Ezért hát védekezésképp gyűlöletből építenek maguk köré bástyát. Belőlük válnak adott helyzetben az igazság pártatlan bajnokai, avagy az árulás legaljasabb, lelkiismeretlen végrehajtói. Jobb távolságot tartani tőlük. Lehet, hogy ez a felismerés nyíltan telepedett Aichon arcára, mert a nő szó nélkül megperdült, és eltűnt a harmatos vadonban.
Hálás vagyok a segítségedért – gondolta Aichon -, de bízvást remélem, hogy többé nem látjuk egymást.
A sors – avagy az istenek – nem feltétlenül figyelmeznek a homokszemnyi halandók reményeire.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához