LFG.HU

Coyote
novellaCimkek

Hűvös, ködös hajnalon újabb nap virrad,
Dühös, vörös fényénél felvonul két had.
Hatalmas létszámú sötét, baljós sereg,
Amott maroknyi hős kardjával tiszteleg.

A mezőt sok gonosz festi fekete tájjá,
Hőseinket nemes céljuk teszi naggyá.
Utolsó parancsok, tanácsok szárnyalnak:
“Esélyt sem adjatok a gonosz árnyaknak!”

Futva, csatakiáltással meglódul a két fél,
Hamarost összecsap a sötétség és fény.
Rohanó lábuk alatt a sértett föld dübörög,
És az első halott sebzetten felhörög.

Fényes kardok vágnak bennük rendet,
De a gonosznak létszáma nem enged.
Jól indult a harc, de végül rosszra fordul:
Az egyik hős kardja egyszerre kicsorbul.

Türelmet holtan a vérmocskos földre
Fájdalom tüskés buzogánya küldte.
Hamarost Kitartás követte a végbe,
Hátulról végzett vele Álnokság tőre.

Szerelem ajkai kedvese nevét mondták,
Aztán Kétség nyilai a szívét járták át.
Vad rohammal Bátorság az ellenre zúdul,
Kétszínűség dárdájától a vére kicsordul.

Erkölcs gyengül, lelke már csak vendég,
Hatalom pallosa szeli szinte ketté.
Térdre esett Barátság, fegyverét elejti,
Árulás lándzsája a földhöz szegezi.

Jóakarat segített, ez lett a keresztje,
Önzésnél megvillant a csapásra kész fejsze.
De Hitet sem védhette gyengülő ereje,
Bordáit bezúzta Fanatizmus pörölye.

Végül egy hős áll a gonosz gyűrűjében,
Hosszúkardja villog halálos merészen.
Fáradtan, gyengülten, több sebből vérezve,
Végül az utolsó gonoszt is földre küldte.

A végső csapástól kicsorbult a kardja,
Behasadt pajzsát törött kézzel tartja.
Sántikálva a csata helyszínéről
Menekül a keringő dögkeselyűk elől.

E csatában nincs győztes, se vesztes fél,
Tovább egyedül már csak Remény él.
Másik csatába kell, menjen újra és újra,
Hogy halott társait megint feltámassza.

Ha nem tenné, akkor mégis lenne vesztes,
De az utolsó rím pár baljós és vészterhes:
Remény hal utoljára, vele a lélek veszne,
A Halál az Élettel gyorsan bevégezne.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához