LFG.HU

HammerTimeCafe
daelon
novellaCimkek

“… és emlékezz gyermekem, a valóság sok arcot, sok életet rejt, s ezek közül egyesek sorsa gyakran összefonódik, még ha nem is tudnak egymásról. Ezek a sorsok mindig párhuzamosan futnak, olykor végig, olykor csak egy rövid ideig, s ez időnként tragédiákhoz vezet, hiszen csak a sorsok közösek, a világok nem. Gondolj erre gyerekem, ha másik világra bukkansz és vigyázz, nehogy magával ragadjon a csatlakozás érzése…”
El fogok késni. Megint el fogok késni és ez már a harmadik alkalom lesz a héten. Szerencsére Mrs. Cunnings rendes és talán nem fogja beírni az ellenőrzőbe. Ha beírja, akkor anyu megöl. De talán mégsem…

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak az utcán loholó fiú elméjében. Szorgalmasan szedte apró lábait, pufók képe csillogott az erőlködéstől, de hiába próbálta gyorsabb tempóra ösztökélni magát. Hátizsákja összevissza himbálózott hátán, ezzel is nehezítve előrejutását. Amikor 10 perccel később beesett a terem ajtaján, már levegőt is alig kapott, annyira ki volt merülve.
Mrs. Cunnings ráemelte tekintetét szemüvege felett és kérdő hangsúllyal megszólalt.
- Nos, Peter? Minek köszönhetjük eme késői érkezést?
- Én csak – vett mély lélegzetet fülig pirulva a fiú -, én …, elnézést kérek, tanárnő. Ígérem, többet nem fordul elő – suttogta végül lehajtott fejjel.
- Nos, ezt merem is remélni, Peter. Ülj le a helyedre! Akkor talán el is kezdeném az órát. Elsőként lássuk a házi feladatot…

Peter elkeseredve ült le, gondolatban elátkozva a vén szipirtyót, amiért megszégyenítette az osztály előtt. Azt a bizonyos ‘nos’ szócskát senki sem tudta olyan vérlázítóan kimondani. Utána azonban eszébe jutott, hogy mit tenne kedvenc hőse, Ezüstpajzsú Torran hasonló helyzetben, s máris jobban érezte magát. Egy darabig. A nap további része ugyanis elég nyomorúságosan telt számára. Mrs. Cunnings óráján végig magán érezte a többiek gúnyolódó tekintetét; sőt, az a szemét McCoy még papírgalacsinokkal is dobálta. A többi órát pedig jobb nem is említeni. Alig várta, hogy végre kicsöngessenek és húzhasson haza, kedvenc hőseihez, mielőtt valami másba is beüt a mennykő. Sietősen szedte tehát a lábait hazafelé; még kerülőutat is választott, ami ugyan hosszabb volt, de véleménye szerint sokkal biztonságosabb is. Na, és persze az sem volt elhanyagolható szempont, hogy keresztülvezetett a mostanra kiszáradt Tin River felett egy ősöreg, fából ácsolt hídon.

Nem volt szerencséje. Pár saroknyira az iskolától beleütközött Craig McCoyba és bandájába. Mindezt szó szerint tette, mivel tekintetét a kezében tartott fantasztikus történeteket tartalmazó könyvbe fúrta. Az ütközésre rémülten tekintett fel, s ijedtében a könyvet is majdnem elejtette.
- Nos, Peter? Hová, hová ilyen sietősen? – utánozta Craig Mrs. Cunnings hangját gúnyosan, aminek hallatán három követője hangos röhögésben tört ki. Peter rémülten nézett fel a nála jó fejjel magasabb Craigre, miközben öntudatlanul is pajzsként tartotta maga elé a könyvet.
- Één? Se-semmit nem akarok. Cs-csak ha-hazafelé igyekeztem – dadogta, s látszott nem sok hiányzik ahhoz, hogy elsírja magát.
- Igen? Hazafelé? Sietsz anyuci szoknyája mellé, mi? Hirtelen meglökte Peter vállát. Hogy merészeltél nekem jönni? Verekedni akarsz?
- Dehogy! – kiáltott fel rémülten a fiú. Ugyan, Craig hagyjál elmenni, kérlek!
- Kéérlek! – ismételte selypítve a nagydarab fiú. Te gyáva nyúl! Majd megmutatom neked, hogy mit érdemelnek az ilyenek, mint te! Azzal előrelépett és lekevert egy hatalmas pofont Peternek. Ő reflexszerűen odakapott, kicsordultak a könnyei, de hirtelen megfordult és elkezdett inaszakadtából rohanni.
- Megállj, te kis szemét! Ha elkaplak, kitaposom a beled, és a kutyámmal etetlek meg! – ordította dühösen Craig. Intett a bandájának és üldözőbe vették a menekülő fiút.

Hogy- hogy nem, jó sokáig nem tudták utolérni; úgy rohant, mintha megtáltosodott volna. Bizonyos értelemben úgy is volt…
… Ezüstpajzsú Torran ezúttal hőshöz kevéssé méltóan az életéért futott. Nem is igen értette, mi történhetett vele. Ellenfelei nemhogy többen voltak nála, de még erősebbek is voltak. Ezt könnyű volt felmérnie, főleg a vezetőjük, egy nagydarab ork ütése után, amit még most is érzett, pedig rohant már egy ideje. Nicsak, egy folyó! Talán a hídnál lerázhatom őket, gondolta és gyorsított. Sikerült is elérnie a hídig, aminek a közepén megtorpant és visszanézett. A banda némileg lemaradva loholt mögötte, de látszott, nemsokára utolérik. Két lépéssel a korlátnál termett, lenézett. Kb. 100 lábnyira alatta ott kavargott a folyó, így gyorsan döntött. Leakasztotta válláról hátizsákját, egy félfordulattal az érkező ork képébe vágta, ledöntve a lábáról; majd visszafordult és pajzsát magához szorítva ugrott…

… A csobbanást már nem hallották. Lenézve egy összetört, apró testet láttak, ami mellett egyre növekvő piros tócsában egy díszes ezüstpajzsú férfit ábrázoló keményfedelű könyv hevert. Körülöttük mélységes csend támadt, csak egy kósza szellő sírdogált a híd alatt.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához