LFG.HU

HammerTimeCafe
auer
VegyesCimkek

2018. március 06. – Északi kalandozások 2

Tényleg megpróbáltuk megfejteni a titkot, Magnus talált egy téglának álcázott kapcsolót, ami kinyitotta a pince lejáratát. Nagyjából ezzel egy időben Allaric is megjegyezte, hogy odalentről a warp egyenletes hullámzását érzékeli, egyelőre nem árad belőle egyértelmű gonoszság, de hát ugye sose lehet tudni.

A pincébe lesétálva találtunk egy széles sötét folyosót, amely mentén alkóvok sorakoztak, bennük halott emberek maradványai: ideláncolták őket és hagyták őket meghalni, Jaine azt mondta, hogy ilyet a Birodalomban csak fontos síroknál szokás megtenni. A folyosó végén volt egy nagy díszes és lezárt ajtó, amit az Inkvizíció pecsétjei díszítettek, a pecsétekből kiderült, hogy az Ordo Malleus zárta le – ez a démonokkal “foglalkozó” inkvizíciós ág. Az ajtó mellett egy kogitátor. Jaine ellenzése ellenére a többiek úgy döntöttek, hogy csak be kell menni, már csak azért is, hogy ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e odabent. Bár várható volt, de nem tudtak nyitó kódot megadni, amikor a kogitátor kérte. Erre a lépcső, ami leereszkedett és ide vezetett az most felemelkedett, és egy automata Tarantula ágyú bukkant elő.

Miután Magnus, Sakál és Jaine egy-egy lövését beleküldött, az ágyú tönkrement, és azok, akik fent maradtak újra kinyitották a lejáratot. Akkor már úgy döntöttünk, hogy talán tényleg nem éri meg ezt a helyet tovább piszkálni. Tanulság, hosszabb folyosó, több ágyú legközelebbre.

Helyette elmentünk hát bejárni a vidéket. Magnus ragaszkodott hozzá, hogy meglátogassunk minden farmot ami a térképünkön szerepelt – a legtöbb elhagyatottan állt. A nyomokból az látszott, hogy viszonylag a közelmúltban, egy-két éve egy maroknyi ott lakó meghalhatott nagyjából egy időben, erre a többiek úgy döntöttek, hogy a legértékesebb dolgaikat magukkal viszik, és elköltöznek. Próbáltuk a dombok és erdők mélyén megkeresni Nimit Istar romvárosát, de nem jártunk sikerrel. Azt viszont megállapítottuk, hogy ennek ellenére elég nagy itt a forgalom, ebből arra következtettünk, hogy valahol errefelé állomásozhatnak a Sirokkó Portyázók.

Ezután tovább folytattuk a vidék bejárását, amikor is üzenetet kaptunk az Inkvizítorunktól. Pontosabban a hajónkra érkezett, onnan továbbították.

+Új megbízás: Az egyik sejt kapcsolatot talált a bagoly udvarához. Az új-damaszkuszi
Alkony mocsárban levő vezetőt :neve ismeretlen: fogják el élve. +
+Ne kíséreljék meg vallatni, helyezzék stázisba, jussanak el Port Aquilába onnan jelentkezzenek.+
+Sikertelenség esetén a rangidős likvidálja Magnust.+

Ez azért annyira nem hatotta meg Magnust, hogy azonnal a mocsár felé vegye az irányt. Úgy gondolta, hogy ha már itt vagyunk, akkor nézzünk körbe egy kicsikét. Megkerestük Nimit Szirrara városát, és ezt sikerült is megtalálni, tényleg rom. Egy lezuhant és elég mélyen eltemetett űrhajó roncsai köré épült, már évszázadok óta nem lakhatják, életnek azért van nyoma (leégett tábortűz, járművek nyomai), de semmi komolyabb, igazából még annál is kevesebb, mint amit Nimit Istar körül találtunk. Ezután további elhagyatott farmokat látogattunk végig. Az egyiken találtunk is valami érdekeset. Elda shurikenvetőből származó lőszereket, és fel nem robbant Vulcan bolterlövedékeket. Az előbbi jelentőségét megértettük, az utóbbira legfeljebb csak tippelni tudtunk, hogy mit is jelent. Sorozatosan nem dobták meg a próbákat. A mocsárhoz legközelebbi farm viszont kimondottan érdekes volt, azt teljesen kiirtották, elvitték az élelmet, a fegyvereket, hatalmas vérengzést rendeztek, és igazából szedett-vedett és rossz minőségű fegyverek nyomát találtuk. Bár az kimondottan furcsa volt, hogy a farm épületeit körülvevő palánkot több helyen bedöntötték. Pontosítok: itt találták a vulcan mega bolter lövedékét.

Majd igyekeztünk a mocsárt megkerülni, hogy eljussunk Saduppumba. Az úton azt láttuk, hogy a gát, ami eddig elválasztotta a mocsarat a termőföldektől, több helyen le van rombolva, néhol tíz méter hosszan is. De ahol a Kék-Záb folyó a mocsárba torkollt egy minden eddiginél nagyobb és népesebb farmot találtunk teljes épségben. Az Ispánnal, egy bizonyos Kagannal, aki az El Jaffer ház szolgálatában állt – ahogy az egész farm – elbeszélgettünk. De semmi olyasmit nem tudtunk meg tőlük, amit eddig legalább ne sejtettünk volna.

Így érkeztünk el Saduppumba, ami egy amolyan bádogváros, konténerekből összetákolva a mocsár déli szélén. Itt rengeteg időt töltöttünk ötleteléssel, de azt hiszem túl kevés konkrét információ volt a csapat birtokában, hogy bármi érdemlegeset kitaláljunk. Km-ként itt rájuk szóltam, hogy gondolják át a dolgokat mielőtt vakon rohannának tovább. Sajnos sok információ hiányzik, de voltak jó meglátásaik. Egészen biztosan sok hülyeség is elhangzott, de ami talán többé-kevésbé megállja a helyét az az, hogy az emlegetett Fekete Fáraó és a mutánsok vezetője két külön személy, az első néhány éve keveredett ide valahonnan messzebbről, és megrontotta a gonosz, azóta járja a környéket a Levőn lovagolva, bosszúakciókat vezet a Lepleseivel, és követi őket valami horda (azt tisztáztuk a mesélővel, hogy ez valószínűleg csak ember/mutáns tömeget jelent, ne gondoljunk egyből orkokra). A másik vezető pedig több száz éve él a mocsárban, ha emberről van szó, akkor valószínűleg a káoszt imádhatja, mert, hogy élethosszabbító eljárásra nincs nagyon lehetőség a mocsárban az biztos (egyébként a lakóhelyéből kézenfekvő következtetésnek tűnik, hogy Nurgle-t vagy annak egy nagyobb démonát imádja). A lakóhelyük valószínűleg Lagas egykorvolt városa, amit még az emberek emlékezete előtt elpusztított valami katasztrófa és kb. azóta sugároz radioaktivitást ez a mocsár is.

A nagy ötletelésben egyébként segítségünkre volt Sirén El Jaffer sejk is, akit voxon keresztül ért el Magnus, és most a tanácsunkra egy kicsit finomabb hangot ütött meg, mint legutóbb. De ha már működött a vox, hirtelen ránkborultak a hírek is. Kiderült, hogy egy hatalmas birodalmi flotta közelítette meg a bolygót (nem volt tiszta, hogy még csak jönnek, vagy már itt is vannak).

Zade, a fegyverkereskedő üzente, hogy a flotta leadta a bolygónak a követeléseit, és ebből szerinte egyértelműen látszik, hogy annyi lőszert használtak el az úton, hogy biztosan csatába keveredhettek.

Rathiel, a volt hordószónok, most hívatásos Inkvizíciós besúgó, azt mondta, hogy egy új teherhajó is érkezett, a Csillaglovas, amiről fogalma sincs, hogy kihez is tartozik igazából, de az eddigi tudásunk szerint biztosan nem a Mendelov ház tulajdona.

A hajónkról is kaptunk jelzést, hogy valakik megpróbáltak behatolni, de hatástalanították a behatolókat. Gyorsan érdeklődünk Baldonál, a kiskölyöknél, akit még Sylvana vett a szárnyai alá, hogy mi az, hogy nem őrzi rendesen a hajót. Kiderült, hogy amikor mindennapi dolgait végezte, és visszatért a hajóra, akkor rajtaütöttek, leütötték, és megölték a két őrködő kibermasztiffot, persze a négy támadó közül kettő már ekkor ottmaradt. Baldó mielőtt elvesztette volna az eszméletét hallott még dördülést és a két rabló a földre zuhant, úgy találta őket, lőtt sebbel, vérbe fagyva amikor végül magához tért.

Ezután, vagy leginkább e közben a homokfutóinkat mocsárjáró csónakokra cseréltük, és amíg egyszerűbb dolgokból egyet se tudtunk venni (pl. álcaháló), addig sikerült szerezni két multicompass-t, hogy ne tévedjünk el (annyira) a mocsárban.

Itt hagytuk abba, és azt mondtuk, hogy következő alkalommal nekivágunk a mocsárnak, hogy mutánsokat egyeljünk.

 

 

2018. március 22. – Lagas

Ezen a játékülésen megpróbáltunk végre felgöngyölíteni egy történetszálat, sajnos pont egy olyat, minek az inkvizítorunk látta a fontosságát, de mi nem. Hm, vajon mi az oka ennek? Az Alkonymocsár és Lagas felé vettük az irányt, hogy az ott élő mutánsok vezetőjét élve fogjuk el.

lagast

Hála Sakálnak, sikerült viszonylag gyorsan haladnunk a mocsárban és kevésbé tévedtünk el, mint gondoltuk. Sőt, kivételesen mi vettük előbb észre a települést, mintsem az ottlakók észrevettek volna minket. Konkrétan megtalálták a mocsár közepén egy sziget lagúnájába épült várost, Lagast. Így volt időnk egy kis megfigyelésre is, biztonságos távolból. Kiderült, hogy a helyiek főleg halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoznak, nyilvánvaló lett, hogy ha egyet elkapunk, akkor talán még egy kis információt is kiszedhetünk belőle.

mocsarlako_1 mocsarlako_3

A választásunk a legtávolabb merészkedő, tehát legbátrabb és legóvatlanabb mutánsra esett. A vallatás során kiderült, hogy őt Goff-nak hívják, és amire leginkább kíváncsiak voltuk, hogy a “város” vezetőjét Anyának hívják, és Anya mindig is itt volt, és mindig is ő volt a vezető. Ez megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy nekünk őt kell elfognunk. Illetve az érdekelt volna még minket, hogy jól tippeltünk-e és valóban ez az egész város egy démonimádó csürhe. Sajnos ez nem derült ki, Goff nem nagyon volt járatos teológiai kérdésekben – azt mondta, hogy itt Mindenek Urát tisztelik, aki odafent lakik az égben. Szóval ez még akármi is lehet. Ezután Goff-ot Magnus vallató parancsára megszabadítottuk szenvedéseitől.

anya

Ezután hosszas ötletelés következett arról, hogy hogyan jussunk be a városba. Végül arra jutottunk, hogy megkerüljük ezt a szigetet a Gofftól “megörökölt” tutajjal, a távoli végén “partraszállunk” Iota-Nü-79 pedig – akinek a játékosa most nem tudott eljönni játszani – megvár minket a mocsárjáróknál, és ha kell (értsd következő alkalommal), akkor a segítségünkre siet. A partraszállás, és a dzsungeldagasztás jól sikerült, most egy kicsit eltévedtünk, de még mindig nem annyira, mint amennyire lehetett volna. Sajnos a nem is kissé radioaktív környezet megtette a hatását, Magnus hús-vér kezén egy boszorkányjegy kezdett kialakulni. Valamint az éjszakázás során Allaricnak látomása támadt, rémálma lehetett, közben azt mondogatta folyamatosan, hogy “a Végzetúr itt van”, amikor pedig felráztuk, még emlékezett annyira a látottakra, hogy azt a bizonyos Végzeturat azonosítsa azzal az alakkal, akit az előző látomásában látott (emlékeztető: “…Idős férfi arc ősz hajjal, aki elégedetten csettint, és azt mondja, hogy: “szeretem, hogy ha egy terv sikerül”…”).

or

Következő éjszaka elértük Lagas szárazföld felé eső részét, és a sötétben megpróbáltunk csöndben átosonni rajta, ami csodák csodájára sikerült. Sokat számított hogy használtak egy stummert/hangelnyelőt, különben felfedezték volna őket. Különösebb incidens nélkül értük el a palotát (a város legnagyobb épületét). Ami tárva-nyitva állt (gondolom a kutya se akar idejönni jószántából, fölösleges is zárni az ajtókat). Sőt, még a palotán belül is sikerült egészen addig észrevétlennek maradni, amíg egy nagy zárt ajtó és néhány őr nem állta utunkat – arra következtettünk, hogy ez a “trónterem”). Az őröket sajnos nem sikerült teljesen hangtalanul elintézni, szóval az “udvartartás” felriadt, ez még több lövöldözést eredményezett. Mire oda jutottunk, hogy berúgjuk az ajtót, már teljesen odalett a meglepetés ereje. De azért nem hagytuk magunkat, behatoltunk a “trónterembe”, ahol hat nehéz fegyverrel felfegyverzett mutáns (=lézerágyúk, multi-melták, és egy nehéz lángszóró), egy ágyékkötős harcos, meg “Anya” várt bennünket. Megértem a mesélőt is, a hat nehéz fegyver kellett ahhoz, hogy Allaricot (aki folyton nehéz páncélban járkál, pajzsot hordoz, és még psy-vel is védi magát) legyűrjék. Anya folyamatosan sikítozott, hogy “öljétek meg a psykert”. Brutális méretű koncentrált tüzet nyelt el, ami addig nem a többieket célozta.

Oda is lett a jobbik keze (most tudatosult bennünk, hogy ez történetesen a bal), és a csodás force-hammer-je (ezt talán még a kezénél is jobban sajnálja). Továbbra is tartom a kvázi-halálnak/sorspontégetésnek legyen valami kézzel foghatóbb vonzata, ezért ilyenkor amortizálódik a drága és ritka felszerelés. Azért a többiek se úszták meg kisebb-nagyobb sérülések nélkül. Eleve Anya ronda és félelmetes kinézete őrületbe és kábulatba taszított sokakat. De a csata vége az lett, hogy a hat nehézfegyverest megöltük, Anyát bezártuk abba az extra-dimenzionális dobozba, amit a főasztropata használt menedéknek, sőt, mellé raktuk azt az ágyékkötős fickót is, akinek bár véres péppé kellett volna omlania Allaric kalapácsának utolsó és dicsőséges támadása nyomán, de mégse tette. Azután felmerült a lehetőség, hogy akkor hívjuk Iota-Nü-79-et, hogy hozza a mocsárjárókat és iszkiri. De a komlinken keresztül azt közölte velünk, hogy van egy kis baj, sőt nem is kicsi, mert közben rájött, hogy mi az a Levő, és min is lovagol pontosan az a Fekete Fáraó.

A következő alkalommal valószínűleg futnunk kell az életünkért, vagy egy már így is megtépázott csapatnak kell szembeszállnia még egy – valószínűleg az eddigieknél is erősebb – ellenféllel. Ez pontosan így lesz.

 

2018. március 26. – Kifelé a mocsárból

Ez a játékülés arról szólt, hogy hogyan vigyük ki Anyát, de elsősorban magunkat ebből az Istencsászár verte mocsárból. A játékülés úgy kezdődött, hogy Iota-Nü-79 szólt nekünk, hogy jön a Levő. A név alapján egy hatalmas, mocsárban élő homokféregre (mocsárféregre?) gondoltam volna. Ehhez képest “csak” egy állig felfegyverzett légpárnás állt be a lagúna végébe (Mint később kiderült, a Levő a jármű nevének, a “Mindenek felett Levő”-nek a rövidített változata. Harcosokat rakott partra, és egy parancsnokot is, – nyilván a Fekete Fáraót – akik megindultak a “palotában” felfelé, szóval felénk…

Mi úgy döntöttünk, hogy inkább menekülünk. Felfelé vettük az irányt, miután a “trónteremben” szétlocsoltunk egy kis prométheumot, hogy fel tudjuk majd gyújtani ezt a koszfészket.

A fenti emeleten találtunk “lakosztályokat”, és egy ocsmány bálványszobrot, ami rá akart venni bennünket, hogy szabadítsuk ki. Mivel ezt nem akartuk igazán, ezért megpróbáltunk úgy megszabadulni a szobortól, hogy azért össze ne törjön. Kidobtuk az ablakon, hogy a lagúna nyelje el.

Ezután mivel felfelé már nem mehettünk – hiszen nem volt több emelet – megpróbáltunk az ablakon keresztül, a sziget belseje felé menekülni. Ez többé kevésbé sikerült is, Sakál kiváló tájékozódási képességének hála, csak kétszer ütöttek rajtunk, amíg elértünk a sziget túlsó felére – természetesen holtfáradtan. Ott már Iota-Nü-79 várt bennünket, aki a mocsárjárókat legalább félútig húzta (miközben a MagLev tekercseivel tartotta magát a víz felett. Igazán látványos lehetett, legalább mint Ilja Jefimovics Repin: Hajóvontatókcímű képe).

Azt tettük, amit minden jóérzésű inkvizíciós ügynök tett volna, menekültünk,  nyomunkban a kitartóan kutató mutánsokkal. A mocsárban is csak kb. két csoportjukkal akadtunk össze, egyszer még magával a Levővel is. Végül a mocsárból, az üldözőknek hála, a keleti szivattyútelepnél értünk ki. Szó se róla, itt se láttak szívesen. Egy kistraktorra és egy utánfutóra cseréltük a mocsárjárókat, és Saduppum felé indultunk. Ez mondjuk nem lehetett semmi, amint a vidéken egy kistraktoron pöfögve haladt az akolita sejt. A kisvárosban összeszedtük a felszerelésünket, és vonatra szálltunk, hogy visszainduljunk Nereptumba.

Azt hiszem eközben kaptuk a hírt, hogy a keleti szivattyútelepet megtámadták, a károk nagyok, egyelőre a telep nem tud üzemelni. Látták füstölni.

Nerebtumban egy üzenet várt ránk Rathieltől. Végre az érkező flottához név is társult, megtudtuk, hogy a flotta parancsnokát Lord Edmondnak hívják.

Valamint egy érdekesség várt még minket: a város parancsnoka újra megfenyegetett minket, ezúttal sokkal illedelmesebben, úgy ahogy az Inkvizíció ügynökeit megfenyegetni illik. Kb a középső ujjával tisztelgett nekik, de a parti szétszórt volt, nem vette fel. Valamint a hangárt ahol a hajónk állt telerakatta mindenféle szeméttel, csak úgy jelzésképpen.

Itt megtörtént azoknak a boncolása, akik rátámadtak Baldora és a hajónkba akartak bejutni. Kettővel valószínűleg tényleg a cyber-mastiffok végeztek, egyet Baldo meglőtt, de a halálát az okozta, hogy valaki elvágta a nyakát (érdekes, hogy az eszméletlen Baldot nem bántották). A negyedik volt a legfurcsább, úgy tűnt, hogy valami megrágta az agyát. Valami idegsorvasztó fegyver volt. Arra jutott Jaine, hogy van ilyen birodalmi technológián alapuló fegyver, de nagyon régi, nagyon titkos, és nagyon drága.

Valamint kifaggattuk a mutánst, akit Anyával együtt zsákoltunk be. Kiderült, hogy ő jelenleg Anya első számú férje – hála a három golyójának és a hatalmas péniszének, néha  a mutáció is hasznos. Meglepően keveset tud a mocsáron kívüli világról, meg a mocsár világáról se túl sokat. De azt alátámasztotta, hogy Anya a mutánsok vezetője – ez megnyugtató, mert legalább jó mutánst hoztunk el – a Fekete Fáraó, akinek az eredeti neve Jendayi, egy női harcos (talán csatanővér) volt, aki odament a mocsárba, hogy minden mutánst kipurgáljon, de csúnyán összeégett, ő elfogadta a bálvány csábítását, beállt a Mindenek Urának csürhéjébe, és azóta ő regulázza a tiszta szárazulaton-lakókat. Szegény férfit ezután Magnus visszarakta a ládába, bár Jaine az újkeletű malignancy-ját kijátszva erősködött, hogy jobb lenne megölni minél lassabban és minél fájdalmasabban.

Itt hagytuk abba a játékot, meglehetősen tanácstalanul.

 

Ez nem volt a legjobban sikerült játékülés. Két játékos volt élőben, egy harmadik később csatlakozott be online, a negyedik pedig hiába ígérte magát nem jelent meg. Így két játékos ellen nem akartam nagy harci játékot/üldözést mesélni, úgy hogy két NJK (Alaric, Sakál) van velük. Végül viszonylag szerencsésen elmenekültek, nem nyomtam meg jobban a ceruzát. Mind elég fáradtak, feszültek voltunk most az asztal körül, pár elhúzódó harc nem tett volna jót senkinek.

 

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához