LFG.HU

HammerTimeCafe
Pampalini
novellaCimkek

- Örülök, hogy találkoztunk! – húzta fel a sliccét Szergej.
A hidrogénnel kezelt hajú, izmos férfi elfordult az előtte térdeplő lánytól. Amaz felállt, megigazította összekócolt vörös haját, és zsebkendőt vett elő táskájából.
- Kérem a húszezret, amit megbeszéltünk – törölte meg a száját.
- Tessék – nyújtotta oda Szergej a pénzt.
Festett műkörmű ujjak fonódtak a köteg pénzre, hogy átvegyék azt, de a férfi nem engedte el. A vörös hajú prosti szemöldöke egy pillanatra megrándult, és rosszat sejtve felnézett a kéz gazdájára.
- Mi lenne, ha itt maradnál még egy óráig? – kérdezte szelíden a szőkített férfi.
- Rendben, de akkor negyvenezret kérek. Előre.
- Harminc, – kacsintott Szergej – és nem kell innod a vodkámból.
- Harmincöt – sóhajtott szinte észrevétlenül a lány – és akkor nem kérek a londinertől homárt és vörös bort.
- Áll az alku – vakarta meg a karján feszülő izomkötegek egyikét. – Most gyorsan lezuhanyozom. Addig ne nyúlj semmihez!
Azzal megragadta pénztárcáját, és sietve a fürdőszobába ment, magára hagyva a vékony nőt a hotelszobában.

A fiatal lány mozdulatlanul hallgatta a fürdőszobából kiszűrődő zajokat. Ruhák súrlódó hangjait, miként a szőke ukrán vetkőzik; kisebb csattanást, majd az azt követő gyors káromkodás, ahogy beüti magát valahova, és végül a zuhanyrózsa várva várt felszisszenő hangját, amint kilöki magából a vizet.
A vízcsobogással egy időben a nő is mozgásba lendült. A szoba üvegasztalán található giccses dísztárgyak egyikéből alkalmi éket rakott a fürdőszoba ajtajára, majd egy apró tárgyat halászott elő sietve a táskájából.
Egy mikrolemezt.

Gyorsan visszaszaladt a hotelszoba nappalijába, és sietve kihúzta az ágy alatt eddig megbúvó bőröndöt. Ezüstös felszínén aprót csillantak az ablakon átszűrődő napfény sugarai, visszatükröződve a lány mélybarna szemeiben.
Bosszúsan fújt egyet, és dühödt árnyék suhant át az arcán, mert a bőröndöt hiába is próbálta kinyitni: zárva volt. Egy, a táska oldalán lógó bilétára lett figyelmes hirtelen. A csúnya, macskakaparásszerű írást alig tudta elolvasni: Szergej Borgajov, Ukraine, Ternopil, 36857 Lenin str. 2. Fintorogva fordította meg a bilétát. Üres volt. Már éppen kelletlenül visszatolta volna a táskát az ágy alá, mikor egy pillanatra megállt a keze. A biléta másik oldala nem volt üres. Három számjegy árválkodott rajta halványan: 697.
Ostoba barom – gondolta.

Hat-kilenc-hét, állította át gyorsan a bőrönd számkombinációját. Halk kattanás tudatta vele: a zár megadta magát. A lány diadalittasan elmosolyodott, ahogy a táska feltárta titkait. A színes ingekre, a becsomagolt szendvicsre és a Taurus gyártmányú revolverre csak egy futó pillantást vetett, aztán odébb lökte. Amit keresett, sokkal kisebb volt ezeknél. Megkönnyebbülten lélegzett fel, ahogy ujjai egy műanyag, átlátszó tokra fonódtak.
Annyira belemerült a keresésbe, hogy már csak a parketta reccsenésére kapta fel a fejét. A nagy erejű ütés elől azonban már nem tudott elhajolni.
- TE…- hallotta közvetlen közelről, és egy pillanatra elsötétült körülötte a hálószoba. Megpördült, de akkor kapta a következőt. Felrepedt szájjal bukott hátra, és az utolsó, amit még látott egy aprócska felirat volt a bőrönd oldalán: Samsonite.

Sajgó fejjel tért magához. Óvatosan kinyitotta sötét szemeit. A bal szemhéja mintha ólomból lett volna. Bedagadt – húzta el a száját. Nem kellett volna. Ahogy felrepedt szája megmozdult, újult erővel tört rá a fájdalom. Gyorsan odakapta a kezét, illetve csak odakapta volna. Nem bírta megmozdítani. Félszegen nézett körbe. Már amennyire a kötelektől tudott mozogni.
Szergej alapos munkát végzett.

Mindkét kezét az ágy rácsához kötözte. Megborzongott, ahogy végignézett magán. A ruhái sem voltak rajta. Meztelenül hevert kikötve. Csak tépett harisnyáinak foszlányi lógtak rajta magukra hagyatva. Pillantása végigsiklott apró mellein, ápolt lábain, és végül a köldökénél állapodott meg. A hasán lévő foltokból ítélve az ukrán nem csak megkötözte. Öklendezve csukta be a szemét, hogy ne kelljen látnia, és szembesülnie a ténnyel.
- Nocsak! Felébredtünk, galambom?
Ösztönösen fordította jobbra a fejét, a mellette ülő, kárörvendően mosolygó férfi felé. Nyál gyűlt össze a szájában, de végül mégsem köpött. Túlságosan fájtak hozzá az ajkai.
- Azt hiszem lesz miről csicseregned – mutatta fel a mikrolemezt a szőkített férfi. – Kinek dolgozol?
- Fenfinek – nyögte kiszáradt szájjal a lány.

Az ukrán fintorgott egyet, majd az éjjeliszekrény vázájából kihajította a több napos, vágott virágokat, és a váza tartalmának maradékával nyakon öntötte foglyát. A lány megkönnyebbülten fellélegzett, ahogy a víz az arcához ért, majd undorodva rázkódott meg, a kiürült vázát meglátva.
- Na? Most már jobb, ugye? – röhögött fel.
- Menj a pokolba, te gusztustalan féreg! – sziszegte dühösen.
- Ugyan, kár hízelegned. Ezt a szobát úgysem hagyod el élve, kicsi csibém!
- A Dunából fogják kihorgászni puffadt testedet…
A szót egy villámgyors pofon fojtotta belé. Az apró vércsík kényelmes tempóban indult el, a lány immáron ki tudja hanyadszorra felrepedő szájának szegletéből, és meg sem állt hófehér nyakáig.
- Ti nők soha nem tudjátok, mikor kell abbahagyni! – förmedt rá, most már ingerülten. – Még egyszer megkérdem: kinek dolgozol?
- Nem juthat ukrán kézbe az eredeti lemez tartalma.
- Látom, nem vesztegetted az időt pénzszámolással, míg fürdeni voltam.
- Ha másfél órán belül nem telefonálok vissza…
- Tudom, tudom – szakította félbe. – Jönnek a jófiúk és megmentenek. Több mint két és fél óráig eszméletlen voltál. Nos, hol vannak? – röhögött harsányan. Egyébként nem is olyan régen csipogott a telefonod. Sms-ed jött. Akarod tudni mi állt benne?

A lány táskájából kivette az apró mobilt, majd rövid pötyögés után kéjesen elmosolyodott, elővillantva sárga metszőfogait.
- Azt írja: – meredt a lányra, aki szemmel láthatóan izgatottan figyelte őt – A gall különítmény megérkezett, a szőke szarka keresése holnapig felfüggesztve. Ha nem haragszol, küldtem a nevedben egy választ, hogy minden rendben – nevetett ismét.
- Szemét – suttogta elkeseredetten, miközben amennyire csak tudta összehúzta magát. Szerencséjére a lábai nem voltak megkötözve.
- Csak nem fázol? Ne aggódj, mindjárt végzünk. Gyorsan válaszolsz nekem pár kérdésre, és nem fogsz többé fázni. Ki küldött?
- Inkább fáznék még egy kicsit…

Szergej szeme alatt aprót rándult egy izom, majd szótlanul odasétált a rádióhoz, és nagyot tekert a hangerőn. Zsebéből lassú, színpadias mozdulattal egy pillangó kést vett elő, és leült a megkötözött nő mellé, miközben a felharsanó rádió hangjai betöltötte a szobát.
… szolgálatában a Gorsium rádió. A következő 20 percben könnyűzenei… - harsogta.
- Mostantól kiabálhatsz, amennyit csak akarsz, úgyse hallja meg senki – túrt bele szőke hajába a férfi. – Utoljára kérdezem: ki bízott meg? – tette kése hegyét a lány csillogó szeme alá.
- Kérem.. ne! – könyörgött. – Az NBH Külügyi Különleges Osztályán dolgozom – hadarta.
- Honnan tudtok rólam, és arról hogy itt vagyok?
- A franciák értesítettek minket, hogy egy tőlük lopott titkos dokumentációkat szállító ukrán áthalad az országunkon. – remegte, miközben káromkodások elegye töltötte be a szobát egy pillanatra.
- És honnan szereztetek ilyen spéci lemezt?- mutatta fel a lánynál talált mikrolemezt. Ilyet nem kapni a sarki fűszeresnél.
- Megkértek minket, – folytatta kiszáradt torokkal – hogy ha megtalálunk, ne állítsunk meg, hanem csak cseréljük ki a lemezt egy másikra. Mármint, ha tudjuk. Ezért küldtek nekünk pár darab használhatatlan lemezt is.
- Szóval a csigazabálók a nyomomban vannak. Ők a gall különítmény, amiről az Sms is írt, ugye? Hmmm – tűnődött el – azt hiszem több időnk már nincs, hogy bájcsevegjünk.
Lassan végighordozta tekintetét a lány meztelen testén.
- Bár, ha jobban meggondolom, egy kis időt még tudok rád áldozni. – nevetett nagyot, majd ismét a fürdő felé vette az irányt. – El ne menj innen, míg vissza nem jövök!

A vörös hajú szépség egyedül maradt gondolataival.
Meg fogok halni, ha nem szabadulok ki valahogy. Én ökör, legalább szóltam volna a többieknek, hogy hol vagyok. Miért kell mindig a saját fejem után mennem? Még szerencse, hogy ez a vadbarom ennyire tisztaságmániás, így még van egy kis időm.

Rángatni kezdte a kezét, hogy a kötés erősségét tesztelje. Az izomember nem nagyon érthetett a csomókhoz, mert rövid idő múlva mindkét kezén lazulni kezdett a kötés. Újult erővel támadt fel benne a remény és az élni akarás. Már majdnem kiszabadult, mikor a fürdőszoba ajtaja kinyílt.
- Megjöttem, babám! – szólt nyájasan. Csaknem meztelen volt ő is; egy fehér törölközőn kívül, – mely a dereka köré volt tekerve – semmi nem volt rajta.
Kéjesen végigmérte még egyszer a fiatal szépséget, s elégedetten sóhajtott egyet.
- Tudod, a végén még sajnálni fogom, hogy itt kell hagyjalak.

Csak egyetlen esélyem van
– gondolta. A törölköző domborulatai kétséget sem hagytak afelől, hogy Szergejnek mi is a szándéka vele. Óvatosan felhúzta térdeit, terpeszbe rakva a lábát. Az ukrán ösztönösen felmordult, ahogy láthatóvá vált combjának hajléka.
Négykézláb mászott felé az ágyon, kiélvezve minden egyes pillanatot.
Most – mint rugókat, úgy rúgta el egymás után először az egyik, majd a másik lábát is. Szergej fájdalmasan felkiáltott, ahogy a lány egyik lába a fejét érte. Egy pillanattal később pedig már vonyított, mikor a második rúgás is célba talált. Az ágyékán.

Összegörnyedve gurult le az ágyról, folyamatosan jajgatva. Mire valamennyire fel tudott állni, a lány már nem volt az ágyon. Csak vörös hajszálak, apró vércseppek tanúskodtak arról, hogy az előbb még valaki feküdt ott. Még mindig kicsit görnyedten, lassan jobbra fordította a fejét. Mellette korábbi foglya, a fiatal lány állt. Kezében fémesen csillogott valami.
- Kapd be, büdös k…! – nyögte, ahogy meglátta a Taurust.
- Már megtörtént. Most te jössz! – mondta, miközben a fegyver csövét Szergej szájába dugta. – És ne felejtsd el megnyalni a végét!
Kidurrant lufi módjára robbantak szét a különböző csont-, és velődarabok; gusztustalan mintákat festve a falra és a szőnyegre.

Hanyagul odaejtette a füstölgő revolvert az élettelen torzó mellé, majd sietve összeszedte szétdobott ruháit. Kapkodva rángatta fel magára az épen maradtakat. Egy pillanatra torpant csak meg, akkor is a rádió miatt:
… a Lánchíd budai oldalán lévő két oroszlánszobor szájába ismeretlenek vasárnap délelőtt. A Clark Ádám téri műemlék szobrok szájához habkőből készített, mintegy 40 centiméteres csontokat illesztettek, amelyeket a kivonuló tűzoltók …
- Manapság mindenkinek betömik a száját valamivel – gondolta mosolyogva, miközben magához véve az eredeti mikrolemezt, kilépett a hotelszoba ajtaján.

(Scriptorium 4)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához