LFG.HU

NoiseEHC
RPG fejlesztésCimkek

“Mint azt mindannyian tapasztalhattátok, a leges-legutolsó hivatalos MAGUS szabályrendszer fejlesztése nyúlik, mint a rétestészta, ezért íme egy kis versenyke házi MAGUS szabályrendszer készítésére. A cél egy mai elvárásoknak megfelelő rendszer létrehozása, ami a lehető legtöbbet megőriz az ETK jellegéből, és a lehető legtöbbet támogat az ETK lehetőségeiből. A verseny jelleget az fogja megadni, hogy az indulók mindegyike véleményezi majd a többiek próbálkozását, és ez alapján lesz egy végleges sorrend…”

Immár másodjára jelent meg ez a felhívás az LFG.HU címlapján (Harmadik Törvénykönyv címmel), és a múltkorinál sokkal többen jelentkeztek most. Elkészülni már kevesebbeknek sikerült, de így is több, mint kétszer annyi induló maradt a végére. Okulva a múltkori túlszabályzásból eredő problémákra, most csak annyi volt kikötve, hogy bevezető, példakarakterek, karakterlap és licenc nélkül, maximum 20 oldal legyen a pályamű, de ha lehetséges, akkor csak 15. Ezen felül minimum két faj, négy kaszt, amiből legalább egy varázshasználó, és a mágia kidolgozása volt a megkötés. A pontozásnál jelentős tényező volt, hogy mennyire maradt „ETK jellegű” a rendszer, de az mindenkire rá volt hagyva, hogy mit is ért pontosan ezalatt.

magus_htk_mall

Symur – Harmadik Törvénykönyv – 8. helyezett

A pályamű egy bevezetővel indul, ahol a szerző megmondja, hogy milyen típusú játékot is akar elérni, ami mindenképpen dicsérendő, az eddigi versenyzőknek ez nem jutott eszébe. A megcélzott stílus szimulációs, ahol: „Egységes szabályok (minél kevesebb kiskapuval) megfelelően korlátozzák a játékosok túlzásait, a KM pedig a történettel tud foglalkozni” Lássuk, mennyit sikerült ebből megvalósítani.

A rendszer a fajokkal indít, amikből mind a 4 ETK-sat kidolgozta, túlteljesítve a minimum kritériumot. Minden nagyjából ugyanazokat az előnyöket és hátrányokat kapja, mint az ETK-ban, viszont jelentősen bővült az előtörténet pontokból (máshol Előélet pont) tanulható Képzettségek listája, sőt az Udvari ork esetében két lista van, a két tökéletesen különböző Udvari ork archetípus leképezésére. Van még életkor kategória táblázat (mint az ETK-ban), és Előélet pont táblázat, mindkettő 11 fajra. Gondolom, ezek a bővített táblázatok is belejátszottak, hogy a pályamű igen kis betűkkel lett szedve, és koppanásig kihasználja a maximális oldalszámot. Ezen kívül, a fajoknak különböző Képesség (máshol Tulajdonság) maximumuk van, de nem kapnak bónuszokat, hanem csak magasabb szintig fejleszthetnek, ugyanannyi pontból.

Az Előélet pontokat plusz Képesség szintekre (1 Ep +1 szint), vagy Különleges felkészítésre (+2/+4 Ep a faji maximum fölé +1/+2 szintre) is lehet költeni, én a Különleges felkészítést kicsit olcsónak találom. Elkölthető Szépségre, ami a Karizma próbákra bónusz, ha a szépség számít. Ez a Szépség szabály szerintem nagyon jó, az ETK eléggé bénán kezelte a Szépség és Karizma közötti különbséget. A verseny trendjeinek megfelelően barátokat is vehetünk, Kapcsolatok néven, ahol a ráköltött Ep alapján egyre befolyásosabb személy. Mondjuk ezt szintén nem lehet játékmechanikailag használni, így végül is nem sok értelme van szerintem. Szintén lehet extra Vagyont, Rangot, plusz Fp-t és HM-et vásárolni, elég jól sikerült ez a fejezet szerintem.

A Képességek egy része át lett nevezve, pár pedig kettébontva. Ezek: Erő → Fizikum, Gyorsaság → Reflex, Ügyesség → Mozgékonyság és Kézügyesség, Szépség → Karizma (és Szépség bónusz Előélet pontból), valamint Intelligencia → Kreativitás és Emlékezet. Személy szerint a szétbontásokat meg tudom érteni, de az átnevezésekre vajon mi szükség volt? Az összesen 12 Képességre 144 pontot lehet elosztani, és ha kihasználjuk a magasabb faji maximumot, akkor nyilván a többire annyival kevesebb fog jutni. Ez egy jó szabály, már egy előző pályaműben is tetszett. Valami miatt ebben a fejezetben van a fajoknak megengedett kasztok táblázata is, míg a Képességek leírása (ahol Tulajdonságnak hívják őket) meg a fajok fejezetébe került. Értem én, hogy nem fért volna a táblázat oda bele, és ezért kellett így felcserélni, de talán járhatóbb út lett volna nem szerepeltetni 20 kasztot a 10 fajjal (az univerzális ember ugye nem kell bele). A mágiarendszer olvasás közben feltűnt az Aura értéke, ami hosszas keresgélés után kiderült, hogy a 13. Képesség, ami nem varázsló kasztoknál 0, de akármeddig növelhető. Ez méterben adja meg a varázshasználó aurájának kiterjedését, és szintenként ennek felét kapja meg Mp-nek. Ezt azért jobban ki lehetett volna emelni, bár lehet, hogy csak én olvasok túl felszínesen… Az, hogy az Aura egy Képesség, nyilván azt is jelenti, hogy a nem varázshasználó kasztoknak több pont jut a többi Képességre, ami valószínűleg jobb játékegyensúlyt eredményez.

Kasztokból kapunk egy rakást, az ETK-béli kasztokon kívül még a következőket is kidolgozta a szerző:  Közember, Katona, Nomád, Felfedező, Bajvívó, Bűnöző, Őselemi varázsló (aki lehet Tűzvarázsló), Sámán, Tőrtáncos, Szerzetes és Pszi mester; míg hiányzik a Harcos, Kardművész és a Tolvaj. Érdekes módon, ez az egész elfért két oldalon, ami mindenképpen azt mutatja, hogy sikerült áramvonalasítani az ETK szabályait, ami jó pont. A varázslatokat és a pszi diszciplínákat Kp-ből kell megtanulni, a mozaikvarázsló annyi előnyt kap, hogy ő az összes kaszt varázslatait megtanulhatja. A varázslásra költött Kp-ért is lehet varázslatokat választani, meg plusz Kp-t is lehet csak varázslatra költeni – mondja a szabály, de az nem világos, hogy ez akkor a varázslás Képzettségekre vonatkozik? Az egész fejezet amúgy nem csak rövid, de még jól átgondoltnak is tűnik, a Képzettség listákkal egyetemben.

A kasztoknál újítás, hogy van Szabad, Kötött, Rögzített és Zárt karakterfejlődés, ahol is egyre jobban meg van kötve, hogy a karakter mit tehet és mit nem, egyre több Tp-be kerül a szintlépés, viszont egyre gyorsabban is képes Képzettségeket magasabb szintre fejleszteni. Ez szerintem egy nagyon jó ötlet, az egyetlen, amit nem értek, hogy minden szintlépés konstans Tp-be kerül, és vajon ez nem eredményezi-e azt, hogy a karakter túl hamar eléri a magas szinteket? Van még váltott kasztra szabály, ahol a játékegyensúly érdekében a karakter „elfelejt” pár Képzettséget, és azok Kp költségéből kell megtanulnia új kasztjának Kezdő Képzettségeit. Itt mondjuk érdekes, hogy a kasztoknál csak a Választható Képzettségek vannak felsorolva, talán egy korábbi szabályverzióban volt szintenként kapott Képzettség lista? Ezen felül van ikerkasztúságra is szabály, ami még arra is kitér, hogy mi van ikerkasztú karakter kasztváltásainál. Személy szerint meglettem volna ez utóbbi szabályok nélkül, mechanikailag lehet, hogy a Képzettségek elfelejtése működik, de világképileg hát elég érdekes…

Van még egy Fate-szerű Sors pont mechanika is, ami szintenként egyszer lehetővé teszi, hogy a játékos megmondja egy dobás értékét, akár a saját karaktere, akár ellenséges NJK dobását, célszerűen a maximumra/minimumra fordítva. Nem látom, hogy ez a narratív szabály mégis hogyan illeszkedne a szimulációs rendszerbe, de mivel szintenként csak egy ilyen lehetőség adódik, gondolom pont jó lesz használni, új karakter kidolgozása helyett…

Ezután következnek a Képzettségek, amiket itt Szakértelmeknek hívnak, persze nem konzekvensen. A Szakértelmeknek Képesség követelménye van, ráadásul kettő is. A felbontás itt Af/Kf/Mf, amik 33/66/99% bónuszt adnak az alaphoz, ami a két követelmény Képesség átlaga. Képzetlenül csak az alapra dobunk. Mondjuk a szabály magyarázatban nem tudom, hogy a 15% hogyan jött ki a példában… A Fegyverforgató szakértelmek is félig meddig egységesítve vannak, mert az Af/Kf/Mf ott is 33/66/99 pontot ad, de a HM-re, amit tetszőlegesen el lehet osztani a KÉ/TÉ/VÉ/CÉ között. Itt van még extra szabály a harcművészetekre, ami 25+4+4 bónuszt ad, ahol a +4-eknél meg van szabva, hogy melyikre megy a KÉ/TÉ/VÉ/CÉ közül. Ez például egy olyan tipikus szabály, amit nyugodtan el lehetne hagyni, anélkül, hogy bármi változna.

A következő fejezet a Pszi-ről szól, ahol az összes diszciplína ki van dolgozva, a Siopa is, és még az extrák az Új Tekercsekből. A Pszi szakértelem szintjei vannak megfeleltetve az Af/Kf/Mf-nek, ami szerintem jó ötlet. Van egy Kp igénye a táposabb diszciplínáknak, ami egyrészt szerintem jó dolog, másrészt kérdéses, hogy mire marad még Kp annak a karakternek, aki Pszi-re gyúr.

A harcrendszer jelentős változáson ment keresztül, a harcértékek kiszámítása gyökeresen megváltozott. Nekem egy kicsit gyanúsnak tűnnek a képletek, mert a TÉ-be három Képesség fele számít bele, míg a VÉ-be három Képesség teljes egészében, viszont nem kap fix 50-60 alapértéket, és így kérdéses, hogy elég magas lesz-e a VÉ a TÉ-hez képest. Van egy újdonság szabály Biztos találatra, de sajnos nem igazán érthető, egy-két példa elkélt volna ide. Ahogy én értelmezem, ha a TÉ (dobás után) meghaladja a VÉ (dobás utáni) értékét, akkor Fp sebzés, ha legalább 50-el meghaladja (túlütés), akkor Ép sebzés van, eddig ugyanaz, mint az ETK. Ha viszont maga a dobás 33/66/99 vagy annál kevesebb (Af/Kf/Mf esetén), akkor Biztos találat van, és ez vagy a fegyver normális sebzését fordítja Ép-be, még akkor is, ha nincs túlütés (ha TÉ > VÉ, nem kell túlütés), vagy pedig egy minimális fix Fp találatot okoz (ha TÉ <= VÉ). Sajnos, nem csak a szabály nagyon kacifántos, és nincs túl jól megfogalmazva, de nincs hozzá semmi magyarázat sem, hogy mi volt a cél vele, sem egy példa, hogy világossá tegye. Ha úgy működik, ahogy azt én elképzeltem, akkor szerintem ez egy teljesen felesleges bonyolítás csak a rendszerben.

Van tudati kezdeményező dobás, ami szerintem jó ötlet, de megtartja a k10-et a dobáshoz, ami ugyanolyan szerencsétlen, mint az ETK. Megmarad a varázslatok szegmens számolgatása is, a két varázslat közötti egy szegmens pihivel, mert anélkül tényleg nem lenne elég „realisztikus” a játék… Vannak még szabályok túlerőre, előnyökre (szerintem túl sok a KÉ bónusz a k10-hez képest), és a harci helyzetek (és az azokat negáló Szakértelmek) be vannak sorolva az előnyök közé. Ez utóbbi szerintem jó ötlet, hogy mindennek lehetőleg ugyanannyi legyen a módosítója, hogy ne kelljen mindig keresgélni. A végére maradtak a Harci technikák, amik általában vagy Harci technika szakértelmet igényelnek, vagy pedig képzetlenül csak egy gyengébb változatát tudja megcsinálni a karakter. Ez a rész szerintem egész jó lett, például egységesített a negatív módosító, hogy ne kelljen azt se keresgélni folyton.

A mágiarendszerben háromféle ellenállás van, Asztrál, Mentál és Fizikai, ez utóbbi a Fizikum Tulajdonságnak az értéke, és mindháromra lehet pajzsot rakni. Az állatoknak nincs ellenállása, ami elég furcsa, mert ezzel nagyjából kilövi az összes lovasrohamot, nem hiszem, hogy ez túlságosan tovább lett gondolva. A szerző kidolgozta a mágia ellenállás részleteit az összes nekromantikus papi varázslatra, ami mindenképpen dicsérendő. A papi és varázslói mágia ketté van választva, a pap automatikusan tanul varázslatokat, míg a varázslóknak Kp-t kell költeniük rá. A pap varázslatainak hatótávolsága a szintjétől függ, míg a varázslóknak az Aura Képesség (vagy MÁGIA Tulajdonság máshol) adja meg méterben, hogy hová tudnak varázsolni. Szintén megkülönböztetés, hogy a pap és tűzvarázsló csak Tsz számú feltöltődést (ima, tűznyelés) tehet naponta, míg a többi varázshasználónak mágikus kifáradása van, ami szerint két óránként tudja elvarázsolni az Mp-it. Ez a rész számomra elég furcsa volt, és mivel a varázsló már automatikusan kapja vissza az Mp-ket, mert azok nem a fejében vannak tárolva, hanem a manahálóból jönnek, nemcsak, hogy szerintem nagyon tápos, de még a feltöltődési rituálék is elvesztek. A varázslatok és a permanens varázstárgyak is elhasználják a manahálót, ami miatt jól gondolja meg minden varázsló, hogy igénybe veszi-e azokat. Ez szerintem tök jó ötlet, bár kérdéses, hogy ki akarja még ezt is könyvelni? A varázshasználók automatikusan akadályozzák egymást, ha összeér az Aurájuk, ami bizonyára érdekes harcokat eredményezne, de egyben ki is zárja, hogy két vagy több varázshasználó legyen a csapatban, ami kicsit problémás szerintem. Van még szabály egy szegmenses varázslat destrukcióra, de minek?

A varázslatok fejezete igencsak részletes, ki vannak dolgozva a nekromantikus papi varázslatok, a papi szertartások, valamint az összes tapasztalati varázsló néhány varázslata. A szerző kitér a varázslat ellenállás működésére, ahol erre szükség van, és általában részletes leírást ad magáról a varázslatról. Mondjuk nem hasonlítottam össze az ETK leírásaival, de szerintem egy kicsit túl lett teljesítve itt az öt éves terv. Amennyire láttam, alaposan átgondolta, hogy varázslatoknak hogyan is kéne működnie, de azt nem tudom megítélni, hogy sikerült-e kiküszöbölnie a problémákat, mert így a végére már elfogyott a türelmem.

 

A véleményem a pályaműről elég vegyes. Egyrészt egész elképesztő, hogy a szerző mennyit képes volt belezsúfolni kisbetűkkel szedett 20 oldalba, másrészt a kevesebb néha több, és ebben az esetben ez maximálisan igaz. A fő probléma a példák és szabálymagyarázatok szinte teljes hiánya, amit simán orvosolhatott volna, ha nem ragaszkodik 11 faj és 20 kaszt szerepeltetéséhez. Szintén nem segít a megértésben az összes mágia típus kidolgozása, akármennyire is impresszív teljesítmény. A sok érthetetlen szabály ebben az értékelésben megtévesztő lehet, mert általában mindenhol kristálytiszta a fogalmazás, a félreértések nagy száma inkább a szöveg hosszából következik, mintsem a pongyola fogalmazásból. Maga a játék szerintem a szimulációs rendszerek általános hibájába esik, hogy megpróbál mindent leszabályozni, ami jelentősen növeli a megtanulandó szabályok számát, és lassítja a játékot. Egyrészt valószínűleg csak az ízlés beszél belőlem, másrészt bevallottan ez volt a pályázat célja, így végül is, szerintem el is érte azt. A prezentációban a legfőbb problémám az, hogy a bevezetett szakszavakat nem konzekvensen használja, valószínűleg ezek menet közben lettek átnevezve, és nem maradt idő a végleges rendszer átnézésére.

Én négy dolgot pontoztam 1-5 között. Az objektív pontszámban az számított, hogy egyrészt mennyire teljes a rendszer, mennyire teljesíti a kiírás feltételeit; másrészt, hogy mennyire működőképesek a szabályok. A szubjektívben, egyrészt, hogy mennyire „ETK jellegű”; másrészt, hogy mennyire tetszik, és ez tartalmazza a modernséget is, mert nekem az tetszik. Ez a rendszer 5-4-4-2 pontszámot kapott tőlem, mert abszolút teljes, működőképesnek látszik, bonyolított ETK jellegű, és bár voltak benne jó ötletek, egyáltalán nem tetszett, annyi szabálymángorlást és könyvelést igényel.

Klikk ide a letöltéshez
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához