LFG.HU

NoiseEHC
RPG fejlesztésCimkek

“Mint azt mindannyian tapasztalhattátok, a leges-legutolsó hivatalos MAGUS szabályrendszer fejlesztése nyúlik, mint a rétestészta, ezért íme egy kis versenyke házi MAGUS szabályrendszer készítésére. A cél egy mai elvárásoknak megfelelő rendszer létrehozása, ami a lehető legtöbbet megőriz az ETK jellegéből, és a lehető legtöbbet támogat az ETK lehetőségeiből. A verseny jelleget az fogja megadni, hogy az indulók mindegyike véleményezi majd a többiek próbálkozását, és ez alapján lesz egy végleges sorrend…”

Immár másodjára jelent meg ez a felhívás az LFG.HU címlapján (Harmadik Törvénykönyv címmel), és a múltkorinál sokkal többen jelentkeztek most. Elkészülni már kevesebbeknek sikerült, de így is több, mint kétszer annyi induló maradt a végére. Okulva a múltkori túlszabályzásból eredő problémákra, most csak annyi volt kikötve, hogy bevezető, példakarakterek, karakterlap és licenc nélkül, maximum 20 oldal legyen a pályamű, de ha lehetséges, akkor csak 15. Ezen felül minimum két faj, négy kaszt, amiből legalább egy varázshasználó, és a mágia kidolgozása volt a megkötés. A pontozásnál jelentős tényező volt, hogy mennyire maradt „ETK jellegű” a rendszer, de az mindenkire rá volt hagyva, hogy mit is ért pontosan ezalatt.

magus_htk_mall

Aserminio de Mueria – d6 Harmadik Törvénykönyv – 5. helyezett

Ez a pályamű megint csak egy konverzió, jelen esetben a d6 fantasy lett felhasználva. A rendszer egy magyarázattal indul, amiben a szerző kifejti, hogy miért döntött a teljes ETK kukázása mellett, és hogy hogyan javítja az objektív pontozáshoz adott lista elemeit. A cél annyi volt, hogy megmutassa, hogy az ETK szabályainak mellőzésével is „megmarad a szabálykönyv nagyobb része, az egyes varázslatok ugyanúgy használhatóak az új karakterekkel.”

A karaktereknek Képességeik és Képzettségeik vannak, a Képességekből csak 5 van (Erő, Ügyesség, Szépség, Asztrál, Mentál), így átfogóbb a szerepük, mint az ETK-ban. Sajnos a szabálykönyv szerkesztése hagy némi kivetnivalót maga után, mert a d6 fantasy szabályait nem tartalmazza, és így csak utólag fog kiderülni, hogy a Képességek skálája +1, +2, 1K, 1K+1, 1K+2, 2K, 2K+1, és így tovább, ahol a K a dobandó kockák számát adja meg, míg a +1/+2 statikus bónusz a dobásra. Van még egy vad kocka is, amiről explicit nincs leírva, hogy az egyik kocka a K-ból, vagy egy külön kocka-e (amúgy beleszámít)? Szintén homályos, hogy vajon +1 esetén egyetlen kockát sem kell dobni, és mindig fix az eredmény? A kockákkal dobás úgy néz ki, hogy amennyi K-val kell dobni, annyi k6-ot gurítunk, az egyikük más színű, az a vad kocka. Ha a vad kocka 6-os, akkor újra lehet gurítani a vad kockát addig, amíg 6-ost ad, és minden gurítás hozzáadódik a dobás értékéhez (az utolsó is, ami már nem 6-os). Ha a vad kocka 1-est ad a legelső gurításnál, akkor az kritikus kudarc. Itt sajnos megint csak nincs explicit kimondva, hogy a 6-os miatti extra gurításokra ez nem vonatkozik, de elolvastam a d6 fantasy szabálykönyvben, és bizony ez az igazság. A másik kérdéses dolog majd kiderül a sokkal későbbi karakteralkotás fejezetből, hogy minden Képesség 1K-ról indul, és minden Képzettség nulláról, és mivel a dobás mindig Képesség+Képzettség számú kockával történik, így mindig legalább egy kockát gurítani fogunk (és 1K esetén, ez a vad kocka is egyben). Mondjuk az Udvari ork kap -3K-t Szépségre, és ezt így hogy?

A Képzettség próba úgy néz ki, hogy (Képesség+Képzettség)k6+(Képesség+Képzettség bónusz) > Nehézség, ami 5 és 30 közötti (bár megint csak nincs explicit leírva, az egyenlő kudarcnak minősül). A Képzettségeknek van egy alapértelmezett Képessége, amivel használni szokták őket, de ez a szituáció függvényében más is lehet. Nyilván a Képesség próba ugyanígy működik, csak a Képzettséget nullának vesszük.

A harc körökre osztott, minden kör elején egy Ügyesség próba dönti el a sorrendet. A támadás az Erő+Fegyverhasználat dobás 10-es Nehézség ellen. A siker mértéke (amennyivel a dobás eredmény meghaladja a Nehézséget) a sebzés. A karakterek mielőtt sorra kerülnének, nem tudnak védekezni, ez elég halálossá teszi szerintem a harcot, kérdéses, hogy ez nem vezet-e a varázshasználók idő előtti kimúlásához. Védekezni Ügyesség+Hárítás, vagy pedig Erő+Vértviselet dobással lehet. Utóbbi esetén a sebzésből levonódik az SFÉ, ez eddig tiszta, de az első esetben „levonódik a két dobás különbsége”, milyen két dobás? Egyáltalán mi a védekezésnél a célszám? 10 vagy a támadás dobása? Célzásnál Ügyesség+Lőfegyverek dobás távolságtól függő 5-20±bónusz ellen, és csak az SFÉ-vel lehet védekezni, vagy pedig a bónuszt lehet növelni, például kitérésre összpontosítással. A célzás szabályai jól megfogalmazottak, és lefedik az ETK harci körülményeit, ez a rész jól sikerült. Szintén vannak módosítók harci helyzetekre, itt is szerepel minden az ETK-ból, de persze csak egyetlen ±bónusszal (mert ugye szerencsére nincs KÉ/TÉ/VÉ/CÉ). A sebzés levonódik az Ép-ből, túlütés esetén meg egy-egy extra kocka jár a sebzésre, minden 10-esért, amivel a dobás eredménye meghaladta a Nehézséget. A fegyverek 10 kategóriába vannak osztva, mindegyikhez van sebzés képlet, és pár extra szabály, nekem ez a rész nagyon tetszett, mert igen kevés szabállyal képes volt a fegyvereket különbözővé tenni, ahol mindegyiket megérheti használni (kivéve a normális íjat). Szintén problémás, hogy a nagyobb vérteknek nincs semmi hátránya, mert nincs MGT.

A következő a Pszi fejezet, ami annyival le lett tápolva, hogy a karakter csak saját magára tudja alkalmazni. Nyilván a szerző a mazochista karakterekre is gondolt, ezért maradt benne a Képességrontás… Amúgy a diszciplínák mindegyike vagy megmaradt, vagy törlődött, vagy ki lett fejtve, hogyan változnak, nem lett semmi sem elsunnyogva, ami nagyon derék dolog. A Chi harc alaposan le lett tápolva, mert csak egy extra cselekvést kap a karakter 10 Pp-ért, nekem tetszett ez a megoldás. Azt azért megemlíthette volna, hogy akkor ezt a kör elején, a kezdeményezés előtt kell elvarázsolni? Az Aranyharangnál mondjuk nem értettem, hogy „a pszi használat szintje számít a max SFÉ -be, amikor max SFÉ sehol sincs máshol a rendszerben… A fejezet amúgy szerintem jól sikerült, és mivel nem írja, hogyan kéne Pszi-re dobni, gondolom minden diszciplína automatikusan sikerül.

A mágia normál Képzettség próbával működik, ahol a Képesség az Asztrál vagy Mentál, a Képzettség pedig a karakter kasztja, mert az bizony egy Képzettség lesz, de ez sajnos csak egy későbbi fejezetben lesz kifejtve. Nekem ez a varázslás mechanika nagyon tetszett, főleg, hogy nem kellett emiatt egy extra Intelligencia Képességet bevezetni. A mágia-ellenállásból háromféle van, az Asztrál, a Mentál és a Fizikai. Ezek dobáskódja Asztrál+Pszi, Mentál+Pszi és Ügyesség+Mágiaismeret. Nos, ez szerintem zseniális, egyrészt az első kettő nagyjából lefedi az ETK összes Pszi szenvedését nagyon kevés szabállyal, az utolsó pedig végre értelmet adott az eddig nem nagyon hasznos Mágiaismeretnek. Személy szerint úgy gondolom, ezek a szabályok nemcsak, hogy jól passzolnak ebbe a minimalista rendszerbe, de még világképileg is működnek. Az ellenállások a siker mértékétől függően felezik/negyedelik a varázslat egy/két hatását, vagy egyáltalán nem hat a célpontra. Ilyen ellenállást minden varázslatra lehet dobni, ez nincs definiálva minden varázslathoz, de szerintem nem nehéz kitalálni. Szerintem ez a fejezet is jól sikerült szabályokat tartalmaz, és működőképesnek látszik.

A karakteralkotás fejezet csak ezután jön, és a legtöbb dolog itt van definiálva először, amit az előző fejezetekben használt a szerző, ez elég rossz szerkesztési elv. A fajok Képesség és Képzettség bónuszokkal vannak modellezve, ahol Lovaglás+2 az Lovaglás+2K jelentésű, szerintem nem kellett volna a K-kat lespórolni. Szintén elég nehezen érthető Udvari ork Tp példája, de lehet, hogy ez csak az én értetlenségem. A bónuszok mértéke nagyjából követi az ETK-t, az ember olcsóbban fejleszthet, szerintem használható. Ezután jön a meglepetés, hogy a kaszt is csak egy Képzettség, amit mindenféle kaszt-specifikus tudásnál lehet dobni, és fejleszteni csak játék közben kapott Tp-ből lehet. Ez szintén egy nagyon egyszerű és nagyszerű szabály szerintem, az ETK konverziók egyik rákfenéjét intézi el nagyon elegánsan. Mondjuk ez a meglepetés már le lett lőve a mágia fejezetben, mert a varázslás is a kaszttal történik. Vannak kasztok, amik extra kockákat kapnak bizonyos Képességekre és Képzettségekre, és a kaszttal is lehet érdekes dolgokat tenni. Például a Fejvadász kasztja a klánt jelképezi, amivel lehet dobni cselekvési szabadság és klántámogatás elnyeréséért, vagy a varázshasználó kasztokban varázslatokért. A Harcos itt gyűjtőkaszt, ide tartozik mindenki, aki nem speciális képességű kaszt tagja (a Tolvaj is ilyen), a kaszt Képzettség nem is jó semmire sem, cserébe több Tp-t kap. A varázshasználóknak minden varázslat megtanulása 1 Tp, ez csak a mozaikmágusnak ingyenes. Ez egy nagyon jól sikerült fejezet, a kasztok rendszerbe illesztése nagyon jó, és szerintem nagyon jók lettek a kasztoknak adott specialitások is, a papoknak az extrája pedig fantasztikus. Az egyetlen kérdéses elem, hogy a kaszt Képzettség 4x annyi Tp-ért fejleszthető, mint egy Képzettség (míg a Képesség 8x annyi Tp-ért), az Mp a kaszt Képzettséghez van kötve, a varázslatok Mp igénye pedig nem sok varázslatnál van megadva. Ebből arra következtetek, hogy a többi varázslatnál az ETK-s Mp igény játszik, és így nem vagyok arról meggyőződve, hogy a varázshasználóknak lesz-e elég manájuk. A fejezet végén van még egy Képzettség táblázat, ahol kicsit meg lett nyirbálva a számuk, ez szerintem jó döntés volt. Van még három új Képzettség is, szerintem jót tettek a játékkal (bár mintha a Mágiaismeret már az ETK-ban is benne lett volna).

A végére maradt a kasztok mágiája fejezet, ahol is a szerző a Tűzvarázsló és Pap kivételével kidolgozza az összes varázslatot. Itt annyi hiányosságot látok, hogy nem mindhez van felsorolva az ellenállás típusa (bár ez kitalálható), és hogy milyen Képességgel lehet varázsolni (ez már nehezebb falat), valamint a legfontosabb, hogy milyen hatásai vannak, mert ugye a mágia ellenállás azokat felezné/negyedelné. Szintén kérdéses, hogy például a kiegészítő mágia Képzettségek hogyan használhatók, mert az világos, hogy adnak extra Mp-t, de például démon idézéshez akkor a Démonológiával kell dobni, vagy a kaszt Képzettséggel? Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy a szerző valóban végiggondolta az elbaltázott varázslatlistát, részvétem neki. Ugyanis tapasztalatból tudom, mennyire fájdalmas lehet… Ugyanígy végig van véve az összes mozaik is a mozaikmágiához, ezt ki kéne próbálni élesben, mennyire javítja az ETK-t. A varázshasználóknak megmaradt a kaszt specifikus mana visszanyerési módjuk, ez jó pont. Van még egy receptkönyv a Hatalom itala elkészítéséhez, ahol kifejti, hogy különféle területeken hogyan módosul a recept. Ez nem csak jópofa, de egy olyan részlete a világképnek, amibe még személy szerint soha sem gondoltam bele, pedig mennyire igaza van! Az eddigi versenyzők közül mindenképpen ez volt a legátfogóbb mágia javítási kísérlet, konkrét mechanikákkal.

Nekem ez volt a másik kedvenc pályaművem. Szerintem nagyon egyszerű, elegáns, és mégis működő megoldásokat adott az ETK problémáira. A mágia ellenállás és a kasztok megoldása nagyon jól sikerült, és a szabályok lefedik az egész ETK-t. A legnagyobb problémát a néhol pongyola fogalmazásban látom, amit a pályázatban az egyszerű rendszereknél éreztem leginkább. Talán a rendszerek egyszerűsége miatt a szerzők úgy gondolják, hogy nem kell túlmagyarázni?

Én négy dolgot pontoztam 1-5 között. Az objektív pontszámban az számított, hogy egyrészt mennyire teljes a rendszer, mennyire teljesíti a kiírás feltételeit; másrészt, hogy mennyire működőképesek a szabályok. A szubjektívben, egyrészt, hogy mennyire „ETK jellegű”; másrészt, hogy mennyire tetszik, és ez tartalmazza a modernséget is, mert nekem az tetszik. Ez a rendszer 5-5-2-5 pontszámot kapott tőlem, mert teljes mértékben kitér mindenre; szerintem nagyon jól sikerültek a szabályai (már amelyiket értettem); nem nagyon találtam ETK-jellegűnek; és nagyon tetszett. Bármennyire is ódzkodom a tisztán szimulációs rendszerektől, ezzel simán próbát tennék, mert elég egyszerű ahhoz, hogy még én is megtanuljam.

Klikk ide a letöltéshez
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához