LFG.HU

Rorimack
hírekCimkek

Alig másfél hónap múlva hazájában is bemutatásra kerül minden idők legdrágább dél-koreai animációs filmje, a Wonderful Days (Csodálatos napok). A mű, mely a több nemzetközi díjat jegyző Kim Moon-Saeng első, egész estés alkotása, kritikusai szerint képes lesz arra, amire a japán Akira 1988-ban: nemzetközi hírnevet szerezni az ország animációs iparának. S be kell látnunk, erre megvan minden esélye.

Az animációra, mely a Tinhouse munkáját dicséri, nem lehet panasz: a kipróbált grafikusok (többségük már a tengerentúlon, pl. az Aeon Flux-nál bizonyította tehetségét) technikásan ötvözik a két-és háromdimenziós animációkat a valódi modellek között készült felvételekkel, az akciójelenetek, szinte már hagyományosan, élő szereplők mozgásából lettek lemodellezve, s mindezek fölé CGI effektekkel megdolgozott, valódi egek feszülnek.

A film készítése során maga a történet esett át a legtöbb változáson, s ennek különös, ámbár ránk nézve igen kedvező oka van. Az akciójelenetek felvétele során ugyanis elfogyott a forgatásra szánt pénz, pedig még rengeteg animációs epizód hiányzott.

A megoldást egy teljesen átdolgozott forgatókönyv jelentette, mellyel reményeik szerint a nemzetközi piacon is sikert aratnak. Két amerikai forgatókönyvíró segítségével kiirtották a “túl koreai” jeleneteket, s úgy látszik, jól döntöttek: Taiwan és Japán tárt karokkal várta az átdolgozott művet, s az észak-amerikai piacon, ahol a koreai rajzfilmesek eddig csak a “háttérben” rajzolták a legnépszerűbb sorozatokat, szintén hatalmas az érdeklődés a film iránt. (Nem véletlen, hogy az első, nemzetközi bemutató idén áprilisban, a WFAC rajfilm-fesztiválon zajlott.)

Visszatérve a történethez: a jövőben járunk, egy, szinte teljes pusztulás utáni földön. Egyetlen város maradt érintetlen, Ecoban. Ecoban gazdasága s egész léte az előző civilizációk szemetének újrafelhasználásán alapul, de eljön a kor, amikor sikerrel járnak: a Föld megtisztul. Ám a város létéhez szükség van a szennyezésre, így csak egy dolgot tehet: önmaga kezdi el termelni a hulladékot. Ezt kívánja megakadályozni az Ecobanból a városon kívülre, a marriak közé költözött Dr. Noah, a város tervezője, magának Ecobannak az elpusztításával. Őt segíti Shua, a film főhőse, aki csak egyetlen dolgot szeretne: hogy eltűnjenek a felhők, s szeremének, Jay-nek egyszer megmutathassa a csillagos eget…

A film trailer-e letölthető az RPG.HU-ról is:
klikk ide

http://wonderfuldays.co.kr/english/index.html

A film hivatalos honlapja

http://www.wfac.ca/
Waterloo Festival of Animated Cinema


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://wonderfuldays.co.kr/english/index.html]
[http://www.rpg.hu/letoltes2/index.php?action=file&id=492]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához